Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Haldorádó Big Feed széria a nagymennyiségű szoktató és helyben tartó etetésekhez kínál gazdaságos megoldást. Sikerült olyan jó minőségű etető pelleteket és bojlikat egy családba rendezni, amelynek révén nem kell kompromisszumot kötni, és mégsem kerül majd egy hosszabb túra egy vagyonba. Fontos és előnyös tulajdonsága a C21 bojlinak, hogy „Long Life”, azaz a víz hőmérsékletétől függően akár 48 órát is kibír a vízben és remekül ellenáll a fehérhalak csipkedéseinek, így képes megvárni a később érkező nagy pontyokat.
Elérhető változatok: Tigrismogyoró, Eper & Ananász, Mangó, Csípős Barack és Fűszeres Hal.
A nagy kiszerelésű 2 kg-os változat csomagolása 2024-től megújult, és immár egy könnyen fogható, füles tasakban kerülnek forgalomba a bojlik és pelletek. Akinek viszont nem kell ennyi, az a kis, 700 grammos kivitelben is megvásárolhatja ezeket.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Haldorádó Big Feed széria a nagymennyiségű szoktató és helyben tartó etetésekhez kínál gazdaságos megoldást. Sikerült olyan jó minőségű etető pelleteket és bojlikat egy családba rendezni, amelynek révén nem kell kompromisszumot kötni, és mégsem kerül majd egy hosszabb túra egy vagyonba. Fontos és előnyös tulajdonsága a C21 bojlinak, hogy „Long Life”, azaz a víz hőmérsékletétől függően akár 48 órát is kibír a vízben és remekül ellenáll a fehérhalak csipkedéseinek, így képes megvárni a később érkező nagy pontyokat.
Elérhető változatok: Tigrismogyoró, Eper & Ananász, Mangó, Csípős Barack és Fűszeres Hal.
A nagy kiszerelésű 2 kg-os változat csomagolása 2024-től megújult, és immár egy könnyen fogható, füles tasakban kerülnek forgalomba a bojlik és pelletek. Akinek viszont nem kell ennyi, az a kis, 700 grammos kivitelben is megvásárolhatja ezeket.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.