V. Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupa 2006

V. Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupa 2006

Nem gondoltuk annakidején, hogy idáig fejlődhet, mikor is megfogant a gondolat, csinálni kellene egy igazából a „közhorgászoknak” szóló versenyt, valami olyat, amilyen még nemigen volt: a feeder- és pickerbot szerelmeseinek. Így született meg a Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupa, ami - büszkén mondhatjuk el- a maga nemében az ország legnagyobb ilyen rendezvényévé nőtte ki magát. Mi sem mutatja jobban mindezt, mint az, hogy a versenykiírás megjelenéstől számítva, két hét alatt betelt a 65 csapat (130 fő) részére biztosított keret. Azért "csak" ennyi, mert sajnos többen nem férnek el a versenypályán.

Természetesen a sikekeres, zökkenőmentes megrendezéshez több dolog is kellett. Az egyik a helyszín. A Maconkai-víztározó méltán híres a halairól, a gyönyörű környezetről és a vendégszeretetéről. Ki ne akarna ilyen helyen horgászni?

A másik a verseny díjazása. Az évek alatt megszokhattuk, hogy a támogatóknak köszönhetően folyamatosan emelkedett az elnyerhető díjak száma, és értéke.

A 2006. évben a SPRO magyarországi képviseletének köszönhetően, az elnyerhető díjak forgalmi értékének összege meghaladta a másfél millió forintot! Ugye azért ez sem mellékes az elnyerhető szép serlegek mellett!

Aki lapozgatta a Haldorádó Portál fórumát, hamar ráakadhatott, hogy létezik egy nagyon összetartó - bátran leírhatom -, baráti társaság, akik nem csak a versenyre való felkészülés okán, de az együtt horgászat öröméért, a jó társaságért már napokkal korábban leköltöztek a a tározó egyik szigetére a „Haldorádó” szigetre. Az időjárás nemigen fogadta kegyeibe az idei év sátorozóit, de a fogott halak, a finom étel-ital kínálat feledtette mindezt a társasággal.

Nyika Sándor feederbotos rekordja a szigeten:14,94 kg-os ponty, 0,20-as főzsinóron 0,14-es előkével!

A verseny napján megkegyelmezett az időjárás, és vasárnap reggel ragyogó napsütés fogadta a horgászokat. A reggel 6 órától kezdődő regisztráció zárultával örömmel konstatáltuk, hogy mind a 65 előre nevezett csapat megérkezett. A tározó adottságait figyelembe véve, a két fős csapatok egyik tagja a tó mély vízi szakaszán, míg a másik versenyző a sekélyebb részen horgászott, amely sorsolással lett eldöntve.

Döme Gábor köszönti a versenyzőket

Ütemesen haladt ezután a 12 szektorba való sorsolás, de a 130 versenyző miatt ez is majd egy órát vett igénybe!

A felkészülés percei következtek. Sokat próbált etetőanyag keverékek, csalik széles tárháza várt bevetésre. A kiírásnak megfelelően megtörtént az etető-, és csali limit ellenőrzés.

A húsz perces alapozó etetés ideje után, kilenc órakor dudaszóval vette kezdetét a 4 és fél órás megmérettetés.

Az összes szektorban nyugodtan telt az első fél óra. Néhány kisebb keszeg, kárász azonban már ekkor rajtavesztett óvatlanságán. Meglepő volt azonban a sziget "gyengélkedése". Sokan sorsoltak ide azok közül, akik az előző napokat horgászattal ugyanitt töltötték, minden reményük megvolt, hogy az addig tapasztaltak alapján bőséges fogásban legyen részük.

Keszegnek keszeg, de ekkora? Pintér Zoltán és ’zsákmánya’

A gáton indultak be előbb a pontyok. A mély szakaszt horgászók szákolhatták az első bajuszosokat, de kisebb meglepetésként a sekély szakaszon is hamar jelentkezett az első példány.

A legutolsó L szektorban mindenki finom készséggel a keszegek fogására készült, így nem is kell csodálkozni azon, hogy két versenyzőt is „megtéptek” a pontyok. Ugye mondani sem kell, mennyire jól jött volna ez a végelszámolásnál!

Dévérkeszeg a horgon

Talán a frontos időjárásnak köszönhetően nemigen voltak kapókedvükben a halak. Vagyis ez pontosan így nem igaz. Inkább az, hogy nagyon finoman nyúltak a csalihoz, alig-alig lehetett észrevenni a lehelet finom kapást. Szinte nyeletni kellett a halat. Mintha apró keszegek maszatoltak volna a csali körül, néha hosszú percekig elhúzódott a kapás. Alig milliméteres húzás a spiccen, majd szünet, újabb pici mozdítás, de egyik sem akkora, hogy a horgász akcióba léphetett volna. Aki ilyenkor elvesztette a türelmét, az elveszette a halfogás lehetőségét is. A hosszú percekig tartó finom kapás után amennyiben eredményes akasztás követte, bizony többen megtapasztalhatták, hogy éppen csak szájszélbe akadt a horog a termetes pontynak.

Hihetetlenül finoman esznek-mondta idősebb Sipos Gábor, de azért ütemesen terelte szákba a pontyokat

Gyorsan körbejárta a tározót a hír, miszerint Jankovich István kilenc kilogramm feletti pontyot szákolt! Bravúros teljesítmény versenykörülmények között. Mint ahogyan kiválóan teljesített id. Sipos Gábor is, aki sorban fogta a 2- 4 kg közötti pontyokat. Az eddigi évek tapasztalata alapján, a sekély vízi szektorban ez irigylésre méltó teljesítmény.

A legnagyobb hal díját is „hozta” Jankovich István 9,45-ös gyönyörű pontya

Azt mindenki tudta, biztosabb a siker, ha sikerül nagytestű halat fogni, de vajon megérte-e várni rá? Voltak, akik úgy gondolták, nem biztos. Ezért előkerült a finom pálca, és érzékeny felszereléssel, picker bottal a keszegekből próbáltak értékelhető mennyiséget fogni. Ennek tökéletes megvalósítását láthattuk Gyurkovics Józseftől (Szenzál 2) a legbelső szektorban.

Mintaszerű keszegezést mutatott be Gyurkovics József

Lassan elérkezett a mérlegelés ideje. Három mérlegelő csoport végezte a feladatát, majd az eredmények összesítése következett.

Míg a szervezők az értékelést végezték a versenyzők jó étvággyal fogyaszthatták el az ebédet.

Jól esett az ebéd a kimerítő horgászat után

Elérkeztünk a nap legfényesebb pontjához az eredmények kihirdetéséhez.

Díjazott csapatok
Hely.
Csapat
Össz_súly
pont
1
Halacska Team
39150
2
2
Sipos Team
29970
2
3
Eurofish Team
16920
3
4
Ifjú és Veterán
14180
4
5
Buki-Mix Team
11180
4
6
Pontyászok Team
6600
4

A verseny kiélezettségét mutatja, hogy a díjazottak közé csak 4 ponttal lehetett kerülni.

Az első három helyezett csapat

Egyéni díjazottak
Név
Csapat
Súly
Hely
1
Jankovich István
Halacska Team
28820
1
2
Id. Sipos Gábor
Sipos Team
20420
1
3
Jankovich Krisztián
Halacska Team
10330
1
4
Molnár Tibor
Eurofish Team
10110
1
5
Ifj. Sipos Gábor
Sipos Team
9550
1
6
Benyus László
Csali Team
8710
1
7
Kádas József
Buki-Mix Team
7560
1
8
Povázson Gábor
Carpológia Team
7160
1
9
Pető Gábor
Pető Team
4400
1
10
Gyurkovits József
Szenzál 2
4010
1

A szektor győzelmet elért legjobb 12 versenyző kapott értékes díjakat.

Az első három egyéni helyezett

A legnagyobb hal egy 9.450 g-os ponty volt, amelyet Jankovich István fogott .

A legjobb külföldi versenyző Gyurkovics József lett.

Gratulálunk a győzteseknek!!!

A részletes eredmények és egy komplett kisfilm a szerdán megjelenő "Fotóalbum" írásban lesz majd látható.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.