V. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa beszámoló

V. Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa beszámoló

Sokan vártuk, sokan készültünk rá, és végre! A Portálon megjelent kiírás óta, de már jóval előtte is gyakran szóba került a fórumozók között „A” verseny. Immáron ötödik alkalommal került megrendezésre a Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa a kiskunhalasi Tóth-tavon. A korai nyár, az előző évek versenyeinél jóval kedvezőbb időjárás azzal a reménnyel töltött el mindenkit - szervezőt, versenyzőt egyaránt -, hogy izgalmas, halbő horgászat elé nézünk ezen a hétvégén.

Többen már a csütörtöki napot az edzéssel, gyakorlással, a szerelékek hangolásával töltötték. Pénteken aztán ez a gyakorlat még jobban kiteljesedett. Ennek ellenére látszott, hogy, ez nem az a „görcsölős”, „foggal-körömmel csak az elsőség megszerzése a cél” jellegű verseny, inkább egy baráti találkozó, ahol persze fontos a győzelem is, de nem a legfontosabb!

A versenyszabályok is kissé eltérnek az országos versenyeken megszokottól - ezt az új olvasók kedvéért jegyzem meg, mert a képeken láthatóak lesznek olyan, pl. etetési technikák, ami máshol nem engedélyezett. De ez a hétvége arról szól, hogy a „fórumlakók”, az általuk kialakított szabályok között mérjék össze a tudásukat, egy csapatként akarja a sikert a fenekező és az úszós módszert gyakorló horgász. Ezért is fontos, hogy a horgászaton, etetésen és szákoláson kívül segíthessen a csapattársának a másik, aznap éppen nem versenyző horgász. Jó volt nézni az egymás keze alá dolgozó barátokat!

Grass és az edzésen horogra csalt ponty

Mint a bevezetőben írtam, a pénteki nap csak erősítette azt a gondolatot, hogy nem mindennapi fogások elé nézünk, ha nem változik másnapra nagyot az időjárás. Folyamatos fárasztás tanúi lehettünk, bármerre néztünk a tavon. Még az is előfordult, hogy egy-egy ládára bekéredzkedve a szerző is szép halakat fogott, persze kizárólagosan szereléktesztelési céllal… :)

A szerző is megmutatta, lehet itt halat fogni!

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a nagyobb zsákmányt a túlpart közeli horgászat hozta, de ki lehetett csábítani és meg lehetett fogni rakós bot távolságban is a halat. Erre igazán jó példa az alig 10 méterre horgászó egyik helyi horgász, aki a nap folyamán 10 db 6-10 kg közötti amurt zsákmányolt.

Gyula is sikeresen fárasztott és szákolt egy amurt

Elérkezett a szombat reggel, az első fordulóra a fenekező horgászat szerelmesei készültek. Döme Gábor megnyitója után a sorsolás percei következtek. Minden vízen vannak jobb és rosszabb helyek, jobb és rosszabb szakaszok, vagy legalábbis a horgász elgondolása szerint így van. Ezért a megszokott módon, a közel azonos esélyt adó szakaszokat egy-egy szektornak kinevezve, 3 szektorba sorsoltak a versenyzők. A hagyományoknak megfelelően az első nap a fenekező kategóriában érintett versenyzők mérték össze tudásukat és szerencséjüket.

Rövid köszöntő és megnyitó

Az idei verseny is szolgált meglepetéssel, már a sorsolásnál. Papp József, a Top Mix etetőanyagok gyártója minden versenyzőnek egy etetőanyagokból összeállított ajándékcsomagot és egy termékkatalógust adott át.

Minden évben tartogat valami meglepetést Papp József

A sorsolás után foglalhatták el a versenyzők a rajthelyeiket, és megkezdődött a felkészülés. Az etetés időpontjának fél órával való előrehozása azt a célt szolgálta, hogy az addig alig háborgatott, de a vízbe csapódó gombócok zajától megzavart halak kissé megnyugodjanak a verseny kezdetére, ezzel áthidalható lett az első félóra kapástalansága.

Gombócok betárazva, kezdődhet az etetés - Kállay Bradörz

Az időpontokat (etetés és verseny kezdete, majd vége) sem mindennapi módon jelezte Tóth Sándor, a tó tulajdonosa. Igazi alföldi betyár módjára, karikás ostor hangjára repültek be az első gombócok, majd később a felcsalizott horgok.

Czender Ágnes etetését csodálják a férfiak

Az első percek várakozását Kbaloo bevágása szakította meg. Hamar horogra akadt az első pontya, Kbaloo rugalmas feederbotjával rövid idő alatt szákba is terelte. Innentől kezdve aztán a fotós dolga a rohangálás lett, ha a fogások jó részét meg szerette volna örökíteni. Néha csak kárász, néha pedig harcos pontyok alatt görbültek a finom pálcák.

Kbaloo az első percekben már fárasztott

Aki jó taktikát választott, biztosan nem maradt hal nélkül. Gyakorlatilag csak az volt a szerencsére bízva, mekkora hal akad a horogra. A meghosszabbított versenyidő is nagyon gyorsan telt. A C szektorban hihetetlenül nagy csata folyt a szektor első helyéért. Zsolli, Kbaloo és a fiatal Drozdik Attila volt esélyes a legtöbb halra, de hogy mennyire kiélezett volt a küzdelem, az csak a mérlegelésnél derült ki! Zsolli szinte az utolsó pillanatban szákolt meg egy 6.950 grammos gyönyörű tükröst. Zsákmányának összsúlya így 37.500 gramm lett. Ezután Keresnyei Imréhez (Kbaloo-hoz) mentünk mérlegelni… Alig akartunk hinni a fülünknek, amikor kimondta Gábor a 37.450 grammot. Mindössze 5 deka volt kettőjük között. Ha Kbaloo utolsó percben fogott kárásza kijön, ha Zsolli nagypontya kicsit kisebb? Mennyi ha… de a győztes ezzel Molnár Zsolt - Zsolli - lett, fantasztikus új fogási rekordot felállítva! Az ifjú Drozdik Attila is 30 kiló felett fogott. Ebben a szektorban hárman több mint egy mázsa halat mérlegeltek! Sejtettük, hogy sok hal lesz, de erre már mi sem számítottunk!

Zsolli új, 37.500 grammos rekordzsákmánya gyönyörű látvány
Kbaloo (baloldalt) mindössze 5 dekával fogott kevesebbet (37.450 gramm) és lett szektorában a második

Az A szektorban Czender Miklós (Bogyó) vitte el a pálmát a sokáig vezető Csapi Károly elől. Cskarlo egy 7.800 grammos amurral ez első nap legnagyobb halát mondhatta magának. De a szektorgyőzelmet megszerző Bogyó sem tétlenkedett, és egy 5 deka híján 6 kilós ponttyal tette biztossá győzelmét. Zsákmányának összsúlya 18.700 gramm volt.

Bogyó szákol. Majd 6 kilós pontyával bebiztosította szektorgyőzelmét

A B szektorban Pintér Zoltán fogta a legtöbb halat. Itt a szektorgyőzelemhez elegendő volt 17.400 gramm is.

Pintér Zoltán joggal örül, hiszen ő lett a B szektor győztese


A három szektor első helyezettjei, egyben a fenekező kategória győztesei is:

	1. Molnár Zsolt  	37.500 g - ÚJ REKORD!!!
2. Czender Miklós 18.700 g
3. Pintér Zoltán 17.400 g

Ízletes ebéd következett, majd az úszós horgászat művelői vették át a terepet, az utolsó simításokat végezve a másnapi felszerelésen.

Az est közös vacsorával zárult a Montgomery lovagi étteremben. Az előző években megszokottal ellentétben gyorsan nyugovóra tért a társaság, talán a küzdelem, a napsütés, és az izgalmak elvették az erőt az éjjeli mulatozástól.

Vasárnap reggel már nagyon korán kiérkeztek a versenyzők a tóhoz. A nyugodt vízfelületet csak egy-egy hal ugrása zavarta meg. Reménykedtünk, hogy így is marad, mert a szél nagy ellensége az úszóval horgászóknak, főleg, ha nagytávolságra kell horgászni.

A gyors regisztráció és köszöntő után ismét a sorsolás percei következtek. Van abban valami sorsszerű, vagy pusztán a véletlen műve, de a tegnapi 3 szektor győztes csapattag az A szektorba került. Nagyon kemény csata volt ismét kilátásban.

Jankovich Krisztián idén az úszós kategóriában indult. Nála egy három kilós ponty fárasztási ideje maximum 1-2 perc volt!

Kellemes illatfelhőket hordozott a feltámadó enyhe szellő. Ponty legyen a talpán - micsoda képzavar - aki ennek ellenáll! Használatba kerültek az etető csúzlik, parittyák, elkezdődött az alapozás. Engedélyezett volt, ezért aztán éltek is páran a lehetőséggel, és etetőrakétával juttatták be a szemes anyagot a megfelelő helyre.

Mi kerül a rakétába?

Szinte alig telt el néhány perc, amikor Az Oszi Team tagja, Drozdik Ottó fárasztásba kezdett. És fárasztott hosszú időn keresztül. Végül sikeresen, nagy bravúrral szákolt meg egy 9.750 g-os, hibátlan tőpontyot. Nem mindennapi teljesítmény, csak gratulálni lehet hozzá.

Drozdik Ottó legnagyobb hal díját érő 9.750 grammos pontyával

Sajnos a feltámadó szél komplikálttá tette kissé a horgászatot, nehezebb volt a túloldali part melletti sáv horgászata. Rakós botra pedig nehezebben állt ki a hal. No, de nem kellett félteni a horgászainkat, minden trükköt bevetettek, hogy eredményesen zárják a fordulót. Egészen pontosan sikerült néhány dobás, centikre a túlsó part előtt érve vizet a csali. Ilyenkor garantált volt a kapás, hacsak a szél öblöt fújva a zsinórnak, el nem vonszolta onnan.

Csörgits Gábor dicsérendő kitartással horgászott, de most nem állt mellé a szerencse

A vártnak megfelelően hatalmas küzdelem zajlott az A szektorban a végső csapatgyőzelem, és a hőn áhított szektor egyes megszerzéséért. Bodnár Sándor és Polyák Csaba csapattársai tegnap szerkort nyertek. Így ha bármelyikük szintén győzni tud szektorában az a csapatgyőzelmet is jelenti! Tudták ezt a fiúk, és fogukat összeszorítva küzdöttek minden halért. A verseny talán jobban indult Kisb-nek (Bodnár Sanyinak), amelyet gyorsan ledolgozott Csabio (Polyák Csaba), majd fej-fej mellett küzdöttek minden egyes halért. Darabszámra tán azonos volt mindkettőjük hala, de Csabinak kicsit testesebbek voltak a pontyai, emiatt zsákmányának összsúlya 13.550 gramm lett, megelőzve ezzel a nagy riválist. A Bors&Sör’ Team (Molnár Zsolt, Polyák Csaba) így maximális teljesítményt nyújtva, 2 ponttal megnyerte a csapatversenyt!

Csabio precíz horgászattal, pontos dobásokkal sorra fogta a pontyokat
Az Onix Team csapatmunkája

A B szektorban szemmel láthatóan vezetett Takács Péter (T_peti), aki időben váltott a matchbotról rakósra, ezzel jelentősen gyorsított a halfogás ütemén. A C szektorban Hajagos Tóth Tamás (Donald) rakóssal dolgozva alig maradt el T_peti mögött, aki a szektorgyőzelem mellett az úszós kategória első helyét is begyűjtötte. Péter 24.150 g-os zsákmánya az úszós kategóriában is új fogási rekordnak számít!

Ezzel a remek teljesítménnyel 2+1 helyezési számmal a HFFC (Keresnyei Imre, Takács Péter) csapat lett a második

Donald halai nagy részét rakóssal zsákmányolta


A három szektor első helyezettjei, egyben az úszós kategória győztesei is:

	1. Takács Péter		24.150 g - ÚJ REKORD!!!
2. Hajagos Tóth Tamás 22.950 g
3. Polyák Csaba 13.550 g

A HFFC csapat az úszós forduló végén. Takács Péter nem hétköznapi zsákmánya az úszós kategória új fogási rekordja is egyben!


A csapatverseny végeredménye:

	1. Bors&Sör’ Team   2 pont	51.050 g összsúly
Molnár Zsolt, Polyák Csaba
2. HFFC 3 pont 61.600 g összsúly
Keresnyei Imre, Takács Péter
3. Onix Team 3 pont 27.300 g összsúly
Pintér Zoltán, Bodnár Sándor

A fenekező kategória és az úszós kategória győztesei. Az előbbi egy csúcs feederrel, az utóbbi egy rakós bottal gazdagabban


Különdíjak

A legnagyobb kifogott hal díját Drozdik Ottó nyerte 9.750 g-os pontyával.

A legeredményesebb női versenyző Czender Ágnes (Anya! Csak egy van!) 5 ponttal.

A díjazottak boldog serege

Nagy küzdelem, hatalmas halak, nagy élmény volt ismét a verseny. Egy nagy probléma adódott csak, hogy ismét egy évet kell várni az újabbra!

Gratulálunk a győzteseknek!

Köszönetet mondunk a verseny főtámogatójának, Papp Józsefnek, a TOP MIX tulajdonosának a verseny támogatásáért!

A győztes csapat a második napi, Csabio által fogott gyönyörű halakkal

Írta: Tóth Ferenc
Fotó: Origo, Tóth Ferenc

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.