Nagy távolságú - vagy ahogy az angolok nevezik Long Range - horgászatra akkor lehet szükségünk, ha a halak átlagosan 80 m-nél messzebb tartózkodnak a parttól, ezért csak ekkora, illetve ennél nagyobb távolságban van esélyünk halfogásra. Nagyon sok horgásztárs meg van győződve arról, hogy bármikor képes 100 m feletti dobásokra. Ez sajnos (?!) sok esetben nem így van! Nagy távolságra csak megfelelően összeállított felszereléssel és helyes dobótechnikával lehet dobni.
Ha a kettő közül bármelyik hiányzik, meghiúsul tervünk. Miben is különbözik a nagy távolságú horgászat a kis és közepes távolságú horgászattól? Elsősorban a helyes dobástechnikát említeném, aminek elsajátítása nélkül küzdelmes lesz horgászatunk. Meg kell tanulnunk a helyes bottartást, a dobás közbeni botvezetést, a helyes lendítést. Nem fogunk tudni messze dobni, ha nem bízunk felszerelésünkben: kibírja-e a dobással járó erőhatásokat. Meg kell tanulni kontrollálni mozdulatainkat, mert e nélkül pontatlanra vagy rövidre sikerülnek dobásaink. Ennyi már-már elijesztőnek tűnő bevezetés után térjünk rá a helyes dobótechnikára. A következőkben leírtak - bízom benne! - jó támpontot adnak a kezdeti lépésekhez, amivel elérhető egy olyan dobótechnika, amit aztán mindenki egyéni stílusának megfelelően tud tovább csiszolni. Persze ez nem feltétlenül szükséges, mert a leírtak önmagukban is helytállók. Kezdetben mindenképpen sima, 100 g körüli ólommal gyakoroljunk! Tehát beállunk dobásirányba, bal láb elöl, jobb láb hátul: stabil dobóállás. Botunkat fejünk fölé emeljük, úgy, hogy az orsó függőleges pozícióban fölfelé áll, bal kezünk stabilan markolja a bot végét, hüvelykünkkel hátul megtámasztva. Jobb kezünk ugyanígy markolja az orsótartónál, mutatóujjunk első ujjpercének közepén feszül a zsinór, felkapókar nyitva.
Mutatóujjunk mozgatásával meggyőződünk arról, hogy zsinórunk szabadon csúszik-e a gyűrűk között: nincs-e felcsavarodva. Most nézzünk a célra, és kezdjük meg a lendítést. Először mintha két kézzel akarnánk gerelyt hajítani, vízszintes helyzetben gyorsítsuk a botot. Mikor elöl lévő bal karunk kiegyenesedett, a botot ballal lefelé húzzuk, egyidejűleg jobbal előretoljuk, mindaddig, míg bal kezünk nekiér a hasunknak. A mozdulatsor kivitelezése közben ügyeljünk arra, hogy botunk végig egy síkban mozogjon, a cél síkjában.
Ellenkező esetben dobásunk jobbra vagy balra kitér. Ha a zsinórt túl korán engedjük el, akkor jobbra, ha túl későn, akkor balra fog elrepülni nehezékünk a síkban tartás ellenére is! A helyes technika csak gyakorlással sajátítható el, ne keseredjünk el, ha első néhány próbálkozásunk nem túl sikeres. A nagy számok előtt pedig ne essünk hasra: volt rá példa, hogy 90 m-es dobásomat a mellettem horgászó idős sporttárs130 m-re becsülte, és nem akarta elhinni, hogy az bizony „csak” 90 méter. A víz csalóka közeg: minél távolabb van rajta valami, annál laposabb szögből látjuk és ilyenkor bizony szemünk becsap minket. A legbiztonságosabb módszer, ha az elérni kívánt távolságnál megjelöljük a zsinórt, és ezt figyeljük lepereg-e a jel a dobról, illetve a zsinórt megfeszítve kint marad-e a gyűrűk között.
Így lemérhetjük fejlődésünket is. Most pedig nézzük a felszerelést! Ha nem szándékozunk 120 m-nél messzebb horgászni, és csak ólmot használunk súlynak, akkor 390 cm hosszú 3-3,5 Lbs tesztgörbületű botot válasszunk. Vannak olyan botszériák, amelyeknél a 360 cm-essel nagyobbat tudunk dobni, mint a 390-es változatával, ezt azonban csak a gyakorlat során tudjuk kideríteni. Ha rendszeresen 120 m-es táv felett szeretnénk horgászni (130-140-150 m-re), akkor sajnos kategóriát kell ugranunk, és a tengeri távdobó botok között kell válogatnunk. Miért sajnos? A karcsú bojlis botokhoz szokott szemnek - valljuk be! - drabálisnak hat egy Surf Casting bot vastagsága. Sokan nem is ismerik igazán ezeket a botokat, és lenézik az ilyennel horgászókat. Aztán a távolság, amit egy ilyen bottal el lehet érni, mindenkit meggyőz. Az említett távolságokhoz, ha a parti növényzet engedi, nyugodtan válasszunk 420-450 cm-es botot. Ami hátránya ezeknek a botoknak, hogy csak 3 részes kivitelben gyártják őket, ezért felszerelve elég bajos szállítani, persze erre is van megoldás. Ha lehet, inkább a lágyabb spiccű modellek között válogassunk, mert bár zsinórunk nyúlása nagy távolságból mindent kompenzál, a távolság csökkenésével a fárasztás utolsó harmadában ennek hatása erősen lecsökken, és ilyenkor egy hajlékonyabb bottal biztonságosabban boldogulunk. Dobósúlyt tekintve a 100-200 g-os modellek már megfelelőek lehetnek. A 150-250 g vagy e fölötti botok csak akkor alkalmazhatóak, ha kellően lágyak.
Orsót mindenképpen nagyméretűt válasszunk! A kis dobátmérőjű orsóról több menetben ürül ugyanannyi zsinór, ezért erősebben fékezi a dobást. Nagy távolságú horgászatnál sokan nyeletőfék nélküli modellt használnak. 90 m felett már akkora nyúlása van a monofil zsinóroknak, hogy a dob lefogásakor bevágással képtelenség elszakítani a zsinórt. Ami még az ilyen orsók mellett szól, az az áruk. Jó minőségű nagyméretű elsőfékes orsót kettőt lehet venni egy nagyméretű jó minőségű nyeletős árából. Persze nem akarok senkit sem lebeszélni a nyeletőfék nyújtotta előnyökről, csupán ismertetem a másik oldalt is.
Nagytávolságú dobásoknál komoly szerep jut a zsinóroknak is. Általános nézet, hogy minél vékonyabb a zsinór, annál nagyobb az elérhető távolság. Ez maximálisan igaz is, azonban a pontyhorgászatban néhány elvet nem árt figyelembe venni. Minél több zsinór van kint az orsóról, annál nagyobb a sérülés veszélye. Minél vékonyabb zsinórunk, annál kisebb sérülés elég lehet halunk elvesztéséhez. Milyen átmérőt válasszunk tehát? Sokéves tapasztalat alapján 0,25-0,28 mm alá semmi esetre se menjünk. Ha nagy, egyenetlen medrű kavicsbányában horgászunk 0,30 mm már jó választás lehet, és botunk spiccét emeljük minél magasabbra, hogy minél kevesebb helyen érhessen hozzá a fenékhez. Ilyen átmérőjű zsinórokkal azonban képtelenség egy 100-140 g-os ólmot szakítás nélkül igazán messzire bedobni. Szükségünk van dobóelőtétre, ami lehet monofil vagy fonott. Ez nyílt vízen elsősorban ízlés kérdése, sokkal fontosabb a szakítószilárdság és a hossz. Azt, hogy milyen szakítószilárdságú legyen, én a tengeri horgászok szakirodalmát böngészve határoztam meg. Ott unciában és fontban számolnak, ezért átszámoltam sokkal kezelhetőbbre: a váltószám 164. Mit jelent ez? Nézzük az átlagos, 110 g-os ólom esetén: 110 g = 0,11 kg. Tehát 0,11 * 164 = 18,04 kg. Eszerint dobóelőkénk biztonságos szakítószilárdsága 18 kg. Persze ennek a 18 kg-nak csomózás utáni szakítószilárdságnak kell lennie, különben szakad. A gyártók sajnos sokszor a csomó nélkül értett szakítószilárdságot adják meg.
Ha nem távdobásra készített vékonyodó zsinórt használunk, a választott dobóelőtétet össze kell kötnünk főzsinórunkkal: erre láthatunk példát a következő fotókon mind monofil, mind fonott dobóelőtét esetén. A szakítószilárdság mellett a másik fontos kérdés a hossz. Mindenképpen olyan hosszt válasszunk, hogy legalább 3 karika orsónk dobján feszüljön a kívánt dobózászló esetén: ez már leveszi a terhelést főzsinórunkról. Ha monofil dobóelőtétet használunk, ajánlatos ezt a 3 karikát kézzel segítve úgy feltekerni, hogy a zsinórkarikák ne keresztezzék egymást, így még kisebb annak a lehetősége, hogy több zsinórkarikát magával rántva szakítást idézhessen elő.
Még nem ejtettünk szót arról, hol is kereshetjük eredményesen hőn szeretett pontyainkat ilyen távolságon. Itt is, mint a közepes távolságnál, a medertörések nyújtanak támpontot. Ezeket kell megkeresnünk és vallatóra fognunk: a lábánál, az átmeneti részén vagy a tetejénél járnak-e inkább halaink… esetleg a lábától 5-10 m-re keresgélik mindennapi betevőjüket? Jelentősen növelhetjük esélyeinket, ha itt sem a vakvilágba horgászunk, hanem tudatosan felépített stratégiával kimérjük horgászhelyünket. Így nemcsak alkalmanként a szerencsének köszönhetően kapunk horogvégre egy-egy halat, hanem rendszeresen élhetjük át a fárasztás semmivel össze nem hasonlítható élményét. Mindezt azzal a tudattal, hogy eredményünk a tudatos kitartó munka gyümölcse.
írta: Végh Róbert (Carp Fun)
fotók: Végh Róbert, Haldorádó Webáruház
