Ahogy tetszik…

Ahogy tetszik…

A maconkai versenynaptár kora tavasztól késő őszig szinte minden szakágban évről-évre rangos versenyek sorát tudja felmutatni, hála a terület adottságainak és sokszínű halállományának, valamint a támogatóknak is. Ezen megmérettetések szigorú szabályokkal és követelményekkel rendelkeznek, és bizony szinte lehetetlen rajtuk egy jó értelemben vett „átlagos” horgásznak díjazott helyezést elérni. Bár - mint tudjuk - a szerencse e sportágban különösen nem elhanyagolható... További probléma, hogy igen nehéz beférni is e zárt, vagy meghívásos versenyekre, illetve a siker reményében a jelentkezésnek már akár hetekkel korábban meg kell történnie.

Nos, maradt azért kivétel Maconkán is! A hagyományos Tóparti Randevú sokszínű rendezvényei között ez a szabad stílusú, nyílt egyéni horgászverseny - hivatalos nevén: IX. NMH-Grátisz-BSHE Kupa - némileg „könnyedebb” szórakozást ígér(t), továbbá az egyéb rendezvényeken a család is jól szórakozhat. Ebben az évben a főzőverseny, a lovas- és autóbemutató, valamint a zenei- és sportrendezvények mellett új kezdeményezésként a Tógaléria is szerepelt a programban, ahol neves művészek maconkai tájról alkotott festményeit lehetett megcsodálni. Legnagyobb örömünkre e kezdeményezésre 16 alkotó jelentkezett. Sajnos, az ötletgazda-főszervező Plachy György viszont ezúttal kénytelen volt kihagyni ezt a napot, mert a honi egészségügy működését volt kénytelen élesben tanulmányozni a gasztronómia remekei helyett. Szerencsére e sorok írásakor már otthon van, és újult erővel láthat neki a jubileumi rendezvény előkészítésének!

Alkotó természet 1.
Alkotó természet 2.

A verseny meghirdetett szabályai és feltételei a következők voltak:

1. Horgászni tetszőleges módszerrel (kivétel: pergetés), egyidejűleg 1 bottal és azon 1 horoggal lehet. A módszer verseny közben is szabadon változtatható.

2. Az etetés mennyiségében, az etetőanyag összetevőiben nincs korlátozás.

3. A kifogott halakat csak gyűrűs (verseny-) szákban, illetve nagyhal esetén megfelelő méretű pontyzsákban lehet tárolni, mérlegelésre csak élő hal kerülhet.

4. A kifogott 5 kg-on felüli halat soron kívül jelenteni, és mérlegeltetni kell.

5. A lefújás előtt megakasztott, de az addig még ki nem fárasztott hal sikeres szákolás esetén az eredménybe beszámít.

6. A mérlegelés után a halak visszaengedésre kerülnek.

Nevezési feltétel: Érvényes állami horgászjegy.

Nevezni lehet: felnőtt és ifjúsági úszós- vagy fenekező, illetve női és gyermek kategóriákban.

A szabályok mellett a másik oldal pedig az anyagiak oldala, ahol e versenyen egyáltalán nem a bevétel az elsődleges. A felnőttek 2400, a hölgyek és az ifik pedig 1200 Ft-ot fizettek az indulásért, és ebben már benne volt az ebéd és a kedvezményes továbbhorgászat lehetősége is. A maconkai éves területi jeggyel rendelkező gyermekek részére pedig ingyenes volt a nevezés, immár hagyományosan.

Kis kitérőként el szeretném mondani, hogy a Tóparti Randevú az én értelmezésem szerint elsősorban a Természet, azon belül a helyi Élővilág ünnepe, Ők (növények, állatok vegyesen) számomra nem eszközként, hanem célként funkcionálnak. Ami sokszor az embereknek pl. csak díszletnek látszik, annak a megőrzésére, védelmére, fejlesztésére kell a jövőben is a legnagyobb energiát fordítanunk. Maconka a mai állapotában sikertörténet. De pont a múlt ismeretében óvnunk kell a jövőjét is, a közösség egészének érdekében. Azok közül akik ilyenkor nálunk e víz barátaiként egybegyűlnek, többen sokat tettek és tehetnek is még azirányban, hogy ez így tényleg így legyen.

Az I. sziget
Közelebbről
Még közelebbről

Visszatérve a beszámolóhoz. Az előző napon a viharos szél mellett hideg zápor is nehezítette az országos rendőr- és rendészeti horgászverseny résztvevőinek dolgát, így a körülmények ismeretében úgy gondoltam, hogy átlagos mezőnnyel számolhatunk. Erre a hajnali látvány alaposan rácáfolt. Annak ellenére, hogy most kivételesen sikerült időben kiérkeznem, már hosszú sor állt a halőrház előtt. Végül új versenycsúcsként 60 feletti létszámot regisztráltunk, majd így a pályát is át kellett számozni, ami végül is összességében komoly csúszást eredményezett, melyet a jelentkezők szerencsére jól toleráltak. A helyszíni nevezés lehetőségét ennek ellenére fenntartjuk jövőre is, de tanultunk az esetből.

Amikor már mindenki versenyezni ment...
... ide!

A pályabeosztásnál az elsődlegesen úszós kategóriára nevezett felnőtt és ifi horgászok a gáti és homlokgáti szakasz mélyebb, a fenekezős módszert választók pedig a hosszgát sekélyebb részét vehették birtokba. A hölgyek a homlokgát kezdetén lévő ún. nyári kikötői rész kis félszigetén, a gyermekek pedig a csónakkikötői részen kezdhették meg a felkészülést. Az egyre erősödő (szembe)szél különösen a gáti szektorokat érintette kellemetlenül, pedig lassan, de biztosan „rájuk tolta” a halat.

Fenekezők
Úszósok(k)

Maga a verseny így végképp valódi, komoly próbatétel elé állította a mezőnyt, ugyanis a szél a 2. órától kezdve többször már viharossá erősödött, így tarajos hullámok ostromolták a partokat, erősen megnehezítve a horgászatot, különösen a finom szerelékek alkalmazását.

Már-már a vízen...
Kapást láttam volna?

Ennek ellenére gyönyörű halak jelentkeztek, köztük tízentúli pontyok, nagy amurok, a szokásos keszegfélék, de például compó, balin, harcsa, sügér, aranyhal is volt a fogások között.

Apa, lánya, 80 cm-es nyurgája
Egy kisebb nyurga az alvégről
3 kívánság!

A legtöbben hősiesen végig kitartottak, és a mérlegelés, majd az ebéd (közkívánatra: csülkös babgulyás + túrós batyu) után sor kerülhetett a hivatalos értékelésre.

A versenyt a fenekező kategóriában induló Kiss Béla végül új csúccsal, kereken 38.000 grammos eredménnyel nyerte, 6 db hala amur és ponty volt, testvéries elosztásban. Második helyezett Szabó Attila, harmadik Bálint Miklós.

Szép volt!

A nehézségek ellenére, sokszor a bottörést is megkockáztatva (volt, akinek ez sikerült is) nem sokkal maradtak le az úszósok sem. Itt a kiegyenlített mezőnyben első Varga Zoltán, 12.830 grammos keszegzsákmányával, majd őt 1 átlagkeszeg súlyával lemaradva Csomor Péter, valamint Módis Sándor követte.

Az ifiknél az első helyet Beke Dániel 6.870 grammos fogással szerezte meg, Gagyi Attila és Nádasdi Norbert előtt.

Dániel és az elemek harca
A megérdemelt győzelem

Nem sokkal maradtak le a hölgyek sem, Papp Éva 5.960 grammos, keszeges eredménye is csak éppen elég volt Mészáros Gyuláné előtt, aki 13 dkg-al fogott kevesebbet. A harmadik Orosz Ferencné lett.

A női győztes

A gyermekeknél először fordult elő, hogy mindenki fogott halat, itt Kuborczik Dávid győzött 4.990 grammal, Gyurcsák Márk és Teplán Olivér előtt.

A zsákmány...
... és az eredménye

A legnagyobb hal különdíját egy 11.890 grammos tükrös kifogásáért Bálint Miklós nyerte.

Ő volt ma a legnagyobb!

Végül a felsoroltak alapján 13 trófea került kiosztásra, valamint a TRABUCCO, a SPRO, a CUKK, valamint Letovai Zoltán és Asztalos László horgászboltosok jóvoltából összesen közel 30 ajándékcsomag került átadásra, köztük minden induló gyermek egy-egy horgászbotot, valamint hozzá horgászcikk-kollekciót vehetett át. Díjazott lett az összes hölgy-, valamint ifi versenyző is. A díjak és ajándékok összértéke meghaladta a 350.000 forintot, de reményeim szerint itt e napon mindenki ettől függetlenül is nyertesnek érezhette magát.

Most még gazdátlanul...
Elkeltek a trófeák!

Végül meg szeretnék említeni néhány tanulságot is. A tartós szembeszél esetén el kell felejteni néhány, általában bevált rutincselekményt, itt, Maconkán is. A nagytestű halak már 30-40 méteres távolságon belül is nagyobb számban jelen voltak, és most jól jött a nehezítettebb, csalit egy helyben biztosan megtartó szerelék. A keszegfélék a közvetlen kőszórásos rézsü környékét ilyenkor elkerülik, beljebb találhatóak, sőt sokszor meglepően a vízfelszín közelében. Izgalmas az alsó visszaáramlás és a felső szélnyomásos rész határvonalának vallatása, valamint a felkavart hordalék lerakódási-bemosódási sávjának horgászata is. A sok versenyen sztár növendék balinok ilyenkor nem foghatóak megfelelő számban, ezért rájuk nem lehet alapozni. Gondok voltak a gyűrűs szákok rögzítésével is. Az akár kővel belülről lesúlyozott, hullámzásra merőleges megoldás, vagy az oldalsó kihorgonyzás-kikötés volt a legcélravezetőbb. A komoly szélnyomás és a nagyhalak fogását látva túlerősített felszerelés pedig a fárasztás során együttesen bizony bottörést eredményez, s ugyanez igaz az aránytalan súllyal „megküldött” feederre is. Az etetést viszont nehezíteni kell, a nyugodt vízen alkalmazott lebegő anyagokat jobbára el lehet felejteni, s gondolni kell a visszáramlásra is a távolság meghatározásánál.

Ha jó a taktika, ilyen vegyes teríték lehet a jutalmunk Maconkán!

A verseny után a horgászat a szokásoknak megfelelően, kedvezményesen folytatható volt, sokan éltek is a lehetőséggel. Mások nézelődtek, sétáltak, vagy az I. szigeten a még zajló eseményeket tekintették meg. A rendezvény sikerét látva a szervezők és a támogatók együtt azt tervezik, hogy a jövő évi, jubileumi versenyen minden eddiginél nagyobb mezőnyt látnak vendégül a maconkai vízpartokon!

Mindenkinek, akit megillet...

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.