Shimano Technium XTA rakós bot teszt

Shimano Technium XTA rakós bot teszt

Nehéz idők járnak manapság a teszthorgászokra! A hirtelen jött hideg, téli időjárás gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítette a halfogást. A tavak jelentős része már be is fagyott, de amelyik esetleg még ellenáll tél tábornok támadásainak, ott sem igazán lehet kimagasló eredményeket elérni. Szerencsére városunk (Kiskunhalas) határában, az Ezüst-tó Horgászcentrumban még a befagyás előtti utolsó pillanatokban sikerült kipróbálni ezt a nagyszerű Shimano összeállítást. A rendkívül erős és hideg szél, valamint az előző napi havazás ellenére is meglepően jól táplálkoztak a halak, az eredmény pedig nem maradt el!

A karbon alapanyag drasztikus áremelése miatt nehéz manapság kedvező árú, megbízható és jó paraméterekkel rendelkező, univerzális rakós botot találni. Hazánkban jelenleg nagyon széles kínálatból választhat a vásárló, de bizonyos típusok finoman szólva is megfizethetetlenek az átlaghorgásznak. Ha valaki figyelemmel kísérte az utóbbi néhány évben a Shimano botok fejlődését, akkor az láthatja, hogy jelentősen gyarapodott a választék rakós botjaik terén is. Ár/érték (és ár/minőség) arányukat tekintve jelenleg piacvezetőnek számítanak! Kínálatukban a keszeges versenybotoktól az erős pontyos rakósokig bezárólag minden megtalálható, a legkülönfélébb árakon. A Shimano cég a Technium XTA bottal talán megtalálta az arany középutat! Sokoldalúságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a komplett felszerelésben találunk 1 db keszeges top szettet is (ez a botban található), és külön két darab pontyosat, amelybe visszavágás nélkül fűzhetünk akár 1,6 mm vastag gumit is. Megfizethető, jó felszereltségű, és nem utolsósorban olyan kiváló tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket a horgászat során maximálisan kamatoztathatunk.

A tesztelésre szánt rakós bot a Shimano Technium XTA
A bot spiccébe visszavágás nélkül fűzhetünk 1,4 vagy akár 1,6 mm vastag gumit!

A felszerelésről

Tehát a szett lelkét a Shimano Technium XTA rakós bot képezi. Mint azt már említettem, ez egy univerzális, úgynevezett „allround” kategóriájú rakós. Egyaránt használhatjuk pontyozni és keszegezni. Karakterisztikája jelentősen eltér az olasz botokétól. Anyaga nincs annyira túlfeszítve, ezért nem is olyan rideg. Nincs az az érzése a horgásznak, hogy nagy szélben bármelyik pillanatban eltörhet. Rendkívül karcsú, a top szettek átmérője (a 3 méteres tag legvastagabb része) mindössze 20 mm, emiatt kisebb a légellenállása is! Ez egy-két olvasónak valószínűleg banálisan hangzik, de gondoljunk bele, hogy melyik botot könnyebb megtartani nagy szélben? Egy karcsú, flexibilist vagy egy rideg, vastagot? Természetesen az előbbit! A bot egyébként kifejezetten elnyerte a tetszésem. Bevallom őszintén, hogy egy lógós, nehéz botra számítottam, de ez egyáltalán nem így van. Könnyű, és kifejezetten jó súlyelosztású.

Ezt a harmadik generációs Technium botot rengeteg extrával tuningolták fel. Gyártása során egyesítették a legmodernebb gyártási eljárásokat a legjobb anyagokkal. Mindez egyébként szemmel látható! Kivitelezése és megmunkálása nagyon igényes! Olyan jellemzők növelik a használati értékét, mint a nyélrész ultrahangos érdesítése, a megerősített csatlakozások (RJS), a Shimano Összehangolási Rendszer (SAS), a festett és erősített 11,5 méteres tag stb..

Technium XTA rakós bot technikai tulajdonságai:

Hossz:13 m
Mért hossz 11,5 m-ben (mini toldóval):11,48 m
Mért hossz 13 m-ben (mini toldóval):13,08 m
Szállítási hossz:165 cm
Tagok száma:10
Súly (13 m):908 g
Mért súly 11,5 m-ben (mini toldó nélkül):680 g
Mért súly 13 m-ben (mini toldó nélkül):960 g
Mini toldó (0,7 m):140 g
Fogórész vastagsága:46 mm
Mini toldó hossza:70 cm

Tartozékok:

  • mini toldó, amely a 13 méteres, és a 11,5 méteres tagba is gond nélkül behelyezhető
  • +2 db Power Kit (2 részes, 2,87 méter hosszú, erősített pontyos top szett)
  • 1 db botzsák
  • 4 db műanyag szállítócső (egy vastag és két vékony szállítócső a botnak és a top szetteknek, továbbá egy rövid, vastag a mini toldónak)

A pontyos spiccekre egy-egy 3 mm-es külső teflon visszavágás nélkül felhelyezhető, a keszegesre pedig szintén 3 mm-es a megfelelő méret.

A karcsú bottal, akár erősebb szélben is gond nélkül horgászhatunk!
A mini toldó a 13 méteres és a 11,5 méteres tag végébe is behelyezhető
A bot kézbevételekor tapasztalhatjuk, hogy a gyártó különös figyelmet fordított a bot anyagösszetételére és minőségi kivitelezésre!

Egy nagyon fontos információt azonban még nem említettem meg! Ezt az összeállítást is - mint minden más Shimano szettet - a hazai forgalmazó, a Rapala Eurohold Zrt. szakemberei állítják össze. A karácsony közeledtével egy igazán remek száknyelet és szákfejet is ad hozzá ajándékba a forgalmazó! A Shimano Beast Master név a horgászatban lassan kiváltja az „erő” szó szinonimáját! Minden e névvel ellátott termék kiváló minőségű, megbízható és bivalyerős. A Beast Master AX LNP 300 száknyél maximálisan megfelel ezen elvárásoknak is, amelyet mi sem bizonyít jobban, hogy akár 7 kilót is felemelhetünk vele! Hossza 3 méter és 2 + 1 tagból áll. Ez a +1 tag tulajdonképpen egy 40 cm-es mini toldalék, amely jelentősen megkönnyíti a horgász dolgát, ha fog egy termetesebb halat. A szákolást követően egy határozott mozdulattal lehúzhatjuk a száknyélről ezt a darabot, így nem kell a nyél teljes hosszával megküzdenünk egy-egy horogszabadítás alkalmával.

Beast Master AX LNP300 száknyél technikai tulajdonságai:

Hossz:3 m
Mért hossz:3 m
Súly:270 g
Tagok száma:3
Legvastagabb átmérő:28 mm
Legvékonyabb átmérő:13 mm

A szetthez ajándékként jár egy Beast Master 3 méter hosszú száknyél és egy szákfej
A száknyél felső részén található egy 40 cm hosszú toldó…
… amelyet a szákolást követően egy határozott mozdulattal lehúzhatunk a száknyélről
Lényegesen könnyebb így a horogszabadítás

A már említet merítőfej pedig szintén Beast Master AX névre hallgat. Különlegessége a háló anyagában keresendő. A rajta található lágy, poliészter bevonat megóvja a halat az esetleges hámsérülésektől, épen hagyja a halat védő nyálkaréteget. További különlegessége, hogy kifejezetten gyorsan szárad, és a ponty bognártüskéje nem tud beleakadni. Az alumínium keret mérete 52 x 42 cm.

A hálón található poliészter bevonat megóvja a halat védő nyálkaréteget is

A teszthorgászatra mindenképpen olyan vizet kerestem, ahol bőven van hal, és rövid idő alatt ki lehet hozni a botból a maximumot. Azt azonban álmaimban sem gondoltam volna, hogy ennyi halat fogok majd! De vegyük át részletesen, hogy mit is kellett ennek érdekében tenni.

A nyerő hidegvízi pontyos etetőanyag összeállításánál ne a mennyiség, hanem a minőség domináljon!
Az etetést legprecízebben egy pole cup (etetőcsésze) segítségével végezhetjük el
Télen alapozó etetésnek mindössze 5-6 gombóc elegendő
A Technium XTA rakós bot gond nélkül elbírta a nagyobb méretű etetőanyag gombócokat is

Télen teljesen máshogy kell nekikezdeni a horgászatnak! Felesleges több kiló etetőanyagot bekeverni, mivel ekkor a halak anyagcseréje is lassabb. Nem táplálkoznak olyan intenzíven, mint a nyári hónapokban, ezért érdemesebb nagyobb hangsúlyt fektetni a kis mennyiségre és a jobb minőségre. Ha megvan a kiválasztott keverék, akkor a cél az, hogy az etetést a lehető legprecízebben végezzük el. Erre a legmegfelelőbb eszköz az etetőcsésze. A kevés etető-, és élő anyagot csakis ezzel tudjuk a kijelölt helyre hibátlanul bejuttatni.

A hidegvízi pontycsemegével is csínján kell bánni
Az eper ízű, piros színű kukorica nagyszerű csali lehűlő vizekben
A változó erejű és irányú szél miatt lehetetlen volt a csúzli használata, helyette kis méretű poharat rögzítettem a spiccekre, amelyek úgy juttatták be folyamatosan a csábító falatokat, hogy nem akadályozták a horgászatot és a fárasztást
Az eredmény sem maradt el! A kép remekül szemlélteti, miként dolgozik a Shimano XTA rakós bot!

A bothoz egy univerzális poharas (etetőcsészés) top szettet használtam, amelyet a Shimano Tecnium XTA Pack nem tartalmaz, de bárki számára beszerezhető egy jól felszerelt horgászüzletben. A poharam mérete 250 ml-es volt (ezt szintén nem tartalmazza a készlet). A teszt miatt akkora gombócokat készítettem, amelyek még éppen belefértek a pohárba, így nézve meg, hogy mit is tud valójában a bot. A néha viharos erejű szélben rendkívül nehéz dolgom volt, viszont más etetési mód szóba sem jöhetett. Biztosan kijelenthetem, hogy a Technium XTA bot itt is megállta a helyét. Egyszer sem volt olyan érzésem, hogy bármelyik pillanatban eltörhet a bot a kezem alatt. Alapozó etetésnek az egy kiló etetőanyag 1/3-át juttattam be, csontiból pedig 2 dl-t. Ez bőven elegendő ilyen időben. A helyben tartó etetést eredetileg csúzlival akartam megoldani, de mivel ez a váltakozó erejű és irányú szélben pontatlan lett volna, a top szettek végére felpattintottam egy-egy speciális etetőcsészét, amelyekkel folyamatosan lehet élő anyagot és szemeseket (kukorica, pellet) bejuttatni, miközben a horgászat és fárasztás menetét sem akadályozták.

Az átlagos méretű pontyok a jól összehangolt felszereléssel és az 1,6 mm vastag gumival hihetetlen gyorsasággal kifáraszthatók...
… és megszákolhatók
A kisméretű horgon felkínált nyerő csali-kombináció

A két darab pontyos top szettre különböző méretű úszókkal ellátott szerelékeket kötöttem. Az 1 grammos, hosszú antennás úszó a nagy szélben is stabilan állt, ezáltal a csali is nyugodtan, mozdulatlanul feküdt a mederfenéken. A másik szerelékre viszont nem sokszor volt szükség. Ezen egy 0,4 grammos, könnyű kis úszó volt, amit szélcsendes időre szántam. Kizárólag a reggeli órákban tudtam vele halat fogni (összesen 2 db-ot), amíg fel nem erősödött a szél. Mindkét szereléket 0,14 mm-es főzsinórból és 0,12 mm-es horogelőkéből kötöttem, amelynek hossza 35 cm volt! Végezetül pedig csak annyit, hogy a 4,5 órás horgászaton összesen 12 darab halat fogtam. Súlyuk 1 és 3 kiló között változott, és mindegyiknél szájszéli akadás volt a jellemző. Nagyon kellemes nap volt!

Sajnos a tó a teszt után 2 nappal befagyott, ezért - hacsak közben ki nem olvad - a következő horgászatot itt már csak tavasszal tudjuk megejteni…

Az teszthorgászat alatt a két Power Kit-re két különböző méretű úszót raktam
Gyönyörű, egészséges tükörponty kiváló tesztpartner volt
Az eredményes teszthorgászat végeredménye! Ilyen szép napot kívánok mindenkinek!!!

(X)
Egedi Róbert

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.