Feederbottal amurokra a Dunán

Feederbottal amurokra a Dunán

A nagyhalas feederbotos praktikákat bemutató filmjeim (Feederbottal NAGYpontyokra állóvízen I-II. részei) méltó folyatatásaként a folyóvizek vad harcosait is üldözőbe vettem. Elhatároztam, hogy feederbottal kapitális pontyokat és amurokat próbálok fogni a Dunán. Az első próbahorgászat nagyon biztató volt, ennek élményeit szeretném Önökkel megosztani!

A folyóvízi nagyhalas horgászat sikerét döntő módon befolyásolja a helyválasztás. A legjobb felszerelés, etetőanyag és csali sem ér semmit, ha azt nem a megfelelő helyen kínáljuk fel.

Íme, a kiválasztott dunai helyszín, ahol az amurok felbukkanására is lehet számítani

Lassan több mint két évtizede járom a Dunát. Folyamatosan figyelem a fogásokat és a nagyobb halak felbukkanásának helyszíneit. Szorgos munkámat a helybéli horgászbarátaim segítik, akik tudják jól, hogy mikor érdemes próbálkozni. Amikor augusztus elején telefonomban elhangzott Józsi barátom szájából a „talán már érdemes rápróbálni”, azonnal tudtam, hogy tennem kell egy kísérletet.

Két Heavy akciójú (Spro Passion 420H és Excape 390H) bottal vettem üldözőbe a halakat
A kosárba ugyanaz az erjesztett mag mix került, amellyel helyet is bőségesen megetettem
Az 50 gramm súlyú speciális kosarat nehezen tudja a sodrás elgörgetni. Itt a csali ízesített és meglebegtetett Nutrabaits CSL csalizó pellet volt
A másik végszereléken egy 100 gramm súlyú ólom biztosította, hogy a bevetés helyén maradjon a felkínált csali, amely 3 szem kukorica és egy lebegő szivacsdarabka volt, ez kissé megemelte a szemeket

Azt persze magam sem hittem, hogy már az első alkalommal siker koronázza próbálkozásomat, és egy gyönyörű, egészséges, 9 kilós dunai amurt fogok! Egy biztos, a folyóvízi horgászat igazi szezonja ősz elején (augusztus végén, szeptember elején) kezdődik. Semmit sem akarok elkiabálni, de bizony ez több mint bíztató!

A kapás nagyon határozott és egyértelmű volt! A feederbotot amur görbíti!
Fárad a hal, már teljes terjedelmében megmutatta magát
Szákban az idei első dunai amurom!
A hal pontos súlya 9 kiló volt
Hibátlan egészséges példány
Viszlát, drágaságom, találkozzunk majd ősszel is!

Az új filmben a már megszokott módon, a legapróbb részletekre kiterjedően kerül bemutatása minden apró műhelytitok. Bízom benne, hogy a többi helyszínen is siker koronázza próbálkozásaimat és egy valóban hasznos, nem hétköznapi információkat tartalmazó DVD filmmel örvendeztethetem meg a finomszerelékes horgászokat.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.