Az arany hónapok

Az arany hónapok

Szeptember, október, november: az arany hónapok. Így nevezik a tapasztalt, öreg horgászok az év legeredményesebbnek időszakát. A lassan hűlő vizekben a vermelésre készülő halak közül olyan példányokat keríthetünk horogra, amelyekről eddig csak álmodtunk. Az idei ősz - hála az égieknek - nagyon sok szép napsütéses nappal ajándékozta meg a horgászokat. Nem is tudtam ellenállni a csábításnak, és amikor csak tehettem, a vízparton ültem.

Azért (is) szeretek ősszel horgászni, mert a halak fő táplálkozási időszaka áttolódik a nappali órákra. Ilyenkor azok a termetes halak, amelyek évközben szinte csak éjszaka mozognak, nappal is jó eséllyel foghatók. Régi vágyam volt, hogy feederbottal igazán nagy, termetes amurokat fogjak. Nyilván erre ott van a legnagyobb esély, ahol élnek ilyen halak. Kiszemelt célpontom a városunk határában található intenzíven telepített Tóth-tó volt, amely híres „lucernaevő” amurjairól. A víz hőmérséklete a horgászat napján még 15 Celsius-fok volt, a levegőé pedig szinte nyáriasan meleg 24 Celsius-fok. Időjárási frontnak nyoma sem volt, sőt napról napra melegebbet jósoltak a meteorológusok. Októberben ilyen időt kifogni? Hát ez szinte ajándék! Minden ideálisnak tűnt, egy eredményes horgászathoz. A horgászatot többnaposra terveztem, de azt magam sem hittem, hogy már az első nap sikerrel járok. Nyilván ahhoz nem kis szerencse kellett, hogy a leggyakrabban fogható 4-6 kilós amurok helyett 7-10 kilós halak akadtak horgomra. No, de ne szaladjunk ennyire előre, tekintsük át szépen sorban, hogy mi kell a sikeres amurhorgászathoz.

Elsőként olyan csalogatóanyagot állítottam össze, amelyben minden megtalálható volt, amelyet szeretnek az amurok. Ezt koncentráltan egy kb. 2-3 m2 alapterületű helyre szórtam be a horgászhelyemmel szemben, a (túlsó)part szélétől mindössze 2 méterre. Mivel a tó átlagos szélessége 55 méter, az etetési hely könnyen megdobható és meghorgászható volt.

Az amurcsalogató finomságok
Ebben kedvére válogathat a termetes növényevő

Csalogatóanyag amuroknak
2 kg Top Mix Etetőkukorica
1 kg Top Mix Etetőbúza
1 kg Top Mix Lucerna pellet
2 kg Martin SB Mais Scopex pellet

A Martin SB pellet bojli alapanyagú. Fogósságának egyik titka, hogy nagyon sok apró magvat tartalmaz. 4 különböző (köles, len, repce, édeskömény) mag különösen fokozza csalogatóhatását. Imádják a nagytestű halak!

Etetési praktikák

Ha áttekintjük az amuroknak szánt csalogatóanyagokat, kettő olyan dolog van benne, amely szokatlan. A lucerna pellet ezen a tavon a sikeres amurhorgászat „elengedhetetlen” kelléke, hiszen évközben frissen kaszált zöld lucernával etetik őket, emiatt szívesen fogyasztják a granulált változatot is. A Martin SB pelletet éles körülmények között most próbáltam először. Barátaim ódákat zengtek róla. A rendkívül édes ízű, sárga színű, erős kukorica és erjesztett gyümölcs illatot árasztó (mais scopex) csalival sok szép pontyot és amurt fogtak. Ha kettétörjük, jól látszódik fogósságának másik titka, hiszen rengeteg aprómag található benne. Ez tovább fokozza a csali vonzerejét, és nem véletlenül ropogtatatják szívesen a termetes halak. Etetőanyagot a sok mohó kárász miatt szándékosan nem használtam.

A mézes ízesítésű etetőanyag és szemes ragasztó nagyon jól összefogja a tört szemű pelletet, búzát és kukoricát
Ez a keverék került a kosárba

Bevált csalik

Célszerű volt az etetésre szánt szemes termények közül választani, és azt horogra tűzni. Tapasztalataim alapján azok a csalik kelnek el előbb, amelyeket akkor is felvesz a hal, ha nem akar. Hogyan lehet ezt elérni? Meg kell lebegtetni a csalit. Az így megkönnyített horogra valók összességében olyan kis fajsúlyúak, hogy óhatatlanul is behörpinti a hal. Két csali kombinációt használtam, az egyik 3 szem kukoricából + 1 technopufiból állt. Ez a csali csak éppen felemelkedett, de a horog a fenéken maradt. A másik egy Martin SB pelletből + 1 extra nagy pufiból állt. Ez a kb. 10 cm hosszú előkével együtt teljesen felemelkedett, és a kosár felett lebegett.

Az alkalmazott csali kombinációk

Felszerelés:

1.

  • Spro Aggressive Carp Feeder MH 3,6 m + Spro Aggressive LCS 750 orsó
  • Főzsinór Spro Carp Maxx 0,20 mm
  • Horogelőke Sufix Feeder Braid (fonott) 0,12 mm, hossza: 10 cm
  • Horog ESP D-Ring Raptors T-6 5-ös méret
  • Végszerelék: Fixen megütköztetett Fox Compact Carp Feeder 28 gramm súlyú etetőkosár, amely alatt egy 10 centiméteres előkére kötött horog található

A speciális „karikás” horgot vékony fonott zsinórra kötöttem, mert az amur gyakorta „elharapja” a monofil előkéket
A nevemmel fémjelzett Aggressive Carp Feederbotok remekül helytálltak
A megtöltött nagy kosarakat könnyedén és pontosan a kiszemelt helyre (a túlpart elé) tudtam dobni…
… de botjaim igazi erejüket és a bennük rejlő erőtartalékokat, a nagytestű halak fárasztása során mutatták meg

2.

  • Spro Aggressive Carp Feeder MH 3,9 m + Spro Aggressive LCS 750 orsó
  • Főzsinór Spro Carp Maxx 0,20 mm
  • Horogelőke Sufix Feeder Braid (fonott) 0,12 mm, hossza: 10 cm
  • Horog ESP D-Ring Raptors T-6 4-es méret
  • Végszerelék: Fixen megütköztetett Korda Method 43 gramm súlyú etetőkosár, amely alatt egy 10 centiméteres előkére kötött horog található

A nyerő végszerelék

Információ a vízről

A vízterület neve: Tóth-tó
A vízterület kezelője: Tóth Sándor
Mikor érdemes ide látogatni: főszezonban májustól augusztus végéig minden nap (hétfő szünnap). Március, április, szeptember, október hónapokban szombat-vasárnap (8-16-ig).
A horgászhely sajátossága: a víz akadóktól mentes tőzegbánya tó, de nagyon gyorsan mélyül, 2-3 méteren belül eléri a teljes vízmélységet. Ezt a pontot célszerű meghorgászni, itt tartózkodik a legtöbb hal!
Vízmélység a horgászhelyen: 2,5-2,7 méter
Biztos módszer: feeder-, rakós-, matchbotos technika
További információ: 30/9554-605
Horgászengedély kapható: vízparton a halőrházban
Jellemző halállomány: ponty, amur, kárász, harcsa, süllő, busa
A víz hőmérséklete a horgászat napján: 15 Celsius-fok
A levegő hőmérséklete: 24 Celsius-fok
Légmozgás: enyhe DK-i szél

Kapás és fogás

A kora reggeli etetés után kb. 4-5 órát kellett várni az első kapásra. Elmúlt dél, amikor látszólag minden előjel (jól látható túrás vagy halfordulás) nélkül jött a botgörbítős kapás. A megakasztott hal hamar a vízfelszínre tört, sőt a ki is ugrott a vízből. Ekkor az etetés környékén több nagytestű hal is megugrott. Az amur nem adja könnyen magát, az utolsó pillanatig küzd! Fantasztikus élmény a fárasztása. Jó nagy ramazurit csinált az első halam. Ez volt a legkisebb, 7 kilót nyomott. Kettő óra elteltével jött a következő, amely kicsit nagyobb, 8 kilós volt. Mindkét hal a kukoricával csalizott horgot vette fel. Délután 4 óra körül fogtam a legnagyobb, 10,8 kilós amurt. Ez azonban a lebegtetett pelletre kapott.

Az akadás tökéletes és jól látszódik, hogy mire kapott
A legnagyobb amurom pontos súlya 10,8 kg volt

Nem hétköznapi, és bártan állítom, hogy igen szerencsés horgászat volt. Mert bizony a nagy halsűrűség ellenére itt is előfordult velem, hogy kapás nélkül úsztam meg a próbálkozást. Ezen napon azonban a tó és halai kegyesek voltam hozzám.

Egy csodás őszi nap ajándéka ez a három szép hal

Döme Gábor
ábra: Csörgits Gábor

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.