Mesterkonyha 10. - Sensas etetőanyag újdonságok

Mesterkonyha 10. - Sensas etetőanyag újdonságok

Az etetőanyagairól nemzetközi szinten ismert és elismert francia Sensas cég a közelmúltban két új etetőanyag család fejlesztésén dolgozott. Ennek eredményeképpen olyan új etetőanyagokkal ismerkedhettünk meg, melyek használatával minden bizonnyal bővülni fog a Sensas etetőanyagokkal elért hazai és nemzetközi versenyeredmények eddig is bő tárháza. De nem feledkezett meg Sensas azokról sem, akik a hétköznapi horgászataik során szeretnének még eredményesebbek lenni.

A Sensas büszke arra, hogy már négy éve a Magyar Horgászválogatott hivatalos etetőanyag támogatója. Ez idő alatt világbajnoki arany- és bronzéremmel, valamint Európa-bajnoki ezüst- és bronzéremmel gazdagodott a magyar horgászsport. Ezt a lendületet egy fantasztikus 2004-es szezonnal sikerült fokozni, melynek során Walter Tamás egyéni világbajnoki aranyérme, Ambrus Tibor világbajnoki bronzérem, valamint Nagy Attila egyéni Európa-bajnoki aranyérme és Walter Tamás Európa-bajnoki bronzérme mellett a Magyar Válogatott kétszer is a dobogón állhatott, a belgiumi világbajnoki bronz- és a Velencei-tavi Európa-bajnoki ezüstérem megszerzésekor. A Sensas etetőanyagok nem csak a versenyeken, hanem a mindennapos horgászatok során is kiváló eredményeket mutatnak, ráadásul az újabb, 3000 MATCH nevű etetőanyag család a SENSAS új törekvéseinek köszönhetően az eddig megszokott árszinthez képest kedvezőbb áron kerül forgalomba. A 3000 Match etetőanyag család lehetővé teszi, hogy minden horgász megismerhesse a Sensas etetőanyagok sikerességének titkát. A másik új etetőanyag családhoz tartozó EXPLOSIVE termékek egészen új felhasználási területen nyitnak, szabad utat biztosítva a versenyző, valamint a dévér- és keszeghorgászok számára.

A 3000 MATCH etetőanyag család kínálatába 5 új etetőanyag található (ETANG, CARPES, BREMES, GARDONS, FEEDER), amelyek tökéletesen alkalmazhatóak a legújabb horgászati technikákhoz. Ezek a legjobb versenyhorgászok által kifejlesztett etetőanyagok a versenyzők tudása, tapasztalata révén lehetővé teszik, hogy még több halat foghassunk.

3000 MATCH ETANG

Krémbarna színű, közepes szemcseméretű, enyhén tapadó, kellemes állagú, kimondottan tavi felhasználásra kifejlesztett etetőanyag, ott ideális, ahol a különböző halfajok eltérő méretű egyedeire egyszerre számíthatunk. Olyan általános etetőanyag, amely alapkeverékként valamennyi halfaj horgászatánál magabiztosan felhasználható.

A Match Etang univerzális alap etetőanyag

3000 MATCH CARPES

Világos színű, eltérő méretű szemcsékből álló etetőanyag. A kitűnő összetételének köszönhetően a megnyomás mértékével szabályozhatjuk a vízfenékre érkezés utáni oldódás gyorsaságát annak megfelelően, hogy gyorsabban vagy lassabban oldódó etetőanyagra van szükségünk. Tökéletesen működik pontyfélék, kárász és nagyobb testű keszegfélék horgászatakor.

A Match Feeder és Carpes zacskója hasonló, de beltartalmuk lényegesen eltér egymástól

3000 MATCH FEEDER

Világos színű, eltérő szemcseméretű és eltérő nedvszívó képességű alkotórészekből felépülő etetőanyag. Ennek megfelelően jól tapad, de a vízfenékre érve gyorsan, aktívan szétbomlik, kiválóan működik nagy távolságba etetőkosárral, feeder horgászathoz ideális. Tökéletes folyóvízi alap etetőanyag.

3000 MATCH BREMES

Közepes, homogén szemcseméretű, gyönyörű sárga színű etetőanyag, amely ellenállhatatlan citrus-gyümölcs illatának köszönhetően a felmelegedett, beállt hőmérsékletű vizeken nagyszerűen működik a keszegfélék horgászata során.

A Match Bremes gyönyörű sárga színe a zavaros, meleg nyári vizekben is irányt mutat a halaknak

3000 MATCH GARDONS

Finom szemcsézetű, világosbarna színű, pirított illatú etetőanyag, amely középméretű keszegfélék és bodorkák horgászatára javasolt. Enyhén tapadós állagának köszönhetően tavakon, csatornákon és gyengébb áramlású folyóvizeken egyaránt nagyszerűen használható.

A Match Gardons finomszemcsés, barna színű etetőanyag, amely a tiszta vízben óvatosan táplálkozó halak horgászata során sikeres

3000 EXPLOSIVE etetőanyag család

Minden tagja hihetetlenül gyors csalogató hatású, rendkívül aktív etetőanyag. A megformázott etetőgombócok már vizet éréskor egy jól látható ködöt engednek ki magukból, majd a fenékre érést követően, a határozottan gyors kioldódás miatt rendkívül hamar az etetésre csalják a halakat. Kifejezetten olyan körülmények között ajánlott, amikor az edzések során feletetett pályán a már ott lévő halból minél gyorsabban a lehető legtöbbet kell megfogni, a túletetés lehetőségének kizárása mellett. Az ilyen esetekben KIROBBANÓ eredményeket érhetünk el az EXPLOSIVE etetőanyagokkal.

Az Explosive etetőanyag család egyik különlegessége, hogy finom lebegő szemcséi folyamatosan dolgoznak. Egyetlen alapozó etetés után is több óráig aktív marad!

3000 EXPLOSIVE ETANG

Gyors hatású, a halakat aktiváló etetőanyag. Gyorsan oldódik, ezért a halak azonnal reagálnak rá. Az etetést követően az etetőanyag hosszú időn át dolgozik. Ideális a ráetetés nélküli, fenéken történő horgászathoz, vagy a folyamatos etetés melletti vízközti horgászathoz. Kirobbanó a sikere a versenyhorgászok táborában!

Az Explosive Etang olyan alapkeverék, amelynek hatása robbanásszerű. Gyorsan oldódik, de mégis sokáig aktív

3000 EXPLOSIVE BREMES

Finom szemcsézetű, sárga színű etetőanyag, amely már a vízre érést követően azonnal dolgozik. Terra de Somme-mal vagy Argile humide jaune-nal keverve igazán ellenállhatatlan a dévérek számára. Minden olyan alkalommal javasolt, amikor szeretnénk elkerülni a halak túletetését.

Az Explosive Bremes minden olyan alkalommal javasolt, amikor szeretnénk elkerülni a halak túletetését
Az Explosive Etang és Bremes együtt remek párost alkot

3000 EXPLOSIVE GARDONS

Kifejezetten finom, homogén szemcseméretű, attraktív illatú etetőanyag. Határozott, markáns illata azonnal „dolgozik” a vízben, briliáns etetőanyag bodorka horgászathoz. Vízfelszínen önmagában, míg fenéken Terra de Somme-mal keverve használhatjuk sikeresen.

Az Explosive Gardons briliáns etetőanyag bodorka horgászathoz
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.