III. Haldorádó Feeder Szuperkupa Versenybeszámoló

III. Haldorádó Feeder Szuperkupa Versenybeszámoló

2008. július 19-én és 20-án került immár harmadik alkalommal megrendezésre Magyarország legrangosabb egyéni feederbotos horgászversenye, a Haldorádó Feeder Szuperkupa. Idén is a Maconkai-víztározó adott otthont ennek a színvonalas rendezvénynek. Ezen a hétvégén összesen 35 horgász mérte össze a tudását a kétszer nyolcórás horgászversenyen. Már a nevezési időszakban kirajzolódott, hogy nem hétköznapi megmérettetés vár a jelentkezőkre.

Aki a feederbotos horgászatban letette már versenyeken a névjegyét egyéni vagy épp csapatversenyeken, az jelen volt ezen a - talán lassan kijelenthetjük - „Magyar Feeder bajnokságon”. Évről évre többen mérettetik meg magukat ezen a rendezvényen, és a három év tapasztalatai alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy egyre erősebb mezőny gyűlik össze a feederbotos módszer megszállottjai közül.

Nagyon fontos volt a szerencsés sorsolás

Nehéz, technikás versenypálya, rendkívüli időjárási körülmények várták a versenyzőket ezen a hétvégén. Míg az első napon tikkasztó hőség, extrém UV sugárzás és egy kis szél, addig a második napon rendkívüli fülledt, vihar előtti levegő fogadta a horgászokat. A hatalmas eső szerencsére kivárt a verseny végét jelző dudaszó és az azt követő eredményhirdetés végéig, és már csak a hazafelé tartókat mosta el valahol az autópályán.

A 35 versenyzővel megtelt a gátoldalon kijelölt versenypálya

De nézzük akkor, mi is történt ezen a két napon a három szektorban…

Már az első nap végén látszott, hogy az egyenletesnek tűnő versenypálya rendkívül eltérő mennyiségű halat rejt. A legtöbb halat a kíméleti területhez legközelebb eső „A” szektorban fogták a horgászok, míg a legkevesebb halfogás a zsilip felől található „C” szektorban került horogra.

„Mit ad ma a víz?”, töpreng a szlovákiai Hamar Péter

Az első nap az „A” szektorban kezdték meg a nagytestű pontyok fogását, ebben Lázár József és Pető Barna jeleskedett leginkább. Ez mintegy előre vetítette e szektor halasságát. Ebben a szektorban volt Döme Gábor is, aki ekkor még nem találta el a pontyok ízlését, ezért a szlovákiai Pupák Istvánhoz hasonlóan a keszegek fogására tette a hangsúlyt. A verseny felénél már látszott, hogy csak nagytestű halakkal lehet labdába rúgni ebben a szektorban, ugyanis Pető Barna jelentős előnyre tett szert.

35 perccel a verseny megkezdése után már többen nagytestű pontyot fárasztottak az „A” szektorban, mint például Lázár József is...
… aki eredményesen a szákba is terelte a hatalmas pikkelyest

Döme Gábor azonban ekkorra megtalálta a pontyok megfogásához szükséges fogós csalit, és megkezdte a felzárkózást. A verseny ebben a szektorban hihetetlen izgalmas lett, mivel a halak védelme érdekében ebben az évben a verseny végét jelző dudaszó megszólalásakor horgon lévő halat még ki lehetett fárasztani és beleszámított az értékelésbe.

A vége előtt 1 perccel Döme Gábor megakasztott egy nagy pontyot, amit ha kifáraszt, megnyeri szektorát Pető Barna előtt. Nos, Gábor élt a kapott lehetőséggel, így megnyerte az „A” szektort. 32.260 gramm hala egyben az első nap legsúlyosabb összfogása is volt.

Döme Gábor és a szektorgyőzelmét jelentő zsákmány egy része

A „B” szektorban is nagy volt a küzdelem a versenyzők között, aki itt fogott egy nagyobb pontyot, az szinte már nyeregben érezhette magát. Kovács Béla azonban kettőt is fogott, így megnyerte szektorát. Mögötte nem sokkal lemaradva Bató Attila, majd a feederes versenyeken már bizonyított Sisa József és Tihany Ferenc következtek. Ferenc a verseny második legnagyobb halát, egy 12.320 grammos pontyot fogott ebben a fordulóban.

A gyönyörű ponty szák felé tart
Sisa József sikeresen feliratkozott a „B” szektor mérlegelőlapjára

Mintha nem is ugyanazon a tavon horgásztak volna a versenyzők, akkora volt a különbség a pálya két vége között, nem kis feladatot adva ezzel a „C” szektor horgászainak.

A nagy halak mellett horogra akadtak különleges szépségűek is…

A „C” szektor bizonyult a „leghaltalanabbnak”, azonban itt is kiemelkedett a versenyből Érsek József és Povázsony Gábor, akiknek sikerült nagytestű pontyot horogra csalniuk.

Érsek József a pontyai mellé fogott jelentős keszeg mennyiséggel sem tudta ellensúlyozni Povázsony Gábor nagyobb pontyait, aki így megnyerte a szektort.

Povázsony Gábor a második napon ügyes horgászatával…
… toronymagasan nyerte a szektorát

A szerencsés sorsolásnak köszönhetően Povázsony Gábor a második napon a leghalasabb „A” szektorba került, ami igencsak megnövelte a szebbnél szebb halak megfogásának és még akár a verseny megnyerésének az esélyét is. Gábor élt is a nem hétköznapi lehetőséggel, és kiemelkedő, 60.160 grammos összfogásával megnyerte szektorát. A két szektorgyőzelemmel pedig elhódította a III. Haldorádó Feeder Szuperkupa bajnoki címét.

A verseny második helyén Pető Barna végzett, aki bár a második napon a halban szegényebb szektorba került, szerencséjének köszönhetően mégis horgára akadt egy 10 kg feletti ponty, amivel a szektorban a harmadik lett - így összesen 5 helyezési számot gyűjtött be, ami a második helyhez segítette.

Pető Barna második napon a haltalanabb területről is tudott fogni egy 10 kg feletti pontyot, ami az összetett második helyéhez segítette

A harmadik helyen a szlovákiai Pupák István végzett, aki bizonyára örült, amikor a sorsolások során elkerülte a haltalan szektorokat: az első napi „A” szektorbeli negyedik helye mellé a második napon begyűjtött ő is egy „B” szektor elsőséget, így ő is öt ponttal várhatta az eredményhirdetést. Fontos megemlíteni, hogy Pupák István remek eredményét kizárólag keszegek kifogásával érte el. Egyetlen ponty nélkül is dobogóra tudott kerülni!

Pupák István második napi - 22.400 grammos - kiemelkedő, szektorgyőzelmet eredményező keszegzsákmányával

A versenyzők tudták, hogy egy ilyen kiélezett, nehéz küzdelemben minden egyes hal számít, amelyek megfogásáért mindent meg is tettek. A verseny nehézségét jelzi, hogy a második, harmadik és negyedik helyen záró horgászok 5 ponttal végeztek, és közöttük kizárólag a fogott halsúly döntött, míg az ötödik hely megszerzéséhez 6 pontra volt szükség.

Ezekért érdemes küzdeni
Pupák István veszi át a harmadik helyért járó díjakat

A csodálatos díjak a kétnapos verseny végén az alábbi horgászokhoz kerültek:

1.Povázsony Gábor2 pont80.780 gramm
2.Pető Barna5 pont43.060 gramm
3.Pupák István 5 pont39.980 gramm
4.Sisa József 5 pont28.360 gramm
5.Lázár József 6 pont 47.000 gramm

Minden évben újabb és újabb rekordok dőlnek meg a versenyeken, amit mi sem jelez jobban, mint az, hogy a 2008-as versenyen a rekordszámú indulónak csaknem 760 kg halat sikerült kifogni 17 különböző halfajból, melyek között 20 rekordlistás méretű egyed is megtalálható volt, így már bizakodva várjuk a jövő évi megmérettetést.

A részletes eredménylista letölthető az alábbi linkről.

III HDFSZK ered.doc, 94,5 kb

Íme, a verseny legizgalmasabb pillanatait bemutató kisfilm:

A 2008-as III. Feeder Szuperkupa nyertesei

Találkozunk a 2009. évi IV. Haldorádó Feeder Szuperkupán!

Írta: Takács Péter
Fotók: Lukácsi Béla, Takács Péter
Videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.