Tesztelünk és karbantartunk!

Tesztelünk és karbantartunk!

Közeleg a tél, horgászlehetőségeink ilyenkor napról napra szűkülnek. A szárazra vetett pecás ilyenkor horgászboltok látogatásában éli ki szenvedélyét, vagy otthon, a négy fal között rendezgeti, tisztogatja a felszerelését. Most érkezik el az orsók karbantartásának ideje, ezért mi is műsorra tűzzük a témát. Jelen írásunkkal egy új sorozatot szeretnénk útjára bocsátani, mely a szokásos orsó-gyorstesztektől kissé eltérő módon közelíti meg a kérdést, és az olvasók közreműködésére is épít. Terveink szerint ugyanis a portál látogatói által benevezett orsók kerülnének a munkapadra és a fényképezőgép elé. A pályázóktól azt kérjük, hogy ismertessék velünk a felajánlott orsó előéletét, és mondjanak róla véleményt. Ezek után megvizsgálnánk és bemutatnánk a szerkezet állapotát, majd karbantartás, és az esetleges hibák kijavítása után kerülne vissza az orsó a gazdájához.

Milyen orsókat várunk a tesztre?

Sorozatunk keretében elsősorban olyan orsókkal szeretnénk a nyilvánosság elé lépni, amelyekből aránylag sok van közkézen, hogy bemutatásuk minél több olvasó számára legyen érdekes, és tanulságos. Tesztünk tehát nem elsősorban a kuriózumokat vagy a veterán orsókat célozza meg, bár nem kizárt ilyenek bekerülése sem, ha valamilyen okból szélesebb érdeklődésre tarthatnak számot.

A benevezett orsó használható, üzemképes állapotban legyen, roncsokkal nem szeretnénk foglalkozni. Ugyanakkor kisebb hiba, vagy működési rendellenesség nem akadály, sőt inkább előny, hiszen a karbantartás mellett éppen a tipikusan felmerülő problémák bemutatása és elhárítása lenne a sorozat fő témája.

A 70-es éveket még a KGST gyártmányai uralták. A Rileh…
… és a Forelle a maga korában nagy megbecsülésnek örvendett

A felajánlás módja

Az orsókról készült rövid bemutató írásokat és fotókat a karbantartas@haldorado.hu címre kérjük elküldeni. Ezeket a Haldorádó stábja az én szakmai irányításommal 10 napon belül elbírálja, majd a 30 legérdekesebb orsót egy újabb írás keretén belül a nagyközönség elé tárja. Az orsóbemutató írások tartalmát nem kívánjuk szorosan megszabni, csupán egy lehetséges vezérfonalat adunk rá az alábbiakban.

A bemutató írás:

  • Néhány mondatban foglalja össze a pályázó az orsóval kapcsolatos általános véleményét, a használat során szerzett benyomásait, tapasztalatait és előzetes elvárásainak teljesülését.
  • A leírás lehetőleg tartalmazza az orsó életkorát, a horgászatok gyakoriságát, és írja le a jellemzően folytatott módszert is (pl. folyóvízi fenekezés, úszós csukázás, pergetés, match stb.).
  • Térjen ki a használat körülményeire, pl. „vigyázok rá, mint a hímes tojásra”, avagy „állandóan hót dzsuvás a rászáradt etetőanyagtól”.
  • Említse meg, hogy milyen vastagságú, és fajtájú - monofil vagy fonott - zsinór volt az orsón, mert a szerkezetre ható igénybevétel szempontjából ez fontos tényező lehet.
  • Kíváncsiak vagyunk a fogott halak méretére és gyakoriságára, valamint a horgászat során felmerült esetleges egyéb viszontagságokra is (pl. gyakran cibáltam vele tuskót, beleejtettem a vízbe, egy méterről leesett a betonra, stb.).
  • A szerkezet elhasználtsági fokának megítélése szempontjából kulcsfontosságú tényező, hogy volt-e az orsó karbantartva a pályafutása során, és hozzáértő személy, vagy kíváncsi amatőr nyúlt-e bele a gépezetbe.
  • Kérjük az esetleges hibajelenségek, vélt vagy valós rendellenességek minél részletesebb, és pontosabb leírását is (pl. az utóbbi időben elkezdett sustorogni, mintha nehezebben forogna a szokásosnál, hidegben nyikorog, terhelés alatt kattog, stb.). Sorozatunk egyik fő célja ugyanis, hogy feltárjuk a tipikus hibákat, lehetőség szerint orvosoljuk azokat, és tippeket adjunk elkerülésükre.

A 80-as években már hozzájuthattunk egy-egy márkás darabhoz is
Annak idején egyhavi fizetést ki kellett pengetni érte!
Egy harmincéves szerkezet is remekül működhet, ha rendszeres karbantartásban részesül, de pótalkatrészt ma már lehetetlen kapni hozzá

Fényképek

  • A bemutató írások mellé néhány jellemző képet is kérünk. Egy olyan kép mindenképpen szükséges, amin csak maga az orsó látható.
  • A kiválasztásnál előnyt jelent, ha pályázó küld olyan fotókat is, amelyeken jól látszódik, hogy mekkora halakat fogott vele, illetve hol használja.
  • További előnyt jelent, ha van esetleg horgászat közben készült videofelvétel is a horgászról és felszereléséről.
  • Aki járatos a képszerkesztésben, az küldheti „nyomdakészen” is a fotóit, de természetesen mindenkinek segítünk a felvételek kiigazításában. A megjelenő kép maximális mérete 1024x768 képpont lesz, tehát nincs szükség 8-10 megapixeles méretre!

Ilyen csúnyán berozsdásodhat egy vízbe ejtett orsó belseje, ha nem kerül időben jó kezekbe!
Két Shimano a 90-es évek végéről. Ezek ma is sok horgász kelléktárának megbecsült darabjai

Beküldési határidő

E cikk megjelenésétől számított 10 napig (2008. november 26-ig) várjuk olvasóinktól a tesztelésre felajánlott orsóról készített kép(ek), és bemutató írás beküldését. Reméljük, hogy sok felajánlás érkezik majd, de időnk és energiánk véges, ezért valahol meg kell húznunk a határt. Terveink szerint tízrészes lesz a sorozat, tehát 10 orsó kerül majd a nyilvánosság elé.

Szavazás:

A tesztelésre kerülő válogatott mezőny egyik felét (5 darabot) a Haldorádó stábja fogja kiválasztani. A kiválasztás fő szempontja részünkről az lesz, hogy minél többféle problémát, és szerkezeti szempontból minél többféle orsót mutathassunk be, hiszen minél szélesebb a merítés, annál több tanulság lesz levonható a tesztekből.

Az orsók másik felének (5 db) kiválasztását olvasóinkra bízzuk. A szavazásban a regisztrált tagjaink vehetnek részt, mindenki egy alkalommal, egy orsóra szavazhat. A szavazás lehetősége a következő írásban válik lehetővé, amelyben megismerhetik a 30 kiválasztott orsót. A szavazás 7 napig tart majd. A szavazás eredménye természetesen folyamatosan figyelemmel kísérhető lesz oldalunkon. A látogatók által kiválasztott 5 győztes orsó után mi is kiválasztjuk a „maradékból” a további 5 tesztalanyt. Így a szavazás lezárásának másnapján egyértelművé válik, hogy kinek az orsóját fogjuk bemutatni és karbantartani.

A mai „tucatáruk” is lehetnek megbízhatóak és tartósak, ha nem hanyagoljuk el őket
A pergető orsók gyorsabban öregszenek, mint „békés célra” használt társaik, ezért megkülönböztetett gondoskodásra szorulnak

Hogyan jut el az orsó a rendeltetési helyére?

A nyertes orsók tulajdonosaival felvesszük a kapcsolatot, és arra kérjük őket, hogy a tesztalanyt személyesen, postán vagy csomagküldő szolgálat útján juttassák el a Haldorádó Centrum címére (6400 Kiskunhalas, Széchenyi út 49.). A tesztet követően szintén a fenti módok egyikének útján kerül vissza gazdájához a felújított orsó.

A tesztek elkészítése időt vesz igénybe, ezért türelmet kérek a felajánlóktól. Mindenesetre azon leszek, hogy a következő szezont már mindenképp az újjászületett kurblival nyithassa meg boldog gazdája!

Meglepetés

A 10 kiválasztott orsót a tél folyamán folyamatosan fogom szétszedni, karbantartani és fotókkal illusztrált cikkekben bemutatni. Hogy még érdekesebb és látványosabb legyen a dolog, nem csupán írásban és képekben, hanem egy kisfilmben is bemutatjuk a műhelyemben zajló folyamat fontosabb lépéseit. A 10 szerencsés orsótulajdonos nemcsak az újjávarázsolt orsójának, hanem a Haldorádó Team meglepetés ajándékcsomagjának is örülhet majd!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.