Daiwa Morethan Branzino 3000 kulisszatitkok

Daiwa Morethan Branzino 3000 kulisszatitkok

Amikor csúcskategóriájú orsókról beszélünk, általában két márkanév kerül szóba, a Shimano és a Daiwa. A két gyártó szinte minden évben bemutat újdonságokat, folyamatos fejlesztésekkel próbálja maga alá gyűrni a másikat. Az itthoni horgászmédia - talán méltatlanul - eddig nem nagyon foglalkozott a horgászok számára elérhetetlennek tűnő csúcskategóriás orsókkal, botokkal. Használható információt is csak nagyon kevesen tudtak ezekről a termékekről adni. Nagy örömömre a Haldorádó csapata szakít ezzel a hagyománnyal és a horgászok érdeklődését, igényeit figyelembe véve, több más igényes orsóval egyetemben, megjelentette a termékpalettáján az egyik sokak számára a horgászorsók etalonját jelentő orsót, a Daiwa Morethan Branzinot. Megtisztelő volt számomra a felkérés, amikor az általam is nagy megelégedéssel használt orsóról kérték a Haldorádó a szakértői véleményemet és tapasztalataimat. Aki kíváncsi, hogy mit tud a világ egyik legjobb orsója, tartson velem!

Daiwa Morethan Branzino - fogalom a csúcsminőségű orsók között! A Branzino tengeri sügért jelent, Japánban speciálisan ennek a halfajnak a horgászatára tervezték ezt az orsót. A Morethan valószínűleg arra utal, hogy ezzel az orsóval nem csak ezekre a halakra horgászhatunk eredményesen, és ez így is van.

Daiwa Morethan Branzino 3000 megjelenése és kivitelezése ámulatba ejtő

Méret3000
Tömeg280 g
Áttétel4,8:1
Csapágyak11 db CRBB + 1 db tűgörgő
Ház anyagaAlumínium ötvözet
Zsinórbehúzás81 cm / hajtókar fordulatonként
Hajtókar hossza50 mm
Dob anyagaAlumínium ötvözet, karbonszál réteg borítással
Dob felső peremének átmérője54 mm
Zsinórkapacitás16 lb (0,40 mm) - 150 m
PótdobNincs
Egyéb kellékekNeoprén táska, műszaki leírás, dob alátétek

Az orsó ebben az egy méretben létezik, ám a hazai viszonyokat figyelembe véve ez a méret optimálisnak tűnik. Az orsó tömege csekély, a dobja kellően nagyméretű, a ház mérete a benne rejlő műszaki tartalomhoz igazított. A felhasznált anyagok minőségével és a jól megválasztott méretezésessel sikerült elérni, hogy az orsót kifejezetten könnyűnek mondhassuk. Ezeknek a könnyítéseknek nem látjuk kárát, az orsó masszív, rendkívül erős tudott maradni a kis tömeg ellenére is. Nézzük meg, hogy milyen technikai megoldásokat vonultat fel a Daiwa nagyágyúja.

Az orsó rendkívüli tartóssága és ereje egyszerű belső szerkezetében, a felhasznált anyagok extra minőségében és a precíz kivitelezésében rejlik

A dobemelő tengely siklását egy csapágy és egy csapágyazott gumigyűrű teszi simává. Az excenter kerék is csapágyon forog, valamint a simább futás érdekében gumigyűrűn keresztül érintkezik a dobemelő tengellyel.

A tengely vastagsága 4,5 mm, kellően erős még a maximálisan beállítható 7 kg-os fékerőhöz is. A kulisszás dobemelés egyszerűsége ellenére tökéletesen ellátja feladatát. Pontosan ez az egyszerű szerkezet csökkenti szinte nullára a meghibásodás lehetőségét, ugyanakkor hibátlan zsinórprofilt is produkál.

Két csapágy felel a legtöbbet forgó elem, a zsinórvezető görgő egyenletes futásáért

A zsinórvezető görgő két csapágyat kapott. A csapágyakat egyik oldalról műanyag persely, másik oldalról egy gumigyűrű védi a szennyeződésektől. A képen a zsinórvezető görgőtől balra az elemeire szedett csapágyat, jobbra ugyanezt összeszerelt állapotában láthatjuk. Azzal, hogy a görgőt két csapággyal támasztották meg, a görgő tengelyen keresztirányban történő elfordulását csökkentették minimálisra. A kétcsapágyas megoldásnak az erősebb igénybevételeknél vesszük komolyabb hasznát.

A szokásos bronzcsigánál keményebb rozsdamentes csiga a Hyper hajtómű része

A szokásos bronzcsigánál keményebb rozsdamentes csiga a Hyper hajtómű része. Két csapágy felelős a sima futásáért.

A Hyper tányérkerék mindkét végén azonos méretű csapágyat kapott

A tányérkerék és a csiga tökéletes illeszkedését nagyméretű fogazásra bízták. A precíz tervezés eredménye, hogy gondolatnyi lötyögés, kattogás sem érződik, illetve hallatszik ki az orsóból.

A rotort rögzítő anyag is bombabiztos megoldással rögzül

A rotort rögzítő anya a körmös elem alatt egy újabb csapágyat rejt magában. Ezzel a csapággyal azt is biztosították, hogy a rotor alulról és felülről is csapággyal legyen megtámasztva. Az anya elfordulását egy csavar akadályozza meg. A rotor és a rögzítő anya közé egy műanyag alátét került, így az orsó szerelésekor az anya nem sértheti meg a rotor felületét.

A dob alsó megtámasztásáért felelős gyűrű

A dob magasságát és ezzel a zsinórprofil kinézetét a szokásos módon, alátétekkel szabályozhatjuk. Az alátéteket a biztonsági gyűrű eltávolítása után tudjuk a tengelyre húzni. A dob alsó megtámasztását egy alumínium gyűrűre bízták. A maximalisták ezt a gyűrűt csapágyra cserélhetik. A tuning lehetőséget gyári kiegészítő csomag formájában „RCS drag tuning kit-M” néven kell keresni. A csomag tartalma egy a féklamellák kezelésére alkalmas olajozó és egy szabványos méretű csapágy.

Természetesen a hajtókar is csapágyazott

Szinte természetes, hogy a maximális komfort érdekében és az „ami forog, azt csapágyakkal látjuk el” elv szellemében a fogantyú is csapágyakkal van szerelve. A fogantyú mérete és anyaga jól megválasztott. Az egy darabból esztergált hajtókar nem szolgáltat meghibásodási lehetőséget, minden komolyabb igénybevételre tervezett orsó hajtókarja ily módon készül.

Nagyméretű lamellák biztosítják a letapadásmentes féket, valamint a maximálisan beállítható 7 kg-os fékerőt
A tűgörgős visszaforgás gátló mindig hibátlanul végzi a dolgát
A házat a hajtómű masszív szerkezete tökéletesen kitölti

Fogalmak

A gyártók sokszor használnak hangzatos, jól csengő fogalmakat, amelyek jelentéséről általában nem sok elképzelésünk lehet. A Daiwa Branzino orsó esetében ilyen fogalom a Real Four, vagy például a Hyper Digigear. Ismerkedjünk meg néhány fogalommal!

A fontosabb jellemzők az orsón feltüntetve: Real Four & Hyper Digigear

Real Four

A Real Four - mint ahogyan a nevében is benne van - négy, akár jelmondatnak is felfogható termékjellemző összefoglaló neve:

  1. Real Engine
  2. Real Control
  3. Real Endurance
  4. Real Custom

A Real Engine további opciókat takar, ezek a következők:

  • Hyper Digigear

    Számítógéppel tervezett, rozsdamentes acélból és bronzötvözetből készült hajtómű súrlódásmentes tengellyel. Az alkalmazott C6191 bronzötvözet az autó- és hajóiparban használt rendkívül kopásálló és a tengervíz káros hatásainak is ellenálló anyag, melynek szakítószilárdsága (UTS): 71,5 kg/mm2. Ezeknek az anyagoknak a felhasználása jelentősen megnöveli az orsó élettartamát, simább és erősebb bevontatást tesz lehetővé.

  • Metal Body

    Az alumíniumötvözettel és a Daiwa fejlett megmunkálási technológiájával sikerült elérni, hogy négyszer pontosabb, precízebb legyen a ház, mint egy esztergált magnéziumból készült darab.

  • Silent Oscillation

    A dobemelés és a meghajtás mechanikáját, a teljes hajtásláncot CRBB csapágyakkal látták el, ami tökéletesen megszüntet minden zajt és vibrációt. A Daiwa marketingesei szerint mindez azért jó, mert ezeket a rezgéseket így zsinórunk nem továbbítja a műcsalihoz, ezzel is növelve a kapás esélyét. Ez utóbbit saját tapasztalatból nem tudom sem megerősíteni, sem cáfolni.

Real Control

  • Air Bail

    A rozsdamentes acél csőből készült felkapókar nagyon erős, de emellett könnyű, a zsinórnak pedig akadálytalan az útja a zsinórvezető görgőig.

    A tökéletes zsinórprofil a dob fölfelé kúposítását követi

  • Cross Wrap

    A Digigear mechanika precíz, fogaskerék meghajtású dobemelő rendszere egyenletesen, egymást keresztező menetekben fekteti a zsinórt, megakadályozva ezzel azt, hogy a zsinór terhelés alatt beszoruljon a dobon lévő rétegek közé.

  • ABS (Anti Backlash System)

    A Daiwa esztergált alumínium dobját úgy alakították ki (kúposították), hogy nyitott felkapókarnál a zsinór ne tudjon leugrani a dobról, megelőzve ezzel a gubancok kialakulását. Dobásnál a zsinór a dob titánium-nitrid (TiN) pereméhez simul, így akadálytalanul, súrlódásmentesen fut le.

  • Twist Buster

    A hatalmas, túlméretezett, nagy átmérőjű és titánium-nitriddel (TiN) bevont zsinórvezető görgő gondoskodik a zsinór dob felé tereléséről.

A túlméretezett zsinórvezető görgő

Itt álljunk meg egy pillanatra. Soha nem értettem, mit jelent a zsinórvezető görgőnél az, hogy túlméretezett. A túlméretezett görgő számomra eddig azt jelentette, hogy az optimálisnál, a tökéletesen megválasztható méretnél nagyobb. Miért is jobb ez, mint az optimális?

Az orsó leírása ugyanazt a kifejezést (oversized) használja a görgő és a használható dobóelőkék kapcsán. Vagyis az orsóhoz ajánlott zsinórvastagságnál vastagabb dobóelőkét is képes gond nélkül vezetni a túlméretezett görgő. A zsinórvezető görgőt közelebbről megvizsgálva bizonyosságot nyerhetünk erről a tényről.

Real Endurance

  • CRBB (Corrosion Resistant Ball Bearing)

    A Daiwa rozsdamentes csapágyai 12-szer hosszabb élettartamúak a normál rozsdamentes csapágyaknál korróziót okozó sósvízi környezetben. A csapágyak zártak, védve vannak a homoktól, portól, sókristályoktól. Ez talán nem tűnik lényeges szempontnak, de ne felejtsük el, hogy tengeri horgászatra ajánlott orsóról van szó, így ezt édesvízi környezetben szinte lehetetlen tönkre tenni!

  • Washable

    Az orsó lemosható. Ennek ismét csak sósvízi környezetben van fokozottabb jelentősége. Úgy távolíthatjuk el a kicsapódott sót orsónk burkolatáról, hogy ezzel nem mossuk be a sót a szerkezetbe. Ezt a tökéletesen zárt, vízálló fékrendszer és ház teszi lehetővé.

Real Custom

Az I’ze Factory kiegészítői az RCS típusú orsókhoz használhatóak

  • RCS (Real Custom System) és I’ze Factory Optional Parts

    Opcionális kiegészítőkkel ruházhatjuk fel, tehetjük egyedibbé orsónkat. Ilyen kiegészítő például a hajtókar, a hajtókat fogantyúja vagy az orsó dobja.

    A hajtókarok különböző méretben készülnek, a gyártó milliméterben adja meg a hajtókar hosszát, amit a fogantyú tengelyétől a hajtómű tengelyéig mérnek. 35 mm-től 65 mm-ig készülnek hajtókarok (35, 40, 45, 50, 55 és 65 mm). A gyártó feltünteti az optimális (ezzel szerelik az orsót) és a még ajánlott méreteket is.

    A hajtókar fogantyúk között is nagy a választék, kényelmi és észszerűségi szempontok lehetnek irányadóak. A hajtókarok és a fogantyúk természetesen kompatibilisek egymással és csapágyas illesztésűek.

Saját tapasztalatok

Magam egy Daiwa Morethan Branzino 96MML (hossz: 2,89 m, dobósúly: 8-35 g) bottal párosítottam az orsót és elsősorban csukapergetésére használom. A bot a relatíve kis dobósúlya ellenére nagyon erős, összhangban van az orsóval. A párossal eddig 3 kg-nál nagyobb halat nem fogtam, természetesen ezek nem jelentettek komolyabb kihívást a felszerelésnek.

Branzino orsó és bot

A gyártó által megadott jellemzőket olvasva talán arra is gondolhatnánk, hogy túlzásokba estek, de erről szó nincs. Az orsó tényleg tudja azt, amit a gyártó ígér, ami egy csúcskategóriájú pergető orsótól elvárható. Az első osztályú anyagok felhasználásával lehetővé tették az alkatrészek legprecízebb kidolgozását és megteremtették ezek tökéletes illeszkedését. A mérnöki munka végeredménye egy nagyon könnyű, óriási erőtartalékokkal rendelkező horgászorsó, amely sokáig megbízható eszköz, társ lehet a legnagyobb igénybevételt jelentő pergető horgászatban. Sokak számára lehet fontos és megnyugtató érzés, hogy ez az orsó Japánban készül.

Szépség, elegancia és nagyon hosszú élettartam = Daiwa Morethan Branzino 3000

Akik nem szeretnének kompromisszumokat kötni és egy garantáltan megbízható és hű társra vágynak, azoknak nem kell tovább keresgélniük, ebben az orsóban megtalálható minden biztonságot és kényelmet adó extra. Ha hasonlattal szeretnék élni, akkor azt mondhatnám róla, hogy olyan, mint egy tökéletes feleség. Sokáig keresgéli az ember, de amikor rátalál az igazira, semmi sem lehet elég drága azért, hogy maga mellett tudhassa. Nem holmi fellángolásról van itt szó, hanem egy örökké tartó szerelemről. Mostantól mindenki számára adott a lehetőség, hogy a Daiwa Morethan Branzinoval, a világ talán létező legjobb orsójával megismerhesse ezt az érzést.

Köszönet Polyák Csabinak a hasznos tanácsokért.

Írták: Polónyi Attila (access_denied), Keller István (kercerece)
Fotó: Polónyi Attila

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.