Az ET Spin Blade legújabb darabja, avagy új harcsapergető bot a palettán

Az ET Spin Blade legújabb darabja, avagy új harcsapergető bot a palettán

Már több mint egy éve történt, hogy megadatott a lehetőség, hogy a Salmo Team Hungary, vagyis jómagam és Adrián barátom nevével fémjelezve egy új harcsapergető bot jelenhetett meg a piacon. Örömünk határtalan volt, hiszen végre saját kedvünk szerint alakíthattunk ki egy botot. Ezt rengeteg egyeztetés és teszt követte, amelynek végeredményét ma büszkén mutathatom be nektek!

Úgy érzem, büszkék lehetünk a botra, és bátran adhattuk a nevünket hozzá!

Még az elején belegondoltunk abba, hogy valóban elég a nevünket adni egy bothoz? Bizony ez édeskevés, de minimum hiteltelen lenne, a hitelességet pedig rendkívül fontosnak tartom. Ezért a 2008-as évet szinte kizárólag a harcsapergetésnek szenteltük. Szerencsénkre a harcsapergetés igen közel áll hozzánk, így valahányszor kezünkbe került egy tesztdarab máris indultunk az éles próbára. Kicsit furcsának tűnik ugyan, de speciálisan harcsapergető bot nagyon kevés van a piacon! Van néhány, ami más célra készült és erre a feladatra is alkalmas. Azután olyan bot is akad, amire ráragasztották a matricát, és már mehetett is a piacra mint harcsapergető bot, azonban (tisztelet a kivételnek) igazán komoly teszt, tapasztalat nem volt mögötte.

Kompromisszum!

Talán a legnagyobb feladatot a pergető bot finomsága és az ereje közötti helyes középút megtalálása jelentette. Nagyon sokat hangoztattam már a kompromisszumot a harcsapergető botokkal kapcsolatban, nem alaptalanul. Vannak esetek mikor az apróbb halakat részesítik előnyben a harcsák, ehhez pedig nekünk is igazodnunk kell bizonyos mértékig, ilyenkor előkerülnek az apróbb, könnyebb csalik, amit egy kemény bottal nehezen tudnánk pontosan dobni. Ezekkel a csalikkal azonban nagy harcsát is akaszthatunk, és egy lágyabb bottal horgászva egyoldalúvá válna a harcsa ellen folytatott küzdelem, és nem a mi javunkra. Ezért megpróbáltunk egy olyan botot készíttetni, amely megfelelhet mindkét célra.

A bot alapjait a már általunk megkedvelt Blade szériára alapoztuk, amin sokat alakítottunk, amíg megtaláltuk a végső, nekünk is tetsző megoldást. Persze belevittük az addig általunk harcsapergetésre használt botokkal szerzett tapasztalatokat is.

A bottest, vagy ha úgy tetszik, a blank anyaga adott volt, a bot felépítése viszont ránk bízták. Az általunk megadott paraméterek szerint meg is érkezett az első botszéria. Ekkor sok egyéb dolgot kipróbálhattunk a minél tökéletesebb végeredmény érdekében. Variáltuk a keverőgyűrű - már oly sokszor vitatott - helyzetét. Kipróbáltuk a magyar horgászoknak megszokott variációt, vagyis hogy az orsó felé néznek a keverőgyűrű szárai, és próbáltuk a szerintünk helyes felrakási módot, vagyis azt, mikor a spiccgyűrű felé néznek a keverőgyűrű szárai.

Low rider keverőgyűrű

Őszintén megvallva nem tévedtünk, az utóbbi bizonyult jobbnak. Ezzel a gyűrűkérdést le is tudtuk, azzal a kiegészítéssel, hogy a végső bot nagyobb gyűrűket fog kapni. Elsősorban azért rakattunk rá nagyobb gyűrűket, mivel a harcsázáshoz használt vastagabb zsinór ezt megkívánja. Elsőre a nyélrészt változatlanul hagytuk, pedig ez hiba volt, mivel egy hatvanas orsó éppen csak belefér a kistesók orsótartójába, ezért másodjára nagyobb orsótartót tetettünk a botra. Ez egy másik problémát hozott magával, mivel a különleges orsótartóból nem volt nagyobb méret, ezért hagyományos orsótartót kellett rárakatni.

Az orsótartót a méret miatt kellett megváltoztatni

A bottest a maga nemében kiválóra sikeredett, és elsőre nagyon megtetszett. Az éles próbák azonban megmutatták, hogy egy nagyobb harcsához bizony erősebb szükségeltetik. Így a második szériát már erősebbre kértük, természetesen nagyobb orsótartóval és nagyobb gyűrűsorral, aminek a keverőgyűrűjét a számunkra meggyőző helyzetben rakattunk fel. Ezenkívül egy kis pluszt is rakattunk a nyélre: a nagyobb harcsák fárasztásakor bizony néha a hasunkhoz kell támasztani a botvéget, ezért egy masszívabb záródugót kapott a nyélvég.

A megadott paraméterekkel megérkezett a második széria. Elsőre érződött benne az erő, és reméltük, ez már közel lesz a végső megoldáshoz. Az éles próbák azután csattanós választ adtak! A legjobb kifejezés, amit találtunk rá az, hogy pont ezt kerestük! Hihetetlen erőtartalékkal rendelkező bottal volt dolgunk, ami a kemény csaták alatt is bírta a kiképzést. Természetesen ennek ellenére lehetett volna egy durung bot is, de szerencsére, nem így volt. A dobásokat is pontosan és távolra tudtuk végrehajtani, így nem véletlenül éreztük úgy, hogy nem kell, sőt nem is szabad változtatni többet a bottesten. Az orsótartó és a gyűrű is rendben volt, így már csak apróságokat igazítottunk a boton, hogy eljussunk a végső szériához.

A bot három méretben kapható. 2,40, 2,70, és 3,00 méter hosszban
Nem véletlen a sűrűn rakott gyűrű, egyenletesebben eloszlik a terhelés a boton, így egy kevesebb gyűrűvel ellátott botnál nagyobb terhelésnek tehetjük ki

A végeredmény

Ma már kezünkben tartjuk munkánk végeredményét, amit remélhetőleg sok pergető horgász fog megelégedettséggel használni. A boton nélkülöztünk minden felesleges luxust vagy csicsát, ami ráadásul meg is növelné a végtermék árát. Leginkább a használhatóságra törekedtünk, persze nem hanyagoltuk el a kényelmi szempontokat sem.

A horogbeakasztó fül azért nem maradt le a botról

Mint már fentebb említettem, lehetőségeink szerint rengeteget teszteltük a botot, sokszor súroltuk a bottörés határát, sőt az elején még ennél is továbbmentünk, és néhány darabot bizony ripityára törtünk. Azonban ez is hozzásegített ahhoz, hogy egy harcsapergetésre valóban ideális botot alakítsunk ki, ami egy kapitális harcsa fárasztásakor sem vall szégyent, sőt kifejezetten élmény vele fárasztani és horgászni.

A tesztelés egyik szélsőséges pillanata, Adrián öt kilogrammos erővel terheli a harcsát! Ezt nem lehet összehasonlítani a kiállításon, vagy netalán otthon végzett emelgetésekkel, ebben élet volt!

Következzen néhány száraz adat is a botokról. A dobósúly egyébként ebben a felsorolásban csak irány a többi forgalomban lévő bothoz képest. Valójában a megadottaknál szerintem tágabb e botok dobósúly-tartománya.

Hossz (m)Dobósúly (g)A bot súlya (g)Gyűrűk száma (db)
2,4080-1202189
2,7080-12024310
3,0080-12027810

A botok súlyát saját kezűleg mértem meg patikamérlegen. Ezekből az adatokból is láthatjuk, hogy a hihetetlen erő ellenére egy viszonylag könnyű botsort vehetünk kézbe.

Horgászboltos szemmel is megvizsgáltattuk a botokat. Laci barátunk kezébe nyomtunk egy darabot, mondván ’itt van, akár el is törheted’! Meg is dolgoztatta rendesen, például ennek a hetvenes harcsának a fárasztásakor is, de a bot állta a sarat! Laci pedig igen pozitív véleményt alkotott a botról

Szerettük volna előzetesen minél több horgász véleményét is kikérni, ezért több ismerős horgásznak a kezébe nyomtuk azzal, hogy ők mit változtatnának rajta? A végeredmény azonban mindenkinek meggyőző volt!

Remélem, minden új Blade tulajdonosnak lesz része hasonló fogásokban

A harcsa Wobbleres horgászata című filmben egyébként élesben is megnézhetitek a botot.

(X)
Lukácsi Béla

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.