Haldorádó horgászportál - Írások

Seítség a tavaszi és nyári horgásztúrákhoz

Naponta többen is érdeklődnek, információkat szeretnének kérni olyan tavakról, ahol a kapitális pontyok élnek. Többen a tavaszi és nyári szabadságuk problémáinak megoldását várják tőlem. Sok horgász pedig a minél nagyobb pontyok és amurok kifogása végett fordul hozzám segítségért. Mivel nekem megadatott az a szerencse, hogy sok vizet megismerhetek, és ezáltal horgászhatom is rajtuk egy párat szeretnék önökhöz is közelebb hozni. Az írásaimmal, melyek során, folytatásos jelleggel több olyan tavat is bemutatnak majd, ahol szép halak élnek, remélem megfelelő támogatást nyújtok a minél eredményesebb horgászatokhoz.

Szűrés Ladányi Tamás írásaira
Ladányi Tamás

Pölöske

Teljes mérethez klikkelj a képre!

PÖLÖSKE

Szívem csücske ez a 160-170 He körüli vadregényes tó. Évek óta horgászom rajta és bátran kijelenthetem, ez idáig sem sikerült kiismernem megfelelő mértékben. Mindig tartogat meglepetéseket! A tó arculata hihetetlenül változatos. Szinte minden megtalálható rajta, mely jellemezhet egy tavat. Akadók, mély vizek, sekély laposok, nádassal körbevett öblök, medertörések, rejtett csatornák egyaránt fellelhetőek benne. A legnagyobb 24 kg-os pontyomat is itt sikerült kifognom. Az éjjeli, csónakos horgászataim során a hatalmas harcsarablásokat hallgatva, bizony félve húztam magam össze a csónakba. Ajánlom azon horgászoknak e tavat, akik kapitális méretű pontyok, amurok és harcsák kifogását részesítik előnyben. Viszont azon ritka tavak közé tartozik, ahol még szép számmal élnek compók is. Finomabb szereléssel, horgászatuk felejthetetlen élményt jelent.

A tóról további információkat (csónak bérlet, horgászati lehetőségek, fogási esélyek) Horváth Andrástól beszerezhetőek. Telefon: 06-30-324-2589.

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Pista 17 kg-os amurja Pölöskén.

Palotás

Teljes mérethez klikkelj a képre!

PALOTÁS

Ezt a horgásztavat a tavalyi év folyamán ismertem meg, de már is igen jó véleménnyel vagyok róla. Ebben közre játszik a tavaly nyáron megrendezett Palotás kupa bojlis verseny során szerzett élmények, máig tartó hatása. Az idei évben tervbe vettem én is egy bojlis túrát erre a tóra. Az ilyen jellegű szándékomat különösen alátámasztja egy nem mindennapi telepítés is. 2002 március 8-án a Palotási Egyesület közel 30 mázsa 5és 20 kg közötti pontyot telepített a tóba. (A későbbiek folyamán erről részletesebben is informálom önöket) E pontyokat kivétel nélkül jelöléssel látták el, melyeket kifogásuk után mindenkinek vissza kell engedni. A tó meglepetéseket rejthet még harcsa és süllőfogás terén is. Erről saját magam győződtem meg a hideg, téli napok során léki süllőzés közben. Kuriózumként megemlíthető még az idén augusztus 3.-ától 10.-éig megrendezendő nyílt bojlis verseny is, melynek fődíja információim szerint egy személygépkocsi lesz.

A horgászati lehetőségekről Komáromi Tibor Egyesületi elnöknél lehet érdeklődni. Telefon: 06-30-407-1173

Teljes mérethez klikkelj a képre!

A bojlis horgászat egyik központja lehet Palotás.

Zalaszentmihály

Teljes mérethez klikkelj a képre!

ZALASZENTMIHÁLY

Az egyik régi, igen kedvelt horgász vizeim egyike. Rengeteg kellemes és kellemetlen emlék fűződik hozzá. Igazán nagy pontyot a rendkívül nehéz horgászati lehetőségeknek köszönhetően nem sikerült még kifognom innen (max.: 14,10 kg), de különleges varázsával a mai napig rabja vagyok. Mivel a csónakos, bojlis, úszós horgászat különösen közel áll hozzám ezt a tavat nehéz kihagyni a horgásztúráim során. Mindig tartogathat egy-egy nagy pontyot, csak a horgász sikeresen tudja kifárasztani! Tuskók, bokrok mind a hal menekülését segítik elő. Az intenzív horgászatnak köszönhetően a sok megakasztás végett a kapitális méretű pontyok rendkívül óvatosak lettek. Szinte kirimánkodni sem lehet őket a bokrok közül. Éppen ezért ez a pálya igen kemény és erős felszerelést kíván. Életre szóló élményt jelenthet az akadóból kifordított hal küzdeni tudása, páratlan ereje. Ördögi erővel rendelkeznek a Zalaszentmihályi halak.

Csónak bérletről, napijegy vásárlásról, megfelelő horgászhelyekről érdeklődni lehet Lukács Lászlónál. Telefon: 06-92-368-300.

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Laci barátom 16 kg-os egyéni csúcsa Zalaszentmihályról.

Pécsi-tó

Teljes mérethez klikkelj a képre!

PÉCSI-TÓ

A tavalyi évben ismerkedtem meg e festői környezetben fekvő rejtélyes tóval. Már az első pillanatban sejtettem, hogy nem mindennapi halakat rejteget. A horgászatára az idő rövidsége végett csak 3 nap állt rendelkezésemre, de máig borzongva gondolok vissza rá! Mindössze egy halat tudtam sikeresen kifárasztani a hat kapásból. Az alattomos víz alatti tuskók igen hamar a fárasztás végét jelentették. Viszont a megfelelő helyismerettel rendelkező horgász szép sikereket érhet el. Véleményem szerint ebben a tóban megtalálható a jelenlegi országos rekord pontynál nagyobb méretű is. Az éjszakai horgászatokat nagyon lekorlátozták, ezért a kitartó, több napig próbálkozó horgásznak nem árt előzetesen leinformálni a pontos horgászrendet. A Pécsi-tó a pontyok mellett nevezetes szép harcsáiról is, bár ezt az utóbbi időben többen megkérdőjelezik.

A Pécsi Horgász Egyesület mindenben segítségükre lehet, mely egy sikeres horgásztúrához elengedhetetlen.

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Lőrincz László 21,30 kg-os Pécsi pontya.

Háromfa

Teljes mérethez klikkelj a képre!

HÁROMFA

Egy töklevéllel borított, hátborzongatóan vadregényes víz, mely számolatlanul ontja magából a kapitális méretű pontyokat, amurokat és harcsákat. Legendája szinte az égig ér és nem alaptalanul. Személyesen győződtem meg a tavalyi évben többször is e legendák valóság alapjáról, melynek során több 10-15 kg feletti és egy 20 kg-os ponty igazolta ezen állításokat. Meghorgászása nem egyszerű, kellően fel kell rá készülni, hisz a töklevelek és gyökerek sokszor igen nehéz feladat elé állíthatják a horgászt. Mivel a sátorozás és az éjszakai horgászat az egész évben megengedett ideális horgászvíz lehet a hosszabb túrákat kedvelő csapatoknak. Ezen a tavon a kitartás előbb-utóbb elnyeri méltó jutalmát. A 2001.szeptemberében megrendezett Nemzetközi Bojli Show során kifogott több mint egy tonna ponty is kellő önbizalmat adhat az e tavon horgászó horgászoknak.

A pontos horgászati lehetőségekről érdeklődni lehet Pálinkó Károlynál. Telefon: 06-82-491-099.

Teljes mérethez klikkelj a képre!

Gyönyörű pontyokat foghat a horgász Háromfán.

Napokon belül újabb információkat szeretnék közölni Önöknek különböző tavakról, ahol szabadságukat és horgásztúráikat remélhetőleg eredményesen eltölthetik. (Hársas-tó, Merenye, Tatai Derítő-tó, Szelidi tó, Hercegszántó)


Ladányi Tamás

 

Hozzászólás, vélemény - eddig 7db, utolsó: 2002-03-25 18:54:12

 

Kapcsolódó írások

ugyan, sikerült, összeállítanom, második, részét Tovább!Kissé késve ugyan, de sikerült végre összeállítanom az írás második részét. Próbáltam olyan vizeket összeszedni, melyek kissé ismertebbek és talán könnyebben megközelíthetőek. Mindenre kiterjedő részletes információkkal egyenlőre nem nyújtok a tavakról, de a rövid bemutató...

Tovább...

 

 

Írás ajánlása ismerősnek! 

 

Videós írások Fogások
Kérés feldolgozása folyamatban...
Hiba az adatok betöltése közben.

Nyelv / Language:

  Magyar  English

Pénznem / Currency:

A kosár üres.

Összesen: 0 Ft

Elkölthető bónusz pontok: Lépj be az egyenleg megjelenítéshez

Horgászbiztosítás
Fishing & Hunting

DELALANDE Skiny Shad
790Ft

DELALANDE   Skiny Shad790Ft

DELALANDE King
390Ft

DELALANDE   King390Ft

DELALANDE Baby Buster Shad
490Ft

DELALANDE   Baby Buster Shad490Ft

DELALANDE Buster Shad
490Ft

DELALANDE   Buster Shad490Ft

DELALANDE Miss Shad
490Ft

DELALANDE   Miss Shad490Ft

DELALANDE Shad
490Ft

DELALANDE   Shad490Ft

DELALANDE Shad GT
790Ft

DELALANDE   Shad GT790Ft

DELALANDE Fury Shad
590Ft

DELALANDE   Fury Shad590Ft

DELALANDE Shadka
490Ft

DELALANDE   Shadka490Ft

DELALANDE Sandra
490Ft

DELALANDE   Sandra490Ft

NEVIS Vantage Dropper
490Ft

NEVIS   Vantage Dropper490Ft

NEVIS Vantage Twister Shad
390Ft

NEVIS   Vantage Twister Shad390Ft

Rapala Barra Magnum
4290 helyett 1990

Rapala   Barra Magnum4290 helyett 1990

Rapala Count Down Jointed
3490 helyett 1990Ft

Rapala   Count Down Jointed3490 helyett 1990Ft

Rapala Flat Rap
2990 helyett 1990Ft

Rapala   Flat Rap2990 helyett 1990Ft

Rapala Glass Shad Rap
3490 helyett 1490Ft

Rapala   Glass Shad Rap3490 helyett 1490Ft

Rapala Jointed Shallow Shad Rap
2990 helyett 2490Ft

Rapala   Jointed Shallow Shad Rap2990 helyett 2490Ft

Rapala X-Rap Saltwater
4990 helyett 1990Ft

Rapala   X-Rap Saltwater4990 helyett 1990Ft

Rapala X-Rap Shad
3490 helyett 1490Ft

Rapala   X-Rap Shad3490 helyett 1490Ft

Rapala Magnum Floater
4290 helyett 2490Ft

Rapala   Magnum Floater4290 helyett 2490Ft

SHIMANO Aerocast Spinning 300XH

69.990 Ft
19.990 Ft - a készlet erejéig!

  Akció ideje: 2014.06.01 - 2014.07.31

BROWNING Black Magic Feeder 390LM

27.990 Ft
23.990 Ft - a készlet erejéig!

  Akció ideje: 2014.06.01 - 2014.07.31

PANOPLY Sokzsebes horgászmellény S

7.290 Ft
5.990 Ft - a készlet erejéig!

  Akció ideje: 2014.06.01 - 2014.07.31

BROWNING Force Distance Feeder 4,2 m 250 g

47.990 Ft
39.990 Ft - a készlet erejéig!

  Akció ideje: 2014.06.01 - 2014.07.31

ENERGOTEAM Fűnyíró zsinór 120

890 Ft
490 Ft - a készlet erejéig!

  Akció ideje: 2014.06.01 - 2014.07.31
  Nyitóoldal :: Írások :: Áruház :: Akciók :: Fórum :: Apró :: Vizek :: Fogási napló :: Időjárás :: Céginfó Copyright © 2006  
  Haldorádó horgász áruház, shimano, spro, energofish, rapala, top mix, fox, bojli, pellet, ponty, akció  
 
 
 
WWH - Web works Hungary Impresszum :: Adatvédelem :: Céginformáció :: Webmaster