Keszegezés Balatonkenesén - Jung Ádám beszámolója

Keszegezés Balatonkenesén - Jung Ádám beszámolója

A Nevis Ixxus Match RD 35-ös orsót Balatonkenesén mutatom be, ahol már régóta horgászom és szereztem néhány tapasztalatot, amit szeretnék veletek megosztani. Tehát akkor lássuk, sikeres volt-e a balatoni horgászat?!

Megérkeztünk Balatonkenesére, ahol szép napsütéses idő fogadott minket, és szerencsére a szél is megkegyelmezett nekünk. Körbenéztem a vízparton és úgy döntöttem, hogy egy nádas elé fogok horgászni. Itt elsősorban a dévérkeszegeket szerettem volna becserkészni. A pecacuccokat kipakolás után a horgászhelyre vittük, majd gyorsan neki is álltam a megfelelő szerelék összeállításának. Az orsós táskából hamar előkerült a tesztelésre váró Nevis Ixxus Match RD 35-ös orsó. 15-20 perc alatt minden a helyére került és kezdődhetett a horgászat. Lássuk, mi is történt a Balatonon…

A tesztalany

Az orsó első kézbevételre nagyon megtetszett, nem is volt nehéz, tehát ha valaki kézben akarja tartani egy egész napos horgászat alkalmával, akkor sem nagy gond. A grafit-hybrid ház nagyon szép külsőt ad az orsónak. A szupergyors áttétel az orsó kis mérete ellenére jelentősen meggyorsítja a horgászatot. Az alumínium matchdobon a zsinórprofil tökéletes képet mutatott. A dupla hajtókar nagyon tetszetős és egyben hasznos is.

Az orsó

A következő feladat a megfelelő úszós szerelék elkészítése volt. Fix úszós szereléket használtam, mert a víz csak 1,7 m mély volt. Az úszóként egy Walter Serie World Champion Match 12 g-os típust használtam. A főzsinór 18-as méretű, az előke vastagsága 14-es, a horog 10-es méretű Gamakatsu 1810B volt. Az ólmozást összehúztam, hogy szerelékem egyáltalán ne sodródjon el az etetett helyről. Nem kellett nagy távolságra dobnom.

Az etetőanyag

Következhetett a jól bevált dévéres etetőanyag bekeverése: Haldorádó Feeder Master Ponty Sárga, Timár Mix Match Plus bodorka, Sensas Farine Competition, amit megspékeltem néhány marék 4 mm-es VDE Carp Pellettel. Először a száraz összetevőket keverjük össze, utána következhet a víz adagolása! Ez az etetőanyag nagyon egyszerű, de nagyon kiváló csalogatóanyag is egyben. A használt csali a balatoni horgászatok alkalmával elengedhetetlen trágyagiliszta volt. Egy nagyon fontos tipp: ha a Balatonra indulunk horgászni, a gilisztát soha ne hagyjuk otthon!

Minden elő van készítve, kezdődhet a horgászat!
A horgászhelyem etetés közben

Miután a nádfal elé dobtam a szereléket, elkezdtem az alapozó etetést: 10 gombócot lőttem be. Utána 15 percenkét ráetettem néhány gombócot, hogy a halakat a horgászat végéig ott tartsam. Ez volt az etetési technikám. A csaliként kivétel nélkül giliszta-csonti együttesét használtam, mégpedig úgy, hogy egy gilisztát kétszer megtűzve egy vagy két szem csontival „zártam le”. Ez a csali a balatoni keszegek számára csemegének számít, nem tudnak neki ellenállni.

Íme, a meghorgászandó terület

Bedobás után várni kellett a keszegekre 20 percet, hiszen az alapozó etetéssel a keszegek javát elijesztjük egy kis időre, de a tapasztalat szerint, ha megérzik az etetőanyag aromáját, azonnal rárontanak. A giliszta legyen nagyon mozgékony, hiszen ezzel is fokozhatjuk a halak kapókedvét. Érdemes volt figyelni arra, hogy lehetőleg a nád elé 1-2 m-en belül csapódjon be a csali, mert akkor - ha már az etetésen vannak - a halak azonnal rárontanak a bevetett gilisztára.

Halra várva…
… megvan!
Kezdésnek nem rossz!

A halak kezdtek az etetés környékére gyülekezni, ez a víz mozgásából látszott. Az első halnak nagyon tetszett a giliszta… Nem túl nagy példány, de kezdésnek szép eredmény szerintem. Reméltem, hogy azért lesznek még jelentkezők…

Ezután annyira beindult a horgászat, hogy szinte semmi időm nem volt másra, mert amint visszadobtam az etetés helyszínére a szereléket, máris húzta a hal. Ennek nagyon örültem, hiszen úgy indultunk el horgászni, hogy azt reméltük, ez egy halakkal teli nap lesz… de ez majd a cikk végén kiderül!

Valami történik az úszóval!

A sok kis elhúzós kapás arra utalt, hogy nem nagy méretű halak kóstolgatják a csalimat. Azért akadtak szebb dévérek is a horogra, ezek többnyire feltolós kapásokkal jelentkeztek. Amikor láttam, hogy az úszó teljesen kibukik a vízből, a botot nyomban kezembe vettem, hiszen a nádhoz elég közel horgásztam, figyelni kellett, nehogy valamelyik hal bemeneküljön a csalival a sűrű nádasba. Szerencsére ilyen nem történt.

Újra hal a horgon
Szákolni való hal

Nem volt gond a halak kapókedvével. Az etetőanyag és a giliszta megtette a hatását. Bár ezen a horgászaton nem volt szükség a precíziós fékrendszerre, a szupergyors áttételre annál inkább, hiszen az orsó kis mérete ellenére nagyon gyors horgászatot tesz lehetővé. Nagyon tetszik ez a tulajdonság, tehát könnyű és gyors - kiváló párosítás! De most lássuk a további eseményeket…

Pihen az orsó
Ha láttam néhány kis mozdítást, azonnal kezembe vettem a felszerelést

Lassan sajnos közeledett a horgászat vége, de nézzünk még meg néhány fárasztást, ami balatonkenesei horgászaton történt… A bedobástól, egészen a szákolásig tartó képsorozatot mutatok most meg:

Dobás az etetett helyre

Közben rálőttem egy gombóc etetőanyagot és kezembe fogtam a botot. Lassan kezdett az úszó oldalra indulni, ekkor már nagyon koncentráltam. Aztán kitolta az úszót, én meg bevágtam. Amikor közelebb ért, elé raktam a merítőhálót, hogy minél hamarabb meg tudjam szákolni. A fárasztás és a szákolás is sikeres volt.

Már nincs messze
Mindjárt…
… megvan!
Kezemben a hal!

A méretük :-) ellenére nagyon jó volt ezeket a keszegeket fárasztani, jó erőben voltak. Nagyon szeretek itt keszegezni, főleg ha ilyen jól esznek a halak.

Apukám szólt, hogy lassan indulnunk kell, de egy keszeget még szerettem volna fogni. A halak jelenléte még ekkor, a horgászat végén is bebizonyosodott, mert ahogy bedobtam a szereléket talán még egy percet sem kellett várnom, és már el is húzta az úszót egy halacska.

Ő volt az utolsó jelentkező
Már terelgetem a halacskát
Szákban a hal

Hát ennyi volt ez a tesztelésre szánt orsóval végzett szép balatoni horgászat. Nagyon megtetszettek az orsó tulajdonságai. Nem tudok róla rosszat mondani, nekem nagyon megfelelt. Már csak a halak összképe van vissza. Nézzük…

Lássuk, mit adott Balaton
A teríték
C&R
Nálam jól vizsgázott

Köszönöm az orsó tesztelésének lehetőségét. Véleményem szerint ez egy kiváló minőségű orsó.

Írta: Jung Ádám

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.