Pontyok a mélyből, avagy a Catana CX TE5GT bolognai - Catana 2500RA páros bemutatása

Pontyok a mélyből, avagy a Catana CX TE5GT bolognai - Catana 2500RA páros bemutatása

Mikor megtudtam, hogy egy bolognai szettet kell bemutatnom, gondolkodóba estem. A legutóbbi bolognai botos bemutató alkalmából folyón vetettem be a felszerelést, de sajnos azt, hogy milyen terhelést képesek elviselni ezek a karcsú, nyakigláb botok, komoly érdeklődő hiányában nem sikerült bemutatnom. Egy barátomnak is elpanaszoltam „tanácstalanságom”, mire ő egy meglepő ötlettel állt elő. Elárulta, hogy ő bizony előszeretettel használja ezeket a botokat más vízen más célra is. Az egyik ilyen „nem rendeltetésszerű” használat a mély tavakon történő fix úszós horgászat. Ott, ahol a matchboton már csúszóra kell szerelni, kényelmesen lehet ezekkel a botokkal fixen, kétpontos úszóval horgászni, ráadásul elmondása szerint nem is eredménytelenül. Engem is kíváncsivá tett a dolog, így ebbe az irányba indultam el, hogy picit más oldalukról, más felhasználási módjukról is megismerhessem e botokat. Hogy meddig jutottam? Erről is szól a következő kis írás.

A bolognai bottal történt már általam elkövetett „matchbotozás”, amikor egyszerű szál wagglerrel a parthoz egészen közel kergettem a halakat, mintegy kiváltva a rakós botot, de amiről a következőkben szó lesz, az egészen más. Ami egyezik, az kizárólag maga a bolognai bot. Legutóbb egy magasabb kategóriás bolognaival volt szerencsém horgászni a Technium képében, most azonban a szerényebb pénztárcával rendelkező horgászoknak is elérhető Catana család tagjaiból álló szettet kaptam kézhez. Kíváncsian vártam, hogy mit tud nyújtani ez a felszerelés.

Lássuk a medvét, kezdjük a száraz tényekkel! Először a bottal kezdem az ismerkedést. A botot rejtő vászontasak ugyanolyan, mint az eddigiek. Tépőzáras, egyszerű vászonból varrott. A legutóbbi bolognai botnál méltatott erős külső „hordozó táska” itt most hiányzik, de ezt az árképzésnél is figyelembe vették. Első dolgom a spiccet védő sapka szemrevételezése. Megnyugvással tapasztalom, hogy itt azonban nem „spóroltak”, és ugyanazt az ötletes megoldást alkalmazzák, mint a magasabb árkategóriás botoknál. A cipzáras, tépőzáras, párnázott spiccvédő sapka itt is szériatartozék. A vastag párnázás biztonsággal öleli körbe a gyűrűzést, masszív védelmet biztosítva a spiccnek.

Biztonságban…
… hiszen a név kötelez

A legkényesebb ponton tehát biztonságban tudhatjuk a botot. A sapkát lefejtve a következő számomra lényeges ponttal, a gyűrűzéssel folytatom az ismerkedést. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, mikor itt is ugyanazzal a megoldással találkozom, mint a legutóbb. A csúszó gyűrűk kis karbon csövecskékre vannak kötve, ez biztosítja a stabil, csúszásmentes rögzítést a bottesten. A csúszógyűrűk száma 4, ebből 3 a spiccen, 1 pedig a spiccet követő tagon kapott helyet. A fix gyűrűk elhelyezkedése egy teleszkópos bot testén adott, hiszen a tagok végére kerülnek, de itt a spicc előtti és a spiccre került 3 csúszógyűrű is segíti a terhelés optimális elosztásában.

A csúszógyűrűk karbon csövekre vannak kötve
A spiccen három is segít a terhelés elosztásában

A legnagyobb erőhatás és terhelés itt éri a botot mind a bevágáskor, mind a fárasztások során. Örvendetes tény, hogy a hosszú ideig tartó használat biztosítékait már a Catana bolognai boton is használja a Shimano.

A spiccet érő terhelés tőlünk is függ. Ha hal terheli, az nem ugyanaz, mintha akadóból próbáljuk kitépni a szerelékünket

Az orsótartó a már korábban megismert „békazáras” modell, most is stabilan fogadja magába az orsót. A bot széthúzásával folytatom. A Techniumnál megismert apró jelölés a tagokon itt hiányzik, így a szememre kell hagyatkoznom. (Ha valakinek ez a szemmértékes összeállítás gondot okoz, egy egyszerű trükkel segíthet magán. Egy fehér lakkfilccel kis vonalat húzva a pontosan széthúzott tagokon következő alkalommal már nem kell a hosszú boton a gyűrűkön átnézve sorba igazítani a gyűrűzést.)

A már ismerős orsótartó…
… most is stabilan tartja az orsóm

GyártóSHIMANO
TípusCatana TE5-600GT
Teljes hossz (m)6
Szállítási hossz (cm) 143
Bot tömege (g)281
Gyűrűk száma (db)10
Gyűrűk típusaSiC
Tagok száma (db)6
Illesztésekteleszkópos
Dobósúly (g; a gyártó ajánlása)4 - 20
Ideális zsinórméret (mm)0,16 - 0,20

A széthúzást követően leellenőrzöm, hogy valóban egy vonalba esnek-e a gyűrűk, majd biztosítékként a tagokat újból kicsit meghúzom, nehogy a peca közben összecsukódjon a bot. Ez ugyanis veszélyes a botra, és nem öröm, ha peca közben „magába omlik” a felszerelés. Egyelőre csak szárazon ízlelgetem a botot, próbálom feltérképezni az erőtartalékait. A Shimano Catana CX TE5-600GT egy meglehetősen erős, robosztus bot képét mutatja. Van kellő súlya is ehhez, de nem kell megijedni, ez az önsúly nem „tarthatatlan”. A bot anyagösszetétele eltér a drágább, ugyanakkor könnyebb testvéreiétől, innen ered a kis súlytöbblet. (Sokszor kapom azt a kérdést, hogy ha egy alacsonyabb árkategóriás bot is tudja nagyjából ugyanazt, mint a drágább testvér, akkor miért vegyük a drágábbat? Konkrétan ennél a botnál az alacsonyabb árbesorolásért le kellett mondani a kemény külső tokról, a csekélyebb tömegről és pár hasznos tuningról. Vannak, akiknek ezek is fontosak, ők választhatnak egy osztállyal fentebbről is. Ha azonban nekünk az alapfelszereltség is megteszi, nem kell aggódni, ebben az esetben is minőséget kapunk a pénzünkért.) A bothoz egy hasonló kategóriás orsó jár, nevezetesen egy Shimano Catana 2500RA. Az orsó 2 + 1 csapágyas, hátsó fékes kis tekerő.

A szürke kis eminenciás
3 csapágy…
… az általam kedvelt fogantyú…
… és megbízható hátsó fék jellemzi
Figyelem, fegyelem!

GyártóSHIMANO
TípusCatana 2500RA
Tömeg (g)270
Áttétel5,2 : 1
Csapágy (db)2 golyóscsapágy + 1 tűgörgős csapágy
Tűgörgős csapágy
Dob, pótdobforgácsolt alumínium dob , XT7 grafit pótdob
Dobemelésváltakozó sebességű dobemelés
Visszaforgásgátlásazonnali visszaforgásgátló
Hajtókarszimpla hajtókar
Fékrendszerhátsófék
Zsinórbehúzás (cm)74
Zsinórkapacitás (mm / m)0,25 / 160
Egyéb extrákhipermeghajtás, kiegyensúlyozott forgórészek, nagy átmérőjű zsinórvezető görgő, Dyna Balance, progresszív soklamellás harci fék, hidegen sajtolt tányérkerék
Orsóház anyagaXT7 grafit

Semmi különösebb extrával nem rendelkezik, de a zsinórprofilja szép, a hajtása sima, a fékrendszere pedig jól működik. Méretét tekintve a bolognai botra elegendő őkelme is. Az orsóra a szetthez kínált 16-os RTM horgászzsinór kerül. A 200 méternyi damilt könnyedén elnyeli a mély fémdob - vékony zsinórok használata esetén érdemes lesz azoknak kicsit alátölteni. (Ezt én elmulasztottam, így a sasszemű kritikusoktól már most elnézést kérek, hogy az orsó kicsit „sután” van feltöltve. Az orsó zsinórprofilja azért remélem, elnyeri mindenki tetszését.) A zsinór áttetsző és elég erős is arra a feladatra, amire vállalkozom. Vékonyabbnak és vastagabbnak sem látom értelmét, a 16-os méret tökéletes. Kíváncsian várom, mit tud a felszerelés éles bevetésen.

Megfelelő zsinórkép és jól látható jelölés

Mint a bevezetőben említettem, a hagyományos bolognai horgászathoz képest egy más felhasználási területet szántam a felszerelésnek. Nem kellett sokat keresgélnem a helyszínt illetően, lakóhelyem környékén igen sok mély bányató található. A sóder kitermelésnek köszönhetően horgásztavak sokasága szeplőzi be Budapest és környékének horgásztérképét. Ezek közül választottam ki egyet. A tóban elsősorban ponty, kárász és keszegfélék élnek, mellettük ragadozókra lehet még számítani. A kitermelésnek köszönhetően a víz gyorsan mélyül, az átlagmélység 4-5 méter közötti, de vannak ennél mélyebb gödrök és sekélyebb „púpok” is. A környezet „holdbéli”, a sóderon nem nő semmi növényzet, a vízpartot nem szegélyezi nádas, nincsenek töklevelesek sem. Ennek ellenére sokan látogatják ezeket a vizeket, mert gondos kezeknek köszönhetően szép halállomány várja a horgászokat. Egy könnyed kikapcsolódásra, felhőtlen horgászatra sokan elcsábulnak. A többség nehéz fenekezőkkel nagy távolságra dobva horgászik, az úszós módszer a nagy mélység miatt keveseknél kerül szóba. Matchbottal csúszóra szerelve lehet itt horgászni (klasszikus, vagy a most divatos slider szerelékkel), de ettől sokan idegenkednek. Ha mégsem szeretnénk lemondani az úszózásról, akkor lássuk, mit kell tennünk!

Lássuk, mit mutat magából!

Ezen a vízen is számtalan előnye van ugyanis az úszózásnak. Ez első és szerintem legfontosabb, hogy kis türelemmel centiről centire feltérképezhetjük a meder alakulatokat. Egy púp vagy éppen egy gödör, aprócska törés sokat lendíthet a horgászat sikerességén. A másik a látvány, amit a felemelkedő vagy éppen eltűnő úszó jelent. Én jobban szeretem ezt, mint a spicc rezdülését vagy a kapásjelző emelkedését.

Az időjárás most is hozza a formáját, erős szél borzolja a vizet, de szerencsére a tavat, ahová a pecát tervezem, olyan irányból éri, ahol egy erdő állja útját a szilaj szélrohamoknak. Korántsem jelent ez szélcsendet, de a szélárnyékból kilépve érzem, hogy bizony sokat jelent ez a csekélyke fedezék is. A hosszú botoknak nem barátja a szél, ráadásul a bolognai szereléket is nehezebb „féken” tartani, ha a víz felszínén tarajos hullámok kergetik egymást.

Szélárnyékban

A zsinórom ugyanis nem merülő, így ki van téve a szél kénye-kedvének. Ezt majd a szerelék összeállításánál kell figyelembe vennem. Mint mindig, először most is az etetőanyagot keverem be. Egy hallisztes, őrölt kenderrel gazdagított keveréket keverek, amihez 3 doboz csemegekukoricát adok. Tapadós, könnyen dobható mixet készítek, ugyanis az etetőanyagot kézzel fogom a horgászhelyre juttatni.

A hallisztes-kenderes-kukoricás etetőm
Kis távolságra kézzel is etethetünk

Tapasztalatom szerint ősszel, ahogy hűlnek a vizek, a ragasztott csontkukacnak egyre nagyobb a jelentősége, így ezt a csemegét előre elkészítem. Kaviccsal nehezítem a „fehérjebombát”, hogy egyrészt könnyebben dobhassam, másrészt gyorsan a nagy mélységbe merüljenek a csábító falatok.

Kaviccsal nehezített ragasztott csonti

A készülődést a szerelék összeállításával folytatom. Maga a szerelék semmiben nem különbözik a folyóvízen használatostól, azaz egyszerű „répaúszó”, nagyméretű cseppólom néhány nagyobb söréttel megütköztetve és egy nagyobbacska jelzőólom alkotja a montázst. Az úszó mérete 8 gramm, amire azért van szükségem, hogy könnyedebben tudjam a kiszemelt távolságra dobni a szerelékem, másrészt az erős szélben legyen kellő tömege a szereléknek ahhoz, hogy ne sodródjon el az etetés helyéről. A távolság, amit biztonsággal, erőlködés nélkül megdobhatok 20-25 méter körüli, a vízmélység közel 5 méteres. Ilyen távolságnál már érdemes a zsinórjelölőt használni, hogy mindig ugyanoda tudjunk dobni. A fehér, áttetsző zsinóron most jó szolgálatot tesz friss szerzeményem: narancsszínű krétával jelölöm meg a távolságot. Az alapozó etetésre szánt 2 kg-nyi etetőanyagot egyszerre dobom be kb. 20 kétkezes gombóc formájában.

A szerelék klasszikus bolognai úszóból…
… és ólmozásból áll

A film elkészítésével járó „holtidő” után következhet az első bedobás. Jókora csonticsokorral indítok. A bot annak ellenére is szépen röpteti az úszót, hogy sokkal gerincesebb, mint azt elsőre gondoltam. A 8 grammos szerelék kényelmesen röpül a kiszemelt helyre. A zsinór fékezése a vizet érés előtt itt is előnyös, segítségével elkerülhetem a gubancokat. Amikor a szerelék vizet ér, nem zárom vissza rögtön az orsó felkapókarját, hagyok időt az ólomnak ahhoz, hogy a mélybe húzza a horgot. Az eresztéket úgy állítottam be, hogy a nagyméretű jelzőólom a fenékre feküdve biztosan helyben tartsa a csalit. Az erős szél ellenére is sikerült így stabilan felkínálni a virgonc csontikat.

A csábító színes falat…
… színes halat adott

Hamarosan kipattant az úszóm, jelezve, hogy egy éhes vendég már a főólmozást is megemelte. A bot hosszából adódóan a bevágás gyors és határozott. A megakasztott hal szemlátomást meglepődött, majd komótosan kezdet oldalazni. Kihasználtam a hosszú bot adta előnyömet és gyorsan elkormányoztam az etetés közeléből. A bolognai rendkívül szépen dolgozik, engedelmesen nyúlik a menekülő hal után, ugyanakkor a határozott emeléskor fokozatosan felkeményedve bírja fordulásra a menekülőt. Az orsó fékje nem jut szóhoz, egyre rövidebb pórázon vezetgetem a halat. A megugrásoknál szívet bizsergetőn rugózik a bottest a kezemben, szinte a tenyeremben érzem a hal lüktetését.

A tenyeremben éreztem a hal kirohanásait
Szépen dolgozik a nyakigláb

A hosszú nyelű merítővel biztonságos távolságban merítem meg a kifáradt pontyot. Örülök a gyorsan érkezett vendégnek, a további kosztosoknak két gombóc ragasztott csontival kedveskedem.

A pontosan dobott ragasztott csonti végig ott tartotta a halakat

A kellemetlen szél ellenére szépen ráállnak a halak az etetésre, a bot minden porcikáját kielemezhetem. Komoly erőtartalékok rejtőznek a karcsú bottestben, néha szándékosan túlfeszítem a húrt, de nem sikerül elpattintani. Még a szándékos botlásokat is jól tűri. Az orsó is teszi a dolgát, kicsit lazítok a féken, hogy muzsikálhasson. A horgászat során nem tapad le, a fárasztásokat követően nem lesz „hurkás” a zsinórom. Egyszerű, szürke kis eminenciás, de jól vizsgázik.

Szándékosan voltam néha gorombább a bottal
Horogra akadva
Hosszú bot, rövid ponty

Mivel nagyobb távolságra horgászom, kicsit lassúnak tűnik, végtére is csak egy 2500-as méretről van szó, de nem kapkodós, kényelmes horgászathoz elegendő ez a sebesség is. Negatívumot csupán a komolyabb testvéreivel történő összehasonlítás során tudnék mondani, de ez nem lenne helyes. Ahogy mondani szokták, „almát csak almához lehet hasonlítani.” Aki extrákat szeretne, nézzen szét a magasabb osztályokban, aki megelégszik az alapokkal, nem fog csalódni ebben az orsóban sem. A végére igazi örömpeca kerekedett, amit néhány koi színesített. Ahogy az őszi lombok, ők is őszi színekben tündököltek. A kipróbálásra kapott felszerelés szép élményeket szerzett, és végre sikerült egy jó napot elcsípnem.

Ez a szebbecske ponty sem okozott gondot

A szettet ajánlom mindenki figyelmébe, aki a megadott árért szeretne egy megbízható, erős, strapabíró bolognai párost vásárolni. Biztos vagyok benne, hogy a folyók szilaj halaival is sikeresen megbirkózik, de mint olvashattátok, akár mély bányatavakon is megállja a helyét. Ha valakit eddig a mélység tántorított el az úszózástól, azt a kis videó talán meggyőzi a módszer használhatóságról. Itt van az ősz, használjuk ki a tél beálltáig a szép, verőfényes napokat. Akár folyón, akár tavon horgászunk, töltődjünk fel élményekkel. Ehhez megfelelő eszköz lehet ez a felszerelés is. A kis videóban pedig remélem, mindenki talál magának pár hasznos ötletet, vagy ha nem, pár szép percet tölthet el halak, az ősz és az én társaságomban.

Mivel Peti is most ismerkedik a bolognai bottal, tett egy próbát :-)

(X)
Írta: Polyák Csaba(csabio)
Fotók, videó: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.