Bojlis Suli 22. - Paszták jelentősége a bojlis horgászatban

Bojlis Suli 22. - Paszták jelentősége a bojlis horgászatban

Talán a paszták jelentik a bojlis pontyhorgászok „fegyvertárának” legfiatalabb tagját, használatuk robbanásszerűen terjedt el, de nem csak a „golyósok” között, hiszen a finomszerelékes horgászok is előszeretettel alkalmazzák. Hogy minek is köszönheti népszerűségét? Hogyan is kell használni? Ezekre a kérdésekre próbálok válaszolni, tartsatok velem és próbáljátok ki Ti is, nem fogtok csalódni!

Mit is nevezünk pasztának?

A paszta egy lágy állagú anyag, mely kellő tapadással rendelkezik ahhoz, hogy akár a csalira, akár egy egyszerű ólomra rágyúrjuk úgy, hogy a legnagyobb dobásokat is kibírja, viszont a vízbe érkezve azonnal vonzó hatást fejt ki a környéken tartózkodó halakra, melyeket táplálkozásra ingerel.

Legkönnyebb, ha pasztaólomra gyúrjátok rá
Még a legtávolabbi dobásokat is garantáltan kibírja

Hogyan is kell alkalmazni?

Ma már szinte az összes csali gyártó cég számtalan ízesítésben készít különböző pasztákat, tehát a választási lehetőségek igencsak kiszélesedtek. Használatuk nagyon egyszerű, hiszen csak annyi a dolgunk, hogy egyszerűen rágyúrjuk a felcsalizott hajszálelőkére vagy horogra. Még hatásosabb, hogyha a paszta ráhelyezése előtt dipbe áztatjuk csalinkat, ezáltal még jobban elnyújthatjuk a dipelés hatását, illetve elkerülhetjük a bedobás közben történő leválást, illetve a süllyedés során bekövetkező leázást.

Kimondottan pasztához készített csalitartó
Több méretben is kapható, én itt is az arany középutat javaslom
A különböző méretű tüskéinek köszönhetően nagyon jól tartja a pasztát

A pasztát felhasználhatjátok akkor is, ha olyan helyzetbe kerültök, hogy a halaknak pelletet szeretnétek felkínálni, de nem akartok néhány óránként újra csalizni. A pasztát a pelletre gyúrva utóbbi oldódása lelassul, hiszen először a pasztának kell feloldódnia, a pellet csak ezután kezd közvetlenül érintkezni a vízzel. Én magam is szívesen használom ezt a technikát éjszakai horgászatoknál, hiszen soha nem lehet tudni… lehet, hogy csak hajnalban lesz kapás, és éjjel nem szívesen zavarom meg az etetésemet.

Pelletre is könnyen gyúrható

A paszták fontos tulajdonsága, hogy gyakorlatilag bármilyen csalira rágyúrhatók, tehát alkalmazhatjuk horogra tűzött kukorica esetében is. Az SBS készít olyan pasztát, mely nekem is a kedvencem, mivel CSL (corn steep liqour, azaz kukoricacsíra likőr) alapra készült, ezért a vízben sokkal gyorsabban fejti ki hatását, mint a többi paszta.

A címkén látható felirat utal csalink alapjára

Az egyszerű aromákkal szemben a paszta további előnye, hogy ha le is oldódik a csaliról, nem tűnik el, hanem ott marad elterülve a csali közvetlen közelében. Kísérletezhetünk ellenkező ízesítésekkel is - például egy édes kukorica tintahalas pasztával beborítva -, így ha a halaknak nem volt étvágyuk a halas jellegű csalihoz, akkor jó esélyünk van megfogni őket a paszta leoldódása után az édes kukoricával.

Íme, a régi, jól bevált csali egy kis tuninggal
Ennek a gombócnak biztosan nem tudnak ellenállni a halak
Íme, egy kis trükk: még a pasztát is dippelhetjük

Az alább található két montázson a paszta oldódási folyamatát mutatom be - nyilván ezek az adatok csak iránymutatóak, hiszen természetes környezetben, más vízhőfoknál lehetnek eltérések.

A paszta oldódási folyamata a vízbe érkezéstől…
… a teljes feloldódásig

Remélem, sikerült néhány ködfoltot eltüntetnem a bojlizás világából, és sikerült egy kicsit közelebb hozni mindenkit az eredményes horgászathoz. A következő résztől a bojlikészítés gyakorlati oldalával és annak „boszorkánykonyhájával” kezdünk foglalkozni, lehetőleg minél részletesebben… érdemes lesz akkor is velem tartani!

A következő rész tartalmából:

Bojlis Suli 23. - Bojlis alapanyag ABC

Írta: Haskó Tamás (Carpjunior)
Fotó: Nagy Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.