A 2009. év legszebb fogásai 1. rész - nemes halak: Szavazz az év fogására!

A 2009. év legszebb fogásai 1. rész - nemes halak: Szavazz az év fogására!

Ahogy az előző két év végén, ezúttal is szavazásra buzdítjuk a fórumlátogatókat. A 2009. évre is sok szép halfogás jutott, ezért ismét átvizsgáltuk a Fogási napló bejelentetésit. Nem volt egyszerű az ezres nagyságrendű fogás közül kiválogatni azokat, amelyek összesességében méltónak bizonyultak arra, hogy az év legszebb fogásai között említhessük őket. A „legszebb fogás” címet idén is szavazás útján, az olvasók választása alapján kaphatja meg az egyik jelölt - itt a nemes hal kategóriában, a következő napon pedig az „egyéb” halak legszebb példányaira kerül sor, ahol a legszebb fogás kiválasztásában hasonlóan számítunk majd segítségetekre. Nézzétek végig a szép fogásokat mindkét nap, és szavazzatok a szerintetek legszebbre!

Ezzel a díjjal nem titkolt célunk, hogy még jobban felhívjuk a figyelmet az országban egyedülállóan gazdag és változatos adatbázisunkra. Ezt is - mint a rendkívül aktív fórumtevékenységet - kizárólag nektek köszönhetjük. Itt, a nagy nyilvánosság előtt szeretnénk megköszönni mindenkinek a sok-sok értékes és nagyon színvonalas bejelentést és élménybeszámolót. Nem véletlen, hogy a Fórum után a Fogási napló a látogatók másik nagy kedvence.

Fontos megjegyezni, hogy a Fogási naplónkban nincs alsó súlyhatár. Célunk ezzel a szolgáltatással nem az volt, hogy begyűjtsük Magyarország rekordhalait, hanem hogy szinte naprakész információval szolgálhassunk, hogy éppen mit, mivel és hol lehet horogra csalni. Sokan szívesen böngészik a bejelentéseket, amelyek között nagyon érdekes halfajokra és fogási körülményekre is bukkanhatnak - többek között ez adja meg a Fogási napló igazi értékét.

A 2009-es bejelentések alapján kiválasztottuk 11 „nemes” halfajból 1-1 példányt, amely minden szempontból megfelelt elvárásainknak, amik - reményeink szerint - jobbára egybeesnek a Ti szigorú elvárásaitokkal is.

A kiválasztás szempontjai a következők voltak:

  • Kizárólag a 2009-ben kifogott halak jöhettek számításba.

  • A legritkább esetben választottuk az adott halfaj legnagyobb egyedét, ezzel is jelezve, hogy nem rekordokat, hanem átlagostól eltérő, szép fogásokat kívánunk díjazni!

  • A halról készült jó fotó(k) sokat számított(ak). A rosszul tartott, rosszul fotózott halak csak végső esetben jöhettek számításba.

  • Meghatározó volt a horgász beszámolója a fogás körülményeiről.

  • Döntő volt a hal későbbi (kifogás utáni) sorsa. A visszaengedést bizonyító fotók további jó pontokat jelentettek!

  • Előnyben részesítettük a Magyarországon és természetes vizeken fogott halakat.

Mindezek alapján összeállt az a lista, amelyet most elétek tárunk. Ebben az írásban az ismert „nemes” halakat mutatjuk be, amelyek bármelyike méltó lehet a „2009. év Fogása - nemes hal kategóriában” díjra. Kérünk titeket, hogy válasszátok ki, melyik legyen az a fogás, amely szerintetek a legkiemelkedőbb ebben a kategóriában!

Szavazni 2010. január 10. (vasárnap) 24:00 óráig lehet! Csak az láthatja a szavazás aktuális állását, aki szavazott!

Az itt bemutatott 11 hal, illetve horgász közül a győztes jutalma egy „2009. év Fogása - nemes hal kategóriában” kupa, valamint a 2010-es évben egy írás keretében bemutatjuk magát a horgászt, kedvenc módszerét és horgászhelyét is. (Bár úgy véljük, hogy ebben az írásban szereplő horgászok már mindannyian nyertek, hiszen olyan szép fogási eredményük volt ebben az évben, amelyre joggal lehetnek büszkék!) Ezt a díjazást minden évben szeretnék odaítélni az általatok legjobbnak ítélt fogásnak, hogy jövőre minél több és szebb fogás kerüljön bejegyzésre a Haldorádó Fogási naplójába. Talán ez a rangos díj, ezek a szép fogások, a halakhoz és kifogóikhoz méltó fotók még több embert ösztönöznek fogásaik feltöltésére.

Íme, az általunk kiválasztott nemes halak ábécérendben, amelyekre szavazni lehet:

Amur

Nem volt egyszerű a választás, hiszen sok hatalmas amur került be a Fogási naplóba a 2009-es évben, a döntés azonban végül nem a méreten múlott. Csór Gyula 10,02 kg-os amur fogásának jelölése mellett az szólt, hogy e szép halat a Dunán, ráadásul finomszerelékes technikával sikerült kifognia, emellett a bejelentésnél a minden szempontból megfelelő fotókon kívül igazán részletes és tanulságos élménybeszámolót is talált az olvasó.

Fogás ideje: 2009. 10. 13.
Halfaj: amur
Tömeg: 10,02 kg
Hely: Duna
Hely típusa:folyó
Módszer: feeder
Csali: csontkukac
Fogás időszaka: hajnal
Időjárás: borult
Fogás körülményei: Gyors, húzós részen ültünk le a barátommal márnázni. Szürkület volt még, mikor a botom spicce két bólintás után derékba hajlott. Bevágás után éreztem, nem mindennapi hal van a horgon. A monstrum vehemensen védekezett, kb. 10 nagy kirohanása volt, de szerencsére 10-12 m után mindig vissza tudtam hozni a sodrásból. Kedvenc médium feederemnek szinte már a nyele is hajlott. Feri némán várta, hogy szákolhasson - mint utólag kiderült, nem mert megszólalni :))) Én csak annyit mondtam izgatottam: „Csak nehogy ez is lelépjen”... Aztán csak a szél muzsikált és Duna hullámai. Feszülten vártuk, hogy mikorra készül el erejével ez a… valami. Először gigantikus méretű marcira gyanakodtam, de később elbizonytalanodtam. Az amurra jellemző, hogy először bambáskodik, majd a part közelében vadul meg. Hát ez az akasztástól kezdve tombolt a horgon. A szürkület miatt csak közvetlenül a merítéskor tudtuk beazonosítani. Néhányszor fordult ugyan víztetőn is, de ez a kirohanások végén, visszafordításkor volt, távol tőlünk. A part szélén pedig nem bírtam felhúzni. Aztán egyszer csak hirtelen feljött, de nem az oldalára fordulva. Ekkor szóltam újra: „Feri, most merítsd!” Szerencsére sikerült! Gyorsan odaléptem (próbáltuk teljesen begyömöszölni a hálóba), és a keretnél fogva ketten emeltük ki. A szám a fülemen is túlért! :))) Teljesen elfáradt az amur, kihajtotta magát rendesen. A digitális mérleg 10,02 kg-ot mutatott. Nagyon örültem, hogy ezzel a finom cuccal, ilyen nehéz terepen sikerült megfogni ezt a harcos halat. Tavon fogtam több nagyobb, tízen túli amurt, de nekem ez viszi a pálmát! Kedvenc folyómon, kedvenc botommal sikerült kifogni az egyik kedvenc halamat! Hihetetlen! Mindezt Byron Grey Mammoth 390 médium feederrel, Blue Arc 740 orsóval,18-as zsinórral, 10-es Drennan Specimen Crystal horoggal. A kis horog az alsó ajka középén a vastag bőrbe akadt. Nagy mákom volt, hogy nem szakadt ki onnan a tű, ezúttal szerencsés voltam! Kívánok nektek is hasonló élményeket! Köszönöm, DUNA!!!

Torpedóval a kanyarban
A Duna ajándéka

Balin

A balinok közül Jánkfalvi Gergely 3,3 kg-os halát választottuk, amit a Rábcán sikerült- ideiglenesen - zsákmányul ejteni.

Fogás ideje: 2009. 08. 05.
Halfaj: balin
Tömeg: 3,3 kg
Hely: Rábca
Hely típusa: folyó
Módszer: pergetés
Csali:wobbler
Fogás időszaka: hajnal
Időjárás: borult
Fogás körülményei: Az egész reggel egy rávágás nélkül telt. Helyváltoztatás után egy kisebb csukát és egy szép sügért fogtam, akkor lettem figyelmes a balin rablására. Rádobtam, vagy jó két métert húztam, mire mellévágott. Csalit cseréltem, az első dobásra meg is akadt. Túl nagy ellenállást nem mutatott, arra gondoltam éppen méretes lesz. Mire elém ért, elkezdte a műsort, lehúzott jó 10 méter zsinórt, majd a hínárba szaladt, végül azért sikerült megszabadítani a növényzettől. A fotózás után - természetesen, mint minden balinom - visszakerült éltető elemébe. A súlyát a lip-grippel mértem, a hosszméretét csak saccoltam. Hasonló szép fogásokat mindenkinek! Görbüljön!

Az első „jobb” őnöm

Csuka

Idén is igen sok csukáról készült bejelentés, a bőség zavara itt sem könnyítette meg a választást. A legszebb fogások közé végül Pápai Péter 6 kg-os, pergetve megfogott - és visszaengedett - csukáját jelöltük.

Fogás ideje: 2009. 10. 02
Halfaj: csuka
Tömeg: 6 kg
Hely: Harsányi horgásztavak
Hely típusa:
Módszer: pergetés
Csali: támolygó villantó
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: A csónaktól kb. 5-6 méterre rabolt rá a villantóra, majd bő 10 perces fárasztás végén sikerült a csónakba beemelni. Gyors mérés és fotózás után visszaengedtem!

A Fogási napló eredeti képaláírása („Aznap a legszebb”) is sejteti, hogy Pápai Péter eredményes pergető!

Harcsa

2009-ben igazán kapitálisnak tartható harcsák közül nem választhattunk, ám a „középmezőny” így is elég erősnek bizonyult, végül közülük Kiss Ernő bejelentését, egy pergetéssel lépre csalt és tulajdonképpen két horgász által kifogott 41,5 kg-os harcsát jelöltünk.

Fogás ideje: 2009. 08. 11.
Halfaj: harcsa
Tömeg: 41,5 kg
Hely: Duna
Hely típusa: folyó
Módszer: pergetés
Csali: wobbler
Fogás időszaka: éjszaka
Időjárás: borult
Fogás körülményei: Dani haverommal ismét elmentünk pergetni, a célhal most a harcsa volt. Kétórányi horgászat során több balint sikerült fognunk és egy harcsa is megtréfálta Danit. Helyváltozatás után - süllőt remélve - Dani elővette a süllőző szerelésem. Harmadik dobásra megakasztotta a harcsát mely, mint kiderült, 41,5 kilósra nőtt! Négyórás kemény küzdelem következett, és jó pár kilométeres túra állt előttünk. A fárasztás során sok-sok veszélyes helyzet alakult ki a vízen, és mind a hal vesztésével végződhetett volna. A hal is fáradt, a Dani is. A csónak kormányzását, evezését, navigálását felhagyva átvettem a botot. A friss erő jól jött, és végül a negyedik óra végén csónakba emeltük a csodálatos halat. Az első pillantás a halra, amikor még víz alatt van, de már látszik fejének körvonala, felejthetetlen élmény! (Persze most is jól jött volna az erősebb szerelés…)

A 41,5 kilós dunai harcsa megdolgoztatta a finom süllőző szerelést

Kecsege

Idén - a bejelentések száma alapján - nem kényeztettek el minket a kecsegék, ám komoly hiba lett volna nem jelölni Komáromi Zoltán tanulságos és példamutató hozzáállást tanúsító fogását!

Fogás ideje: 2009. 06. 20.
Halfaj: kecsege
Tömeg: 2,7 kg
Hely: Duna (Neszmély)
Hely típusa: folyó
Módszer: fenekező
Csali: giliszta + csontkukac
Fogás időszaka: éjszaka
Időjárás: felhős
Fogás körülményei: Erős fronthatás volt azon az éjszakán. A horgászat 32 fokban kezdődött, délután kapás alig volt. Éjjel lassan viharossá fokozódott a szél. Az erős szélben óvatosan mozdult a kapásjelző, előbb le, majd fel. Egyperces birizgálás után egy erőteljesebb emelésre vágtam be. Eleinte könnyen adta magát, aztán a partnál megmutatta az erejét! Egy igazi élmény volt egy ilyen gyönyörű halat fárasztani, de a legjobb érzés az volt, mikor az éltető elemébe visszaengedtem.

Komáromi Zoltán kitartását egy igazán szép kecsegével díjazta a Duna

Kősüllő

Sajnos e szép halunkra is a csökkenő állományok jellemzőek, ennek ellenére azért még több vizünkre igaz, hogy szép példányokat foghatunk. A Fogási naplóban 2009-ben regisztrált egyetlen (!) fogást azért is jelöltük a listába, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet a fajra - értékes horgászzsákmánynak tartjuk, fogásáról szóló bejelentéseket örömmel látnánk nagyobb számban! Glavák Csaba háromnegyed kilós hala természetesen szabadon távozhatott, hiszen a fajlagos tilalom idejében kerül horogra.

Fogás ideje: 2009. 04. 03.
Halfaj: kősüllő
Tömeg: 0,75 kg
Hely:Deseda
Hely típusa:
Módszer: match
Csali: csontkukac
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Keszegezés elején, etetést követően csonticsokorra „rabolt” rá. Nagyon rövid fárasztás után a merítő fejjel emeltem ki, még az még a nyélre sem volt feltéve :) A főzsinór 14-es volt, az előke 12-es, a horog 14-es vékonyhúsú, mindez egy ultra light matchboton. Kár, hogy nem mértem le a hosszát is, fotózás után gyorsan ment vissza, hiszen tilalom van!

A horgásznak újdonság volt ez a faj - legközelebb már ismerősként üdvözölheti

Márna

A márnafogást (és azok bejelentését…) illetően viszont nagyon termékenyek voltak a horgászok 2009-ben. A szebbnél szebb fogásokat átnézve végül Hák Norbert drávai márnái közül egy 3,5 kg-os egyedet választottuk.

Fogás ideje: 2009. 12. 06.
Halfaj: márna
Tömeg: 3,5 kg
Hely: Dráva
Hely típusa: folyó
Módszer: picker
Csali: csontkukac
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Ő pedig a harmadik,vele már jól elbirkóztunk vagy 10 percig,mert elég vad példány volt... :) Eddig nekem idén a legnagyobb… :)

Szép, egészséges…
… és jó vaskos egyed!
Szákos visszaengedés: kövezett vagy igen sekély vizű parton ajánlatos követni a jó példát!

Ponty

Az 500-nál is több pontyfogásról szóló bejegyzés közül nem könnyű jelöltet választani, de muszáj volt - végül Fojdl Ferenc 16,4 kg-os tőpontya mellett döntöttünk, ami a decsi homokbánya-tavon akadt horogra.

Fogás ideje: 2009. 03. 21.
Halfaj: ponty
Tömeg: 16,4 kg
Hely: Decsi homokbánya-tó
Hely típusa:
Módszer: bojlis
Csali: bojli
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: Kétnapos horgászatunk legnagyobb hala lett ez a gyönyörű pikkelyes. SBS M3-as dippel megspékelt, házi készítésű eper + vörös lazac bojlira kapott. Fotó + fertőtlenítés, és úszhatott is tovább!

Fojdl Ferenc fogása ez a szép tőponty

Pisztrángsügér

Idén is szerény volt a felhozatal a pergetők által nagy becsben tartott jövevényhalra vonatkozó bejelentésekből. Jelöltünk Széll Tamás fogása, ami 1,5 kg-os tömeggel szerepel a Fogási naplóban.

Fogás ideje: 2009. 08. 19.
Halfaj: pisztrángsügér
Tömeg: 1,5 kg
Hely: Délegyházi-tavak
Hely típusa:
Módszer: pergetés
Csali: twister
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: derült
Fogás körülményei: A tavakban igen szép a pisztrángsügér állomány. Azért, hogy ez így is maradjon, szigorúan tilos megtartani, és ez jól van így! A helyiek többsége, nagy becsben tartja őket. Egy közvetlen part menti medertörés aljáról sikerült megcsípni gumigilisztával több pajtásával együtt, talán ő volt a legnagyobb. Megfogtam az ikertestvérét is! :-)

Hosszú plasztikféreggel sikerült horogra csalni
Ikertestvér

Sebes pisztráng

Idén az őshonos sebes pisztrángokról is több bejelentés érkezet, ezek közül is kiemelkedik Buzás Zsolt fantasztikusan szép fogása.

Fogás ideje: 2009. 02. 02.
Halfaj: sebes pisztráng
Tömeg: 3,68 kg
Hely: Sebes-Körös
Hely típusa: folyó
Módszer: pergetés
Csali: wobbler
Fogás időszaka: nappal
Időjárás: felhős
Fogás körülményei: Ebéd után arra gondoltam, letesztelem az új 2,40-es 5-20-as SpeedMaster pergető botomat. Próbálgattam a Rapalákat, kíváncsi voltam a dobótávra. Mikor jöttem volna már hazafele, még dobtam párat a CDJ-7 S színű wobbleremmel. Második dobásra rávágott a pisztráng. Csukára gyanakodtam, féltem, hogy esetleg elharapja a zsinóromat. Nagyon meglepődtem, mert ilyen halat tudtommal itt még sose fogott senki, ekkorát meg pláne nem. Mellettem volt két horgásztársam, akik segítettek kimeríteni, mert merítő nem volt nálam. Köszönöm nekik még egyszer. A hal kivételekor az egyik háromágú horog kihajlott. Szóltam egy-két ismerősnek, hogy jöjjenek, csodálják meg. Lefényképeztük, lemértük és persze visszaengedtük. Nagyon jó kis tesztnap volt!

Gyönyörű pisztráng a Sebes-Körösből

Süllő

A sok szép süllő közül szinte „adta magát” az aktuális listavezető, ám nem csak a hal kiemelkedő mérete miatt! A süllők közül így Endrődy Balázs kapitális méretű, 11,3 kg-os halát jelöltük a többi nemes hal közé.

Fogás ideje: 2009. 01. 25.
Halfaj: süllő
Tömeg: 11,25 kg
Hely: Duna
Hely típusa: folyó
Módszer: pergetés
Csali: gumihal
Fogás időszaka: éjszaka

Fogás körülményei: A délutáni kapástalanság keresgélésre sarkalt minket. Alkonyat idején találtunk rá egy víz alatti akadóra egy olyan helyen, ahol eddig még soha nem horgásztunk. Gumihalakkal próbáltuk messzebbről kitapogatni, de állandóan beszakadtunk, ezért az akadó fölé merészkedtünk a csónakkal, hogy meredekebben mártogathassuk meg a 3 méter mélyen fekvő kupacot. Közben a gumihalat is lefinomítottam olyanra, hogy éppen csak lebegjen a fenék felett. A teljes sötétség beálltával a sokadik dobás után kemény rávágással kapás érkezett, amit egy rövid, intenzív fárasztás következett. Természetesen jóérzésű dunai pergetőnek eszébe sem jut egy ilyen kolosszust megölni. Fotózás után szabadon engedtük!

Ez a gyönyörű,11,3 kg-os dunai süllő…
… a fotózás után visszanyerte szabadságát!

Minden regisztrált felhasználó egy szavazattal rendelkezik, melyet erre a linkre kattintva adhat le.

A szavazást 2010. január 10. (vasárnap) 24:00 órakor zárjuk le.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.