Rakós botok tesztje 2003. I. rész

Rakós botok tesztje 2003. I. rész

A Sporthorgász magazinnal közösen egy új sorozat elindítását tűztük ki célul. Döme Gábor barátommal elhatároztuk, hogy a szezon kezdete előtt minden számottevő hazai forgalmazót megkeresünk és a cégek ismert teszthorgászaival együtt, kipróbáljuk az újdonságokat. Nyolc cég termékeivel találkozhatnak a közeljövőben. A Tubertini, Shimano, Trabucco, Triana, Maver, Milo, Colmic és Spro rakós botok bemutatásával már elegendő információ birtokába kerül a sorozatot figyelemmel kísérő horgász, amely nagy segítség lehet a későbbi választásnál.

Minden cikkben kettő ismert márka három-három botját mutatja be a cég hazai teszthorgásza. Elsőként a Tubertini és Shimano rakós botokat szeretnénk bemutatni. Az írás elkészítése előtt a legnagyobb problémát az jelentette, hogy hol találunk olyan nyílt, jégmentes vízfelületet, ahol halat (elsősorban pontyot) is lehet fogni a tél folyamán. Rövid keresgélés után akadtunk rá a Rétimajorban található ARANYPONTY Horgászcentrum melegvizes tavacskájára. A kis tó remek tesztpályának bizonyult, hiszen a nap folyamán 11 db jó kondiban lévő pikkelyes ponty akadt horgászaink horgára, meghúzgálva minden tesztbot gumiját.

Az Aranyponty Horgászcentrum tava, a téli horgászversenyek egyik gyakori színhelye

A két ismert versenyző percek alatt elkészítette horgászállását, majd horgászatra alkalmas állapotba helyezte a tesztelni kívánt rakós botokat. Az etetéstől mind a ketten eltekintettek, a pontyok pár szem csontit, illetve kukoricát kaptak, igaz, nagyon sűrűn parittyázva.

Hatásos a belőtt csonti, máris kapást jelez az úszó

Nézzük mit is ajánl Timár Gábor:

Gábor és a három Tubertini rakós

,"s","80%","k"]TUBERTINI XS 10-03

Hossza:

11 m

Alap felszereltség:

a rakós bot + 0,5 m hosszú mini toldó + műanyag szállítócső

Tagok száma:

8 (a spicc hosszú AB tippes)

Növelhető az alap hossz?

igen

Hossza, a spicc visszavágása után, begumizva:

10,48 m

Tagok illesztésének módja:

minden tag rakós

Anyaga:

Top Modulus Carbon

Súlya (mért!):

860 gr

Szállítási hossza:

153 cm

Legvastagabb átmérő:

44,5 mm

Javasolt gumi vastagság:

1,6 mm

Maximális gumi vastagság:

2,2 mm

Származási hely:

Olaszország

Ára:

47.900 Ft

topset (4 tagos):

17.000 Ft

[-doboz]

,"s","80%","k"]TUBERTINI XS 15-03

Hossza:

13 m

Alap felszereltség:

a rakós bot + műanyag szállítócső

Tagok száma:

10

Növelhető az alap hossz?

igen

Hossza, a spicc visszavágása után, begumizva:

12,37 m

Tagok illesztésének módja:

első kettő tag teleszkóp, a többi rakós

Anyaga:

Top Modulus Carbon

Súlya (mért!):

960 gr

Szállítási hossza:

167 cm

Legvastagabb átmérő:

47,5 mm

Javasolt gumi vastagság:

1,2-1,6 mm

Maximális gumi vastagság:

2 mm

Származási hely:

Olaszország

Ára:

77.000 Ft

topset (4 tagos):

17.000 Ft

[-doboz]

,"s","80%","k"]TUBERTINI XS 20-02

Hossza:

14,5 m

Alap felszereltség:

a rakós bot + műanyag szállítócső

Tagok száma:

11

Növelhető az alap hossz?

igen

Hossza, a spicc visszavágása után, begumizva:

13,85 m

Tagok illesztésének módja:

első kettő tag teleszkóp, a többi rakós

Anyaga:

Top Modulus Carbon

Súlya (mért!):

13 m - 970 gr
14,5 m - 1.270 gr

Szállítási hossza:

165 cm

Legvastagabb átmérő:

47 mm

Javasolt gumi vastagság:

1-1,4 mm

Maximális gumi vastagság:

1,8 mm

Származási hely:

Olaszország

Ára:

13 m - 109.000 Ft
14,5 m - 130.000 Ft

topset (4 tagos):

21.000 Ft

[-doboz]

Tímár Gábor ajánlata:

A Tubertini cég új kollekciója kialakításánál különösen nagy gondot fordított az olcsóbb árfekvésű botok remek minőségére és maximális terhelhetőségére is. Egy teljesen új alapokra helyezett gyártástechnológiának köszönhetően, nem csak a csúcsminőségű (és legdrágább) botok készülnek a legjobb minőségű anyagokból. Így nem véletlen, hogy a legolcsóbb és - most bemutatott - legdrágább tesztalany is Top Modulus Carbonból készült. Minden eddiginél nagyobb hangsúlyt helyeztek, a botok várható igénybevételének megfelelő karakterisztika kialakítására. Mint jelent ez a gyakorlatban? A kifejezett pontyos (tehát a legkeményebb igénybevételre is alkalmas) botokat erős első részekkel és vastag tagokkal, míg az univerzális vagy keszeges botokat könnyebb topsettel és kicsit vékonyabb tagokkal látták el. Innentől kezdve a mért súly, szerintem másodlagos paraméter. Hiszen egy csekély összsúlyú bot is tűnhet rendkívül nehéznek, ha aránytalanul vastag topsettel látták el, amely húzza a bot elejét. Minden Tubertini bot alap hossza tovább növelhető, bár igazán jól az eredeti hosszban használhatók. Lássuk a konkrét típusokat:

A teszt olasz résztvevői

XS 10-03

Elsősorban kezdő horgászok számára készített nagyhalas (pontyos) rakós bot. A hosszú spicctag (AB tipp) igény szerinti visszavágásával, igen vastag gumikat is belefűzhetünk. A vastag erős tagok, jól tűrik a kezdő, gyakorlatlan horgász apróbb hibáit. Nagyon jól terhelhető, kemény pálca nem sok esélyt ad a nagyobb halaknak sem. Eredményesen használható minden olyan vízterületen, ahol a part közelébe is kicsalogathatók a halak. Lehet ez egy intenzíven telepített pontyos tó vagy folyóvíz.

Gyilkos teszt mozdulat, de bírta a bot. Ha lehet, kerüljük az ilyen terhelést

XS 15-03

Ha rendelkezik már némi gyakorlattal a horgász és egy kellően erős, de hosszabb botra vágyik, akkor ezt ajánlom. A széria paramétereit figyelembe véve, egy gerinces és gyors, de elsősorban nagyhalas (pontyos) bot. Nagyon jó súlyelosztás, késedelem nélküli bevágás, kemény első tagok, erősített illesztések jellemzik.

Az átlagos méretű pontyoknak nem sok esélyük volt, egyik bottal szemben sem

XS 20-03

Ez a bot a versenyhorgászattal kacérkodó horgászok komoly kiszemeltje lehet. A szép kivitelű ötödik tagtól kúpos végekkel ellátott 14,5 m hosszú rakós elsősorban a gyors és pontos horgászat eszköze. Olyan univerzális bot, amely megbirkózik a termetesebb halakkal is. Mindez igen kedvező áron.

Papp József 3 Shimano rakóst ajánl figyelmünkbe.

Ime a tesztkollekció, mondja Papp József

,"s","80%","k"]SHIMANO NEXAVE COMPETITION

Hossza:

11 m

Alap felszereltség:

a rakós bot + vászon tok

Tagok száma:

9

Növelhető az alap hossz?

nem

Hossza, a spicc visszavágása után, begumizva:

10,60 m

Tagok illesztésének módja:

első kettő tag teleszkóp, a többi rakós

Anyaga:

XT30 és XT40 carbon ötvözete

Súlya (mért!):

960 gr

Szállítási hossza:

164 cm

Legvastagabb átmérő:

43 mm

Javasolt gumi vastagság:

1,2-1,6 mm

Maximális gumi vastagság:

1,8 mm

Származási hely:

Japán

Ára:

48.900 Ft

topset (3 tagos):

6.800 Ft

[-doboz]

,"s","80%","k"]SHIMANO TECHNIUM COMPETITION

Hossza:

12,5 m

Alap felszereltség:

a rakós bot + 2 tagos pontyos topset + vászon tok

Tagok száma:

9

Növelhető az alap hossz?

nem

Hossza, a spicc visszavágása után, begumizva:

12,10 m

Tagok illesztésének módja:

első kettő tag teleszkóp, a többi rakós

Anyaga:

XT40 és XT60 carbon ötvözete

Súlya (mért!):

1.100 gr

Szállítási hossza:

166 cm

Legvastagabb átmérő:

46 mm

Javasolt gumi vastagság:

1-1,4 mm

Maximális gumi vastagság:

1,8 mm

Származási hely:

Japán

Ára:

71.700 Ft

topset (3 tagos):

15.500 Ft

[-doboz]

,"s","80%","k"]SHIMANO EXAGE COMPETITION

Hossza:

14,5 m

Alap felszereltség:

a rakós bot + 2 tagos pontyos topset + mini toldó + vászon tok

Tagok száma:

10

Növelhető az alap hossz?

nem

Hossza, a spicc visszavágása után, begumizva:

13,60 m
(mini toldóval: 14,15 m)

Tagok illesztésének módja:

első kettő tag teleszkóp, a többi rakós

Anyaga:

XT60 és XT40 carbon ötvözete

Súlya (mért!):

13 m - 980 gr
14,5 m - 1.280 gr

Szállítási hossza:

162 cm

Legvastagabb átmérő:

46 mm

Javasolt gumi vastagság:

1,6 mm

Maximális gumi vastagság:

2,2 mm

Származási hely:

Japán

Ára:

13 m - 98.200 Ft
14,5 m - 119.600 Ft

topset (4 tagos):

27.900 Ft

[-doboz]

Papp József ajánlata:

A Shimano rakós botok kialakításában és forgalomba hozatala előtti teszthorgászatokban, komoly szerep jut a háromszoros világbajnok angol Alan Scotthorne-nak. Kevesen tudják, hogy az angol piac a legnagyobb rakós bot felvevő. Évente több mint, 20.000 ilyen botot értékesítenek. A horgászok döntő többsége intenzíven telepített pontyos tavakon használja ezt. Tehát a rakós botos horgászat egyet jelent Angliában a nagyhalas horgászattal. Bármelyik botját is vesszük kézbe a Shimanonak, azonnal szembetűnik annak keménysége és ereje. Szinte minden tag, kézzel alig összeroppantható, egyenként csiszolt és kottyanás mentesen illeszkedik. Az illesztések vége külön erősítést kapott.

Szákban egy szép ponty

A legjobb Shimano botoknál alkalmazzák a TCURVE technológiát. A Tcurve Hi Power Grafit egy a Shimano által kifejlesztett új anyag, a karbonszál technológiában. A tiszta, 100% Hi Modulus Carbon használata a bottest építésénél hátrányos lehet ridegsége miatt, ezért műgyantát és egyéb kiegészítőket kellett még hozzákeverni, hogy elkerüljék a törést. A Tcurve anyag a Hi Modulus Carbon és műgyanta különleges gyártási technológiával készült elegye, melyet a bottestek készítésénél háromrétegű hullámosítással alkalmaznak, összekötve a speciális száltekercseléssel. A Tcurve karbon molekulák rugalmasak maradnak a gyártási folyamat után is, ennek eredményeképpen együtt mozognak a bot hajlásával és csavarodásával. Ez a kiváló összetétel egy olyan bottestet eredményez, amely a botot könnyebbé, erősebbé teszi, és nagy rejtett erőtartalékok maradnak benne.

A másik 3 japán résztvevő

Nexave Competition

Ez a bot szinte eltörhetetlen. Kemény erős bot, amelyet egyértelműen a nagyhalas horgászathoz lett kifejlesztve. Vastag tagokkal látták el, amely kissé “lógóssá” teszi, de nem kell aggódni a rövid pórázon fárasztott hirtelen megugró haltól, amely egy normál topsetet azonnal háromba törne. Kezdő és haladó horgászoknak egyaránt ajánlom, ahol elegendő a 11 m-es hossz.

Karcsú és erős bot a Nexave

Technium Competition

A bevezetőben említett Tcurve gyártástechnológiával készült rakós. Ettől olyan könnyű és gerinces, de mégis nagyon jól terhelhető bot. Olyan horgászoknak ajánlom, akik egy univerzális botot keresnek. Tehát megbirkózik gond nélkül a termetesebb halakkal is, de elsősorban keszeghorgászatban lehet kihasználni gyorsaságát.

Átlag fárasztási idő 1-2 perc volt csupán

Exage Competition

A Carp Cruncher rakós bot továbbfejlesztett változata. Az eddig kezembe vett legerősebb nagyhalas rakós bot. Megvan a kellő ereje és hossza, hogy bárhová elérjen, és bármekkora hallal megküzdjön. Tcurve gyártástechnológiával készült, amely további magyarázatra nem szorul.

A teszthorgászok és tesztpontyok. A halak a próba végén, mind visszakerültek eredeti lakhelyükre
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.