A nagy pergetőbot-teszt – 2. rész 2010-01-31
A megvizsgált 76 bot rengetegnek tűnik – és valóban jó sok munkát fektettem bele, mire elkészült –, ám természetesen távolról sem beszélhetünk teljességről. Egyfelől az elérhetőség, másfelől a rendelkezésemre álló véges idő határolta be a tesztbe bevont botok körét. Nyilván sokan hiányolják majd, hogy miért pont ez vagy amaz a bot nincs benne, de ennyire tellett. Ugyanakkor bízom benne, hogy a módszer ismertetése nyomán többen is előveszik és megvizsgálják otthon a botjaikat, és mérési adataik közzétételével hozzásegítik társaikat ahhoz, hogy minél pontosabb információk birtokában, tudatosan választhassák ki a céljuknak legjobban megfelelő horgászeszközt. Ha kellő számú megbízható adat gyűlik össze itt a fórumon, akkor arra is vállalkozom, hogy az új botokkal időről időre kiegészítsem az adatbázist. De egyelőre maradjunk a meglévő 76 darabnál, ezekkel is elleszünk egy darabig. Természetesen ilyen rengeteg botot nem lehet egyenként részletesen bemutatni egyetlen cikk keretében, de ez nem is volt célom. Helyette inkább néhány példán keresztül szeretnék rávilágítani bizonyos összefüggésekre, hogy a száraz számtömeg gyakorlati értelmezését megkönnyítsem. A megvizsgált botok adatait egy Excel táblázatban foglaltam össze. A táblázat innen (xls) tölthető le. Néhány szó a táblázatok használatáról. Az első munkalap tartalmazza a 76 bot mérési adatait. A második munkalapon grafikus formában hasonlíthatjuk össze a táblázatból kiválasztott botokat. Célszerű egyszerre legfeljebb 6-8 darabot kiválasztani, hogy áttekinthető maradjon a diagram. A kiválasztást a „Választ” (P) oszlop megfelelő soraiba tett X-ekkel és az „auto szűrő” segítségével lehet elvégezni a fejlécben lévő nyílra kattintva megjelenő ablakban. Így néhány klikkeléssel bárki, bármilyen diagramot összeállíthat az őt érdeklő botokról. A botokat a könnyebb áttekinthetőség kedvéért 4 csoportra osztottam a hosszúságuk alapján. Az 1,8-2,1 m-es tartomány alkotja az első csoportot, amit a 2,4-2,5 m körüli botok viszonylag szűk csokra követ. A „hosszú” botok alsóházát a 2,6-2,7 méteres pálcák alkotják, és végül a 3 méter körüli tartománnyal zárul a sor. A csoportokon belül már nem a hosszúság, hanem az erősorrend volt a rendező elv. Az 1/2 lehajláshoz tartozó terhelés szerint raktam sorba a botokat a leggyengébbtől a legerősebbig. A bot neve mögötti C, D és E oszlopokban a gyári specifikáció szerinti hossz és dobósúly adatok szerepelnek. A láthatatlanra összetolt A oszlop ugyanezeket a számokat tartalmazza, összevont formában, erre csupán a diagram felirataihoz van szükség. Ugyanakkor megtartottam az egyedi adatokat tartalmazó C, D, E oszlopokat is, hogy ezekre is lehessen szűrni, illetve rendezni az állományt. Az adatsorok elnevezése többé-kevésbé magáért beszél, illetve az első részben elmagyaráztam azok jelentését. Nem esett viszont még szó a „Számított dobósúly” (N-O) rubrikákról. Sokáig dilemmáztam rajta, hogy betegyem-e egyáltalán a tesztbe, mert magam sem értek egyet maradéktalanul a Hannemann-féle képletekből kihozott számokkal. Végül a teljesség kedvéért benne hagytam. A számításhoz használt képlet és egy gyorsabb áttekintést biztosító táblázat a mellékelt Excel fájlban a harmadik fül alatt található. Az Amerikában leginkább elterjedt rövid, egykezes, kisebb dobósúlyú botok tartományában reálisnak tartom a kihozott számokat, de úgy vélem, hogy az erősebb és hosszabb botokra kissé alábecsült felső értékeket kapunk a számításból. Az mindenesetre sokatmondó, hogy a két „amerikás” botomnál milyen szépen egybeesnek a névleges és a számított értékek (a névleges adatok természetesen eredetileg unciában vannak a botra írva, csak a közérthetőség kedvéért váltottam át grammra).
Az európai spektrumból leginkább a Dragon és Maver botokra, ill. a Berkley és a SPRO egyes darabjaira jellemző az amerikai elveknek megfelelő dobósúly-megadási gyakorlat. Ezzel nem árt, ha tisztában vagyunk, mielőtt a névleges dobósúlyok alapján próbálnánk kategorizálni az egyes gyártmányokat. A következőkben néhány kiragadott példán keresztül próbálom érzékeltetni, hogy milyen következtetéseket vonhatunk le a teszt mérési eredményeiből.
A diagram első négy botja többé-kevésbé hasonló erősségű, az eltérő dobósúlyuk ellenére. Érdekes, hogy közöttük a Beast Master tövében van a legtöbb „kakaó”, holott a négyből annak a legalacsonyabb a dobósúlya. Kicsit kilóg a sorból a Berkley pálca, melynek vastagabb, erősebb spiccéhez egy aránylag vékony tőrész társul. Ez a grafikonból is jól látszik: magasabbról indul a lépcső, és nem ugrik akkorát a végén. A legkisebb dobósúlya ellenére mind közül a legerősebb a Robinson, amelynek pickerszerűen elvékonyodó spicce nem is annyira a dobás, mint inkább a kapásjelzés szempontjának van alárendelve, ezért elsősorban apró gumicsalikhoz alkalmas. Az 1-3 grammos törpe-wobblerekhez a Beast Master, Nexave és a Spin Blade karaktere áll legközelebb. Finom spiccük jól dobja a kis csalikat, hajlékony derekuk pedig támogatja a vékony zsinórral való fárasztást. De nézzük a másik végletet, a harcsázó botokat!
A 2,70-es Cleveland egy etalon bot (legalábbis sokáig az volt) a Pó folyóra járó pergetők körében, de ha megnézzük a 2,10-es, alig kisebb dobósúlyú változatát, akkor az 1/2-es oszlopból jól látszik, hogy azzal mindent lehet, csak éppen nagy halat emelni nem (20 feletti harcsára gondoljunk). A többi nagyhalas botnál aránylag kiegyenlített az erősorrend, nagyon együtt van a mezőny, de ez nem derülne ki, ha csak a dobósúlyokat néznénk. Némelyik cég (itt pl. a Byron) úgy gondolja, hogy a bot erősségének azzal ad nyomatékot, ha borzasztó nagy dobósúlyt ír rá, holott ennek nem sok köze van a bottal valójában dobható és ténylegesen alkalmazott csalik súlyához.
De hogy ne csak ostorozzam a dobósúlyokat, nézzünk néhány pozitív példát is, milyen esetekben támaszkodhatunk ezekre az adatokra!
Ha egy adott széria azonos besorolású, de eltérő hosszúságú darabjait vizsgáljuk, akkor joggal számítunk rá, hogy hasonló eredményt kapunk, mint a Spro Inspiration 2,40 és 3 méteres párosnál. A Balzer cég két spicctaggal forgalomba hozott Double Strike botja is hozza, amit ígér. A kétféle spiccel valóban két eltérő karakterű botot kapunk, ami elsősorban a dobási jellemzőkre van hatással (első két oszlop).
A két ET Blade botról nem gondolná az ember, hogy ennyivel erősebb a hosszabbik. Egyenként nézve ezek is kitűnő szerszámok, de szérián belül azért közelebbi hasonlóságot vártam volna. A Shimano háza táján is akad példa hasonló anomáliára. A 2,10-es Beast Master (ami egyébként a cég egyik „házi szerzőjének” favorit botja, remek peca) megadott dobósúlya sehogy sem illik bele a sorba, a hosszabb BM-ekkel összevetve teljesen érthetetlennek tűnik a 40-80 g-os besorolás.
A Lightning Rod tövig hajlós, már-már legyezőbot jellegű pálca. Bár feketesügért még nem fogtam, de úgy képzelem, hogy a dinamikus, kiugrálós-fejrázós stílusban védekező hal mutatványainak kompenzálására hivatott ez a lágyság, amit a Lightning mutat. A Pulse a fentivel szemben egy igazi penge, feszes kis venyige, kis csalikhoz és nagy halakhoz. A vékony, rugalmas spicc egy brutálisan felkeményedő derékba megy át, mindezt 109 g önsúlyba sűrítve. Nem nagyon találunk másik olyan bot a sorban, ahol az 1/2 és 1/3 lehajlás között több mint háromszoros lenne a súlykülönbség!
A maga módján mindkét kipécézett SPRO remek szerszám, de a látszólag hasonló adataik ellenére ugyancsak ég és föld a kettő, mint az előbbi Berkley-k. Az Inspiration pont az az 5-7 centis wobbleres kategória, aminek elsőre látszik. A „Keresztapa” (Godfather) viszont egyedülálló a maga nemében a 10-30 g-os besorolásával (egyébként nagyon bejön rá a Hannemann-féle számított dobósúly!). Amellett, hogy elképesztően könnyű, iszonyatos erő lakik benne, a nem létező „sügéres-harcsás” bothoz talán ez és a Pulse állnak a legközelebb. Támolygót, wobblert, jerket, gumikat, mindent visz, fárasztáskor jól kirugózza a fejrázós csukát is, és láttam már fotót 30 kg feletti halról, ami ezen a boton jött ki. Az áráról jobb nem beszélni, de találóan mondja az angol: „you get what you pay for”, vagyis azt kapod, amit megfizettél. A táblázatban, diagramokon megjelenő számok önmagukban nem sokat mondanak, ezért a gyakorlattal való összekapcsolás jegyében szeretnék néhány bekezdést szentelni a saját botjaimmal kapcsolatos tapasztalataimnak. Fontosnak tartom leszögezni már jó előre, hogy a megállapítások nem egy-egy adott márkájú, hanem egy bizonyos tulajdonságú botnak szólnak. Tehát az adott célnak nem attól felel meg egy bot, hogy SPRO, Berkley, Shimano, Maver, EnergoTeam, Balzer stb. van ráírva, hanem hogy az X-Y-Z gramm teszt-terheléssel jellemzett bot mekkora műcsalit dob jól és milyen horgászati szituációkhoz tartom alkalmasnak.
A Stralis balinozó „célszerszám”, szinte csak 2-7 gramm közötti wobblereket szórok vele. Igazából 5 g körüli csalikkal érzi magát legjobban, de a 2 g-os „szilvamagok” kedvéért se veszek elő UL botot (mert nincs is :-)). 17-es mono és 0,06-os fonott közötti zsinórok valók rá, 20-as fluorokarbonnal használom legtöbbször. Elég jó tartalékok feszülnek a derekában (3. oszlop), a zsinór adta kereteken belül bátran lehet vele emelni, 3-4-es balin, harcsa mesélhetne róla. Az Esox pontosan az, amit a neve mutat – csukázó peca. Ilyen erősségű bottal már „megszólalnak” a könnyű támolygó kanalak, vagyis a pöccintős csuklómozdulatnak nem a spicc nyúlik utána, hanem a villantó ugrik meg tőle. Átmeneti akciója jól passzol a 15-ös körüli fonott zsinórokhoz, nemigen szórja el a halat fárasztás közben, és élvezettel lehet vele kardozni az 1-2-3 kilós csukákkal. Egy 7-es harcsánál mutatkozott meg, hogy elfogy belőle az erő, jól jött volna akkor egy izmosabb nyél! A Scimitart ne keresse senki a katalógusban, régebben kaptam Amerikából. Sokáig ez volt „a” csukázóm, de amúgy igazi „mindenevő”. Kanalas botnak első osztályú, a 10 g körüli wobblereket is szépen, érzéssel lehet vele potyogtatni a bokrok mellé, amellett minden rezdülést lehoz a kezemhez. Az esetek zömében 17-20-as fonottal használom, akadós vizeken inkább ezzel villantózok az Esox helyett. Több 5 kg feletti csukával birkóztunk már meg együtt sikerrel, de a 10 kg alatti harcsáknak is méltó ellenfele.
A sor végén álló Dragon afféle odaverős seprűnyél. „Kisharcsás” botnak szántam, de nehezen találunk egymásra. A műfajban szokásos wobblerek dobásához már eléggé „buta” a spicce, teljesen más stílust igényelne, mint amit megszoktam. Ha már rajta van a hal, akkor nincs vele gond, bár 1-2 kilós ellenfél alatt még nemigen hajlik, valahol 5-10 kg között lehet számára az optimum. A két utóbbi bot közé választottam ki a Beast Mastert. Egyelőre még nincs „rendes” hallal felavatva, csak a dobási tulajdonságairól tudok beszámolni. Beváltotta azt a reményemet, hogy a 10-15 g-os műcsalik dobására sokkal alkalmasabb a Dragonnál, ugyanakkor a grafikon szerint elég jól áll erőtartalékkal is. Érdekes, hogy a bemutatott öt bot dobósúlya közül egyik sem illik bele a „mainstream-be”. A Beast Masteré irreálisan fölé pozícionált, a másik négyé „amerikaiasan” alacsony.
Hogy a „hosszúbotosok” se panaszkodjanak, kiválasztottam néhány prominens 3 méterest is, melyeket barátaim tapasztalatain keresztül mutatnék be. „Kis wobbler - nagy süllő” – talán ezzel a párhuzammal lehetne szemléletesen jellemezni ezt a csokrot. Az éjszakai, felszíni süllőzés 5-7-9 centis wobblereihez optimálisan használhatók, amellett gumicsalis műfajban is otthon vannak, kb. 15-20 grammos fejnél lehetne meghúzni a felső határt. Ha megnézzük a két „speed” számait a nagy Excel táblázatban, azt tapasztaljuk, hogy alig van eltérés a két bot önsúlya között (184 és 186 g), és blankjuk átmérője is tized milliméterre megegyezik. Ugyanakkor mégis van közöttük eltérés, ahogy a diagram mutatja. Számokban és érzésben is kettőjük közé ékelődik a Skeletor. A fél bothossznyi lehajlást produkáló teszt-súlyokhoz képest bőven van még tartalék ezekben a hosszú botokban, míg a rövidebb pálcák többségénél ilyenkor már azt éreztem, hogy szinte pattanásig feszülnek. Ehhez képest a Skeletorra kíváncsiságból tovább rakosgattam a súlyokat, amíg a kis vödör a padlóig nem ért, akkor volt rajta 1250 g.
Egyébként rímelnek erre a gyakorlati tapasztalatok is, a tesztben szereplő 10-30 g-os Speed Masterrel 10+-os süllőt fogott Ricsi barátom a húzós vizű Dunán. Ezeket a „virgácsokat” rázogatva, suhogtatva kezdem érteni, hogy mit szeretnek egyesek a hosszú pergető botokon (engedtessék meg nekem ennyi szubjektivitás :-)).
Vég nélkül lehetne még sorolni a megfigyeléseket, párhuzamokat és ellentéteket, de most már szeretném átengedni a terepet a saját felfedezéseknek és a fórumos eszmecseréknek. A táblázatba zárt számok akkor kelnek majd igazán életre, akkor válnak értékessé, ha kiegészülnek a fórumon megosztott gyakorlati tapasztalatokkal. Egy kezdő pergető horgász számára az első bot megvásárlása mindig egy kicsit zsákbamacska lesz. Használat közben dől majd el, hogy a beszerzett pálca mennyire felel meg a választott horgászmódszernek és kialakuló stílusunknak. Ha egy következő bot vásárlására szánjuk el magunkat, akkor szükségképpen az első lesz a viszonyítási alap, ehhez képest akarunk legközelebb erősebbet/finomabbat, könnyebbet/nehezebbet (az utóbbi ritka eset:-)), rövidebbet/hosszabbat, gyorsabbat/lassúbbat választani. Remélem, hogy a továbblépéshez, tájékozódáshoz, a botokról folytatott tapasztalatcserékhez megfelelő kiindulási alapot és közös platformot nyújt majd ez a kis dolgozat.
Hozzászólás, vélemény - eddig 182db, utolsó: 2010-09-03 19:24:40
Kapcsolódó írások
|
 Kérés feldolgozása folyamatban... Hiba az adatok betöltése közben.
|
