Zagyvai „jigelés”

Zagyvai „jigelés”

Kicsit kavargó érzelmekkel írom e sorokat. Egyrészt egy tartalmas és tanulságos horgászaton vagyok túl, ahol kipróbálhattam az EnergoTeam, új botját a Zander Jiget. Na, nem a boton jelzett süllőket céloztam meg, hanem a csukákat. A jigbottal elsősorban a plasztik csalikat szokás vezetni, én pedig ezt tettem, csak hát a célhal - mint említettem - a csuka volt. Másrészt, az élet belesodort olyan elszomorító történetbe, ami bármelyikünkkel megeshet.

Az tavaszi és az egész nyáron folytatodó esőzések kinek szomorúságot, kinek pedig örömet okoztak. Kicsit furcsa ezt így kimondani, de a legnagyobb hasznot talán a horgászok húzhatták a rengeteg árvízből. Most már el lehet képzelni azokat a történeteket, amik régen a Tiszáról és mellékfolyóiról és arról az iszonyatos halbőségről szóltak, amit ma el sem tudunk képzelni. A hosszan tartó árvizek olyan helyzetet alakítottak ki, amiben ízelítőt kaphattunk az egykori halszaporulatból. A hihetetlen mennyiségű békéshal-utánpótlás a ragadozók gyors felnövekedését is elősegítette.

A magas vízállás nem akadály

A csuka számára ez olyannyira ideális körülménynek bizonyult, hogy a tavasszal kikelt csukák mára elérték a méret körüli határt, e korosztály mennyisége pedig olyan mértékű, amit álmunkban sem gondolnánk. Na persze nem ennyire szép a valóság, ott vagyunk mi, horgászok, akik között vannak olyanok is, akiknek semmi sem szent: sem méret, sem mennyiség nem számít, ami horogra akad, az a tepsiben végzi. Így már egy kissé megkopott a csodás halbőség, de még most is bőven lenne mit védeni.

Ennyit az előzményekről, ezek után evezzünk kellemesebb témához, azon belül is a Zagyvára egy kis csukapergetésre. Igazából szórakozni, na és az Energofish néhány termékét jöttem tesztelni, Takács Peti médiatámogatásával a hátam mögött.

A folyó - mint említettem - a megszokottól eltérően magas vízállású egész évben, a horgászatunk napján ráadásul egy kisebb árhullám vonult le, ám szerencsére nem ért még ide a zavaros víz, de a mederből már bőven kiöntött, így speciális helyzetet hozott létre. A medret és a medertörést a felgyorsuló vízben nehéz lett volna meghorgászni, a kiöntések viszont tálcán kínálták magukat, a csukák pedig imádnak kihúzódni ezekre a részekre.

Csalinak sok minden szóba jöhetett volna, most azonban kizárólag a plasztik csalikat részesítettem előnyben. Elsősorban a Mann’s gumihalakat és twistereket húztam jighorgomra.

Ha nincs rutinunk a plasztik csali felrakásban, akkor javaslom a következőt: A csalink mellé rakjuk a jighorgot, majd megnézzük, hol kellene optimálisan kijönnie a horognak…
… azt a pontot megjegyezve, ejtünk egy apró sérülést a gumihal hátán…
…a jigfej horgát a csalin végigvezetve most már pontosan látjuk, hol kell kivezetni a hegyet…
Megigazítva már tökéletesen áll csalink a jigfejen

A botot már említettem, ez az Energofish új terméke, a Zander Jig. Két méretben (2,40 és 2,10 méteres hosszban) és két erősségben (fast, és medium-fast) kerül forgalomba. Ezek közül a 2,10-es gyors (fast) botot választottam.

Csak semmi csicsa, a használati érték a lényeg
A bot nyele nem fölöslegesen hosszú, viszont a súlypont így is a helyén van

Sokakban felmerülhet a kérdés: partról egy ilyen rövid bottal? Sokan még mindig kételkednek abban, hogy egy rövid bottal is elboldogulhatnak a parti horgászok. Természetesen vannak esetek, mikor a parttal párhuzamosan szeretnénk vezetni csalinkat, ezt csak egy hosszú bottal tehetnénk meg, de a hosszú bot gyakran hátrány is lehet. A mostani helyszín is hasonló, a parton rengeteg fa és bokor található, aminek környékét sokkal könnyebben meghorgászhatjuk egy rövid bottal. (Természetesen próbáltam már hosszabb bottal is, így tudom, mi a különbség a kettő között.)

Orsónak az EnergoTeam Power Spinning 3000 modelljét választottam, ez egy 10 + 1 csapágyas, minden olyan tulajdonsággal felvértezett orsó, amire a mai modern pergetéshez szükség van. Természetesen nem azt állítom, hogy ez a világ legjobb orsója, mert hazudnék, de úgy gondolom, az áráért egy olyan orsót vehetünk kezünkbe, ami helyes használattal hosszú évekig szolgálhatja a horgászokat. Az orsóra 0,08 mm átmérőjű ET Power Braid Yellow, vagyis sárga zsinórt tekercseltem fel. Ettől a zsinórtól nagyon sok horgász idegenkedik, pedig - főleg a jigelésnél - rengeteg előnye van a jó láthatóságának, a kapások száma pedig nem kevesebb az élénk színű zsinórral. Persze itt is akadnak ritka kivételek, mint például a rendkívül tiszta vizek, de akkor feltehetünk egy monofil előkét, ami máris megváltoztatja a helyzetet.

Könnyed kis összeállítás, amivel a nagyobb halak is biztonságosan a partra terelhetők
Valóban kiváló helyen van a felszerelés súlypontja, így kevésbé fáradunk el egy egész napos horgászat alatt

Csalinak először egy Mann’s Shad került a jighorogra élénkzöld színben, ez az esetek többségében rendkívül fogós, csakhogy egy agyonhorgászott területen voltunk, ahol élénk színekkel dobáltak a környékbeli horgászok - ezt támasztotta alá az a tény is, hogy a bokrokról lelógó, élénk színű plasztik csalik szinte karácsonyi hangulatot teremtettek.

Plasztik csalikhoz praktikus tárolóeszköz az előketartó, amiben lapozhatunk a különböző színek, nagyságok közt, így megszűnik a káosz

Az első halamat csak hosszas dobálás után sikerült kifognom, ezért elkezdtem a színekkel kombinálni: megpróbáltam olyat használni, amit egy átlag horgász biztosan nem használna. Így akadt kezembe a motorolaj - Peti szerint kóla - színű - Manns’s gumihal. Ezzel már az első néhány dobás után jelentkezett egy csuka, és innen kezdve nem is keresgéltem tovább, mivel elég akcióm volt erre a csalira.

Íme, az első jelentkező
Az élénk szín már megszokott
A sötét „erő” eredménye

Mint már fentebb említettem, elég speciális helyzet alakult ki az áradó vízen. A medréből kilépett folyónak köszönhetően olyan placcok alakultak ki az elöntött parton, ahol a sekély vízbe kihúzódtak a táplálékhalak, utánuk pedig a csukák is. Ezért azt az oldalt, ahonnan ügyködtem, messziről kellett meghorgásznom, mivel a lépéseimre rögtön elugrottak a közelben lévő csukák. Ahol volt lehetőségem, ott a parttal párhuzamosan vezettem csalimat, viszont ahol bokrok akadályozták a párhuzamos bevontatást, ott a víz szélétől jó néhány méterre megállva kezdtem el befelé dobálni, egészen a törésig, így vezettem a csalimat egészen a víz széléig.

Ahol tudtam, párhuzamosan húztam…
… ahol nem, ott meg kellett tartanom a kellő távolságot

A túlsó part meghorgászása sem volt egyszerűbb, a két mederszélen álló bokrok mindegyike akadályt jelentett számomra. Persze megpróbáltam a lehető legtöbb túlparti helyre is bedobni, aminek sokszor szintén fárasztás lett a vége.

A bokrok miatt sokszor be kellet mennem a vízbe, így pontosabban meg tudtam horgászni a túlpartot

Az összes csukát a sekély vízben sikerült megfognom, sokszor szinte a lábam előtt kapták el a plasztik csalit, ami rendkívül élvezetessé tette ezt a horgászatot.

A felszerelés mind dobáskor…
… mind fárasztáskor megállta a helyét
A jövő kapitális csukája lehet, lehetne

Egészen addig amíg… nos, történetünk itt vesz fordulatot, megjelentek ugyanis a helyi erők. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, egyszer csak hangos üvöltéssel közölték, hogy csukát fogtak: „Megvan ez is! Ezt is vegyed felfele barátom!”, üvöltözték.

Megérkeztek a helyi erők

Peti - ha már felkérték - el is fogadta az invitálást, rohant levideózni a „csodás” fogást. Visszatérve, meglepetten adta elő a történetet: „Ezek csukával csaliznak. Egy kiscsukának levágták a farkát, és az a csali!” Kicsit hitetlenkedtem, de jobban megfigyelve magam is láthattam, hogy egy csukafarok a csali. Én közben megfogtam aznapi utolsó csukámat is, amit természetesen visszaengedtem. Persze a helyi erők ezt felháborodva vették tudomásul: „Visszadobtátok? Mi, csigányok egybű megesszük!” Majd rohant hozzánk, hogy adjunk nekik twistert, mert neki nincs. Gyorsan lecsíptük az utolsónak mondott gumihal farkát, és békével átnyújtottuk neki.

„Mi, csigányok egybű megesszük mind!”

A kocsihoz érve rögtön hívtuk a halőröket, sőt éppen akkor érkezett egy másik pergető csapat, aki szintén ismerték környékbeli halőrök számát, és segítettek a halőrök értesítésében. Pontos happy enddel nem szolgálhatok, de tudom, hogy 100 ezer fölötti bírságot is kapott egy környékbeli horgász a méret alatti halakért.

(X)
Írta: Lukácsi Béla
Fotó, videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.