Hideg vízi bojlizás az SBS tesztcsapattal I. rész

Hideg vízi bojlizás az SBS tesztcsapattal I. rész

A tavalyi esztendő is rohamtempóban szaladt el. Noha sok-sok kedves horgászélménnyel gazdagodtam a 2010-es évben is, mégis nehezen vettem tudomásul, hogy újra itt a tél. Gondolataim már a téli álomból ébredező vízparton járnak. Képzeletemben kibontom a rég nem látott felszereléseimet, összeállítom rod-podomat, megkötöm kedvenc végszerelékeimet, felfűzöm a tuti csalikat. Tuti csalikat??? Vajon milyen csalikkal leszek majd eredményes a szezon első horgászatán? Hogyan is tudhatnám ezt meg leghitelesebben, ha nem a halaktól? Hiszen a tél kezdetén is olyan hideg a víz, mint a tél végén! Hát akkor irány a vízpart, nézzük, milyen csalikkal lehetünk eredményesek a jégveszte utáni hideg vízben?

A hideg vízi pontyozás hatalmas kihívás minden horgász számára. Télen a pontyok bandákba verődnek, sokkal kevesebbet mozognak, életritmusuk jelentősen lelassul. Sok teóriát állítottak már fel, hogy mit és hogyan tesznek ilyenkor a pontyok, de nem szeretnék bármit is megcáfolni vagy állítani. Mivel a halakat nem tudjuk megkérdezni, hogy nekik ilyenkor mi a jó, így a tapasztalatainkra hagyatkozhatunk. Kétrészes írásomban, illetve az írások végén található kisfilmekben azt fogjuk most veletek megosztani, hogy mit és hogyan tettünk, és annak mi lett az eredménye.

Erre az extrém horgászatra Fazekas Zoltán barátom kísért el

Mivel a téli pontyhorgászat sikere a legkisebb apróságon is elcsúszhat, barátommal igyekeztünk a lehető legalaposabban felkészülni a horgászatra. Első lépésként kiválasztottuk az alkalmasnak ítélt vizet. Itt fontos szempont, hogy olyan vizet válasszunk, aminek jó a halállománya. Sokszor megbélyegeznek tavakat a „műtó” jelzővel, mellyel én nem értek egyet. Ha egy tóban kimagasló halállomány van, akkor azt már sokan „műtó”-nak kiáltják ki. Ezen az elven 20-30 évvel ezelőtt minden magyarországi vizet megbélyegezhettünk volna. Hiába ülünk egy üres víznek a partján, ha nincs hal a horgunk közelében. Ráadásul ilyen vízen azt sem fogjuk megtudni, hogy bennünk, az általunk alkalmazott szerelékben, esetleg csaliban van-e a hiba? Ha olyan vízen horgászunk, ahol tudjuk, hogy jó a halállomány, kiváló minőségű csalival horgászunk, akkor már csak rajtunk múlhat az eredményesség. Választásunk a kemecsei V.I.P. Horgásztóra esett, melynek gondos gazdája a Szabolcs Halászati Kft.

A tó halállománya, természeti szépsége lenyűgöző

Ahhoz, hogy horgászati körülményeink minél jobban hasonlítsanak a jégveszte utáni állapothoz, szerettük volna elcsípni a tó befagyása előtti időszakot, így ugrásra készen figyeltük az időjárás előrejelzéseket. November utolsó hétvégéjére nagyon erős hidegfrontot, komoly havazást ígért a meteorológia, így eljött a mi időnk! Horgászatunkat kétnaposra terveztük, így nem hibázhattunk. Az előkészületek során igyekeztünk alaposan felkészülni minden eshetőségre. Ebben nagy segítségünkre volt az SBS komoly termékpalettája, mely minden helyzetre kínál megoldást. Reményteli várakozásunkat fokozta az a tény, hogy egy olyan új csalit tesztelhettünk a hideg vízben, amely nem más, mint a Soluble Premium Pop Ups bojli. A megszokott prémium ízekben fog megjelenni a horgászboltokban 2011 tavaszán. A csomagolásban 16-18-20 mm-es méretekben találjuk a bojlikat, így minden módszerrel eredményesen alkalmazhatjuk.

Nem „csodacsali”, de nagyon fogós! :-)

A horgászatra két ízzel készültünk:

  • Squid & Octopus + Eper
  • M1

Az M1-es ízben csak gyári termékeket használtunk, míg a Squid & Octopus + Eper bojlikat mi gyúrtuk Catcher Ready-Made Boilie Mixből. Vittünk magunkkal főzött, oldódó, pop-up, wafter bojlit egyaránt, hiszen nem tudhattuk előre, hogy ebben a különös időjárásban mi lesz a nyerő csali.

Pénteken délben érkeztünk a tóhoz. A rádió folyamatosan tudósított, hogy a Dunántúlon szakad a hó, csak az induljon útnak, akinek halaszthatatlan. Az előrejelzések ellenére bennünket egy gyönyörű, napsütéses, téli álomra készülő tó látványa fogadott.

Gyors táborépítés, hiszen nyakunkon a hóvihar

A sátrak felállítását követően neki is fogtunk a helykeresésnek. A hideg vízi pontyhorgászat nagyon fontos része a jó hely megkeresése. Ebben az időszakban a pontyok már bandákba állnak össze és a vizek olyan részeire húzódnak, ahol még ha csak egy pár tizedfokkal is, de melegebb a víz. Ezek rendszerint a mélyebb vagy iszaposabb részek. Mindaddig itt fognak tartózkodni a pontyok, amíg a vízhőfok tavasszal el nem éri a 8 fokot. Tehát a nyárral ellentétben télen ne azokat a helyeket keressük, ahol a halak közlekednek, hanem azt a helyet, ahol tartózkodnak. A helykereséshez Zoltán barátom egy remek eszközt hozott magával, melyet az angolok prodding stick néven neveznek. Ez tulajdonképpen egy tapogató rúd.

A tapogató rudat és annak használatát részletesen bemutatjuk a cikkhez tartozó videóban

A helykeresésre nem szabad sajnálni az időt, mert az eredményességben kamatostul megtérül. Hidegbetörés idején, tartósan hideg időben véleményem szerint a halak nem mozognak. Ami télen mozgásra ingerelheti őket az legfeljebb a napsütés, és ha a szélvédett helyeken a napsütés melegíti a vizet, oda esetleg kihúzódhatnak. Mivel most brutális hidegbetörést ígérnek a meteorológusok, arra készülünk, hogy a halak nem fognak mozogni, ezért felcsalizott horgainkat oda kellett bejuttatnunk, ahol a halak tartózkodnak. Ugyan lehetőségünk volt csónakhasználatra, de ha ez nem áll rendelkezésünkre, akkor markerezéssel juthatunk felbecsülhetetlen információkhoz a halak tartózkodási helyét illetően. Az általunk meghorgászandó területen találtunk egy a parttal párhuzamosan futó csatornát, ami kb. 20 cm-rel volt mélyebb a tó többi részénél. Ide tettünk le két bóját. Nyáron ennek a medernek a két oldalát horgásztuk volna, ahol az iszapos és kemény rész találkozik. Most azonban tudatosan az iszapos részre horgásztunk, hiszen a szerves anyagok lebomlása során minimális hő termelődik, így ezen a részen szívesen tartózkodnak téli időszakban a pontyok. Ezek a bóják a parttól kb. 90-100 m-re voltak, így dobással kívántuk meghorgászni őket. Minimális alapozó etetést készítettünk, kb. 2 kg-ot bójánként.

Kendermag, repce, csemegekukorica, pelletek… de csak módjával

A repcét és a kendert a horgászat előtt néhány nappal Whisky Linkbe áztattuk. Ezzel a hideg vízben egyébként is jól dolgozó kender hatását sokszorosára fokoztuk. A CSL pelletet CSL likőrrel belocsoltuk, a method mixet Spod Juice-szal dúsítottuk. A bojlik ízesítésének megfelelő (M1, Squid + Eper) pelleteket használtunk, illetve Multimix pelletet, mely különböző oldódási idejű pelletek keveréke. Bár hideg vízben nem szokás, kis mennyiségben használtunk apró halibut pelletet is. A különböző oldódási idejű pelletekkel el tudjuk érni, hogy órákon át „dolgozzon” az etetésünk, azonban nagyon vigyázni kell a mennyiségre. Ilyenkor minimális a tápanyag-felvétel, ezért figyelni kell rá, nehogy jóllakassuk a halakat. Apró szemű, kis tápértékű etetőanyagot, CSL vagy alkoholos alapú aromákat használunk. Hideg vízi horgászatnál etetéskor a hangsúlyt nem a beltartalomra, hanem az íz- és illatanyagra helyezzük. Bojlikészítésnél nem a nyáron megszokott, hanem hideg vízben is jól dolgozó, például Red Salmon olajat használjuk. Mivel ebben az időszakban kis mennyiségű etetőanyagot juttatunk a vízbe, különösen fontos annak kimagasló minősége, változatos összetétele.

Horgászállásunktól kb. 200 m-re láttuk az egyetlen pontyfordulást, így ide is letettünk egy bóját, melyet behúzásos módszerrel horgásztunk meg. Ide alapozó etetést nem készítettünk. Szerettük volna kipróbálni, hogy téli körülmények között is tudjuk-e az etetési módszer megválasztásával befolyásolni a megfogott halak egyedsúlyát. Mindössze a horogra akasztottunk PVA tasakot, melyet pelletekkel, method mix-el töltöttünk meg, illetve néhány szem oldódó és főzött bojlit szórtunk szét.

Mindössze ennyi etetés elég volt egy-egy szép hal megfogásához
A főzött csalik alkalmazásakor minden esetben Corn Poppers Boilie-t használtunk a bojli mellé

A Corn Poppers Boilie segítségével csalinkat kikönnyítettük, ezáltal minimális szívóerővel is a hal szájába került a csalink. Napos időben, gyenge hátszélben kezdtük meg a horgászatot. Elképzelni sem tudtuk, hogy itt hóvihar van készülőben. A víz 4 Celsius-fokos volt.

A végszerelékek elhelyezését követően mintegy másfél óra múlva meg is érkezett az első hal.

Lehet, hogy pont őt láttuk fordulni? :-)

A számításainknak megfelelően a minimális etetéssel behúzott szerelékre jött az első kapás. Élénk színezetű, 3 kg körüli tőponty vette fel a Squid & Octopus + Eper ízesítésű bojlit. A nap nyugovóra térésével rohamosan csökkent a hőmérséklet. Kapásunk nem volt, viszont a szél egyre erőteljesebben borzolta a hullámokat. Ebben a pillanatban, ha valaki elmondta volna nekünk a horgászatunk további alakulását, minden bizonnyal nem hittünk volna neki. Már azt latolgattuk, hogy reggel új helyre pakoljuk a szerelékeinket, amikor éjjel 11 óra tájékán megcsippant a kapásjelzőnk.

Az első éjszakai vendégünk

Ez a szép tükörponty AV1-es dipbe mártott főzött M1-es bojlira kapott, és az egyik megetetett bójáról jött. Kezdett visszatérni a hitünk. A meghorgászott három hely közül kettő már adott halat. A frontos, téli időjárást figyelembe véve ez nem is olyan rossz. Éppen ezt elemeztük a sátor oltalma alatt, amikor két csippanás után a kapásjelző folyamatos sípolással jelezte, újra szembe kell néznünk a metsző hideg széllel. Ekkora ugyanis már teljesen szembefordult velünk a szél, viharossá fokozódott, de a beígért csapadék még nem érkezett meg.

A második éjszakai vendégünk

Nagy meglepetésünkre egy több mint 6 kilós csukát sikerült kifárasztanunk. A főzsinór alatt átúszva valószínűleg magára húzta a végszereléket, és így akadt a hátába a horog. Nagyon szép, élénk színű, számomra kapitális méretű hal volt, de nem ezért jöttünk. A szereléket visszadobva vártuk a következő ponty látogatónkat, aki azonban váratott magára. Hajnalban viharos szélre, intenzív hózáporra ébredtünk. Ugyan a fehér hólepel elmaradt, de így is igazi téli időjárás fogadott bennünket a sátorból kilépve.

Hó nyomokban, eső a nyakunkban

A havazás esőre váltott, majd újra havazásra. A délelőtti órákra olyan viharossá fokozódott a szél, hogy a behúzott szereléket már nem tudtuk bejuttatni, illetve a bóják megdobása is problémát okozott az erős szembeszél miatt. A forró tea tartotta bennünk a lelket. A dobással bejuttatott szerelékek mellé is készítettünk kis PVA tasakokat, hogy az etetéstől távolabb is a horgunkhoz csalogassuk a halakat. Próbálkozásaink eredményre vezettek, bevetett készségeink gazdára találtak.

A legjobb testmozgás hideg ellen…
… sok-sok pontyot partra segíteni…
… és vidáman lefényképezni
Nem tudtam eldönteni, hogy fázzak vagy örüljek

Ezen a napon tehát a nagy szél miatt csak dobással tudtuk bejuttatni a megetetett bójákhoz, vagy annak közelébe a szerelékeket. A viharos szél, az eső és a hó váltakozása, a 2-3 fokos levegőhőmérséklet, a 4 fokos vízhőmérséklet nem könnyítette meg a dolgunkat. Ennek ellenére szépen jöttek a halak. 10 db pontyot sikerült napközben fognunk, mintegy 3 kg-os átlagsúlyban. A körülményekhez mérten nagyon elégedettek voltunk a darabszámmal, azonban az átlagsúlyt szerettük volna növelni. Erre azonban másnap reggelig várnunk kellett…

Az este beálltával ismét rohamosan csökkent a hőmérséklet, a viharos szél nem akart enyhülni, ezért engedélyeztünk némi pihenőt magunknak. Mivel már hajnalban szerettük volna elkezdeni a forgatást, úgy döntöttünk, hogy az éjszaka egy részét pihenéssel töltjük. Sajnos ebben a halak minden segítséget megadtak…

Hajnali három óra tájban nagy csendre ébredtünk. Örömmel tapasztaltuk, hogy a viharos szél megnyugodott, tükörsima vízfelületet pillantottunk meg a sátorból kitekintve.

A következő részben bemutatjuk, hogy milyen szerelékkel, milyen csalikkal sikerült átélnünk egy nyarat idéző, tartalmas és eredményes horgászatot.

Írta: Gál József
www.sbsbojli.hu
Videó: Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.