VI. HALDORÁDÓ-DAIWA Nemzetközi Feeder Szuperkupa versenykiírás

VI. HALDORÁDÓ-DAIWA Nemzetközi Feeder Szuperkupa versenykiírás

Óriási elismerés és megtiszteltetés érte a Haldorádó csapatát! A 2011-es év legnagyobb, és legerősebb mezőnyét felvonultató egyéni feeder versenyünk támogatását tűzte ki célul a nagynevű Daiwa - Cormoran. A cég hazai képviselői folyamatosan figyelemmel kísérik versenyeinket, azok lebonyolítását, promócióját. A cégvezetés maximálisan elismerően nyilatkozott ezekről és közös együttműködést, valamint támogatást ajánlott. Mi ezt örömmel elfogadtuk, amely az egyébként sem kis értékű díjalapot tovább növeli!!! A Daiwa - Cormoran cégcsoport felajánlásának köszönhetően, további 5 nagyértésű díj kerül kiosztásra (a kiírásban szereplő készpénz és kupa díjak mellett)! Természetesen minden más változatlan maradt, de ezt a jó hírt fontosnak tartottuk mindenkivel megosztani! Kizárólag annyi változott, hogy a 60 helyre meghirdetett verseny végül 70 fővel vág neki a szeptember 10-i rajtnak.

A Haldorádó Horgászportál szervezésében évenként megrendezésre kerülő Feeder Szuperkupa a hatodik versenyéhez érkezett. Idén is szeptember elején lesz a kétnapos, kétfordulós, összesen 16 órás, horgászt próbáló megmérettetés. Szeptember 10-11-én a Maconkai-víztározó ad otthont Magyarország egyik legrangosabb egyéni feederversenyének.

A HALDORÁDÓ Internetes horgászportál 2011. szeptember 10-én és 11-én (szombat-vasárnap) rendezi meg a hatodik egyéni Nemzetközi Feeder Szuperkupáját.

A verseny helyszíne: Maconkai-víztározó

(A tározóról részletes információért kattintson ide!)

A versenypályát - a jelentkezők számától függően - idén is a meghosszabbított gátoldalon (és szükség szerint a nagy szigeten), a mélyvízi szakaszon jelöljük ki

A verseny lebonyolítása

Mivel a verseny kétnapos, lehetőség van arra, hogy két teljesen eltérő horgászati technikában is megmérettessük a résztvevőket.

Az első napon a ponty és az amur kivételével valamennyi halfaj számít, míg a második nap kizárólag a ponty és az amur számít a napi eredménybe.

Az első nap a keszegekről és az egyéb halakról fog szólni

Mindkét fordulót külön-külön is értékeljük. Az első forduló alapján hirdetjük ki a „Keszegező bajnokot”, míg a második napi teljesítmény alapján hirdetjük ki a „Pontyfogó bajnokot”. A pénzjutalmat és a fődíjakat a két fordulóban legjobb teljesítményt nyújtó horgászok nyerik el.

Első forduló tétje az összesített eredményen túl a Keszegező bajnok cím
Második nap a pontyokról és az amurokról szól…

Díjazás

Az első 5 helyezett versenyzőt, valamint a Keszegező és Pontyfogó bajnokokat értékeljük kupákkal, az összetett verseny első 3 helyezettje pedig pénzjutalomban részesül, melynek összege a versenyzők létszámától függ.

A verseny főtámogatója

Daiwa - Cormoran GmbH

Idén is szép kupák és pénzjutalom vár a nyertesekre

A verseny szabályai

A kétfordulós egyéni horgászverseny a feederbotos kupákon bevált szabályok szerint kerül lebonyolításra, némi módosítással.

  1. A verseny egyéni verseny, de minden horgásznak lehet egy segítője. A segítő azonban nem etethet, nem dobhat be, nem csalizhat, nem horgászhat, továbbá nem szákolhatja meg a versenyző halát.
  2. Horgászni egyetlen feeder- vagy pickerbottal lehet. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat.
  3. Kizárólag olyan végszereléket lehet használni, amelyen súly (ólomnehezék vagy etetőkosár) található, amelynek minimális súlya 10 g. A súlynélküli gubancgátló használata tilos! A végszereléken egyetlen horog lehet.
  4. Az alapozó etetés időtartama alatt - feederbottal bejuttatható - etetőbója alkalmazása engedélyezett, amelyet a verseny kezdetét jelző dudaszóig ki kell venni.
  5. Tilos segédeszközként elektromos vagy hagyományos kapásjelző, valamint halradar használata.
  6. Lengőspicces bot használata nem engedélyezett.
  7. Etetni kizárólag kézzel, csúzlival, PVA segédeszközök alkalmazásával és etetőkosárral lehet.
  8. Etetőkosaras etetés során az ahhoz használt bot kizárólag rezgőspiccel ellátott feederbot lehet. Tilos más típusú bot használata!
  9. A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége 30 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) és a horgászföld is!
  10. Az élő anyag (csontkukac, pinki, giliszta stb.) mennyisége maximum 3,5 liter lehet, amelyből maximum 1 liter lehet a szúnyoglárva.
  11. Tilos bojlit használni! A lebegő, illetve a süllyedő változat használata egyaránt tilos! Bojlit etetőanyagba keverve (felaprítva) sem lehet bevetni.
  12. A minimális meghorgászandó távolság 10 méter.
  13. Az értékelésbe beleszámító halakkal kíméletesen kell bánni, a mérlegelésig (hosszú haltartó szákban) életben kell tartani, hogy utána visszahelyezhessük őket!
  14. Az 5 kilogramm feletti halak soron kívül mérlegelésre kerülnek. Kifogásukat a szektorbíróknak jelezni kell, hogy mielőbb lemérhessék és visszaengedhessék.
  15. Szektoridegen hal beleszámít a mérlegelésbe, ha kifogása a szomszédok horgászatát nem zavarta, és ha a kifogója nem hagyta el szektorát. De minden ilyen esetben a korrekt, sporttársi együttműködés nélkülözhetetlen!
  16. A halakkal való kíméletes bánásmód érdekében a pontymatrac használata minden résztvevő számára kötelező! A versenyzők kötelesek sűrű szövésű, nagy átmérőjű merítőt használni a termetes halak szákolása során. Óvjuk, védjük a tó törzsállományát!
  17. A verseny lefújása előtt megakasztott hal még beleszámít a mérlegelésbe, de csak akkor, ha legkésőbb 16:10-ig sikerül szákba terelni.
  18. A kívülről akasztott hal a végeredménybe beleszámít, de ha valaki szándékosan ilyen fogási módra törekszik, a versenyből kizárásra kerül!
  19. Az igazságos értékelés érdekében a versenypálya (a résztvevők számától függően) szektorokra lesz osztva. Az elért szektoreredmények és a kifogott halmennyiség alapján dől el az egyéni helyezések sorsa.

A verseny részletes programja
2011. szeptember 10.
5:30-6:00Gyülekező és regisztráció a Halőrháznál
6:00-6:30Sorsolás
6:30-7:30Helyek elfoglalása, felkészülés
7:00-7:15Etetőanyag és élő anyag mennyiség leellenőrzése
7:30-8:00Alapozó etetés
8:00-16:00Horgászverseny
16:00-16:30Mérlegelés
17:00-18:00Vacsora

2011. szeptember 11.
5:30-6:00Gyülekező és regisztráció a Halőrháznál
6:00-6:30Sorsolás
6:30-7:30Helyek elfoglalása, felkészülés
7:00-7:15Etetőanyag és élő anyag mennyiség leellenőrzése
7:30-8:00Alapozó etetés
8:00-16:00Horgászverseny
16:00-16:30Mérlegelés
17:00-18:00Vacsora és eredményhirdetés

A szabályok megbeszélésére és értelmezésére mindkét nap sor kerül a sorsolás előtt

A verseny kétnapos. Mindkét forduló 8 óra tiszta horgászidőt biztosít.

Nevezési díj: 30.000 Ft / fő

A nevezési díj tartalmazza a verseny időtartama alatt a pályabérletet, továbbá a versenyzők számára mindkét nap a vacsorát. A fennmaradó összeg maradéktalanul kiosztásra kerül a díjazottak között!

Kérjük, töltsék ki a mellékelt jelentkezési lapot (VI_FKSZK.doc) és küldjék vissza a HALDORÁDÓ CENTRUM címére a nevezési díj egyidejű befizetésével, amelyet rózsaszínű postai utalványon kell feladni a HALDORÁDÓ CENTRUM - 6400 Kiskunhalas Széchenyi u. 49. - címére. Az utalvány hátuljára írják rá a következő üzenetet „VI. HFSZK”. A helyszínen nevezést már nem fogadunk el!

Jelentkezési határidő: 2011. augusztus 26.

Az első 60 jelentkező nevezését fogadjuk el.

A nevezés elfogadásáról visszaigazolást küldünk!

2010. díjazott versenyzői

További információ

Napijegy ára: 2.900 Ft (felnőtt); 1.400 Ft (ifjúsági)
Halőr: 30/488-7030
Internet: www.maconka.hu

Eredményes felkészülést és jó horgászatot kívánunk!

Íme, az elmúlt évi verseny legizgalmasabb pillanatait bemutató kisfilm:

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.