Bemutatjuk a bajnokcsapatot, a Matula Team Keszthely párost

Bemutatjuk a bajnokcsapatot, a Matula Team Keszthely párost

A Haldorádó Horgászportál rendszeres látogatói már megszokhatták, hogy a legrangosabb feederversenyünk, a Haldorádó - Sikeres Sporthorgász Nemzetközi Feederbotos Kupa - páros csapatverseny győztes csapatát bemutatjuk. Ebben az évben jubileumi volt a verseny, hiszen tizedik alkalommal került megrendezésre ez a rangos viadal. A győzelmet idén a Matula Team Keszthely csapatának sikerült elhódítania a 60 induló csapat 120 horgászából. Ismerkedjünk meg velük közelebbről!

A X. Jubileumi Haldorádó-Sikeres Sporthorgász Nemzetközi Feederbotos Kupa győztes csapata a Matula Team Keszthely

A Matula Team Keszthely csapat egyik tagja Horváth Csaba, míg a másik Zsittnyán Tamás, ismerjük meg hát őket közelebbről!

Horváth Csaba

Horváth Csaba a team egyik tagja

Életkora? 39 éves vagyok.

Mióta horgászik? Duna közeli kis falucskában nőttem fel, ahol a folyó mellett számos holtág adott lehetőséget a horgászatra. Édesapám 7 éves koromban nevezett be az első horgászversenyemre és izgulta végig velem mint segítőm. Ő szerettette meg velem a horgászatot és a versenyzést.

Milyen módszerekkel horgászik? Korábban sokat úszóztam, majd később a bojlis horgászatba is belekóstoltam. Manapság a feederezés mellett, ha marad egy kis szabad időm, azt balatoni horgászattal töltöm.

Melyik a kedvenc módszere? Természetesen a feederes pontyhorgászat.

Ha pontyok vannak a pályán, a Matula Teammel számolni kell

Kedvenc vízterülete? Nagyon kedvelem a Balatont mint természetes vizet, az intenzíven telepített vizek közül a Szerdahely-tó a kedvencem.

Legjobb versenyeredményei? Egyéniben az Energo Team kupán elért országos 2. helyezésemre, csapatban a Préri-tavon elért, illetve a maconkai sikerünkre vagyok a legbüszkébb.

Ez már megvan!

Mire a legbüszkébb? Örülök, hogy ennyi év munkája, amit a Tamással belefektettünk, ilyen sikereket tudott hozni számunkra, de sokat jelent számomra, hogy nagyon sok emberrel meg tudtuk szerettetni a feederezést, illetve a feederes versenyzést Keszthelyen és környékén.

Zsittnyán Tamás

Életkora? 1979-ben születtem, 32 éves vagyok.

Mióta horgászik? 6 éves korom óta horgászom, első halaimat egy környékbeli bányatavon édesapám által készített nádbottal fogtam meg, azt hiszem, akkor sikerült megfertőződnöm, és azóta is tart a horgászat, illetve a halak iránti szeretetem.

Zsittnyán Tamás a Matula Team Keszthely másik tagja

Milyen módszerekkel horgászik? Lényegében az eddigi horgász pályafutásomat a fenekező horgászatnak szenteltem, valahogy az úszós horgászat sosem fogott meg, viszont a fenekező kategóriában - úgy gondolom - sok mindent kipróbáltam már, legyen az a klasszikus etetőkosaras fenekezés, bojlizás vagy a feederezés különböző változatai.

Melyik a kedvenc módszere? Egyértelműen az angol stílusú method feeder.

Tamás szerint az idei verseny igazi versenyhala a kisponty volt a sekély oldalon

Kedvenc vízterülete? A jól halasított pontyos állóvizeket kedvelem a legjobban, amikből a környékünkön is szép számmal találunk, de ha mindenképpen kedvenc vizet kéne választanom, akkor a Szerdahely-tó, illetve a Préri-tó áll hozzám a legközelebb, mert ezekhez a vizekhez sok kellemes emlékem párosul.

Legjobb versenyeredményei? Egy évben számos versenyen veszek részt kisebb-nagyobb sikerekkel, legnagyobb eredménynek a 2010. évben rendezett I. Haldorádó Préri Feeder Kupán való szereplésünket, illetve az idei maconkai csapatgyőzelmünket tartom.

Mire a legbüszkébb? Büszke vagyok arra, hogy Csaba barátommal sok év alatt eltöltött közös horgászataink és az ezalatt született számtalan együtt kitalált dolog meghozta gyümölcsét, és hogy ennek eredményeként ilyen szép sikereket érhetünk el egy nagyon erős feederes társadalomban.

Szerencsés sorsolás, jó módszer, ügyes horgász

Horgászat a Matula Team Keszthely csapatával

A közös horgászatra természetesen a verseny helyszínén, a Maconkai-víztározón került sor, annak is a gáti versenypálya szakaszán.

A bekeverésre váró etetőanyagok és adalékok

A keverék alapját a Bait-Tech etetőanyag-gyártó cég Special G-Green keveréke, a Dynamite Baits - Swim Stim Betaine Green etetőanyaga, valamint egy általuk kikísérletezett, magas tápérték tartalommal bíró pelletek őrleménye adta.

Ezt a három alapanyagot keverték össze 1 : 1 arányban

Tapasztalatuk szerint ennél a finom szemcsés keveréknél rendkívül fontos a homogén állag. Ezt úgy érik el, hogy a folyadékot rendkívül lassan, apránként adagolják a keverékhez. „Ettől nem szabad sajnálni az időt”.

A folyadék adalékot - a Swim Stim Betaine Greent - nem közvetlenül öntik az etetőanyagra, hanem a bekeverésre szánt vízhez öntik hozzá, ezáltal az aroma egyenletesebben elkeverhető az etetőanyagban
A folyadékot apránként adagolják az etetőanyaghoz, amit közben folyamatosan kevergetni kell az egyenletes, homogén állag eléréséhez
A megfelelő állag elérése után 10-15 percet pihenni kell hagyni a keveréket

Az első érdekes dolgot ekkor vettük észre a Matula Teamnél. Az adalékként hozzáadni kívánt apró pelletet nem a bekeverést követően rakták hozzá a keverékhez, hanem csak a pihentetés után. Ennek az volt az oka, hogy azt szeretnék, ha a pelletek nem szívnák meg úgy magukat és nem puhulnának fel, hanem, mint kis, 1 mm-es „roppanós falatok” maradnának meg az etetőanyagban.

Az 1 mm-es mikropelletet csak az utolsó percben adják hozzá az etetőanyaghoz
Végezetül szó szerint minimális mennyiségű csemegekukoricát tesznek időnként az etetőanyagukba

A következő sarkalatos kérdés az alapozó etetés kérdésköre. Szinte hihetetlennek tűnik, de a Matula Team Keszthely csapata a versenyen minimális alapozó etetést végzett. Csak 6-8 alapozó etető gombócot dobtak kiakasztott zsinórklipsszel. Az általuk alkalmazott végszerelékek sem alkalmasak a pontos távoli dobások kivitelezésére, ezért ők a „rövidebb dobótáv, maximális pontosság” elvét vallják. Így az általuk meghorgászott távolság zömében 60-70 méter, amit viszont mesteri pontossággal tudnak megdobni, megetetni és azt meg is horgászni. A minimális alapozó etetést a finom szemcseméretű és intenzív aromával indokolták. Fontos megemlíteni azt is, hogy a keverék nem tartalmaz darabosabb szemcsét, kizárólag a minimális mennyiségű csemegekukoricát. Az etetésen szinte csak a horgon felkínált különböző pelletek képviselik a darabos szemcséket. Hogy ez milyen eredményes taktika? Versenyt nyertek, tehát rossz nem lehet… :)

Az etetőanyag állagának köszönhetően pár mozdulattal könnyedén a kosárba gyúrható
Íme, a bevetésre váró etetőanyaggal megtöltött kosár
Úton a kiválasztott támpont irányába

Érdemes néhány szót írni a versenyzők által használt végszerelékekről. Kettejük felszerelése kísértetiesen hasonló kialakítású. Egyetlen különbség az alkalmazott etetőkosár típusában van.

Tamás a Preston Method feeder kosarát használta L-es méretben és 45 grammos önsúlyú változatban, míg Csaba a Deáky féle kanál feederkosarát alakította némiképp át saját igényei szerint.

Elég belenézni Csaba horgászládájának a fiókjába, máris látható, melyik kosarat kedveli
Csaba szerelékének alkotóelemei
Mindketten előszeretettel csaliznak a legkülönbözőbb puha pelletekkel…
… amiket némi szárítás után tűznek horogra
Tamás a Preston Method kosár híve, amit igazán különlegesen használ: meglepő módon nem a csalit helyezi a töltőszerszám aljába, hanem etetőanyaggal tölti meg egyharmad részig…
… majd jöhet a felcsalizott horog…
… azután a töltőszerszámot tele kell tölteni etetőanyaggal…
… végül a Preston Method kosarat óvatosan belenyomja a teletöltött töltőszerszámba
Íme, a felcsalizott, gubancolódástól garantáltan mentes, bevetésre váró végszerelék. Egyszerű és hatékony!
Kezdődhet a horgászat!
Csaba a puha pelletekkel csalizott horgot egyszerűen, de óvatosan belenyomja a megtöltött etetőkosárba
Irány a kiszemelt célpont!
Keszeg Tamás horgán

Érdekes volt, hogy egyazon csali és etetőanyag mellett Tamásnál jelentek meg a keszegek először. Ment is a kötekedés, hogy övé volt a keszeges kaja :). Tamás ezeket zömében kukorica csalival csalta horogra.

Tamás fogott kisebb…
… és darabosabb keszegeket is
Sas nem kapkod legyek után - Csabinál köszöntött be az első igazán darabos hal
A működő technika ékes bizonyítéka ez a szép tőponty
A forgatás napján a hőmérséklet elérte a 35 Celsius-fokot, ami nem könnyítette meg a halfogást
Tamás hala sem váratott túl sokáig magára
Igazán jó felvételhez a vízbe is érdemes bemenni, ami ilyen kánikulában nem akkora probléma
A pontos, precíz horgászat bizonyítéka…
Miközben Tamás a szák felé húzta a halát, Csabi is újabb pontyot akasztott
Kevés alapozó etetés, finom szemcséjű, intenzív aromájú, jó minőségű etetőanyag, pontos horgászat - az eredmény sem marad el!
Érdemes volt ellátogatni a Matula Team Keszthely csapatához

Az alábbi kisfilm részletesen bemutatja a horgászat fortélyait, valamint a fárasztás néhány izgalmas pillanatát.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.