Vadvízi kalandok 10. rész - A folyóvízi horgászat új alapjai

Vadvízi kalandok 10. rész - A folyóvízi horgászat új alapjai

Ősz van, a folyóvízi horgászat legjobb időszaka. Kedves folyóm, a Duna alacsony vízállása horgászatra csábít. Az ordasi Duna-partot céloztam meg. Ezen a partszakaszon kerül minden év májusában és szeptemberében megrendezésre az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő rendezvényünk, a Haldorádó Duna Netbarát Horgásztalálkozó. A verseny főszervezőjének, Jeszynek köszönhetően időjárástól és vízállástól függetlenül minimum 50-60 horgász méri össze itt alkalmanként tudását és szerencséjét. Sok embert vonzanak a vad dunai halak, a csodálatos környezet, a remek társaság és természetesen szeretnék a verseny trófeáit is megnyerni.

Akik figyelemmel kísérik a Haldorádó horgászportál életét, talán emlékezhetnek még rá, hogy 2011 májusában új pályarekordot felállítva, 26.910 grammal nyertem a versenyt, miközben itt versenyen, már a 10-15 kg-os fogás is kiemelkedőnek számít. Sok ember figyelmét felkeltette rendkívüli fogásom és számos kérdéssel fordultak felém. Ekkor ígéretet tettem rá, hogy az újabb verseny előtt lerántom a leplet eredményes horgászatom titkáról és lépésről lépésre haladva mutatom be, miként lehet rendkívüli módon növelni a folyóvízi feederezés hatékonyságát.

Az emlékezetes tavaszi rekordfogás néhány nagy hala

A bemutatásra váró komplett rendszer - minden túlzás nélkül állítom - forradalmasítja majd a folyóvízi horgászatot és annak eszköztárát. Ez nem jelenti azt, hogy amit eddig tudtatok a folyóvízi horgászatról, amit eddig alkalmaztatok, azt felejtsétek el. Erről szó sincs, de érdemes lesz ezután az írás és kisfilm után mindezt újra gondolni!

Az ordasi pálya jellemző halai a nagytestű dévérkeszegek és jászok

Az eredményes folyóvízi horgászatnál az első és legfontosabb dolog a helyválasztás. A legjobb helyek megtalálása, kiválasztása némi tapasztalattal nem jelenthet gondot. No de hogyan válasszunk helyet horgászversenyen? Sehogy! Ott azon a helyen kell bizonyítanunk rátermettségünket és ügyességünket, ahová sorsoltunk. Rendelkezésünkre áll egy kb. 10 m széles sáv, amelyből a legtöbb halat kell „kitermelnünk”, miközben minden ellenfelünk ugyanezen dolgozik. Óriási a konkurencia, minden halért meg kell küzdeni! Megfigyeltem, hogy horgászversenyen a legtöbben a kőláb közelében, a parttól maximum 15 méterre, a csendes, könnyen meghorgászható zónában próbálkoznak. Amikor magunk ülünk le, akkor ez a távolság valóban elegendő és némi csalogatóanyag bejuttatása után sok halat tudunk ide koncentrálni. A versenyen, amikor a legtöbben ezt a sávot horgásszák, gyorsan elfogy róla a hal. Azok a bátrak, akik beljebb, 20-25 méterre vagy még ennél is távolabb próbálkoznak és azt ráadásul pontosan meg is tudják etetni és horgászni, óriási előnyre tesznek szert a partközelben horgászókkal szemben.

Versenyen nincs lehetőség a helyválasztásra, azon a helyen kell bizonyítanunk rátermettségünket és ügyességünket, amit sorsoltunk!

No de hogyan lehet 20-25 méterre, vagy még ennél távolabbi területet is az erőteljes sodrásban pontosan megetetni és meghorgászni? Itt jön az én technikám első és legfontosabb eleme! Nem szabad kézzel egyetlen gombócot sem bedobni, mert azt nem lehet olyan pontosan bejuttatni és később meghorgászni, mint a horgászbottal - és kiakasztott zsinórklipsszel - bejuttatott etetést. Tehát az állóvízen már alaptechnikának számító kiakasztott zsinórklipszes módszert alkalmazom folyóvízen is!

Az eredményes és pontos (!) folyóvízi horgászat alapja: a kiakasztott zsinórklipszes etetés

No de milyen felszereléssel lehet ide bejuttatni a súlyos, akár 200-300 grammot meghaladó súlyú gombócokat? Egy erős Heavy feederrel. Ehhez használom a Nevis Raptor Feeder Extra Heavy 390 hosszú változatát. Az etetőbot orsójára 20-as fonott főzsinórt csévéltem, hogy bírja a rendkívüli igénybevételt.

Egy ilyen súlyos etetőgombóc lehet akár 200-300 g is! Ezek biztonságos bejuttatásához egy erős botra van szükség

Eddig ezzel rendben is vagyunk, azonban joggal merül fel a kérdés, ugyanezzel a bottal fogok horgászni is? A válasz NEM! Ez a bot ehhez túlságosan kemény és rugalmatlan. Olyan feederbotra van szükség, amellyel el lehet dobni a nagysúlyú végszereléket, de mégis kellően rugalmas és lágy a hal fárasztásánál, illetve érzékeny a spicce. Erre a célra a legalkalmasabb eszköz a nevemmel fémjelzett Spro Royal Sensitive Feeder botcsalád 360H és 390H változata. Mivel az ordasi pályán ritkán kell 25 méternél távolabb horgászni, oda elegendő a 3,6 méteres változat. Ráadásul ez a bot az átlagosnál nagyobb gyűrűátmérővel is rendelkezik, amely létkérdés a folyóvízi horgászatnál. Ugyanis a víz mindig visz valamit. A zsinórra rátapadó hordalék, nyárfa- vagy fűzfapihe nagyon gyorsan eltömi és sajnos el is töri az érzékeny, hagyományos feederspicceket. Ezzel a feederrel ilyen lényegesen nehezebbem fordulhat elő.

Az etetéshez Nevis Raptor Extra Heavy Feeder 390 botot, míg a horgászat során Spro Royal Sensitive 360H feedereket használtam

Ezekre a botokra Spro Special Feeder 555 orsót helyeztem, amelyre 0,20 mm átmérőjű Haldorádó Pellet Line főzsinórt csévéltem. Szükségtelen vastagabb főzsinórt használni, mert a halak mérete nem indokol ennél nagyobb zsinórvastagságot, illetve ebbe nehezebben kap bele a sodrás is. Összesen 3 azonos paraméterű botot raktam össze, az is kiderül hamarosan, hogy miért.

3 azonos paraméterű feederrel horgásztam, mindhárom botra Spro Special Feeder 555 orsót raktam

Mielőtt megkezdenénk az alapozó etetést, egy nagyon fontos dolgot kell megtenni: mindhárom orsó főzsinórját azonos helyen, az etetés távolságában kell beakasztani az orsó klipszébe, a hajszálpontos horgászat érdekében. Sőt fehér filccel még meg is jelölöm ezt a főzsinóron. Erre azért van szükség, mert így ha ki kell akasztani a klipszből a zsinórt - nagy hal miatt -, akkor is visszatalálok majd az etetés helyére.

Mielőtt megkezdenénk az alapozó etetést, minden orsó főzsinórját azonos helyen, az etetés távolságában kell beakasztani az orsók klipszébe

Dunai keszegező keverékem alkotóelemei:

  • 3 kg Haldorádó Nagy Dévér
  • 2 kg Haldorádó Ponty Piros
  • 1 kg VDE PV1
  • 3 kg Sensas Terre De Fond Jaune
  • 2 kg Top Mix Kavics
  • 0,5 kg Főtt búza
  • 1 liter fagyasztott csontkukac
  • 1 flakon Haldorádó Nagy Dévér aroma
  • 0,5 flakon Haldorádó Vörös Démon aroma

Bevált folyóvízi receptem

A keverék lelkét a Haldorádó Nagy Dévér és Ponty Piros etetőanyag alkotja, amelyhez olyan folyóvízi adalékokat kevertem, amelyek nélkülözhetetlenek. Ilyen a folyami kavics, amely megnehezíti a keveréket, vagy a Sensas Terre De Fond, amely lesúlyozza a szemcséket, miközben oldódás közben hatalmas sárga felhőt képez. Nem maradhat ki a PV1 sem, amely egy ragasztóanyag, de a főtt búza sem, amely a termetes halak csemegéje. Szóval minden apró alkotóelem még jobbá teszi a keveréket. Mindez kellően meg van aromásítva a Nagy Dévér és Vörös Démon aromáknak köszönhetően.

A keverékben minden alkotóelemnek megvan a szerepe
A sárga színű Sensas Terre De Fondnak köszönhetően az etetőanyag kicsit kivilágosodik és oldódás közben hatalmas sárga felhőt képez

Élő anyagot keveset, de annál több fagyasztott csontit használok. Versenyen különösen hatékony az agyagos földbe kevert szúnyoglárva is, mivel ennek a pályaszakasznak a meghatározó hala a dévérkeszeg, annak pedig a kedvence a szúnyoglárva. Tehát aki a győzelem reményében mindent meg akar tenni és ezért hajlandó áldozni, annak ajánlom, hogy még ezt is érdemes keverni. Az etetőanyaggal kevert földes szúnyog mix rendkívül csábítóan hat a halakra. Versenyen a legjobb etetőanyaggal is maximum 2 óráig tudjuk a horgászhelyünkön tartani a halakat, de ha van földes szúnyogunk, a halak végig nálunk maradnak. Ennek természetesen egy átlagos horgászat során nincs ekkora jelentősége! Az alapozó etetés 15-20 nagy gombóc, amit Raptor feederrel gond nélkül lehet bevetni.

Ez nem gyerekjáték!
Kezdődhet az alapozó etetés, horgászbottal, kiakasztott zsinórklipsszel. Így garantáltan azonos helyre kerül minden csalogatóanyag

Az eredményes horgászat elképzelhetetlen az egyszerű, de annál hatékonyabb végszerelék nélkül. Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy nem klasszikus zárt folyóvízi kosarat használok. Itt jön az forradalmi újítás, amely ismét alapjaiban rengeti meg a folyóvízi horgászatról alkotott elméleteinket. A hagyományos zárt kosarak hibája, hogy kicsi a tárolókapacitásuk és lassan oldóik ki belőlük az etetőanyag. Az általam használt nyitott rakétakosárral viszont annyit dobok be, amennyit a botom elbír. Lényegesen többet tudok így bejuttatni, gyorsan kiadja tartalmát, miközben megvan a súlya is, hogy a kosár a helyén maradjon.

Egyszerű és hatékony folyóvízi végszerelékem
A végszerelék két végfülből áll…
… a kisebb fülbe az etetőkosarat, míg a nagyobba a horogelőkét kell hurkolni

Nem árulok el nagy titkot, hogy a következő évtől egy teljes Haldorádó Feeder Aprócikk programmal lépünk piacra. Ebben minden szükséges és jó minőségű aprócikk (forgó, kapocs, ütköző stb.) megtalálható lesz, amely nélkülözhetetlen a feederezés során. Ennek első termékei a saját fejlesztésű feederkosarak. Ezek közül az első a Haldorádó Rocket Feeder. Ez 5 különböző méretben készül. A 15, 25 és 35 g-os méreteket főként az álló-, míg a sorozat nagyobb, 50 és 70 g-os darabjait a folyóvízi horgászatra fejlesztettük. Nagyon masszív és igazán különleges darabok. Minden csomagban 2 db található. A matt hínárzöld álló-, míg a kőmintás folyóvízi horgászatra való. Ez még a tiszta kavicsos mederfenéken is észrevétlen marad.

A következő évtől egy teljes Haldorádó Feeder Aprócikk programmal lépünk piacra, amelyek első darabjai a saját fejlesztésű feederkosarak
Jól látszódik, hogy a (távolabb helyezett) felületkezelés nélküli kosár, hogy „világít” a vízben, míg a kőmintás diszkréten beleolvad a környezetébe

A három azonos botra 3 különböző nagyságú 35, 50 és 70 grammos kosarat raktam. Az úszós horgászat során megtanultam, hogy 3 alapvető csali felkínálási mód létezik:

  1. A gyorsan mozgó, szabadon sodortatott.
  2. A lassan mozgó, meg-megállított.
  3. A teljesen megállított.

Van olyan hal, amit csak a megállított, míg van, amelyet a gyorsan sodródó csalival lehet megfogni. Egy versenyen úgy gondolom, hogy mindenre fel kell készülni. A három előkészített botnak és a három különböző méretű kosárnak köszönhetően időveszteség nélkül tudom bármelyik csali felkínálási módot kipróbálni. Ha meglassul a lassan mozgó kosárral a halfogás, máris váltok gyorsan mozgó vagy éppen álló szerelékre.

A három különböző méretű kosár három különböző csali felkínálási módot tesz lehetővé

Kezdéskor mindig a közepes méretű, jelen esetben az 50 g-os kosarat használom. A csalim csonti és szúnyoglárva vegyesen. Ha jól csináltam mindent, ha pontosan meg tudom horgászni az etetési sávot, akkor már az első dobások valamelyike halat adhat. Így volt ez a mostani horgászat során is! Volt olyan, amikor 20-30 másodperc múlva már kapásom volt. Nem volt még ideje kioldódni sem a kosárból az etetőanyagnak… :) A kosárba gyúrt nagy mennyiségű etetőanyagnak, a folyamatosan, hajszálpontosan bevetett végszereléknek köszönhetően nem kell menet közben ráetetni. A horgászat során 5 óra volt a tiszta horgászidő, ez idő alatt 30-40 kg közötti mennyiségű halat fogtam. Úgy vélem, hogy mindez a módszer hatékonyságát maximálisan bizonyítja!

Az alapozó etetés után nem kellett sokat várni a kapásokra
A finom etetőanyag mellett nem maradt sokáig érintetlen egy ilyen csábító falat
Köszönöm, nagyon finom, de most már hadd menjek! - valami hasonló olvasható ki a dévérkeszeg szeméből

Végül, de nem utolsósorban néhány jó tanács, hogy mire kell odafigyelni:

1. A Spro Royal Sensitive 360H feederbot dobósúlya 30-100 g, amellyel (kb. egy 50-60 g össztömegű végszerelékkel) akár 70 méterre is dobhatunk. Hogyan lehet a bot károsodása nélkül eldobni egy ennél nehezebb (akár 200 g össztömegű) végszereléket? Ezt csak egy lassú, folyamatosan gyorsuló, de határozott mozdulattal lehet megvalósítani. Aki ezt erőből, lendületből csinálja, azonnal eltöri a botját! Erre pedig garancia nincs!

Bevetés…
… feszült figyelem…
… bevágás és fárasztás
Miattuk jöttünk!

2. Nézzétek meg a filmet, itt látni fogjátok, hogy én miként csinálom, majd kezdetben csak kis súlyokkal gyakorolva próbáljátok utánam csinálni. Ha ráéreztek a mozdulatokra, fokozatosan terheljétek a botot, növeljétek a kívánt méretig a végszerelék súlyát.

A kisebb (fél kiló alatti) halak akár „röptethetők” is a felszereléssel. A Royal Sensitive Feeder mindent kibír? Nem! De értő kezekben varázspálcaként működik!

3. Ügyeljetek arra is, hogy a zsinór mindvégig feszes legyen, nehogy rátekeredjen a bot spiccére a fonott dobóelőke, mert azonnal letöri azt.

3+1. A bot végébe a legérzékenyebb, 1 oz-s spiccet illesszétek, ezzel lehet a legóvatosabb kapásokat is azonnal érzékelni.

Az időlegesen szákba helyezett zsákmány. A módszer maximális igazolást nyert!

Kívánom, hogy ezt a módszert alkalmazva döntsétek meg a pályacsúcsom, vagy legyen eredményesebb minden „átlagos” folyóvízi horgásznapotok!

Tekintsétek meg a nem hétköznapi horgászatról készült filmet, amelyben további hasznos információkat találtok!

Ez a film Full HD minőségben is megtekinthető, amely a legjobb képminőség mellett biztosítja a modern eszközökön (okos telefonokon, táblagépeken) való gondtalan lejátszást is!



Írta: Döme Gábor
Fotók: Csapi Károly
Videó: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.