Horgászat intenzív vizeken

Horgászat intenzív vizeken

A 2011-es év elején nyitotta meg kapuit a Lívia horgásztó. Bár lakóhelyemtől mindössze néhány km-re található, nyár végéig nem horgásztam rajta. Ahogy telt az idő, egyre több jót hallottam a tóról, ezért úgy határoztam, hogy felkeresem a tógazdát, időpontot egyeztetek és belevágok az ismeretlenbe.

Egy adott vízről az első benyomás meghatározó lehet, hiszen a kellemes élmények kitartást kölcsönöznek az elkövetkezendő horgászatokra, míg a negatív élmények akár el is vehetik kedvünket egy esetleges, következő horgászattól.

A horgászvizeket két szempont alapján csoportosítom. Az egyik csoport a mesterségesen kialakított és telepített vizek, a másik csoport pedig a természetes vizek. Éles határokat nem lehet húzni, mert sokszor a természetes eredetű vizeket is telepítik, és találkoztam már olyan esettel is, amikor mesterséges eredetű vizeken természetes jellegű körülmények alakultak ki. A kulcs az adott vízben található természetes táplálékok milyenségében és mennyiségében keresendő. Nyilván, ha a dolgok mélyére szeretnénk tekinteni, a táplálékként szolgáló fajok elterjedését rengeteg tényező befolyásolja, de ez rendkívül komplex dolog és sokkal inkább egy biológiaóra témája lehetne, mintsem egy horgászportálon megjelenő cikké. Attól függetlenül, hogy a vízben lévő halak halastóból vagy az adott vízen jelenlévő természetes szaporulatból kerültek a vízbe, a környezetükhöz fognak alkalmazkodni.

A horgászat során használtam a Haldorádó Ponty Pellet Mixet…
… a Magyar Betyár etetőanyag + Magyar Betyár Pellet Pack kombót…
… valamint a sokat bizonyított Pelletes Fekete etetőanyagot
A nap nehezen indult…
… ugyanis a délelőtt folyamán…
… csupán egy pontyot…
… sikerült fognom
Amikor ebédidő tájékán…
… megfordult a szélirány…
… és északnyugati szél - vagy inkább szellő - kezdett el fújni…
… fordult a kocka…
… és a halak…
…elkezdtek intenzíven táplálkozni

Mivel a témát a horgászat perspektívájából boncolgatom, a legfőbb szempont a táplálkozás. Amennyiben a vízben sok és jó minőségű természetes táplálék található, a halak értelemszerűen ezt fogják fogyasztani. Ezek az akár növényi, akár állati eredetű táplálékok nagyon magas tápértékűek és nagyon jó minőségűek, ezért ha kialakítunk egy etetést vagy csak egyszerűen bevetjük felcsalizott készségünket, nagyon nem mindegy, hogy mit tálalunk a halaknak. Ha a célba vett halfaj természetes táplálékánál gyengébb minőségű csalétket kínálunk fel, esélyünk sincs a halfogásra, hiszen a hal inkább az addig fogyasztott táplálékát fogja választani. Ezért - és persze a kisebb halsűrűség miatt - nehezebb a természetes jellegű vizeken becserkészni a halakat.

Ami kifejezetten megfogott a tóban…
… hogy a gyönyörű és egészséges pontyok kifogása…
… és visszaengedése mellett…
… gyakorta termetes…
… dévérkeszegek…
… vették fel a csalit…
… amelyek szintén visszakerültek

Az intenzív vizek ezzel szemben teljesen másként működnek. Itt kevesebb a természetes táplálék vagy - szélsőséges esetben - egyáltalán nincs, ezért a halak az etetésünkre jobban reagálnak. Az eredményes horgászat első lépése a megfelelő horgászhely - vagy ha úgy tetszik, a halak tartózkodási helyének - megtalálása. Ezt befolyásolják olyan tényezők, mint a légnyomás, a frontok, a mederalakulatok, a szélirány és még sorolhatnám. A halak tartózkodási helyének meghatározásában a természetes vizeken nagyon fontos szerepet játszik a halak táplálékát képező állat- és növényfajok állományainak nagysága és életterük elhelyezkedése. Mivel ezek a jellemzők folyamatos változásban vannak (a táplálékszervezetek mennyisége, élettere nő vagy éppen csökken), a halak tartózkodási helye is ennek függvényében változik. Ez a tényező - az esetek döntő többségben - nem játszik szerepet az intenzív vizeknél, ezért az ottani halak főként az abiotikus (élettelen) tényezők alapján választanak aktuális tartózkodási helyet. Az ilyen vizekben élő halak viselkedése könnyebben megfejthető, és ha egyszer megtaláltuk őket, általában - akár évek múlva is - ugyanaz lesz a tartózkodási helyük. Példaként vegyünk egy kisebb volt kavicsbányát, amelynek közepén egy víz alatti sziget húzódik. A halak a gyorsan melegedő sekélyebb vízben előszeretettel tartózkodnak akkor is, ha a sziget oldalán nem találnak számottevő természetes táplálékot. Ez a mederalakulat olyan élettelen tényező, amely hosszú távon adott, és ha teljesen más egyedek veszik át az életteret (például egy telepítés következtében), ők is ugyanúgy felismerik majd a „sziget” környékének előnyeit és ugyanott fognak tartózkodni. Persze előfordulhat, hogy a hosszú ideje kiválóan működő horgászhelyen egy adott időszakban mégsem lehet halat fogni, de ez gyakran olyan rövid távon érvényesülő tényezőknek köszönhető, mint a frontok vagy a változó légnyomás.

A közhiedelemmel ellentétben…
… főként a kisebb pontyok esetében…
… az efféle fogás nagyon is kíméletes
A tiszta vízben jól látni, hogy a part közvetlen közelében…
… milyen meredek törés található…
… amelyen nem volt egyszerű felhúzni a halakat
Tökéletes akadás
Egész délután szebbnél szebb halakat fogtam…
… és a végszóra beköszöntött egy különleges, sötét színezetű ponty

Én személy szerint az intenzív vizeken már az első alkalomkor nagyon jó eredményt szoktam elérni. Ebben a kiváló minőségű etetőanyagok és csalétkek használata mellett a halcsapatok megtalálása játszik nagyon fontos szerepet. Még a horgászat előtti napok valamelyikén (lehetőleg hétvégén, amikor sok a horgász) eltöltök néhány órát a tavon és egész egyszerűen megnézem, hogy melyik részeken fogják a halakat, horgászhelyemül pedig azt a partszakaszt fogom választani, ahol a legtöbb halat fogták. A jelenlegi esetben ettől eltekintettem, ugyanis a tógazda maga is horgász és tavának kiváló ismerője, ezért a vele folytatott beszélgetés során fény derült a halcsapatok fő tartózkodási helyére. Az írásban nem ecseteltem a horgászat körülményeit, mert úgy vélem, a képek és a kisfilm kellőképpen szemléltetik azokat.

Remélem, elég érdekesnek és informatívnak találtátok írásom, eredményes horgászatot kívánok mindenkinek!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.