Egy álomszerű horgászat története

Egy álomszerű horgászat története

Novemberben végre sikerült eljutnom a Sárberki Horgásztó és Szabadidő Központ Rekordtavára, ahol sok nagytestű ponty lakik. Célom az volt, hogy sikerüljön néhányat közülük horgomra csalni az előre kigondolt módszer segítségével. A siker nem maradt el, remek horgászat volt. Ennek részleteit olvashatjátok a továbbiakban.

Erre a horgászatra két feederbotomat vittem magammal. Mindkettő medium/heavy erősségű, de az egyik 390, míg a másik csak 360 cm-es volt. A hosszabbra egy Spro Long Cast LCS orsó került, míg a másikra egy kisebb méretű Spro orsót helyeztem fel. A felszerelés többi eleme nem különbözött a két boton. Mindkettőre 22-es Trabucco feederzsinór került. Erre közvetlenül kötöttem a szerelékeket. Egy gumiütköző után egy bordázott, gubancgátló csővel ellátott etetőkosár került fel, majd azt követte egy gumigyöngy és egy gyorskapocs. Ebbe fűztem a 20-25 cm hosszú 16-os fonott előkét. 6-os, illetve 8-as méretű, vastaghúsú horgokat használtam.

Kapásra várva

Kétféle csalival akartam horgászni: a finomabb felszerelésen csonticsokrot kínáltam fel, a másikra pedig egy szem 8 mm-es halas-büdös pellet került hajszálelőkén felkínálva. Az óvatosan kapó halak kedvéért egy szem technopufival kikönnyítettem a csalit. Etetőanyagnak a már jól bevált Haldorádó Pelletes Fekete etetőanyagot használtam 1 kg-os mennyiségben, amit fél üveg CSL Tuning Vörös Démon aromával, valamint néhány dl vízzel kevertem be. Egy kevés csontit is kevertem hozzá, és már készen is volt az étvágygerjesztő keverék.

A horgászat kezdetén kb. 10 dobást ejtettem meg kiakasztott zsinórklipsszel a jónak vélt helyekre. Azután bevetettem mindkét készséget és vártam…

Az etetett helyek

Egyből apró birizgálást érzékeltem, de tudtam, hogy ez még csak az etetőkosarak ellen intézett támadás „lenyomata”. 15-20 perc telt el, amikor csipkelődős kapásom volt, de nem lett meg a hal. Visszadobtam, és kisvártatva hasonló kapás következett, de most már az akasztás sem maradt el: egy 80 dekás kárászt segítettem partra. Egész jó kezdés! Újra visszadobva egy ideig ismét jött a már megszokott „maszatolás”, aztán elcsendesedett kicsit a víz. Hirtelen heves kapás ugrasztott fel. Bevágva egyből éreztem, ez már ponty lesz! Óvatosan fárasztottam, 3-4 perc alatt így is partot ért az első ponty. Súlya meghaladta a 4,5 kg-ot. Gyorsan elbúcsúztam tőle, és már folytattam is a horgászatot.

Első pontyom: 4,5 kg

Néhány kárász megfogása után ismét erőteljes kapás jelentkezett, nemsokára szákba is terelhettem második pontyomat. Ahogy telt-múlt az idő, sorra jöttek a szebbnél szebb fogások. Két órával a horgászatra szánt idő vége előtt már a 10. kifogott kárásznál tartottam (60 dkg-os átlagsúly), illetve 4 darab pontyot fogtam, sorrendben 4,5; 4; 5 és 3,5 kilós súlyban. A csalik jól működtek, két pontyot és a kárászok zömét csontival fogtam, de a pelletre is jött két aranyhasú és néhány kárász is. Nagyon boldog voltam.

A zsákmány és elejtője
Tökéletes akadás, jól látszik a csali felkínálásának módja is
A legkisebb is meghaladta a 3,5 kg-ot

A horgász tényleg telhetetlen, hiába fogtam már több mint 20 kg halat, még tovább akartam nyújtani sikereim sorát. Egyetlen komoly problémám volt, a kapások teljesen megszűntek, de volt még két órám. Újracsaliztam, felfrissítettem a szerelékeket és csak vártam. Hosszú ideig semmi… Elérkezett az idő, nekiálltam csomagolni, sajnos indulnom kellett. A csalikat elpakoltam, majd a dobozomban tettem rendet. A botokon lett volna a sor, amikor arrafelé tekintve megláttam, hogy a pellettel csalizott bot spicce határozottan behajolt! Futottam a bot felé, s mire odaértem, már a nyeletőfék is működésbe lépett. Bevágtam, de erre elég elutasítóan reagált ellenfelem, lehúzott vagy 5 m zsinórt első lendületével. Végül sikerült megállítanom, majd lassan magam felé húznom. Emlékezetes pillanatok voltak ezek. Közben csörög zsebemben a telefon… Nővérem hamarosan érkezik értem a munkából. Gyorsan szóltam neki, hogy „Egy nagyobb hal van a horgomon, lehet, hogy kések!”, majd ledobtam a telefont. Még 5 perc küzdelem után a ponty, merthogy az volt, megnyugodott a szákban. Matracra tettem, lemértem: súlya meghaladta a 7 kg-ot. Készítettem néhány képet, majd sietve visszaengedtem éltető elemébe, így mindketten örülhettünk.

A pont(y) az i-re

Fantasztikus napot töltöttem el megint a vízparton. A terveim beváltak, újabb sikerekkel és tapasztalatokkal gazdagodtam. Mindenkinek hasonlóan élménydús és örömökben bővelkedő horgászatot kívánok!

Mikla László (Stanislas)
Fotók: Mikla László

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.