Ebben az írásban egy júliusi 5 napos horgászatomat mesélem el, melyben bepillantást engedek szórakozásomba. Helyszín a Lőrintei-víztározó, amely már több mint 50 éves múltra tekint vissza, ennek is köszönhetően volt lehetősége az itteni halaknak kapitálisra nőni a közel 30 hektáros vízen. Maga az 5 napos horgászat kedves barátom és horgász mentorom, Filakovszki Gyula invitálásával indult, Ő már 3 éve egyesületi tag ezen a tavon, én pedig mint visszatérő vendég járok ide. Megismerkedésünk is itt vette kezdetét kicsit több mint egy évvel ezelőtt, mikor úgy hozta a sors, hogy egymás mellé kerültünk egy szép nyári hétvégén…
Nekem az általa űzött módszer keltette fel az érdeklődésemet, neki pedig szimpatikus volt, ahogy a legkisebb dévért is különleges gondossággal helyezem vissza a vízbe. (Megjegyzem, ekkor még nem voltam „bojlis horgász”, de szerintem nem is ezen kellene múlnia a kíméletnek.)
Nos, akkor kezdjük is meg a kalandot: Gyula kedvesével, Adriennel kedden délelőtt érkezett, én csak este, mert egyéb elfoglaltságaim miatt nem tudtam hamarabb indulni. Napközben már csak az esti bevetés járt a gondolataim közt, valamint az, hogy vajon milyen meglepetéseket tartogat nekünk a tó az elkövetkező napokban. Bevallom őszintén, volt bennem egy kis félelem is, mert elég szeszélyesen tud viselkedni ez a víz, mint ahogyan azt be is bizonyította. De ne lőjük le már rögtön az elején a poént!
Kedd délután végre hazaértem és már indulhattam is a várva várt programomra, útközben még beugrottam a boltba megvenni a szükséges élelmiszereket, mert ugye mit sem ér a kikapcsolódás, ha éhes az ember. Ahogy álltam és vártam, hogy sorra kerüljek, az járt a fejemben, mit hagyhattam otthon. Kifelé egy kósza pillantást vetettem a csomagtartómra és valamiért eszembe jutott, hogy talán otthon maradt a sátor tartóváza… cikáztak fejemben a gondolatok, hogy mi lett volna, ha otthon hagyom, de szerencsére ez a dolog megoldódott. :-)
„In medias res”, mondja a latin, ami annyit tesz, hogy a dolgok közepébe vágó kezdés. Nyolc óra tájt érkeztem a tóra, amint kiszálltam az autóból, már láttam is, hogy Gyulus bőszen fényképezkedik egy gyönyörűséges, 15,10 kg-os tőponttyal.
Meglettek a képek, mindenki örült a szép halnak, én pedig elkezdtem lepakolni a felszerelésemet. Úgy voltam vele, hogy jó lenne sötétedés előtt még mindent elrendezni. Először a botokat élesítettem be - közben Gyulus fogott pár 1,5-2 kg-os potykát - és végül közös erővel felépült az én táborom is. :-)
Ahogy beesteledett, csendesen telepedett a sötétség a nyári tájra, minden nyugodt volt és magával ragadó. A nagy idillt csak a Fox jelző hangos visítása törte meg este kilenc körül: Gyulának ismét kapása volt! Ahogy megakasztotta a halat, nem érzett nagy ellenállást, de a part közelében csak nem akart közelebb jönni, negyedórán át ment a huzavona, aminek eredménye egy szépséges, 14,80 kg-ós tükrös ponty lett. :-) Őszintén szólva ilyen erős kezdésre azért nem számítottunk mi sem. Immáron két szép halat könyvelhetett el kis csapatunk és még szinte meg sem kezdődött a horgászat.
A halak okozta nagy örömökre és izgalmakra megbontottunk egy-egy sört és a padon ülve, a meleg nyári levegőt kortyolgatva élveztük ezt a varázslatos estét.
Ismét nem tartott sokáig az idill, a különbség mindössze annyi volt, hogy most az én botom füstölt el, ami a partszélben várt az amurokra, tekintettel a tóban élő pár kapitális egyedre. Izgatottan futottam a visítozó jelzőhöz… a botot kézbe véve én sem éreztem túl nagy ellenállást, ám mikor torkomban dobogó szívvel felhúztam a halat, döbbenten láttuk, hogy egy közel méteres amur feküdt fel a vízfelszínre. Ahogy magához tért, megmutatta az összes amurra jellemző trükköt, amit csak bevethetett: jöttek a kirohanások, megnyugvások majd ismét kirohanások, egyszer még a merítőből is ki tudott ugrani, annyira elemében volt, de végül is meglett! Immár összesen 3 rekordlistás halnak örülhettünk röpke 3-4 óra leforgása alatt. (Egy nem intenzív vízen…) Jeeee :-)
Nagy lelkesedéssel és nem kevés kukoricával kezdtem el etetni a parti helyemet - bízva abban, hogy több amur is meglátogat az éjszaka folyamán. Az események lecsengése után megittuk hűsítőinket, egy kicsit még elidőztünk, megbeszéltük a napi történéseket, majd elmentünk pihenni a sátrainkba. Az én pihenésem ezen az éjszakán nem sikerült valami fényesen, 1 óra tájt fogtam egy kilences forma tőpontyot, ami után félóránként jöttek kisebb társai… Hajnalban fogtam még egy amurt, de méretei még nem érdemelnek külön említést.
Megérkezett a reggel és én még egy szemhunyásnyit sem aludtam! Napközben folyamatosak voltak a kapások a parti boton, de értékelhető halat nem tudtam felmutatni, lerohanták az etetést 2-5 kg közötti pontyok. Gyulának ekkor sajnos már kezdetét vette az első 48 órás kálváriája. A messzebbre bevetett készségeken nem tudtunk kapást elérni, kivéve délelőtt két kisebb, 30-as golyókkal fogott pontyot. A délután sem hozott ebben változást, kint jöttek a „kicsik”, este pedig bentről fogtam egy 10-es tőpontyot.
A közeledő éjszakával újabb remények ébredtek bennünk, titkon mindketten arra gondoltuk, hogy talán megjön a várva várt nagy hal. Sajnos ez nem így lett. Gyulának nem volt kapása, nekem pedig a parti botomon félóránként-óránként jött egy kisebb ponty. Az est fénypontját este 11-kor egy négykilós amur jelentette, ami szépen meghajtogatta a botot a kisebb pontyokhoz képest.
Ezen az éjszakán sem tudtam aludni, ezt a halak folyamatosan megakadályozták. Hajnali 4 óra körül félálomból elgyötörten rohantam a bothoz, amin egy vad füstölős kapás volt épp. Amikor kézbe vettem, ismét nem éreztem azt a nagy ellenállást, amit szerettem volna… egy-két erősebb mozdulttal - a fáradtságtól eltompulva - felszínre húztam a halat, aminek fejét meglátva majdhogy megijedtem: méreteit tekintve nem a fiatalabbak közé tartozott! Ezek után jött az amurokra oly jellemző cirkusz: a bot spiccét a vízbe rántva húzott a féken pár métert, majd elegánsan szakította a 35-ös zsinórt.
A történésekből akkor nem sokat fogtam fel, mert a fáradtságtól már alig voltam magamnál. Rutinból újraszereltem majd visszadobtam. Reggelig még jött egy nyolcas forma ponty, egy kisebb amur és pár megszokott kisponty.
Reggel Adrienn egy életmentő kávét főzött, majd megkezdődött a csütörtök is. Tíz óráig jött még egy pár kistestű hal, aztán mintha elvágták volna. Telefonon jöttek az információk, hogy hatalmas vihar érkezik az esti órákban, mi ennek tudtuk be a böjtöt. Délután 5-ig kellett várni a következő kapásra, amit egy szépségdíjas nyurgaponty okozott. Ezután megindultak a halak. Gyulánál félóránként-óránként jöttek a 8-10 kilósok - 48 óra kapástalanság után eljött neki is a Kánaán! Nekem ez alatt nem volt több kapásom. A szokásos esti hűsítő italok után lefeküdtünk pihenni. Valamikor éjfél körül ébresztett barátom, hogy „Gyere, Peti, fogtam egy szép halat!”. Nagy lelkesedéssel vetettem ki magam a sátorból, és amit láttam, az tényleg egy extrém ponty volt.
Elmesélte Gyula, hogy ezt a halat idén már megfogta, de akkor jobb súlyban volt. A mostani mérésnél 13,50 kg-nak bizonyult, akkor pedig 14,50 volt. Természetesen ez örömünket egy cseppet sem csökkentette.
Másnap - látván, hogy a tó benti része is adja a jó halakat - elhatároztam, hogy taktikát váltok. Mindkét botommal a távolabbi régiókat kezdtem pásztázni, aminek meg is lett az eredménye: délelőtt 6 pontyot fogtam, de éreztem, hogy valami nem jó, mert délben ismét megálltak a kapások és az addig fogott halak súlyával sem voltam megelégedve. Aztán átvariáltam az előkémet, 30-as csalikkal kezdtem csalizni és az etetésen is változtattam. A szerelékek ismét a helyükre kerültek, délután aludtam egy órát, majd elmentem a gátra összeszedni az előző nap észrevett szemetet, amit a hullámzás sodort oda valahonnan. Ahogy sétálok a gáton, látom, hogy csónakkal és pecabottal megy Gyula és Adrienn a tavon, valamit fárasztanak… sejtettem, hogy az én botomon volt kapás. Heves, 15 perces fárasztást követően - ami közben a bot spiccét többször is a vízbe húzta a hal - leakadt a zsákmány. Kicsit szomorú voltam, legalább ha egyszer láthatták volna a halat, de nem így lett.
Visszaérvén a táborba újrahúztam a csatavesztett botomat, és megbeszéltük, milyen szép hal lehetett a horgon. :-) Egy óra elteltével ismét kapásom volt, és egyből éreztem, hogy csónakba kell szállni. A megérzés helyessége beigazolódott, az eredmény magáért beszél.
Este el kellett mennem a barátnőmért, így rám maradt az út a halőrházba, de ha már úgyis megyek, akkor hozzak át előtte pár hideg sört… rendben, gondoltam, ebből baj még nem volt :-)
A délutáni sétámból okulva - mikor leakadt egy szép hal a horgomról, ráadásul nem is nálam -, szerettem volna kivenni a botjaimat, amíg a halőrnél vagyok, gondolván, hogy az ördög nem alszik, de kedves szomszédom erről lebeszélt. Talán ő is sejtett valamit… elmentem és mire visszaértem, már láttam is, hogy Gyula és Adrienn a tó közepén fáraszt valami „gőzmozdonyt” a botommal, ami előszeretettel kéregeti le a botspiccet a víz alá. Aggodalmam fokozódott, mert félóra múlva még mindig nem értek ki a hallal. Nemhiába, a lőrintei halak híresek az erejükről! Kifelé jövet aztán kaján mosolyt véltem felfedezni a mentor arcán, ekkor már tudtam, hogy valami nagyon extra fogással jön a partra.
Hát igen, ilyen az élet álmaim „nyurgája” felvette a csalimat, de a sors közbeszólt.
Ekkor eldöntöttük, hogy ezeket a szép halakat egy esti összejövetel keretében meg kell, hogy ünnepeljük. Az események lezajlása után elmentem a Sárvárra a barátnőmért - akit szintén Adriennek hívnak -, és este megültük a tort. :-)
Az utolsó 2 napban már alig történt említésre méltó esemény: fogtam egy 10,10-es nyurgát, ami némileg helyrebillentette az önérzetemet, és Adrienn fogott egy kis amurt. Vasárnap már mindenki hullafáradtan dőlt hátra kis táborunkban: fárasztó horgászat volt, de megérte. (Őszinte tiszteletem azoknak a csapatoknak, akik egy maconkai nagy versenyen 5 napig talpon bírnak maradni, emellett kifognak majd 1 tonna halat is.)
Így telt el az a csodálatos 5 nap kedvenc vizemen, Lőrintén. Sok tapasztalattal gazdagodtam e pár nap alatt, és szép élményeket tudhatok a magaménak. Külön megemlékeznék még az Adrienn által főzött finom lecsóról és a mindig jó időben elkészülő kávékról. Köszönöm neked, Lőrinte, hogy ilyen csodálatos vagy!
Németh Péter (csucs2)
