Fogós feeder receptjeim2012-05-04
Vajon mire kell odafigyelni, amikor egy gyors, de annál eredményesebb horgászatra pályázunk? Ráadásul mindezt egy számukra kevésbé ismert vagy ritkán látogatott vízterületen, minimális helyismerettel szeretnénk megtenni? Íme, néhány szempont, amely segíthet a megfelelő csalogatóanyagok kiválasztásában:
1. Milyen halat szeretnénk fogni? A legtöbben erre azt válaszolják, hogy „mindegy, csak sok legyen!”. Erről nekem mindig az a régi magyar mondás jut eszembe, hogy aki sokat markol keveset fog…! Azaz, aki mindenből sokat akar fogni, az általában nem fog semmit. Tehát döntsük el azt, hogy keszeget, pontyot vagy amurt akarunk fogni, mert ezek ritkán járnak együtt, még akkor is, ha esetleg egy eredményes horgásznapon, akár több különböző halfajt is sikerül fogni egy helyen.
2. Hideg (16 Celsius-foknál hidegebb) vagy már felmelegedett vízben horgászunk? Ezt azért fontos tudni, mert különféle aromákkal nagyon jól fokozható a különböző etetőanyagok csalogató hatása. Azonban ezek nem azonos módon oldódnak. Például hideg vízben általában az alkoholos aromák, míg meleg vízben az olajos vagy glukóz szirup bázisú folyékony aromák a hatásosak.
3. Álló- vagy folyóvízen fogunk horgászni? Állóvízen ritkán van szükség etetőanyag nehezítő adalékanyagokra, mint pl. horgászföldekre vagy kavicsra. Folyóvízen ezek gyakorta a hatékony receptek nélkülözhetetlen kiegészítői, ugyanis a nehezítés és ragasztóanyag nélkül bevetett etetőanyagot pillanatok alatt elsodorja az áramlás. Így lehet a csalogató keverék akár a legjobb is, ha már nincs ott, amikor mi megkezdjük a horgászatot…
4. Milyen halsűrűségű vízen fogunk horgászni? A horgásztársadalom jelentős része már intenzíven telepített (többnyire magántulajdonban lévő) tavakon horgászik. Ezeken a vízterületeken gyakorta tilos a kifogott halat elvinni. A többször kifogott, majd visszaengedett halak bizony egyre óvatosabbak és kifinomultabb ízlésűek lesznek. Ezeken a tavakon egyre több magas fehérjetartalmú (általában hallisztes) csali és etetőanyag kerül a vízbe, ami főként a termetesebb egyedeket vonzza mágnesként. Itt ezek a halcsemegék megszokottak, míg a legtöbb természetes vízen vagy kis halsűrűségű egyesületi tavakon – ahol minden kifogott hal a tepsiben végzi – nincs ideje a halaknak ezeket a csalikat megismerni és megszeretni. Így lehet egy keverék vagy csali bármennyire is fogós egy intenzíven telepített tavon, lehet, hogy néhány száz méterrel odébb, egy másik (átlagos) tavon ezektől némi túlzással menekülnek a halak.
5. Mennyi időt tudunk a vízparton eltölteni? Ha csupán néhány órát tudunk a vízparton eltölteni, ritkán kell több kiló etetőanyag. Gyakorta 1 kg is elegendő a feederbotos (etetőkosaras) horgászatok során. Ha viszont akár egy teljes napot is horgászhatunk, ráadásul eszik is a hal rendesen, ne kövessük el azt a hibát, hogy még maradnánk, de nincs mit bedobni. Abból még soha nem volt gond, ha valami van, de nagyon tud hiányozni, ha nincs ott…!
Ez csupán 5 olyan szempont – de talán a legfontosabbak! –, amelyeket a horgászat megkezdése előtt érdemes megjegyezni és megfontolni. Természetesen ezenkívül számos hasznos tippel és ötlettel tudnék szolgálni, de most nem az a célom, hogy még jobban megbonyolítsam, hanem éppen ellenkezőleg, leegyszerűsíteni szeretném az etetőanyag-választás örök dilemmáját. Azonban a legtöbb jó tanács sem ér semmit, ha nem párosul konkrétumokkal. Nos, összegyűjtöttem azt a 10 legfogósabb receptet a hozzájuk passzoló csalikkal együtt, amely az utóbbi időben nekem és a Haldorádó termékeket rendszeresen használó horgászoknak a legtöbb halat adták. Egyúttal megragadom az alkalmat és megkérem a kedves horgászokat, hogy továbbra is küldjék el a saját Haldorádó termékekből összeállított legfogósabb receptjeiket. Nem titkolt szándékom egy Haldorádó receptkönyv létrehozása. A legjobb recepteket, amelyeket ebbe a gyűjteménybe bekerülnek, díjazzuk!
1. Hideg vízi pontyos keverék intenzíven telepített tavakon (16 °C alatt)
Javasolt csali: Puha Pontypellet Vörös Démon vagy Mézes Pálinka.
2. Hideg vízi pontyos keverék kis halsűrűségű tavakon (16 °C alatt)
Javasolt csali: Édes Csemegekukorica Vörös Démon vagy Kukorica Tuning Vad Ponty.
3. Meleg vízi pontyos keverék intenzíven telepített tavakon (20 °C felett)
Javasolt csali: Fluo Oldódó Lebegő Pellet Tüzes Ponty vagy Chilis Fahéj.
4. Meleg vízi pontyos keverék kis halsűrűségű tavakon (20 °C felett)
Javasolt csali: Kukorica Tuning Pácolt Édes Ananász.
5. Fűszeres pontyos keverék (16 °C felett)
Javasolt csali: Oldódó Pellet Magyar Betyár vagy Fűszeres Hal.
6. Édes-mézes pontyos keverék (16 °C felett)
Javasolt csali: Fluo Oldódó Lebegő Pellet Édes Ananász.
7. Amuros keverék (20 °C felett)
Javasolt csali: Kukorica Tuning Amur L'amur lebegtetve.
8. Folyóvízi pontyos keverék (egész évben hatásos)
Javasolt csali: Kukorica Tuning Pácolt Tiszavirág vagy Dunai Kagyló.
9. Folyóvízi keszegező keverék (16 °C felett)
Javasolt csali: csontkukac + szúnyoglárva.
10. Folyóvízi márnázó keverék (Egész évben hatásos)
Javasolt csali: csontkukac.
Hozzászólás, vélemény - eddig 33db, utolsó: 2012-10-01 07:44:11Ajánlott termékek
Kapcsolódó írások
|
Kérés feldolgozása folyamatban... Hiba az adatok betöltése közben.
|