Gyümölcsös finomságok, szép halak

Gyümölcsös finomságok, szép halak

A mostani horgászatomat egy kedves barátomnak köszönhetem. Az Interneten beszélgetve kérdeztem tőle: merre volt mostanában horgászni? Elmesélte, hogy hol volt és mi történt vele a peca során. Erre felkaptam a fejem és el is kezdtem egyből tervezni, hogy amint lehetőségem adódik rá, elmegyek én is szerencsét próbálni. Így is lett. Hogy mi történt a horgászat során? Az írásból minden kiderül!

A hír hallatán összeállítottam a fejemben egy elképzelést, hogyan és miképpen fogok horgászni a nap folyamán. Egy számomra ismeretlen vízterületre készülök, ahol eddig még nem jártam, csak hallottam a horgásztóról. Előszeretettel megyek más és más helyekre kipróbálni a vizet és azokat a felszereléseket, etetőanyagokat, csalikat, amiket jónak tartok. Na, de melyik ez a tó? Ez az Aranypikkely horgásztó.

Mi történt a nap folyamán?

Megérkezni nem pont akkora sikerült, amikorra terveztem. Ennek az volt az oka, hogy még reggel gondolkodtam rajta, hogy egyáltalán elinduljak-e, mert úgy zuhogott az eső, fújt a szél. Erre a napra rossz időt mondott a meteorológia, az ország számos területére záport, zivatart és erős szelet jósoltak. A nap néha-néha előbukkant, ahogyan az ablakból figyeltem, és kezdett egyre kevésbé esni, csendesedni a szél. Bízva abban, hogy majd jobbra fordul az idő, elindultam. A Budapesthez közel található vízhez közepes tempóban 40 perc alatt sikerült megérkezni. Napijegyváltás következett, majd a halőrt alaposan kifaggattam a tóról a szokásos kérdésekkel, ami egy újonc fejében felmerülhet. A tógazda ajánlott egy szerinte jónak gondolt helyet. Elfoglaltam a horgászállást.

A következő teendő - ami minden ilyen horgászatot megelőz - az etetőanyag bekeverése volt. Amíg összeállítottam a botot, kipakoltam, addig volt ideje megszívni magát a keveréknek.

A mai napra szánt gyümölcsös finomságok

Az általam használt keveréket 3 + 1 fő összetevő alkotta. Melyik ez a 3 és mi az a plusz 1?

A keverék alapja VDE Method Mix Fruit:

Fehérjékben gazdag, nagy tápértékű pontyozó etetőanyag. Különleges kombinációjú etetőanyag, ami azt jelenti, hogy finomra őrölt pelletek lisztjét és hallisztet kevertek össze durva szemcsézetű növényi adalékokkal, mint amilyen például a préselt-szárított kukorica, kukoricapogácsa és kendermag. De összesen több mint 11 különféle mag található meg benne egészben vagy igen durvára őrölve. Igen intenzív gyümölcsös aromája hatékonyan csalogatja a nagytestű pontyokat. A fenékre érve a hallisztek azonnal elkezdenek oldódni és olajtartalmuknak köszönhetően nagy területről kezdik csalogatni a nagytestű pontyokat. Eközben a durva, préselt szemcsék az etetés központjában maradnak, többszörös méretűre dagadnak és kissé megpuhulnak. Az etetésre érkező pontyoknak igazi csemegék a nagyméretű magvak és egyéb darabos anyagok.

A csomagolást kibontva láthatjuk: kis és nagy szemcséket is tartalmaz, hogy minden odalátogató találjon magának finom falatot

A keverék következő főszereplője a VDE Dynamic Feeder:

Kifejezetten feeder technikához ajánlott speciális etetőanyag. A minden időszakban hatásos kender alapú mix keszegfélék, kárász és ponty horgászatához ajánlott.

A képen látható módon robban ki az etetőanyag a kosárból, amint leér a vízfenekére
Igazán értékes összetevőket tartalmaz

A száraz keveréket a VDE Liqui Mix CSL Fruit aromával öntöm nyakon, ami egy sűrű és természetes kukoricacsíra kivonat. Előemésztett fehérjét, jól oldódó tápanyagokat, cukrot, szabad aminosavakat, vitaminokat és ásványi sókat tartalmaz, emellett magas a fehérjetartalma is. Kivételes csalogató hatással van a nagytestű halakra, főként a márnára, pontyra, amurra, compóra és kárászra.

Állítsuk össze az etetőanyagot!

Keverjük össze a száraz alapanyagokat és öntsünk rá a VDE Liqui Mix CSL Fruit aromát
Adjunk hozzá vizet! Amikor úgy érezzünk, hogy pont jó, még legalább 1 dl-t vízzel keverjük ragacsosabbá, így tökéletesen megszívják magukat a nagyobb alkotórészek is
Még nagyon ragad és egybeáll, de amíg kipakolok, lesz idő minden szemcse átnedvesedéséhez, megdagadásához

Minden a helyén, bot összetéve. Az etetőkosár már csak arra vár, hogy valami ínycsiklandó kerüljön bele.

Az utolsó mozzanat - mielőtt megtölteném a kosarat - a homogenizálás, ezért egy közepes lyukméretű szitán áttörtem az etetőanyagot
A rostálás végén jól láthatók a darabosabb összetevők, ezeket tegyük a már áttört etetőanyaghoz
Íme, a tökéletes végeredmény

No de még mi az a plusz 1? A csonti! A horgászat során két etetőkosarat használtam, egy rakéta- és egy feederkosarat. A feederkosarat úgy töltöttem meg, hogy etetőanyag, csonti, etetőanyag. Mikor úgy éreztem, hogy több etetőanyagot kell bejuttatni, akkor cseréltem a rakétakosárra, és azt vetettem be.

Feederkosár etetőanyaggal + csontival

„Minden a helyén, bot összetéve.” Ez nem elírás, és nem is felejtettem otthon a másik botot. Hogy miért csak 1 botot állítottam össze pont akkor, amikor egy új tavat próbálok ki? Ennek a következő az oka: a tóban elég szép keszeg- és kárászállomány él, ezért úgy döntöttem, „vendégül látom őket” és a nap folyamán kizárólag élő csalival fogok próbálkozni. Remélhetőleg folyamatosan lesz éhes hal a horog közelében, aminek megtetszik a rajta felkínált élő anyag és nem fogja otthagyni. Ezért úgy éreztem, kezdésnek elég lesz egy bot is - ha nagyon nem eszik a hal, akkor majd kitalálok valami mást. Remélhetőleg erre nem lesz szükség…

Kezdődhet a horgászat!

A kosárba bekerült a gyümölcsbomba, a horogra 5 szál szúnyog és 2 fehér csonti. Bedobtam 20 méterre és vártam, vajon mi fog történni.

Ha valakinek most hiányérzete van, nem téved, mintha kimaradt volna valami. Az etetés. „Elfelejtett volna ez a srác etetni?”, merülhet fel a kérdés a kedves olvasóban… Nem maradt ki az etetés!

Szándékosan nem juttattam plusz etetőanyagot a vízbe a kosár tartalmán felül. Miért nem? Az etetőanyag olyan intenzíven aromás és tartalmas, hogy egy kosárnyi csalogatóanyag is elegendő a halak figyelmének felkeltésére. Ráadásul próbálok mindig nagyjából ugyanoda dobni, ezzel folyamatosan egy helyre kerül a kosárból kioldódó halkaja. Mivel nagyon türelmetlen vagyok, ha 15 percen belül nincs spiccmozgás, kitekerem és újratöltöm a kosarat. De, remélem 5 perc sem telik majd úgy el, hogy valami ne történne.

Mindösszesen 10 perc kellett az első hal megérkezésére. A spicc kiegyenesedett, egyet tekertem az orsón, bevágtam és már horgon volt a nap első hala. Elkezdődhetett a fárasztás. Erőteljesen húzott, így biztos voltam benne, hogy nagy hallal van dolgom. A horgon lévő ellenfelem nem a tó közepe fele igyekezett, hanem folyamatosan, hol lassan, hol gyorsan, de csak oldalra mozgott.

Folyamatosan a parttal párhuzamosan mozgott a horgon védekező ellenfelem

Megpillantottam a már fáradni látszó, gyönyörű szép tokot, de volt még benne erő, párszor kirohant. Végül megadta magát, sikeresen szákba tereltem.

Kifáradt a nagy küzdelemben a tok
Íme, a nap első (tok)hala

Nagyon megörültem az első halnak. Újracsaliztam, bedobtam és vártam a következő jelentkezőre. Újabb 10 perc csend után egy erőteljes elhúzós kapásra lettem figyelmes. Bevágást követően éreztem, hogy ponttyal van dolgom. A kavicsbánya tó tiszta vízében a felszín alatt kb. egy méterrel tisztán lehetett látni a pikkelyest, amíg a víz felső rétegében küzdött, de hirtelen meggondolta magát és újból a mélybe tört. Pár percig még küzdött, de végül a feeder kifárasztotta.

Az első potyka is megvan

Az első ponty meghozta a szerencsét, innentől kezdve nem volt megállás a fárasztás terén. Folyamatosan keszeg és kárász vette fel kis spiccrángatós kapással a szúnyogos csontit.

Keszegből (bodorkából) sikerült párat fognom…
… ha előtte nem húzta el a kárász

Még nem esett szó a felszerelésről, amivel halaimat sikerült kifognom. Lássuk!

A bot: Spro Mantova 360 feeder
Orsó: Spro FREELiner XR LCS 500
Főzsinór: Nevis Navy Feeder 0,22 mm

Nagyon szép barna színű a Navy Feeder zsinór

Kifejezetten a feederhorgászok igényeinek kiszolgálására fejlesztették a Navy Feeder zsinórt. Rozsdabarna szín, megfelelő lágyság, kontrollált nyúlás, gyors süllyedés és magas kopásálló képesség jellemzi ezt a monofil zsinórt, ezért nagyon hosszú az élettartama. Segítségével a távoli dobások is pontosan hajthatók végre. A felülete egy speciális szilikon bevonattal van ellátva, ami lecsökkenti a dobás közbeni súrlódást, ezzel segítve elő a dobástávolság növelését. Csomótűrése kiváló, alig veszít szakítószilárdságából a csomózás után.

Végszerelék: Gamakatsu LS-1810B horog 8-as méretben, Nevis Spectron 0,16 mm-es előkére felkötve. Mivel nagy az előke és a főzsinór közötti eltérés, a kettő közé egy Nevis Carp Power Gum darabot iktattam be úgy, hogy a gumi mindkét végébe egy forgót kötöttem. A felső forgó felett egy gumigolyó, felette pedig a 15 cm-es tört gubanc gátló cső kapott helyet, amibe egy 15 grammos kosarat csatlakoztattam.

A végszerelék alkotóelemei

Gamakatsu LS-1810B:

Ez a horogtípus rendkívül jól akad, extra vékony húsa ellenére is nagyon erős és rugalmas horog, így nagyobb pontyok, márnák kifárasztására is alkalmas. Bronz színe szinte bármilyen csalival harmonizál, ideális szúnyoglárva, vékony trágyagiliszta, csonti vagy pinki felkínálására.

Nevis Spectron:

Kivételes adottságokkal rendelkező, új, a vízben láthatatlan fluorocarbon horogelőke zsinór. A mai versenyhorgászat és a kifinomult finomszerelékes horgászok igényeihez tervezték. Meglepően lágy, szakítószilárdsága csomózott állapotban mégis magas. Színe áttetsző.

Nevis Carp Power Gum:

Rugalmasságának köszönhetően megakadályozza a vastag főzsinórhoz képest aránytalanul vékony horogelőke elszakadását. Rugalmas átmenetet képez a vastag főzsinór és vékony horogelőke között. Maximum duplájára képes kinyúlni. Színe áttetsző.

Térjünk vissza a horgászatra, mert még számos szebbnél szebb példány akadt a horogra! Ilyen volt a következő újabb tok is.

Egy újabb tokot sikerült fogni
Tökéletes akadás a száj szélébe, a vékonyhúsú 8-as horog hibátlanul tartotta a halat

Sikerült még pár halat fognom ebédidőig, de nemcsak a halak, hanem én is megéheztem. Kitekertem a felszerelést és elfogyasztottam az elemózsiámat. Újult erővel folytattam - nagy szenvedélyem a halfogás! Csaliztam, etetőanyag a kosárba és dobtam… olykor vártam, de volt, amikor még le sem tettem a botot, máris húzta el a hal a csalit.

A Gamakatsu LS-1810B tökéletes élő csalis (szúnyogos, csontis) horgászatra
Fárasztottam…
… szákoltam…
… fényképezkedtem…
… és visszaengedtem a gyönyörű, egészséges halakat
A nap folyamán minden egyes hal megdolgoztatott rendesen, de szerencsére minden halat sikerült megszákolni
A nap legnagyobb hala ez a pikkelyes volt

Az idő eddig tökéletes volt, horgászatra alkalmas, de lehetett látni, hogy a távolban már gyűlnek a felhők, vihar lesz. Elkezdett nagyon erősen fújni a szél és cseperegni az eső, de még nem adtam fel. Jól is tettem, mert még két szép tükröst sikerült fognom. A nap utolsó hala egy újabb szép ponty volt.

Tükörponty is színesítette a fogott halak listáját
A tesója sem akart lemaradni egy fotóról
A nap utolsó hala

Nagyon elkezdett zuhogni az eső, dörgött, villámlott, ezért abba kellett hagynom a pecázást. Gyorsan összepakoltam és elindultam a halőrházhoz.

Az eső elmosta a horgászat végét, de így is egy nagyon élménydús, örömökben teli napot tudhatok magam mögött. Elégedett vagyok a tóval és a felszereléssel is. A vékony, 16-os előkezsinór és a 8-as horog kibírta az erőteljes küzdelmeket halvesztés nélkül. A gyümölcsös keverék ismét bizonyította, hogy tavasszal érdemes vele próbálkozni. Legközelebb is visszatérek ide.

Írta: Kun Balázs

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.