Országos Egyéni Horgász Bajnokság döntő 2012 4. forduló

Országos Egyéni Horgász Bajnokság döntő 2012 4. forduló

Záró napjához érkezett a 2012. évi egyéni bajnokság döntője. Ma nem csak a bajnoki cím dől el, de a forduló végén, az összesített eredményből megszületik a következő évi válogatott keret is. Nem csak a bajnoki címért folyó küzdelem nyitott, de az első 12 hely környékén is nagyon szoros az eredmény.

Azért az első 12 helyről beszélek, mert azok a versenyzők automatikusan válogatott kerettagok lesznek, további 4 főt a szövetségi kapitány joga beemelni.

A mai napon a sorsoláskor nagyon sok minden eldőlhet. Újszászi Richárd már nem sorsolhat szélére, vagy széle mellé. Nagy Benőnek ez a lehetősége még adott. Sajnos azt látni kell, hogy az A szektor szélső helyeit legszívesebben mindenki elkerülné, de a másik oldalon a D szektor sem adott győzelmet a szélről még. Kiélezett közdelem várható mindenképp, nagyon remélem, hogy a bajnokság sorsa nem a sorsoláson fog eldőlni.

A nap történéseit kövessék velem portálunkon, igyekszem ma is online módon tudósítani Önöket a a verseny minden izgalmas mozzanatáról.

Meghallgattatott óhajunk a sorsolásnál. Azt gondolom, hogy ha akartuk volna sem lehetne sokkal keményebb szektort összeállítani, mint ami a D szektorban kialakult.

Azt hiszem érdemes felsorolni:

1. Csomor Péter
2. Nagy Benedek
3. Várszegi Balázs
4. Walter Tamás
5. Újszászi Richárd
6. Csőregi Balázs
7. Kaló Zoltán
8. Ambrus Tibor
9. Heimann József

Ha eddig nagy csatákról, és kemény küzdelemről beszéltünk, azt gondolom a mai nap ennek a megkoronázása lesz ebben a szektorban. A tudósításban is erre fogok koncentrálni, mert biztosan itt dől el a bajnoki cím sorsa.

Utolsó igazítás az előkéken, már a kisorsolt hely ismeretében
Ragyogó napsütés, enyhe szellő teszi kellemesebbé a felkészülést
A szektor belső fele
Vajon a külső szélen sikerül-e pontokat osztani belülre?

Hamarosan elkezdődik a limitek ellenőrzése.

Az alapozó etetés 10 perce után elindult az utolsó 4 órás küzdelem a magyar bajnoki címért.

Az első igazából értékelhető halat Csomor Péter szákolta, a többiek néhány apró bodorka, küsz fogása mellett. A szélen ülő Heimann József gyorsan fogott 4 db tenyeres keszeget ezt követően, majd Nagy Benő is elkezdte fogni a halat. Előbb egy jó törpe, majd két tenyeres keszeg került a tartószákba.

A többi helyen is esett már néhány keszeg, de egyenlőre nem túl gyors az ütem. Ezért aztán a sneciző bot is előkerült egy helyen már.

Az alapozás nem túl sok nagy gombóccal
Csomor Péteré az első értékelhető méretű hal
Az első nagyobb törpe után tenyeres keszeg jött Benőnek
Újszászi Richárd megszokott lendületes szákolása
Próba küszözés, vajon vannak-e darabosabb snecik?

Az első óra végi állás szerint Heimann József és Nagy Benedek áll az élen 1,2 kg körüli halmennyiségekkel. Meglepetésre Újszászi Richárd majd egy kilogrammos hátrányban van Benővel szemben. Gyakorlatilag Benőnek két dologra kell figyelni, ne nagyon szerepeljen hátul a szektorban, illetve legalább egy helyezés legyen közte és Ricsi között. Egyenlőre ezt tudja tartani, de még nagyon sok idő van hátra.

Az előző fordulókban is inkább a második óra végétől kezd felpörögni a szektor, akkor kezdtek el enni igazából a nagyobb testű dévérek.

Nagy Benő igencsak darabos küszöket fog
Heimann József tizedik keszege
A szektor elejének állása az első óra végén
Walter Tamás is küszözésbe kezdett

Az A szektorban Magyar Szilárd egy rövid ideig tartó keszegezés után kénytelen volt küszözésre váltani, mert megjelentek az etetésen az apró törpeharcsák. A sneciket ütemre lehet fogni, de nem túl nagy az átlagsúlyuk. Itt a sekélyebb víz miatt nem valósítható meg a mélységi snecizés. A segítők szerint a küszökkel a középmezőny felső részéig lehet jutni, mert azért szépen fogják a keszeget is a szektorban.

A B szektor továbbra is a legegyenletesebb szektor, igaz, itt is jelen vannak az apró törpék, de arányaiban több a keszeg. Egy-egy izgalmas percet a befutó bónuszhalak fárasztása jelenti, de igen kicsi százalékban sikerül megfogni őket.

A D szektorban Heimann József tartja vezető helyét, de nagyon jön fel rá Csőregi Balázs. A szektor belső felében kicsit csendesedett a halfogás üteme, vagyis igazából még el sem indult. Újszászi Richárdnak sikerült kissé beleerősíteni, mert nem állt valami fényesen, de a sorban kifogott 6 db jó keszegével sokat lépett előre.

A verseny feléhez értünk, valamikor mostantól kell felpörögni a keszegfogásnak itt. Azt, hogy ezt ki tudja a legjobban kihasználni, most még nem lehet megmondani. Nagyon sok múlhat egy jól elkapott keszegező ütemen.

Az A szektor tegnapi helyére húzott vissza Ribli János
Magyar Szilárd ütemre fogja a snecit, bár nem túl nagyokat
Egy óriás törpe Szákovics Imre horgán
Csillag László
A B szektor állása a verseny fele előtt kicsivel
A szélen biztosan vezet jeleneleg Heimann József
Nagyon kellett már ez a keszeg és társai, mert nem túl jól állt Richárd

Az utolsó óra előtt hihetetlen kiélezett a helyzet a D szektorban. Valahol a középmezőnyben, annak is talán az elején áll a két rivális versenyző, de jelen pillanatban, csak az egymáshoz viszonyított helyzetük a lényeges.

Néhány perccel ezelőtt Benőnek volt 3 keszeg előnye, azt úgy 60 dkg-ra tették a segítők, amikor Újszászi Richárd sikerrel szákolt egy fél kg körüli süllőt. Érezni a levegőben a feszültséget, látszik, hogy mindkét versenyző ideges. Volt néhány rontott kapás, lemaradt hal mindkét részről, ami szintén ezt igazolja. Most jön a neheze, az utolsó óra. Az fog dönteni kinek sikerül jobban a hajrá.

Igen jó dévér tűnik át a vízen, ami aztán sikerrel szákolásra is került
Egy, maximum 2 hal Richárd hátránya az utolsó óra előtt
Egy nyurga a szélről

Minden oldal számítása szerint az utolsó fél óra előtt Újszászi Richárd fél kg-al vezet Benő előtt a szektorban. Ha ez így marad és kettejük közé nem kerül be senki, akkor pontegyenlőség esetén Benő a bajnok, több fogott súllyal. Még 30 perc és kiderül!

Minden darab hal kincset ér!

14 órakor befejeződött a 2012 évi magyar egyéni bajnokság.

Az A szektort Ribli János nyerte
Az B szektorban Faragó Zoltán győzött
A C szektorban Magyar Balázs győzött
A D szektort Heimann József nyerte

Előzetes hírek szerint a bajnok Újszászi Richárd!

Országos Egyéni Horgász Bajnokság - Döntő
Szolnok, Alcsi-szigeti holt Tisza, 2012.08.30-09.02.








HelyNévSZ8H8S8P8ÖsszsúlyÖsszpont
1Újszászi RichárdD54 5104,049 71818,0
2Nagy BenedekD24 0206,057 62919,0
3Magyar BalázsC16 1701,042 14022,0
4Faragó ZoltánB97 7201,053 04723,0
5Magyar SzilárdA66 6103,043 05923,0
6Lőrincz DénesA44 4604,045 35225,0
7Csöregi BalázsD64 3905,043 51927,0
8Szénási Béla ifj.C65 5302,045 11829,0
9Várszegi BalázsD34 7703,047 09030,0
10Molnár László B77 2302,047 81831,0
11Milkovics PéterA33 3708,037 86131,0
12Kaló ZoltánD76 2902,038 78034,0
13Heimann JózsefD97 9801,038 11334,5
14Faragó RóbertB14 2906,038 09235,0
15Walter TamásD42 4709,040 93537,0
16Magyar GáborB44 9504,037 40637,0
17Kovács GergelyB85 6203,043 53538,0
18Szákovics ImreA74 0205,042 73438,0
19Ribli JánosA99 2901,038 37538,0
20Varga JózsefC84 1007,037 11540,0
21Szilvási SzilárdA86 9302,035 46640,0
22Hajdú TamásC25 1504,039 32041,0
23Kovács Dániel B54 3005,036 86443,0
24Kökény JózsefB63 2708,034 55644,0
25Csillag LászlóC34 3805,034 44746,0
26Bajcsi AndrásB23 7307,034 14546,0
27Pozsonyi CsabaC44 2006,033 82847,0
28Nagy AndrásC55 4703,031 57550,0
29Luzsinszky TamásA23 7406,031 57151,5
30Gábor AndrásA13 4107,027 60151,5
31Ambrus TiborD83 1507,034 46552,0
32Erdélyi RóbertB31 9509,030 03452,0
33Holczinger ZoltánA52 6309,031 09854,0
34Csomor PéterD13 0308,029 28854,0
35Mészáros GyulaC72 4309,026 96655,5
36Nevelős BélaC92 7408,025 02456,0

A dobogó első három helyezettje

A válogatott keret további 4 tagja: Heimann József, Magyar Gábor, Walter Tamás, Varga József.

A végeredmény letölthető: INNEN

További képek megtekinthetők: Facebook oldalunkon

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.