A bolognai botos horgászat szépsége Cralusso úszókkal I. rész
|
|
Hazánk talán leginnovatívabb úszófejlesztője Králik Károly, a Cralusso tulajdonosa. Az igazi folyóvízi szezon kezdetén meghívtuk Károlyt, hogy mutassa be a bolognai boton használható úszóikat, adjon segítséget azoknak, akik már használják termékeiket, és nem utolsósorban csináljon kedvet ehhez a tipikus folyóvízi módszerhez azoknak, akik már kacérkodnak a gondolattal! Hogy még egy kihívást támasszunk Karcsi elé, a horgászat helyszínéül hazánk leghosszabb folyóját, a Tiszát választottuk. |
![]() Takács Péter |
A horgászatra a Tisza tímári szakaszán került sor. A legfontosabb információ erről a vízterületről, hogy a meder rettentően változatos. 2 méteres mélységtől a 10 méternél is nagyobb mélységgel is találkozhat a horgász a parttól 10-20 méteres sávban. Emellett helyenként igen akadós. Ezért aki ide ellátogat, annak mindenképp javasoljuk, hogy a teljes kipakolás és készülődés előtt egy bolognai bottal tapogassa fel a medret, nehogy meglepetés érje, miután begombócolta az alapozó etetését.
A köves, változatos mederszerkezetet és akadókat, amik a horgászatot igencsak megnehezítik, a rendkívül nagy fehérhal-állomány kompenzálja, ami segít elfeledtetni a horgászat nehézségeit.
Králik Károly az általa tervezett Cralusso úszókat mutatta be |
A horgászat helyszínéül a Tisza tímári szakaszát választottuk |
Háttérnek nem is kérhetnénk szebbet |
Ha már Haldorádó meghívásra érkezett Králik Karcsi, etetőanyagnak is Haldorádó termékeket javasoltunk használatra számára. A keverék Döme Gábor egyik kedvenc folyóvízi keveréke, ami a Dunán már számos horgászaton igazolta kiváló mivoltát. „Ha a Dunán nem menekülnek előle a halak, a Tiszán sem fogja a keszegnép megvetni!”, mondtuk Karcsinak, aki örömmel elfogadta a javasolt receptet.
Az etetőanyag Döme Gábor receptjavaslata alapján állt össze |
A keverék legfontosabb jellemzője, hogy finom szemcsemérete mellett egy igazán tartalmas, intenzív aromájú etetőanyagot kapunk, ami a nehezítő anyagoknak köszönhetően a mederfenékre süllyed és szinte odatapad. A Terre De Fond földnek köszönhetően a keverék kifejezetten nehéz lesz, ami előny ezen a partszakaszon, ahol a meder folyamatosan mélyül befelé. Ha a hal beletúr, intenzív felhőt képez, ami mágnesként vonzza a többi fehérhalat etetésünkre.
A horgászhely kiválasztása, a meder feltérképezése után következhet az etetőanyag bekeverése |
Karcsi az aromát mindig a vízhez keveri és így adagolja a keverékhez, így egyenletesebben eloszlik, mint ha töményen öntenénk az etetőanyagra |
Ameddig az etetőanyag szemcséi áznak, össze lehet ragasztani a csontit |
A két pontosan egymásba illő tál kiválóan alkalmas arra, hogy az alsóban lévő csontik közül kipréseljük a levegőt |
Bár állókép, de higgyétek el, alig-alig tudnak mozdulni a csontik, ráadásul anélkül, hogy kézzel hozzájuk kellett volna nyúlni |
Karcsi az etetéshez lapítottabb gombócokat készít, ezzel is nehezítve azok elgurulását |
Az etetőanyag vízbe kerülve könnyen nyit, de továbbra is nehéz marad, szinte ragad a fenékhez… |
De ha egy hal beletúr, hatalmas felhőt húz, amit a sodrás irányjelzőként visz magával |
Ha megvan az etetésre kinézett távolság, mindenképp jelöljük meg a zsinóron… |
… ugyanis így, ha újat kell dobnunk – mert az úsztatás végére értünk –, hajszálpontosan visszatalálunk az etetési sávra az úszónkkal |
Az etetőgombócokat bolognai horgászatnál soha ne felfelé, hanem pár fokkal magunk alá dobjuk… |
… valamint az úszó távolságánál picivel közelebb |
Ha már szóba került a szerelék, lássuk, miből is áll Karcsi bolognai végszereléke. Az egész lelke egy Cralusso fejlesztés, mégpedig a Bolo nevű bolognai úszó. Hogy mit kell tudni erről az úszóról, mi a működésének a lényege, erről kérdeztük Králik Károly fejlesztőt.
A bolo úszó került először bemutatásra a horgászat során |
Cralusso Bolo bolognai botos úszó.
A folyóvízi horgászat problémája a visszatartás esetén kisodródó úszó, mely nem az etetési sávon halad. A Cralusso Bolo úszó erre a problémára nyújt megoldást, különleges kialakításának és működésének köszönhetően kisodródás nélkül vezethető akár hosszabban leúsztatva az etetésen, ahol meglepően nagyobb méretű halakat is foghatunk.
A Cralusso Bolo úszó csomagjában számos antenna, valamint a kétféle folyásiránynak megfelelő adapter található |
Az a szabály, hogy amerről folyik előttünk a folyó, arra mutasson az adapter szára – esetünkben jobbról folyik, tehát a kék szilikonnal jelölt adaptert kell az úszóba tenni |
A szerelék elkészítéséhez az alábbi eszközökre lesz szükségünk (nem kell megijedni, egyszerűbb, mint aminek e fotó alapján tűnhet!) |
A bemutatandó szerelék lényege, újrakötése nélkül is alkalmazkodhatunk vele horgászat közben a változó körülményekhez: változtathatunk az más módszerhez alkalmazni kívánt úszóméreten és súlyozáson. Így egy mozdulattal túlsúlyozható az úszó, ugyanakkor a főólom elhelyezéséből fakadóan kapáskor nem jelent komoly ellenállást a hal számára. Ráadásul az úszót levéve el is csomagolhatjuk a komplett szereléket a bottal együtt, és ha máshova megyünk legközelebb horgászni, ahova, mondjuk, nagyobb úszó kell, az egy mozdulattal, a szerelék megbontása nélkül kivitelezhető. Természetesen a szerelék kialakítása lépésről lépésre bemutatásra kerül a filmben!
A Cralusso rendszerének köszönhetően egy mozdulattal cserélhetők az úszók és az ólmok is, nem kell bajlódni a szerelgetéssel. Ha a képen látható módon készítjük elő szerelékünket, akkor a 3-20 g-os Bolo úszók bármelyikét feltehetjük és az ólmozást is hozzáigazíthatjuk a szerelék megbontása nélkül |
Első lépésben tegyünk fel 1 rövidebb és 3 hosszabb szilikon cső darabot, valamint egy gumiütközőt, majd a hobbi készletből egy, a tervezett ólomfüzér hosszának megfelelő műanyag csövet, alá pedig a sörét jelzőólmok kerüljenek fel.
Legalulra jöhet a gyorskapocs |
A legfelső szilikon az úszó felső adapterére, míg az alatta lévő három az úszó szárára kerül |
A hasított gömbólmok felkerülnek a műanyag csőre… |
… így azok garantáltan nem sértik meg a főzsinórt, 100%-ig csúszóra vannak szerelve, amit felülről a gumiütköző, alulról a sörétólmok határolnak (esetleg alulra a műanyag cső alá kerülhet még egy kis szilikon csődarab, hogy tompítsa az ütközést) |
Szerelék kész, következhetett a horgászat! Igazán élménydús horgászatban volt Karcsinak része, hiszen már az első úsztatás halat adott, és a pár órás horgászat során nem volt olyan, hogy kapás nélkül kellett volna kivenni a szereléket. Ízelítőül következzen néhány fotó az igazi bolognai botos élményhorgászatból!
A bolognai bottal ismerkedők számára Karcsi dobási technikát is javasolt |
A lényeg, hogy folyási irány szerint alul érjen be az ólom, felette az úszó, így szinte nulla a gubanc esélye. Jól látható a bal alsó kis képen a kiterült szerelék vízbe érése: főólom, jelző, csali – 3 kis karika |
A Bolo úszó lassított csalivezetést tesz lehetővé |
Az úszó pontos vezetése már fél siker |
Amikor a halak az etetés környékén bóklásznak, elég „megsleppelni” a csalit…. |
… és a következő pillanatban már merül is az úszó, jöhet a bevágás! |
Akik szeretik a finomszerelékes horgászatot, azoknak hazánk folyóin is élménydús horgászatban lehet részük egy bolognai bottal |
Gombóc csapódik… |
… úszó merül, és már indul is a bevágás |
A sleppelés lényege, hogy a folyásnak felfelé húzzuk meg az úszót, ami kialakítása miatt nem kifelé, a part felé mozdul el, hanem a parttal párhuzamosan – ilyenkor a csali fellibben |
A Bolo úszó mozgását az alábbi ábra szemlélteti |
Ez a film Full HD minőségben is megtekinthető, amely a legjobb képminőség mellett biztosítja a modern eszközökön (okos telefonokon, táblagépeken) való gondtalan lejátszást is!
A következő részben bemutatásra kerül a Bolo úszó mellett a Golf, valamint a tradicionális Cralusso úszó a Surf is |
Írta: Takács Péter, Králik Károly
|
|
| ||||||||||||
|
|
| ||||||||||||
|
|
| ||||||||||||
|
Kapcsolódó írások
|
|
||||
|
|
||||
|
Ajánlott termékek - Bolognai botos horgászat (1002db termék) (Kattintson ide!) |
Ajánlott írások - Bolognai botos horgászat (112db írás) (Kattintson ide!) |
Kérés feldolgozása folyamatban... Hiba az adatok betöltése közben.
|