Red Army – amikor egy amur álom valóra válik

Mindig is szerettem új vizeket megismerni, megpróbálni becserkészni a benne rejlő nagy halakat. Állandóan kutatom a kis, eldugott vizeket, amelyek még nagy halakat rejthetnek. Hosszas kutakodás után bukkantam erre a Zala megyei kis tóra Pacsa városa mellett. Erre a tóra vigyáznak a helyi horgászok, ezért nem adnak ki napijegyet és vendéghorgász is csak helyi tag társaságában tud horgászni a vízen. Megjegyzem, a mai világban ezzel tökéletesen egyetértek! Naponta többször ellenőrzik a horgászokat, ezzel is vigyázva a jövő kincsére. Rá kellett jönnöm rövid ott-tartózkodásom alatt, hogy ha minden vizünkre így vigyáznánk, akkor tele lenne az ország ilyen szép horgászhelyekkel és benne rejlő halakkal, de sajnos nem így van.

Ádám barátommal nagy nehezen megtaláltuk azt az időpontot, amikor tudok 36 órát horgászni a tavon – ezúton is szeretnék neki és a vendéglátóimnak köszönetet mondani! A tóhoz érkezésemkor választhattam, hogy a gáthoz közeli mélyebb részt vallatom, vagy a hátsó, sekélyebb részt akarom meghorgászni, ahol egy-két nagyobb akadó is található. Mivel Ádám az elmúlt két hétvégén szinte nullázott a hátsó, sekélyebb részen, így könnyű volt döntenem és a szimpatikusabb mélyebb részre esett a választásom. Táborverés után már sorakoztak a viharfelhők, egyből megváltozott a tó hangulata. „Igazi nagyhalas idő ez, Ádám”, jegyeztem meg halkan.

Jönnek a viharfelhők

A felszerelésem a következő volt: a főzsinór Trabucco S-Force 0,40 mm, PB Product Downforce 45 lb leadcore 1 méteres hosszúságban, a 170 g-os Fox ólmot pedig Korda Lead Clip és a hozzá való gumiharang rögzítette. Előkémet a Berkley Whiplash pergető fonott zsinór 0,15 mm átmérőjű változatából kötöttem, hossza 20-22 cm volt. Carp’R’Us 4-es Longshank horgot használtam egy kis fémkarikával, és a végén egy zsugorcsővel tettem fogósabbá a végszerelékemet.

A horgászatot a szokásos módon kezdtem. Egyik szerelékemre csalinak CFB Monsterfish bojlit raktam, a másik horgom alá pedig CFB Red Army bojli került fluoro pop-uppal kikönnyítve. Etetésként magmixet, pár szem halibut pelletet és bojlit használtam. A tó közepét horgásztam meg, bízva abban, hogy az nyugodt terület és bármikor bejöhetnek a nagyobb halak az etetésre.

A délelőtt folyamán pár kisebb ponty jelentkezett, mindnek az édes pop-uppal kombinált fűszeres golyó tetszett meg. Délután megjelentek az első gyanús forgások az etetés felett, a kis háromszög uszonyok árulkodtak az amurok jelenlétéről. A pontykapások teljesen abbamaradtak. Sötétedéskor – akkor már szemelkélt az eső – vad, húzós kapásra lettem figyelmes. A bevágás után ismerős húzást éreztem: úgy jött felém az ellenfél, mint egy darab fa. A parthoz közel érve megmutatta erejét és 2-3 kirohanással jelezte, hogy nem szeretne szákba kerülni, de nem volt más választása. 10 kilót mutatott a mérleg. A fárasztás közben teljesen ránk sötétedett.

Az első esti látogató egy 10 kg-os amur volt

A pontymatracon látszott az amur „maradéka” és az, hogy jól reagálnak az etetésre, ízlik is nekik.

Szépen szedegette az etetést

Mivel hosszú nap volt, mindannyian aludni mentünk a sátorba. Fél 12 felé megmutatták a felhők, hogy mit is tudnak: percenként néha több villámlás ért földet, a szakadó eső pedig nem hagyott minket aludni. Szinte egyfolytában dörgött az ég a zalai dombok felett! Nézve a sátor tetejét, vártam, hogy elálljon az eső és azon morfondíroztam, hogy nem örülnék, ha éppen ebben az ítéletidőben lenne kapás. Pár perc múlva mégiscsak ez történt! Vad, ejtős kapás volt a bal oldali botomon. Fejlámpámmal kivilágítottam a sátorból: a zsinór teljesen belazult… esőruhát és edzőcipőt felvéve rohantam ki a bothoz, amit kézbe véve megpróbáltam felvenni a kontaktust a hallal. Tekerhettem legalább 30 métert, mire azt éreztem, hogy a bot elnehezedik. Egy határozott emelést követően elkezdtem a halat fárasztani. Az eső közben ömlött megállíthatatlanul, a villámok csapkodtak körülöttem, és volt, hogy több másodpercig nappali világosság volt a tavon. A botspiccet a vízbe tolva kezdtem el magamhoz húzni a halat. Nem nagyon mertem hadonászni a levegőben a bottal, nehogy belém vágjon a villám. Mikor a hal közelebb ért, a fejlámpámmal rávilágítottam. 10-12 kilósra saccoltam. Kiabáltam: „Ádám, Móni, gyertek segíteni szákolni. a rodpod és a nádfal között körülbelül 1 méteres helyem volt fárasztani és szákolni!”… de annyira szakadt az eső, hogy kiabálásom nem hallatszott be a sátorba! A féket kinyitottam és elléptem a szákért, ám a hal nyomban lehúzott 20 méter zsinórt. A szákot a vízbe tettem és megpróbáltam az amurt egyedül megmeríteni, sikertelenül. Amint hozzáért a szák a hasához, a rod-pod alatt jobbra megint kirohant, fékem visításba kezdett. Óvatos, lassú pumpálás után sikerült a szákba befordítani. Megpróbáltam egy kézzel kiemelni a halat, de nem sikerült. Ekkor átfutott az agyamon, hogy volt már párszor hasonló helyzet pontyokkal, és azoknak a súlya mindig kettessel kezdődött. Két kézzel és már majdnem bokáig sárban állva cipeltem a halat a pontymatracra. leraktam, majd megdöbbentem, hogy kilógott az 1 méter hosszú matracról.

Most már mindenki kijött a sátorból és segítettek fényképezni, illetve a halat lemérni. A mérleg 23,20 kg-ot mutatott! Örömujjongás az éjszakában… csak most kezdett el bennem tombolni az adrenalin. Kezem-lábam remegett, mint a kocsonya! Olyan vastag volt az amurtest, hogy egyszerűen alig értem át a kezemmel.

Alig érem át a több mint egy méteres amurt

Ádám segítségére volt szükségem, hogy a halat sérülésmentesen a kezembe vehessem.

Eltörpül a kezem a hal farokúszójához képest

Ádám barátom segít az óriási hal kézbevételében

Az öröm határtalan, 23,10 kg

Minden szögből lefényképeztük a halacskát, hogy örök emlék maradjon.

Még egy kép szemből

Siettünk a képek elkészítésével, mert tudtuk, hogy az amur nagyon kényes hal, minél hamarabb vissza kell helyezni a vízbe, nehogy elpusztuljon vagy maradandó sérülést szerezzen!

Farkánál fogva és előre-hátra tologatva próbáltunk életet lehelni az amurba, ami pár másodperc múlva sikerült is. Heves csapkodások közepette visszatért családjához, búcsúzóul még kaptam egy jó adag tóvizet a nyakamba.

Ezután csak ültem a stég szélén és nem hittem el, hogy pont velem és pont most történt meg. Az éjszaka további része csendesen telt. Reggel frissítettem a csalikat, hátha lesz még valami meglepetés.

Red Army + édes pop-up

A csali, amit soha nem felejtek el

Volt még 3 kapásom délelőtt, de mind kisebb pontyok voltak, amiknek természetesen örültem, mert a tó többi részéről jött a hír hogy nem nagyon eszik a hal. Mivel horgászatom lassan véget ért – hamar elment ez a másfél nap –, lassan pakolászni kezdtem. A nagyvárosba az isteni vaddisznópörkölt elfogyasztása után indultunk vissza. Köszönet érte a főszakácsnak és a helyiek vendégszeretetének. Bizton állíthatom, hogy egy életre belopták magukat a szívembe!