Rezgőspicces finomságok

Rezgőspicces finomságok

Az elmúlt időszakban rengeteget horgásztam feederbottal folyóvízen, főként kisebb testű keszegfélékre. Miután megismertem célhalaim viselkedését és számtalanszor kipróbáltam kedvenc végszerelékeimet, kialakítottam a nyerőnek vélt taktikát. Ennek ismertetését tűztem ki írásom céljául…

Mielőtt bármit írnék, szeretném leszögezni azt, hogy a fő célom az volt, hogy a keszegféléket a lehető leggyorsabb ütemben tudjam fogni. Mindig is csodálattal néztem az olyan horgászfilmeket, amikben neves horgászok gyorsan, egymás után kapkodják ki a halakat a vízből. Sokáig abban a hitben éltem, hogy a rendelkezésemre álló horgászvizek egyszerűen nem alkalmasak erre, pedig csak néhány összefüggést kellett észrevennem ahhoz, hogy az évekig horgászott folyószakaszok keszegjei a bedobás után akár másodpercekkel felvegyék a csalétket. A technika nem alkalmas nagytestű, több kg-ot meghaladó halak folyamatos fogására, de ha valaki megelégszik azzal, hogy a néhány dekától a maximum 1 kg-ig terjedő keszegféléket az egész horgászat alatt szinte folyamatosan tudja fogni, akkor itt most megtalálhatja számítását. A módszert nem én találtam ki, inkább arról van szó, hogy a másoktól átvett információmorzsákat saját tapasztalataimmal ötvöztem és saját elképzeléseimhez idomítottam. Mielőtt nekikezdenék azon hat pont elemzéséhez, amely a teljes horgászatot magába foglalja, leírom azt a mozzanatot, amelynek tudatosítása az első lépés az ütemes halfogás felé. Ráadásul hobbihorgászatnál kiváltképp nagy dolog ez, hiszen konkurencia nélkül, a parton egyedül horgászva igen sok halat gyűjthetünk magunk elé. Induljunk ki abból, hogy az etetésünket kellőképpen nehezített és igen fajsúlyos etetőanyagból készített gombócokból alakítjuk ki. A rezgőspicces horgászatnál ritkán horgászunk 15 m-nél közelebbi távot, és mivel eredendően a folyóvízi horgászatról van most szó, semmilyen marker vagy egyéb alkalmatosság nem áll rendelkezésünkre az etetés ideje alatt. A gombócok bejuttatásának pontos irányát még meg tudjuk határozni egy, a túlparton kinézett támpont segítségével, de távolságát már nem. De nem is ez a probléma, hiszen ha ezt még - mondjuk, egy bója segítségével - meg is tudnánk oldani, saját korlátaink közbeszólnak. Bármilyen gyakorlattal is rendelkezünk, annyira pontosan nem tudhatunk etetni - főként nagyobb távolságra -, hogy az kellően koncentrált, így igazán hatásos legyen a halak számára. És pont az ilyen, nagyobb távolságok esetében szól közbe egy további tényező, ami nem más, mint a távolság hamis érzékelése a vízen. A helyzetet tovább rontja az is, hogy a mértanilag szabálytalan gombócokra repüléskor, becsapódáskor és süllyedéskor minden esetben más irányú és mértékű erők hatnak, így a vízbe csapódás helye és a mederre érkezés helye felülnézetből igen nagy különbséget mutat - és nem csak a sodrás irányába. Képzeljünk magunk elé egy tagolt, változatos folyómedret, amelynek 1 m2- én terül el az etetésünk. Már az ilyen, igen koncentráltnak számító etetésen is milyen kicsi az esélye, hogy az ott szemezgető hal éppen a horgunkat találja meg, hát még akkor, ha ennek többszöröse az a felület, amelyen etetésünk elterül. Volt szerencsém olyan tiszta és viszonylag sekély vizeken horgászni, ahol magam győződhettem meg e feltevés helyességéről. Gondolhatjátok, ezután el is ment a kedvem a gombócos etetéstől. Tehát ismét oda jutottunk el, hogy a mai, folyamatosan fejlődő feederbotos horgászat során a zsinór klipszbe való kiakasztása nemcsak bizonyos esetekben indokolt, hanem egyenesen alapkövetelmény mind álló-, mind folyóvízen. Leegyszerűsítve: mindig.

1. A horgászhely kiválasztása

A vadvízi horgászatok során a horgászhely kiválasztásának kulcsfontosságú szerep jut. Meg kell ismernünk az adott folyószakasz medrét, az ott élő halakat és azok viselkedését. Mivel folyóink rendkívül változatos körülményeket képeznek, ezzel a témával általánosságban nem tudunk foglalkozni, ezért leírom azt, hogy én miért pont ezt a helyet választottam. Horgászhelyem ezen a néhány km-es szakaszon egyedinek számít, ezen a részen máshol nem találkoztam még csak hasonló körülményekkel sem. A főmeder a túlpart mellett húzódik, ott a víz lényegesen mélyebb, és a sodrás is erősebb. Ott a parttól 20-25 m-re horgászva 50-60 g-os súlyra is szükségünk lehet ahhoz, hogy a szereléket stabilan meg tudjuk tartani, míg ezen a parton ugyanebben a távolságban akár egy 20-30 g-os kosár is elegendő. Mivel a sodrás ereje ezen az oldalon lényegesen gyengébb, itt több hordalékot rak le a folyó. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a főmedertől az innenső part irányába egyre iszaposabb a meder. Én azon a részen fogok horgászni, ahol a főmeder és az iszapos rész találkozik, mert úgy tapasztaltam, hogy a legtöbb kapást ez a hely adja.

A Kis-Duna

2. A horgászállás kialakítása

A pörgős, gyors keszeghorgászatnál a versenyláda nagy előny, de nem alapkövetelmény. A horgászállás kialakításánál arra kell ügyelnünk, hogy minden eszközünknek meglegyen a stabil helye. Az egész technika arra épül, hogy a hal megakasztása és a szerelék visszadobása közti időtartamot a lehető legjobban lerövidítsük, aminek alapfeltétele, hogy a teljes mozdulatsort rutinból csináljuk.

3. A felszerelés ismertetése

Nyilván a használt horgászeszközöket az adott körülményekhez és saját magunk ízléséhez kell megválasztanunk. Én jobban szeretem a rövidebb és kissé keményebb botokat. Az ilyen gyors horgászatnál kényelmetlen a hosszabb - ezáltal vastagabb - botokkal suhogni, mert nagyobb erő kifejtésére van szükség megmozdításukhoz, ráadásul nem is tudjuk őket olyan gyorsan mozgásba hozni. Ez számadatok tekintetében általában 3,6 m-es hosszt jelent nálam, de ha a körülmények engedik, lemegyek akár 2,7 m-es hosszig is. A keményebb karakterisztika alatt medium-heavy-t értek, de ez nem is fontos, hiszen a különféle gyártók azonos karakterisztika-jelzéssel ellátott botjai közt is nagy különbségek vannak. Inkább az a fontos, hogy a bot gyors csillapítású és kellőképpen merev legyen, mert a legfinomabb kapásokat csak akkor tudjuk megfogni, ha a bottal már a berántás ívének elején fel tudjuk tépni a kosarat a fenékről.

Mozdulatlan spicc - ennél a módszernél ritka pillanat

4. A végszerelék ismertetése

Az alkalmazott végszerelék milyensége szintén ízlés dolga, illetve a körülmények szólhatnak még bele. Én a magam részéről azt tartom fontosnak, hogy nem használok gubancgátló csövet vagy valamilyen egyéb szilárd alkalmatosságot. Az üreges csőbe levegő szorulhat, ekkor a fenékről elemelkedve zavaróan hathat a halakra. De félreértés ne essék! Nem azt mondom, hogy ezek alkalmazása mindenképpen negatív hatású, hiszen rengetegen használják eredményesen, csupán a magam részéről a biztonság kedvéért kerülöm alkalmazásukat. Az én szerelékem egy karabineres forgókapocs felfűzésével kezdődött, melynek köszönhetően akár horgászat közben is gyorsan cserélhetem a kosarakat. Ez után egy gumigyöngy, majd egy forgó következett. A forgóhoz egy 10-12 cm-es erőgumit rögzítettem, melynek másik végébe az előkék gyors cseréjét biztosító Haldorádó Feeder Gyorskapcsot kötöttem. A horgászat során egy 30 g-os Haldorádó Special Round Feeder etetőkosarat használtam.

A 30 g-os Haldorádó Special Round Feeder etetőkosarat használtam
Az előke gyors cseréjét…
… a Haldorádó Feeder Gyorskapocs biztosította

5. Az etetőanyag ismertetése

Etetőanyagom alapja 1 kg Haldorádó Nagy Dévér volt. E módszernél egy 3-4 órás horgászathoz az 1 kg etetőanyag bőven elegendő. Az etetőanyaghoz még szárazon három alkotóelem került, amelyek a következők voltak: pirított, őrölt kendermag, vegyes süllyedő angolmorzsa és PV1. Ezek nem pontosan kimért mennyiségek voltak, mindegyikből egy bő marék került a keverékhez. Ezután felvizeztem a kaját, majd hozzátettem az utolsó adalékot is, a sárga színű felhősítő anyagot.

Keverékem alapja…
… 1 kg Haldorádó Nagy dévér etetőanyag volt
Szárazon 3 adalék került hozzá: PV1, vegyes süllyedő morzsa és pirított, őrölt kendermag
Bekeverés után hozzákevertem a sárga felhősítő anyagot is

6. A horgászat taktikája

A horgászat elején a túlparton kinézek egy támpontot, bedobom a szereléket a kívánt távolságra, majd a zsinórt kiakasztom az orsó klipszébe. Egy további támpontot is ki kell nézni, amihez a bot tartását tudom viszonyítani dobás közben. Ez nagyon fontos, hiszen, a legpontosabb dobásokat úgy érhetjük el, ha a szereléket mindig olyan erővel indítjuk útnak, hogy az minden esetben kihúzza az összes zsinórt, és ha a bot minden esetben ugyanabba a pozícióba kerül, amikor a lefutó zsinór megakad a klipszben. A dobásokat a kapásoktól függetlenül (tehát akkor is, ha nincs kapás) maximum 2-3 percenként kell ismételnünk. Ha egy ilyen gyors, pörgős keszeghorgászatnál a hal 2-3 perc alatt nem húzza el a szereléket, akkor ott valami gond van. Persze a gyakori újradobásnak nem csak ez az értelme, hiszen így tudjuk biztosítani azt, hogy horgászhelyünkön - gombócos etetés nélkül is - folyamatosan legyen etetőanyag. Ha kizökkenünk az ütemből és hosszabb ideig nem jut be etetőanyag, akkor halaink odébbállnak, és az egészet kezdhetjük elölről.

A folyó igen tekintélyes fajgazdagsággal bír: bodorka…
… karikakeszeg…
… szilvaorrú keszeg…
… bagolykeszeg…
… dévérkeszeg…
… jászkeszeg…
… leánykoncér
A módszernek…
… sok szép fogást köszönhetek

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.