De mi is az a drop shot?

De mi is az a drop shot?

De mi is az a drop shot, teheti fel a kérdést a pergetéssel, rablóhalas horgászattal most ismerkedő horgász, hiszen az elmúlt években egyre jobban elterjedőben van ez a fajta horgásztechnika. 4-5 évvel ezelőtt még csak mint misztikum hangzott el ez a szókapcsolat, mára szinte a csapból is ez folyik. Egyértelmű, hogy idő kellett hozzá, hogy ismertté váljon, mert - valljuk be őszintén! - ha valamivel fogunk, akkor nem akarunk váltani, ha valamiben nem bízunk, nem is próbáljuk ki… De mi van, ha kapások ugyan vannak, mégsem fogunk halat megszokott módszerünkkel? Na, ilyenkor érdemes elgondolkodni az effajta „finomításon”!

Az új módszer sikeres alkalmazásának csak a fantázia szab határt!

Mint az a múlt heti cikkben napvilágot látott, a Haldorádó 2012 őszén új termékkörrel jelent meg a ragadozó halakra horgászók számára. Természetesen ebből nem maradhattak ki a drop shot módszerhez kötődő eszközök sem. Ebben a cikkben e termékeken keresztül mutatjuk be, hogy „Mi is az a drop shot”, hogy azon horgászok is kedvet kapjanak hozzá, akik eddig megrögzötten ragaszkodtak megszokott módszereikhez, illetve a kezdők is képbe kerüljenek, hogy mit is jelent ez a szókapcsolat.

A célunk megtudni, kik ütik-vágják a mélyben a csalinkat, de mégsem akadnak meg… vagy mégis?

De mi is az a drop shot?

Szó szerint lefordítani nincs értelme, így célravezetőbb, ha leírjuk, mit is jelent ez a valóságban. A hagyományos ólomfejes pergetésnél - legyen szó gumihalas vagy épp twisteres horgászatról - a műcsali rögzítésére a jig fej szolgál. Ez tartalmazza a horgot, valamint a szerelék használhatóságát biztosító ólmot is, ami így végólomként működik. A drop shot technika lényege, hogy a műcsali és a szükséges ólom külön-külön helyezkedik el végszerelékünkön. Lényege, hogy a műcsali sosem ér a fenékre, hanem az ólomtól beállított távolságban, vízközt helyezkedik el. Ennek igen nagy jelentősége van, hiszen hagyományos twisteres pergetésnél nem tudjuk megállítani vízközt a csalit, hogy támadási pontot adjunk a halnak, hiszen műcsalink az ólom miatt a fenékre süllyed. Ehhez képest a drop shotnál akár egy gyorsabb léptetés-sorozat után is „megálljt” parancsolhatunk a csalinknak, ami gyakorta ki is váltja a támadási ingert. Lehet függőlegesen is alkalmazni csónakból, de lehet eldobni, megvárni, míg feneket ér az ólom, majd visszafelé, magunk felé léptetni. A felhasználhatóságnak csak a fantázia és a horgászatra szánható idő, valamint az akadók mennyisége szabhat határt…

Köves, akadós, nehéz terepek meghorgászására is ideális! Ez nem azt jelenti, hogy könnyű, hanem csupán azt, hogy eredményes

A technikához lehet alkalmazni monofil főzsinórt, ilyen esetben akár közvetlenül arra is „felépíthetjük” a drop shot technikát, de lehet használni fonott főzsinórral is, ilyenkor azonban szükségünk van egy monofil, vagy az erre még alkalmasabb fluorocarbon előkére. Ennek az előkének a hossza a megszokástól, meghorgászott vízterülettől függ, 50 cm-től akár másfél méter is lehet.

A speciális horog meglapul a műcsali felszínén
A Fox például direkt erre a célra gyárt hasított műcsalikat, hogy még könnyebben kerüljön akadási pozícióba a horog, ha „valaki” meg akarja enni a csalit

Erre a fluorocarbon előkére kerül - akár egy oldalág - a különleges formájú horog, amelyet szokás offset, worm vagy drop shot horognak is hívni. A szereléket végül a módszer nevét adó, drop shot kapoccsal ellátott ólom zárja. Ez kerül a fluorocarbon zsinóron legalulra. Nem véletlenül szerepel ez a szó és nem a „legvégére”, mivel sorban legalul helyezkedik el, de korántsem biztos, hogy a legvégén is lesz a zsinórnak.

A végszerelék talán legfontosabb eleme a különleges kapoccsal ellátott ólom

Ennek az ólomnak az lesz a funkciója, hogy beállítsa a csalink mederfenéktől való távolságát. Mivel ez az ólom mindig le fog koppanni a fenékhez, ha közel csíptetjük be a felkötött horoghoz, akkor a műcsali egész közel lesz a fenékhez. Míg ha nagy távolságot hagyunk - akár egy métert a horog és az ólom között -, akkor tudni fogjuk, hogy amikor érezzük, hogy az ólom feneket ért, akkor a csalink 1 méterre van tőle. Ennek még sok jelentősége lesz…

Kezdjünk is hozzá, állítsunk össze egy drop shot szereléket a könnyebb megérthetőség érdekében!

Első ránézésre talán rémisztőnek tűnhet, de segítünk eligazodni

Mint azt korábban írtuk, szükségünk van fluorocarbon zsinórra, horogra, ólomra, no meg műcsalikra.

Műcsalik

A módszerhez készülnek speciálisan erre kifejlesztett plasztik csodák. Ezek nagy többségére jellemző a vékony, folyamatosan karcsúsodó test, gyakran előfordul, hogy még külön farokrész sincs, hanem egyenesen végződik, de találunk szimpla vagy akár villás farkat is. Egy dolog azonban mindre jellemző, a nagyon lágy kivitel, amivel el lehet érni azt, hogy minimális csuklómozdulattal is táncra tudjuk bírni a víz alatt. Vannak kimondottan akció nélküli ún. „No Action Shad” csalik, amik gyakorlatilag csak néznek, mint a sült hal, ezeket kizárólag a horgász cincálása kelti életre. De akár a hagyományos twistereinkkel is próbálkozhatunk - mit veszíthetünk?! -, hiszen a pergetés arról szól, hogyan csapjuk be a ragadozókat!

Ha elkezdjük a rendrakást, már tisztul a kép, mire is lesz szükségünk

Drop shot ólmok - Haldorádó Drop Shot Lead Long set, Ball Set

A módszer lelkét a drop shot ólmok adják. A Haldorádó a Predator System elnevezésű, ragadozó hal vonalba tartozó kelléktárába két típust vett fel. Az egyik a Long set elnevezést, míg a másik a Ball set elnevezést kapta. Nem nehéz kitalálni, pláne a képeket elnézve, hogy melyik-melyik…

A Long set - pálca alakú ólmokat célszerűbb köves, akadósabb terepeken használni

A pálca alakú ólmot célszerű a köves, akadósabb terepeken használni, hogy minél kisebb legyen a leakadás esélye, míg a gömb változat a nyílt, kevésbé akadós terepen javasolt. Mindkét ólom változatnál 6 méret került egy csomagba, így 5-10-15-20-25, valamint 30 grammos, matt feketére szinterezett ólom áll rendelkezésünkre.

A gömbólmok ideálisak akadómentes medertörések feltérképezésére is
Az ólom lelke a kapocs, amibe meg tud szorulni a fluorocarbon előke
Kezdjünk akkor hozzá a szereléshez!

Első lépésben fel kell kötni a horgot. A drop shot szerelék előnye, hogy akár előre, otthon is el lehet készíteni, és ha a pergetés közben váltani szeretnénk erre a módszerre, csak fel kell kötni a kész szereléket a fonott főzsinórra. Ez esetben először vágjuk le a szükséges fluorocarbon zsinór darabot. A leggyakoribb hossz az 1 méter, amiből a főzsinór felőli oldalra felköthetünk egy not-a-knot kapcsot. Ezután következhet a horog felkötése. Az 1 méteres szálra ezúttal úgy kötjük fel a horgot, hogy kb. 40 cm legyen a horog felett és 60 cm maradjon alul az a szakasz, aminél a fenék távolságát az ólom megfelelő helyen történő rögzítésével majd állítani tudjuk.

Fűzzük át a fluorocarbon zsinórt a horog szemén úgy, hogy felül legyen az, ahova a főzsinórt fogjuk kötni, alul pedig majd az ólom helye. Ez alapján pozícionáljuk a horgot a zsinóron a tervezett felül 40, horog alatt 60 cm arányban
A horog alatt képezzünk egy szimpla hurkot, ezt fogjuk oda a horog alatti szálhoz
Ezután a horgot háromszor-négyszer fordítsuk át a hurkon
Szépen becsavarodtunk… ha ezt látjuk, jól látjuk!
Ezután szépen, lassan húzzuk meg a két szárat
Íme, a felkötött horog

Az elkészült kötést már elmozdítani értelemszerűen nem lehet a zsinóron, ezért fontos, hogy ott kössük meg, ahol azt a főzsinór és fluorocarbon találkozásától mért távolságban látni szeretnénk. Alternatív megoldás, ha nem vágjuk le előre a zsinórt, csak annyit tekerünk le, amennyit a horog alatt szeretnénk hagyni, mint állítgatható távolság. Felkötjük a horgot és utána vágjuk le a megfelelő zsinórszakaszt. Mennyit érdemes a horog felett hagyni? Abból induljunk ki, hogy a célhalunknak, a süllőnek kiváló a látása. A messziről rikító zsinórokat ő is láthatja, még jobban is, mint mi, tehát a fluorocarbonnak itt van nagyon nagy jelentősége, hiszen a minőségi gyártóktól származóknak a törésmutatója hasonló a vízéhez, tehát jóval kevésbé látható. Így mindenképp célszerű minimum 40 cm-t hagyni a horog felett.

Fluorocarbon jelentősége… egy korábbi írásban szerepelt ez a fotó, bal oldalon nanofil - de lehetne bármilyen egyéb fonott is -, jobb oldalon fluorocarbon. Nem trükk, nem Photoshop, ki lehet próbálni!

Ha bonyolult volt így a kötés, érdemes megnézni Balogh Róbert cikkét is, ott ez szemléletesebben kerül bemutatásra.

Ezek után következhet a műcsali felhelyezése… Azonban egy ilyen furcsa alakú horogra felrakni egy csalit elsőre nem egyszerű, kikerekedhet az ember szeme, hogy ki van kivel, amikor ránéz, hogy miként is kell felfűzni a csalit a girbegurba horogra. Ebben szeretnénk most segíteni…

Kiváló és olcsó drop shot csalikat találunk a Nevis kínálatában
Ezt a horgot szeretnénk beleintegrálni a műcsaliba, nagyjából hasonló pozícióba
A horgot a fejrészen bevezetjük, majd kb. 8-10 mm után ki is vezetjük a hasi oldalon, a Nevisnél ez a szürke oldal
Ezután a csalit elhúzzuk a horog szeméig, majd ebből az állásból átfordítjuk a horog másik oldalára
Átfordítás után fel kell húzni a gumit a horog szeméig
Ezután odamérjük, hogy hol kell a horgot visszahúzni a kishalban
A hasi oldalon beszúrjuk…
Majd a tetején kivezetjük. Ideális, ha felfekszik a hátán a horog!
Ha a ragadozó ráfog, úgyis benyomja könnyedén
Végezetül jöhet fel az ólom, amibe egy mozdulattal befűzzük a fluorocarbont
Majd miután az ólom helyét meghatároztuk, az összeszűkülő részbe behúzzuk a fluorocarbont, ezzel fixáljuk az ólmot
Íme, a bevetésre váró műcsali

A fotó kedvéért - hogy egy képbe beleférjen - közel állítottam az ólmot a gumihalhoz, de ez a távolság lehet annyi, amennyi zsinórt a horog felkötésekor alul hagytunk. Ezt a zsinórt nem kell levágni, hiszen horgászat közben egy mozdulattal állíthatjuk csalink magasságát úgy, hogy az ólmot a zsinóron lejjebb helyezzük, ezáltal egy másik vízréteget pásztázunk át. A lelógó zsinór garantáltan nem zavarja a halat, nem akad el, tehát kárt nem okoz. Ha az ólom elakad és nem sikerül kipöccintenünk, (mivel nincs rajta horog, érdemes megkísérelni) akkor jó esetben csak az veszik el, hiszen erősen meghúzva kihúzódik a zsinór a kapocsból.

Ha jól végeztük a dolgunkat, műcsalink várhatja a ragadozó halak érdeklődését…bár ez az akváriumban igen ritka
Így akár növénnyel benőtt, hínáros terület felett is lehet kísérletezni vertikális módon

Az biztos, hogy ez a módszer sokkal-sokkal több annál, mint amit egy írásban be lehet mutatni - arra talán jó volt, hogy aki nem tudta, mi ez, képbe kerüljön…

Egy biztos, a módszer működik. Ha valaki ki akarja próbálni, csak hinni kell benne, meghozza az eredményt!

Különleges ajánlat pergető horgászoknak!

Ha vásárol 2 csomag Haldorádó Drop Shot ólom készletet, választhat mellé 1 csomag tetszőleges színű NEVIS Vantage Dropper (áruházunkban található) gumihalat, amelyet AJÁNDÉKBA adunk!!! (Ha 4 csomag ólomkészletet vásárol, akkor természetesen 2 csomag gumicsalit választhat.)

Az ajánlat csupán 5 napig: 2012. október 26. 24:00 óráig leadott megrendelésekre érvényes! Kérjük, hogy a megjegyzés rovatba írja be a kiválasztott Nevis műcsali pontos nevét, amelyet ajándékba adunk.

A házhoz szállítás díja maximum 990 Ft, és akár 1 munkanapon belül eljut a megrendelőhöz!

Ezek a termékek kizárólag nálunk kaphatók Magyarországon!

Próbája ki az elsők között a Haldorádó újdonságait!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.