Feederezés a Moby Dick tavon

Feederezés a Moby Dick tavon

A szolunáris táblázat gyenge fogási esélyt jósolt, a barométer 1014 mbar környékén ingadozott, a következő napra hidegfrontot harangozott be a meteorológia. Ezek kavarogtak a fejemben, amikor hajnalban a piros tóhoz érkeztem. A vegyes előjelek tudatában még izgatottabban vártam, hogyan is sikerül a horgászat, aminek élményeit megosztani szándékozom veletek.

Gyerekkoromban édesapámmal kezdtem a horgászatot. Maconkai gyerek vagyok, a víztározóra jártunk pecázni, ami akkor még nem az a horgászparadicsom volt, amit a mai horgászok ismerhetnek. Horgászsikereink mérsékeltek voltak, de az izgalom minden horgászat alkalmával adott volt, akárcsak manapság. Néhány éve újrakezdtem a horgászatot, hagyományos fenekező módszerrel próbálkoztam. Nem lettem pontyhorgász, egy jó keszegezést sokra tartok, de természetesen nagyon tudok örülni, ha egy ponty akad a horgomra. Tavalyelőtt beszereztem első feederbotomat, egy 3,45 m-es Spro IronX modellt. Megtetszett a módszer, tavaly vettem egy 3,60-as botot is ugyanebből a típusból, így a horgászatot a Moby Dick piros taván már két feederbottal terveztem. A tó 5:30-kor nyit, én érkeztem elsőnek, a sorompónál még várnom is kellett néhány percet.

Megvettem a napijegyet és elindultam a kiszemelt hely felé. Miközben baktattam, a parttól néhány méterre egy ponty ugrásával üdvözölt - örömmel tapasztaltam, hogy nem csak én keltem korán. Elfoglaltam a helyem, elrendeztem a dolgaimat, bekevertem az etetőanyagot.

Az elrendezett horgászhely
Az etetőanyag és a csalik

Az etetőanyag 1 kg Pelletes Fekete volt, további aromát nem adtam hozzá, kibogarásztam viszont néhány nagyobb pelletszemet - gondoltam, csaliként is kipróbálom a horgászat során.

Úgy tervezetem, hogy a hosszabb bottal kiakasztott zsinórral 10 etetőkosárnyi etetőanyagot juttatok be alapozásként, a rövidebbel pedig különböző irányban és távolságban keresem majd a halakat. A felszerelésről néhány szót: A rövidebb boton Spro Hardliner LCS Pro350 típusú orsó volt 20-as monofil főzsinórral, 7-8 m fonott dobóelőkével, 35 g-os etetőkosárral. A horgot többször is cseréltem. A hosszabb bot szintén egy Spro Hardliner LCS Pro350, viszont 17-es fonott főzsinórral eltöltött orsót kapott. A végszereléket itt is a 35 g-os etetőkosár és különböző horgok jellemezték. A felszerelés összeállítást a parton végeztem, a botokat orsóval együtt, de végszerelék nélkül szállítom. A fonott dobóelőke gubancgátló csőbe való befűzésével időnként meggyűlik a bajom, a lágy dobóelőkét nem egyszerű végigtolni az etetőkosár csövén. Egy korábbi alkalommal, amikor hasonlóan nehézkes volt a befűzés - mit nem adtam volna egy darabka monofil zsinórért, hogy azzal behúzhassam a fonott dobóelőkét, de a sok cipekedés miatt minimalizált tartalmú ládámban nem volt -, végső elkeseredésemben, hogy ezzel szöszölök itt a parton ahelyett, hogy horgásznék, a számhoz emeltem az etetőkosár gubancgátló csövét és szívószálként használva kiszippantottam a zsinórt. Nem sok reményt fűztem a sikerhez, mégis működött a dolog. Így tettem most is: ha eszköze nincs a horgásznak legyen leleményes…

A bevetésre váró szerelékek

A felerősödő szél miatt a távoli és pontos dobásokat nem tudtam kivitelezni, így néhány dobás után letettem az alapozásról és felcsalizva vetettem be a végszerelékeket.

Így kínáltam fel a lebegő pelletet
Az oldódó pellet dipelésének meglett az eredménye

A 3,60-as botra Hybrid Pop Up Maxi pellet került borsos ízesítéssel, a 3,45-ös botra pedig egy 8 mm-es Vörös Démon oldódó pellet. Utóbbira elég hamar akadt jelentkező, 6:20-kor volt az első kapás. Egy 20 dkg-os kárásznak tetszett meg a csali.

A nap első hala ez a tenyeres kárász lett
Jól akadt a horog, ez a csali még hozhat halat

A kosarat újratöltöttem, a csalit még megfelelőnek ítéltem és már dobtam is vissza ugyanarra a helyre - már amennyire ezt a szél lehetővé tette.

Kapásra várva… nem kellett sokáig várakozni!

A csalit a halak is megfelelőnek tartották, jó 10 perccel később egy évjárattal nagyobb kárász vette fel a csalit.

A következő kárász már jobban megdolgoztatta a 3,45-ös botomat
Íme, a tettes, egy nagyobbacska a kárászok közül

Ezután ugyanúgy jártam el, mint az előző kárász kifogása után, a reakció is hasonló volt, újabb 10 perc elteltével ismét egy nagyobbacska, 30 dkg-os kárász volt a horgon, a csali pedig még mindig ugyanaz volt. 3 hal egy szem pellettel, egészen jó arány!

Itt is dolgozik a feederbot
Parton a harmadik

Az epres csali sikerén felbuzdulva a 3,60-as boton csalit cseréltem: egy nagyobb méretű (16-mm-es) Vörös Démon Oldódó pellettel csaliztam. 10 perc elteltével egy „ejtős” kapásom volt. Többször ráfeszítettem, majd egy üres bevágással zártam az eseményt. 7:10-kor ugyanezen a boton olyan vehemens kapásom volt, hogy már a földről kellett felvennem a botot annak ellenére, hogy folyamatosan figyeltem őket. Bevágás helyett lényegében felkaptam a botot - szeretem, amikor görbe marad, így volt ez most is.

Itt a 3,60-as bot mutat egy szép ívet. Egyértelmű volt, hogy ponty az ellenfél

Rövid fárasztás után merítőbe került a ponty.

Parton a potyka
A büszke horgász és zsákmánya

Fényképezés után vissza is engedtem és csak ekkor jutott eszembe, hogy le is mérhetem volna… Ezek után volt még néhány ejtős kapásom, amiket szintén nem tudtam halra váltani. Fél nyolcra a szél már-már viharosra fokozódott, másnapra hidegfrontot ígértek a meteorológusok, de aznapra még jó időt… nem örültem ennek a szélnek, de a halak sem, a kapások lényegében megszűntek. Próbálkoztam csaliváltással - VDE Master pellet, Red Tuning mézes ízben, Kék Villám kukorica -, de kapást ezekkel sem tudtam elérni. 8:45-kor ismét volt egy határozott, botgörbítős kapás, aminek eredményeképp egy kereken 1 kg-os koi ponty került a merítőbe. A nyerő csali ismét a Vörös Démon Oldódó pellet volt 16 mm-es méretben.

Élmény volt a fárasztás minden pillanata, a bot szépen reagálta le a hal kitöréseit
Parton életem első koi pontya
Nagyon koncentráltam a fotózás miatt, ezért szigorú a tekintetem. Nagyon örültem ennek a szerény színezetű koinak…
… ami kereken 1 kg-ot nyomott

9 órára a szél enyhült, a halak kapókedve azonban nem tért vissza. Még egy félórát próbálkoztam különböző pelletekkel, aztán a rövidebb boton horgot cseréltem és csontival csaliztam. Ez meghozta a kárászok étvágyát, jöttek is átlagosan 10 percenként, én nagyon jól szórakoztam.

Jöttek a kárászok…
… szép sorban

A hosszabb boton továbbra is pellettel csaliztam nagyobb halak reményében. Érdekesség, hogy a 2 db VDE pellet technopufival meglebegtetve szintén egy kis kárászt adott.

A nagyobb pelletektől nagyobb halakat vártam
Bár ez a kárász a nagyobbak közül való, a taktikám nem igazán vált be

A pörgős horgászat során előfordult velem, hogy azt a jóféle panaszt is felróhattam, hogy egy botom sincs bedobva. 11:26-kor a rövidebb botomon az etetőből kiválogatott fekete pelletre jött egy kapás. Bevágás után éreztem, hogy ez is egy 20 dkg-s kárász lesz… és ekkor kapásom volt a hosszabbik boton is. Mivel két kezem van, bevágtam annak is, de kitekerni a két halat már nem tudtam. A hosszabb boton volt a komolyabb ellenállás, bár az érezhető volt, hogy az sem ponty. Gondoltam, a 20 dekás megvárja a horgon, hogy kitekerjem, ezért a rövidebb botot letettem. A hosszabbról kitekertem egy 30 dekást, ám a kisebb mégsem várt rám, azt szereléket üresen vehettem ki a vízből.

Csontira továbbra is jöttek a kárászok
Nem hagytak unatkozni…
… de nem is unatkozni jöttem

Valamivel 11 óra előtt úgy gondoltam, érdemes ismét rápróbálni a nap sikercsalijára, az oldódó Vörös Démon pelletre. Volt is egy szép kapás, amit megítélésem szerint jó pillanatban kaptam el, mégsem lett meg. A rövidebb boton csontira még bejelentkezett egy kárász.

Aztán a horgászatra szánt idővel együtt elfogyott az etetőanyag is, úgyhogy összepakoltam és hazafelé vettem az irányt.

Összesítve a napi fogást a következő csalik voltak eredményesek:

6:20 Vörös Démon Oldódó pellet 8 mm 20 dkg-os kárász
6:32 ugyanaz a pellet 30 dkg-os kárász
6:42 még mindig ugyanaz a pellet 30 dkg-os kárász
7:12 Vörös Démon Oldódó pellet 16 mm kb. 1,5 kg-os ponty
8:45 Vörös Démon Oldódó pellet 16 mm 1 kg-os koi ponty
9:40 csonti 20 dkg-os kárász
10:01 csonti 20 dkg-os kárász
10:08 2 db VDE Master pellet 12 mm+technopufi 30 dkg-os kárász
10:12 csonti 20 dkg-os kárász
10:18 csonti 20 dkg-os kárász
10:26 csonti 30 dkg-os kárász
10:41 csonti 20 dkg-os kárász

Öt óra alatt 12 halat segítettem partra, etetőanyagom mindvégig az 1 kg Pelletes Fekete volt.

Ezen a napon csaliként az eper volt a nyerő íz ezen a tavon - legalábbis az én horgászládikám kínálatából.

A Spro belépő szintű feederbotjaival elégedett vagyok, azt gondolom, hogy ár/érték arányban rendkívül jó választás volt.

Ami a lényeg, hogy remekül éreztem magam ezen a délelőttön, és ha sikerült valakinek kedvet csinálnom a Moby Dick horgásztavon való horgászathoz, a feederezéshez, a pelletes horgászathoz, vagy csak simán a pecázáshoz, akkor már megérte leírnom az élményeimet!

Írta és fotózta: Orosz Pál (pali1188)

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.