Tereskei álom

Tereskei álom

Mindenkinek van legalább egy olyan dédelgetett álma, melynek a megvalósulásáért szinte mindent elkövetne, megadna. Nekem az egyik ilyen titkos vágyam volt egy saját, pontyoktól hemzsegő tó, vízparti házzal. Éjjel-nappal horgásznék, és kapás esetén a házból kilépve csak lazán bevágnék. Nagy a valószínűsége, hogy ez soha sem fog bekövetkezni! A sors más utat, valamivel rögösebbet rendelt hozzám, s nekem azon kell haladnom. Más emberek ilyen irányú törekvéseit viszont mindig nagy tisztelettel és csodálattal szemlélem, saját álmaimat látom bennük megvalósulni. Legutóbb Juhász Miklós döbbentett meg, de alaposan. Szinte a semmiből hozott létre egy hat hektáros tavat Tereskén! És ami a lényeg, hogy nagy, kapitális méretű pontyokat is telepített bele!

A tó építése

A Tereskei horgásztó építése 2002. augusztusában kezdődött el egy nagyon szép, hegyekkel övezett völgyben, a Cserhátban. A földmunkákkal már október végére elkészültek, a gátak ekkor már álltak. A Tereskei patak felduzzasztásával októberben megkezdődött a munka látványosabb része, a tó felduzzasztása. Napról-napra emelkedett a vízszint, miközben folyamatosan emelte a befagyott felső vízréteget, s február végére elérte a jelenlegi ideális vízmagasságot. Nagy előnye a tónak, hogy állandó vízutánpótlást kap, a friss víz még a legmelegebb nyári napokon is érkezik. A vízterület egy közbeiktatott gáttal ketté lett osztva, s így kettő tó áll a Tereskére érkező horgászok rendelkezésére. A kisebbik kettő, míg a nagyobbik négy hektár.

Már több bojlis csapat is felfedezte a Tereskei tavat, s kiváló felkészüléseket végeznek el rajta, különböző bojlis versenyekre
Horváth Attiláék is Tereskén készülnek a Palotási bojlis versenyre

Különleges telepítések

Juhász Miki nemcsak egyszerű tavat akart létrehozni, hanem a maga nemében különlegesnek is tervezte. Kapitális méretű ponty telepítésekkel egy olyan vizet hozott létre, ahol bárki, bármikor ha a tudása és szerencséje engedi esetleg álmai halát is megfoghatja. Ezt garantálja a tóba belehelyezett 80 mázsa ponty, melyek 2-15 kg közöttiek. Persze ez még nem jelentené a csodát, de a későbbi augusztus, szeptemberben történő telepítések már igen. Ekkor 100 db 15 és 25 kg közötti ponty lesz a Tereskei tóba belehelyezve. Ígéret van egy darab harminc felettire is! A telepítések nem csak a pontyokra korlátozódtak, hisz 20 mázsa 4-12 kg közötti amur, 6 mázsa csuka valamint keszeg és kárász is került a tóba.

Horgászati lehetőségek

Nagyon fontos és egyben örömteli tényező, hogy Tereskén éjjel-nappal lehet horgászni. Ez tulajdonképpen minden horgászatot, de főleg a bojlizás eredményességét rendkívüli mértékben elősegítheti. A tó nem mindennapi halállományának köszönhetően nagyon jó lehetőség nyílhat a kezdő vagy akár haladó, de akár tesztelő bojlis horgásznak a tanulásra, az eredményeik, fogásaik kiértékelésére. Mivel Budapesthez a tó közel található, Váctól mintegy 20 km-re, sok horgásznak akár a naponkénti kijárás is megoldható lehet.

Feleségemmel én is tulajdonképpen egy tesztelésre utaztunk Tereskére, melynek során Andrea horgászata lett nagyító alá téve a közelgő Palotási bojlis verseny fényében. A tapasztalatokat leszűrve könnyen elképzelhető, hogy egy családi csapattal, mint férj és feleség indulunk el a versenyen. Páratlan párost fogunk alakítani, ha erre sor kerül! A tesztelések során, mivel meglehetősen komoly időhiányban szenvedek, s ennek köszönhetően bojlit sem tudtam készíteni, az Eurobaits és Van den Eynde termékeivel vette fel a harcot a Tereskei pontyokkal Andrea.

A Tereskei halak nagyon szerették a Chunksot. Etetésnél és a csalizásnál is nagy segítségünkre lehet
Az Eurobaits epres bojli jól működött
A felszerelés már a Palotási versenyhez igazodott

Meglepően jó eredmények születtek a hétvége folyamán, nem igazán számítottam arra, hogy szinte folyamatosan kapások lesznek. A látottak alapján el is döntöttük Andreával, hogy a következő videó filmünkön mindenképpen szerepelni kell Tereskének.

Andreának is tökéletes tesztelést, erőfelmérőt nyújtott a Tereskei tó
Nagyon szép pontyokat sikerült kifognia a tóból Andreának

Hosszabb horgásztúrákat is lehet tervezni a tóra, hisz a sátorozás és gépkocsi lehajtás engedélyezett. A kulturált és rendezett környezet, akár családok hosszabb nyaralását is lehetővé teszi. A bojlis horgászatra érkezők külön napijegyet vagy akár hetit vehetnek, de rájuk külön horgászrend érvényes. A kedvező áru napijegyért (1.500 Ft) nem hiszem, hogy problémát jelenthet a bojlis horgászatra vonatkozó külön napirend.

Juhász Miki fia szintén ügyesen bánt a megakasztott pontyokkal
Már csak pillanatok választják el a halat a szákolástól
Gábor büszkén és vidáman a nap legnagyobb pontyával

Bojlis horgászat rendje

- Minden, kifogott halat vissza kell engedni!
- Pontymatrac, nagyméretű merítő szák, pontyzsák, sebfertőtlenítő használata kötelező!
- Az etetések és horgászatok során használható csónak, de csak saját felelősségre.
- A bojlis horgászatokkal kapcsolatos további információkat az alábbi telefonszámon lehet megkapni. 06-30/951-6534

Tereskén a bojlis horgászatok során nagyon oda kell figyelni a kifogott halak épségére
A sebfertőtlenítő használata kötelező!
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.