Egy szép hétvége a Verbán

Egy szép hétvége a Verbán

A barátnőm szerint nagyon sok hétvégét töltök a tóparton, és mivel már ő is szeretett volna egy kicsit kikapcsolódni, felvetette, hogy menjünk el hétvégén a Nyíregyházi Állatparkba. Egy kis gondolkodás után - mivel most is a horgászaton járt az eszem - eszembe jutott a Verba tanya, ahol el tudunk tölteni egy hétvégét, és mindenki kívánsága teljesülni fog.

Szombat délben érkeztünk meg a Verba tanyára, ahol a szoba gyors elfoglalása után el is indultunk az állatparkba, aminek „Ócenárium” részét gyönyörűnek találtam. Estére visszaérkeztünk, körbesétáltuk a tavat, és feltérképeztem a másnap reggeli horgászhelyet. Egy kicsit aggódtam, mivel éjszakára hidegfront érkezését jósolták a meteorológusok. Reggel felkelve az előrejelzés beigazolódott, hiszen csepergő eső fogadott. A szállóvendégek fél órával hamarabb foglalhatják el a horgászállást - e lehetőséget ki is használtam.

Horgászhelyem

Első lépés - a csepergő eső miatt - a sátras ernyő felállítása volt. Pontyhorgászatra készültem, ezért a felszerelésemet, az etetőanyagot és a csalikat a már jó bevált Haldorádós termékek közül választottam ki. Két különböző hosszúságú, egy 360 és egy 390 cm-es medium-heavy feederbotot vittem magammal. 0,22 mm-es főzsinóromra csúszóra szerelt 25 grammos, gubancgátló csővel ellátott bordás etetőkosár került. A zsinór végét egy 10-es méretű forgóba kötöttem, aminek kosár felőli részére egy gumigolyós ütközőt húztam. A fonott horogelőkékre Gamakatsu G Carp A1 6-os és 8-as horgot kötöttem. A horgászathoz csalogatóanyagnak előző este bekevertem 1 doboz Fűszeres Hal Pellet Packot és 1 kg Fűszeres Hal etetőanyagot, de mivel többfélét szoktam használni horgászataim során, bekevertem még 1 kg Vad Ponyos és 1 kg Pelletes Fekete etetőanyagot is.

Gombócozva a Pellet Pack
Vad Pontyos etetőanyag
A nádsor közelébe csúzlival bejutatott Pellet Packot alapozó etetésnek szántam

A 360-as feederrel a nádsorhoz közvetlen közelébe dobtam. E szerelék hajszálelőkéjére egy szem Fűszeres Hal oldódó és egy szem oldódó-lebegő pellet került, míg a 390-es feeder horgára 3 szem Vad Pontyos kukoricát tettem egy szem technopufival meglebegtetve.

Hajszálelőkén a Fűszeres Hal oldódó pellet
Vad Pontyos kukorica meglebegtetve
Bevetve a két feederbot

Talán 10 perc sem telt el, mikor botgörbítős kapás jelentkezett, és egy elég kemény csata után közel 7 kg-os tokot sikerült fognom. Sajnos a fényképezőgépemet a szobában felejtettem, de szerencsére később csatlakozó barátnőm magával hozta, s így már sikerült fényképeket is készítenünk.

Még egy kicsit álmosan

Ezután a nádsor közelében lévő etetésen bedobás után szinte nyomban jelentkeztek a kapások.

A dobás helye
Kapás
Akasztás
Fárasztás
Egy utolsó levegővétel
Integetés…
… és már a matracon

Nem sokkal később a másik boton egy gyönyörű botgörbítős kapásra kellett reagálnom: éreztem, hogy ez szebb hal lesz, mert az akasztás után erőteljesen védekezett. Pár perces fárasztás után már a merítőben is volt a ponty, ami mérlegelés és fertőtlenítés után már mehetett is vissza a tóba.

Fárasztás közben
A mai nap legnagyobb pontya 5.400 grammos volt

Újracsalizás és a bedobás után szinte már a kezemből húzta a következő hal a botot… ilyen pörgős és élvezetes pecában már rég volt részem! Igaz, a halak mérete átlagos volt, de nagyon élveztem a horgászat minden percét.

Fűszeres Hal etetőanyag csemegekukoricával, már fogyóban
A csali kicsit feljavítva…
… és az eredménye

A Fűszeres Hal etetőanyagom nagyon fogyóban volt, mert szinte minden kapás a nádfal felől jött, ezért nem volt más választásom, mint hozzákeverni a Vad Pontyos etetőanyagot. Érdekes módon a halak ugyanolyan intenzitással húzták, mint az elődjét, így nálam jelesre vizsgázott.

Egy szép compó
Pelletet evő balin
A nap folyamán kipróbált csaliarzenál

Nagyon gyorsan telt az idő, közeledett a horgászat vége. Fájó szívvel pakoltam össze a cuccomat, de pakolás közben a nyeletőfékem hangjára figyeltem fel. Gyors bevágás után a hal a part felé indult, és a parttól pár méterre láttam meg, hogy egy amurt sikerült akasztanom, ami feltette a nap végére a koronát.

4.800 grammos amur

Összegezve: hidegfront ide vagy oda, a Fűszeres Hal és a később kiegészítésként felhasznált Vad Ponty etetőanyag 1 tokot, 10 pontyot, 1 compót, 1 balint és egy amurt adott. A Pelletes Fekete etetőanyagot aznap a halak nem részesítették előnyben, igaz, ez adta a legnagyobb pontyot, de csak egyet.

Mindenkinek hasonló élményeket kívánok!!!

Írta: Fazekas Tamás

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.