Egy álom megvalósulása a Haldorádóval

Egy álom megvalósulása a Haldorádóval

Óriási reményekkel, tervekkel vágtam neki a 2013-as horgászszezonnak. Mindent előre megterveztem, nagyjából a csaliarzenál is összeállt a fejemben, valamint a kitűzött célok is megvoltak még a szezonkezdés előtt. 11 éve horgászom rendszeresen, és igaz, már sikerült pár nagytestű pontyot szákba terelnem, mégis célul tűztem ki, hogy végre egy 15 kg feletti pontyot is sikerüljön legyőznöm. Bár ez inkább csak álom volt, ennek megvalósítását Haldorádó csalik használatával és feederbotokkal terveztem. És hogy sikerült e? Cikkem végén minden kiderül…

… de ne szaladjunk ennyire előre, mindent csak szépen sorban! Szeretném cikkemben megosztani mindenkivel az idei horgászévem (bár még közel sincs vége) eddigi legszebb emlékeit.

Február elején az idő sajnos horgászatra még nem volt alkalmas. Régóta készültem már a Kiskunhalason megrendezett, Haldorádó Pontyhorgász Napokra. Idén végre sikerült eljutnom. Megvettem még a hiányzó kiegészítőket e nagyszabású rendezvényen, ahol a barátságos fogadtatásnak is köszönhetően nagyon jól éreztem magam. Mindezek mellett aki ellátogat ide, sok mindent tanulhat is.

A Haldorádó Pontyhorgász Napokon Döme Gáborral. Jövőre biztosan visszatérünk!
Ez idő alatt szeretett horgászvízemen sajnos a horgászat még nem volt lehetséges…

Az év első horgászatát valamikor február végén tudtam megejteni. Akkor még nem sikerült pontyot fognom, de a zord, hideg tél után jólesett végre vízparton lenni, még ha a hőmérséklet nem is érte el a 10 Celsius-fokot.

Az év első horgászatán használt csalogatóanyagok. A Pelletes Feketét lerostáltam, ezáltal egy finom szemcseméretű etetőanyagot kaptam, a horogra pedig csontkukac került
Szép süllő húzta el a feedert, azt hittem az év első pontyával küzdök
A tóban a nagytestű pontyok és amurok mellett szép számmal élnek termetes ezüstkárászok is

Fontosnak tartom elmondani, hogy a cikkben szereplő helyszín végig egy és ugyanaz. A tó, ahol horgászom a mezőhegyesi Fekete-tó. Ide járok egész évben horgászni, lakóhelyemtől alig 10 percre van. Egy rendkívül jól halasított 2-3 hektáros vízről van szó. Partja rendezett, igényes, a vendéglátás pedig példaértékű.

Mezőhegyes, Fekete-tó
Csodás környezet fogadja az ide érkező horgászokat

Még az elején szeretnék pár szót ejteni a felszerelésről, amit használok az év folyamán:

3,96 m Shimano Alivio BX Heavy Feeder - Shimano Baitrunner ST 6000 RA orsó

3,60 m Spro Special Pellet Feeder Heavy - Spro Freeliner LCS 555 orsó

Hosszabbik feederbotomon 22-es Spro Carp Feeder damilt, a rövidebbik feederen pedig 20-ast használok. Végszerelékeim a már oly sokszor bizonyító 25 g-os Pellet Feeder kosárból álló csúszó végszerelékek. A horogelőkéről később ejtek szót.

Két heavy feederbotom. Már nagyon sokszor bizonyították, hogy számukra nincs lehetetlen

Egész évben - kora tavasztól késő őszig - sikeresen használom a Haldorádó termékeit. A különféle csalogatóanyagok fogóssága rengeteg tényezőtől függ. Nem árt, ha ismerjük a meghorgászott vízterületet, ismerjük a halak tartózkodási helyeit, táplálkozási szokásait és még rengeteg apró dolgon múlik, hogy mennyire sikeresen zárunk egy adott horgászatot. Az általam meghorgászott vízterületen például remekül működnek az édes jellegű etetőanyagok és csalik, segítségükkel szinte az év bármely időszakában eredményesek lehetünk. Ennek függvényében nyilvánvaló volt, hogy csaliarzenálom nagy részét az édes jellegű „finomságok” teszik ki. De butaság lenne kihagyni a halas-fűszeres jellegű csalikat, etetőanyagokat!

Három kedvenc etetőanyagom. Velük nehéz megúszni a horgászatot hal nélkül…
Haldorádó csali palettám. Némelyik már gyakori használat nyomait viseli magán…
Segítségükkel sok szép átlagos méretű pontyot…
… és szép amurokat sikerült zsákmányolnom április végéig

Persze örültem minden kifogott halnak, mert hát soha nem hálátlan az ember. De közben a sok tavaszi próbálkozás ellenére elmaradt a várva várt nagy ponty…

Május elejét írtuk, amikor a víz hőfoka már elérte, sőt talán már meg is haladta a 16 Celsius-fokot. Ez újabb bizakodásra adott okot, új etetőanyagokat, aromákat, lehetett használni. Meg is ragadtam az alkalmat és kipróbáltam a Magyar Betyár etetőanyagot, nem is eredménytelenül.

Intenzív, erős aromájú etetőanyag a Magyar Betyár, amit SBS Flumino Liquiddel tettem ellenállhatatlanná
A látvány magáért beszél
A képpel ellentétben, nem csak a békák számára volt érdekes… a halak is díjazták igyekezetemet
Megérkezett az év első testesebb hala e szép, 6,8 kg-os amur személyében
Egy sikeres májusi éjszaka eredményezte ezt a hibátlan 5 kg-os tőpontyot

Mindig is a nyári hónapokat szerettem a legjobban a nagy halas horgászat szempontjából. Minden eddigi nagy halamat ebben az időszakban sikerült fognom.

Nagyon sok jót olvastam, hallottam a Haldorádó új, kizárólag nyári etetőanyag családjáról, a FermentX-ről! Mindenféleképpen ki szerettem volna próbálni, és mint utólag kiderült, nem véletlenül dicsérik annyian…

Haldorádó FermentX - Tejsavas Betainos, és bár a képen látható hal nem kapitális, szépsége egyedülálló
A pontyok mellett az amurok is a FermentX-re szavaztak ezen az esős napon

A nyári hónapokban, miután a víz hőmérséklete átlépi a 20 fokot, nagy híve vagyok a szoktató etetésnek. Természetesen ez idén sem maradhatott el. Ilyenkor teljesen elhagyom az etetőanyaggal történő etetést, kizárólag erjesztett, büdös kukoricát használok. Ki is választottam egy számomra megfelelő helyet, és 3 napon keresztül reggel-este etettem.

Az etetésre használt erjesztett kukorica. Kár, hogy nem érzitek az illatát… akarom mondani, a szagát
Hogy nagyon koncentráltan, pontosan tudjak horgászni, a horog mellé PVA-zsákocska került némi finomsággal

Az erjesztett kukoricával etetett helyen, az eddigiektől eltérő végszerelékeket használtam feederbotjaimon. A szerelékem lelke egy kb. 60 cm-es leadcore előtét, végén ólom gyorskapoccsal, benne 50 g-os cseppólom. Az előkém sem a tavasszal-ősszel használt 18-as monofil előke, hanem 12-es fonott. Erre az akadós terep és a halak vehemenciája késztetett. A következőképpen mutatom be kedvenc horog típusaimat:

E horogtípusok mindegyikét évek óta használom nagy megelégedéssel. A felső sor inkább a nyári hónapok favoritjai fűzött csalikhoz, az alsó sorban látható horgok végszerelékeimen a tavaszi-őszi hónapokban nélkülözhetetlenek

A végszerelékek, illetve az etetés eltérései mellett mindenképpen lényeges szerep jut a csalizásnak is. A két boton általában különböző csalikombinációt használok. Hosszabbik feederbotom horgára az etetésre szánt erjesztett kukoricából fűztem fel 2-3 szemet, viszont a rövidebbik feederen egy édes „pácba” dipelt 1 szem kukoricából álló „ízbombát" vetettem be.

Kedvenc nyári csalikombinációm. 10 ből 9 halat ezzel a csalival sikerült elcsábítani. Érdekességképpen leírom, hogy annyira minőségi a dip, hogy a kukorica még 1 óra vízben állás után is a „Nagy Ponty” aroma illatát árasztja magából, ha kézbe vesszük…

És, hogy milyen eredménye volt az etetésnek? A következő pár képen szereplő halakat mind a fent leírt módszerek vegyítésével sikerült horogra csalnom, ráadásul két napon belül:

Óriási csata volt, ez a gyönyörű tükrös megkívánta, hogy vízbe menjek érte, és ott folytatódjon a fárasztás. Új egyéni rekordomat jelentette ez a hal. Pontos súlya 11,70 kg
Mondanom sem kell, mi volt a csali… hát persze, hogy a „Nagy Ponty” dipes, Haldorádó - Gyümölcsvarázs kukorica. Örömöm egyszerűen leírhatatlan volt, és még nem is tudtam, mi vár rám alig 2 hónappal később…
Jött amur is szép számmal az erjesztett kukoricás etetésen, ez az 5 kg körüli volt a legszebb

Számomra az arany hónapoknak számító május - június - július szép lassan, halakban gazdagon eltelt. A heteken át tartó kánikulának az augusztus elején érkező hosszú hidegfront vetett végett. A lehűlés hatására a víz hőfoka és a halak étvágya az addigiakhoz viszonyítva alaposan megváltozott. A horgásznak ezekre a változásokra reagálni kell! Néha egészen apró módosításon, újításon múlik az, hogy mennyire eredményesek vagyunk a horgászat során. Augusztus végére terveztem egy úgymond nyárzáró 3 napos horgásztúrát. Az időjárás kegyes volt hozzám, a meteorológusok szép időt jósoltak. A hőmérséklet a 3 nap alatt állandósulni látszott, 25 Celsius-fok körüli nappali maximumokkal.

Minden körülmény tökéletes volt egy tökéletes horgásztúrához

A 3 napos horgászat alatt szemes takarmánnyal etettem, de már nem a nyári hónapokban használt módon. Etetésre főzött öregkukoricát és csemegekukoricát használtam, amit Haldorádó Mézes Pálinka aromával ízesítettem. Nem mehetek el szó nélkül a mellett se, hogy a 3 nap alatt használt csali egy hirtelen ötlettől vezérelve született meg. Tudtam, hogy az itteni halak megőrülnek az édes ízekért, illatokért ezért a Haldorádó Nagy Ponty és Mézes Pálinka aromát összekevertem és ebbe válogattam csemegekukoricát. Csak ez került a horogra, a hosszabbik bot horgán 1 szem tűzve, a rövidebb feeder végszerelékén pedig pedig 2 szem fűzve. És amit ez a csali és a horgásztúra adott, azt hiszem, soha nem felejtem el…

Kemény fárasztás végén sikerült legyőznöm álmaim halát feederbottal… Az öreg tőponty 20,1 kg volt!
Alig bírtam tartani, olyan súlya volt. A körém gyűlt horgászok nagyon segítőkészek voltak
Az arcom mindent elárul, csodálatos érzés volt karjaimban tartani ezt a gyönyörű halat

3 napos horgászatom során 7 pontyot és 1 amurt sikerült zsákmányolnom. Az amurt a fűzött csalival sikerült horogra csalni, az összes többi hal az 1 szem tűzött csalira érkezett. Tehát a halak is megadták a választ a kérdésre, miszerint változtatni, újítani folyamatosan kell. Sporthorgász vagyok, tehát minden hal visszakerül éltető környezetébe, nekem a visszaengedés pillanata legalább akkora örömet jelent, mint egy hal sikeres kifárasztása.

A cikkem elején feltett kérdésre a válasz: IGEN, sikerült minden kitűzött célt megvalósítani, és sikerült megfognom álmaim halát. De még előttem az ősz, amikor folyamatosan tesztelni szeretném a methodos feederezést, melynek eredményessége már megkérdőjelezhetetlen.

Minden horgásztársamnak kívánom, hogy kellő motivációval és türelemmel sikerüljön megfognia élete halát!

Segítségükkel nincs megfoghatatlan hal…

Írta: Bugyinszki Gábor
Fotók: Kotulák Krisztina

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.