Szuperkupa, szuper kezdettel: X. Tavaszi Maconka Nemzetközi Kupa beszámoló

Szuperkupa, szuper kezdettel: X. Tavaszi Maconka Nemzetközi Kupa beszámoló

Idén közkívánatra újra elindult az a versenysorozat, amely a horgászok valós igényeire építve hivatott megtalálni és megtartani Maconka Barátait. Nos, a szabályok az idény első versenyére a kért formában átalakultak, ezáltal még izgalmasabb lett és lesz a verseny. De nem ez a lényeg... Az eddigi legtöbb versenyző, a elért versenyrekordok, a jó hangulat az igazi alap a sikeres folytatáshoz! Fogadja mindenki szeretettel e nem mindennapi verseny beszámolóját és egyben a következő forduló kiírását is!

Igen, hát ez a nap is eljött... Az alig-alig tél és a korai tavasz okán repült az idő, kisebb volt a "holtidény-effektus", mivel már hetek óta szép eredményekkel folyt a horgásztatás. Így a tavalyi, két héttel az utolsó hó után megrendezett első verseny sokkal jobban idénykezdetnek tűnt, mint a mostani, nem mellesleg jubileumi idénynyitó.

Kezdésnek egy klasszikus: sárga virág horgásszal

Mindenesetre nem unatkoztunk a verseny tárgyában korábban sem, ugyanis a versenyzői kérdőíves értékelések alapján feldolgoztuk a véleményeket, majd a többség kívánságához alkalmazkodva, átdolgoztuk a szabályzatot is. A már bevált dolgok természetesen nem változtak, sőt az árak sem, ugyanakkor részletesebb lett a szabályzat, szektoros a pályakitűzés és így az értékelés, így garantáltan izgalmasabbá vált az összetett verseny is. Bíztunk abban is, hogy kiderül, miszerint tovább gyarapodott a változatos halállomány.

A beruházások után spontán kialakuló egyik ívóhely, a még szebb jövő ígérete

A már megszokott módon az előzményekről és egy kis visszatekintésről, a kérdőíves értékelésről, az új szabályzatról és az első fordulós versenykiírásról íme a 2014. évi sorozat indító cikke:

Önök kérték: Maconka Barátai Szuperkupa 2014

De lépjünk is tovább, a X., Jubileumi Tavaszi Maconka Kupa, egyben a Maconka Barátai \'14 Szuperkupa első fordulójának eseményei felé. Még nem is jelent meg a beharangozó cikk, amikor minden reklámzörej nélkül feltettem a maconkai "Eseménynaptár" rovatba a jelentkezési lapot. Jött is a kellemes meglepi, ugyanis folyamatosan érkeztek a nevezések, még az új szabályok , költségek ismerete nélkül! Nem tagadom, jól esett a bizalom ilyen látványos megnyilvánulása.

Aztán megjelent a cikk és fokozatosan megtelt a gáti, 1. sz. nemzetközi versenypálya, majd egy újabb szektor és végül még egy. Összesen 49 érvényes feeder/fenekező, 32 úszós, valamint 5 gyermek nevezés érkezett be! Külön öröm, hogy szlovák Barátaink mellett ezúttal román horgászt is üdvözölhettünk a mezőnyben. Évek óta nem volt ilyen érdeklődés, ezért már a pályakitűzéssel is próbáltunk megfelelni, sőt teszteltük is a várható fogásokat. Végül a versenyeken már jól bevált Nyári kikötő elnevezésű rész és - akkor azt hittük, inkább kényelmi szempontok alapján... -az I. sziget ezúttal gépjárművel megközelíthető bejárója és északnyugati partszakasza kapott bizalmat. Persze azt nem tudtuk, hogy hová kerülnek szektoronként az úszósok és hová a feeder/fenekezők, mert ez új elemként már a sorsoláson dől el, az esélyegyenlőség (mármint a "jó" helyek horgászati lehetősége) érdekében. A gyermekek esetében némi gondolkodás után az Élmény-tó (VI. tó) keleti partja lett a színhely, de az elmúlt évihez képest más, igazságosabb pályabeosztással.

Íme, a szektorok beosztása

Tekintettel a nagy létszámra, már az előzőnapon kitűztük a szektorokat és a bojlis versenyeken megszokott mágnestáblára is felkerült a versenytérkép a hatékonyabb tájékoztatás érdekében. Aztán kora este megbeszéltük a regisztrációt és a sorsolási folyamatot és itt bizony kiderült, hogy mivel a "jelentkezett, de nem jelent meg" faktor komoly rizikót jelenhet, nem is olyan egyszerű a gyors és hatékony sorsolás. Ekkor rájöttem (de Olivérék rá is vezettek), hogy bizony nem árt a versenyzőkkel együtt köszöntenem a napfelkeltét a siker érdekében...

A pálya kitűzéséről, a sorsolás menetéről és az eredmények pontozásáról részletesen itt olvashatnak:

Pályakitűzés, sorsolás, pontozás

Kevéssel fél hat előtt, a "67-es úton" hallgatása közben sikerült meg is érkeznem, szerintem már az utolsók között. Tele a parkoló, mindenhol emberek, jó érzés volt látni. Ellenben a napfelkeltével, amit egy kitartó felhősáv elfüggönyözött, így maradt a csípős hideg és a víz feletti vastag párafüggöny tanulmányozása.

Főbejárat, bevonulás
Ha már minden hely foglalt
Érkezés a regisztrációhoz
Most még várakozóban
Magyarázom a helyzetet
Most már mindenki figyel

Ez a tanulmányozás volt vagy 30 másodperc, ugyanis mindjárt háromnegyed, Olivér és Gábor már zárja a regisztrációs íveket. Végül csak 2 feeder/fenekező "veszett el" összesen, az úszósok és a gyermekek teljes létszámban, időre megjelentek. Ezúton is köszönöm a pontos megjelenést! Indul a sorsolás, először a szektorok helye következik. A 3 úszós szektor a gáti második (mélyvíz) és az ötödik (sekély víz), valamint a szigeti helyekre sikeredett, ez utóbbiak kérdezik, hogy mit várok e helytől. Kicsit merészen azt mondtam, hogy közepes eredményt, mire a "majd meglátjuk István" volt a kicsit kétkedő válasz.

Indul a szektorok sorsolása
Nem kézcsók, egyéni sorsolás!

Az úszósok sorsolás után már indulhattak is, aztán következett a feeder/fenekező csapat 5 szektorral, ebből egy a Nyári kikötő, a többi a gát, a többségnek nem minden ok nélkül az Ígéret Földje. Ez is megvan, jönnek a gyermekek, indul a további nagy kitelepülés. Én a büfébe indulok, kávé, hot-dog, Unicum szilva, cola menüért - még jó, hogy Norbi ezt nem láthatja...

Gát, mélyvízi rész
Gát, mélyvízi rész, ezúttal a másik oldalról
Gát, sekélyvízi rész, némi ellenfényben
Munkában a H szektor
Versenyben a nyári kikötő
Az Élmény-tó is benépesült
A gyermekek és kísérőik

Pihen egyet a stáb is, majd jön szintén új elemként a dobogó és a zászlók kihelyezése. Aztán egy dudaszó az etetéshez, majd három a versenyzéshez. Igen, hivatalosan is elkezdődött a 2014. évi maconkai versenyidény! Szektorosok ki, mi a sorsolási eredmények gépre viteléhez be, mert elő kell állítani a mérlegelési lapokat.

A verseny időrendi lebonyolításáról, a főbb szabályokról, a kiadható díjakról részletesen itt olvashatnak:

Időrend, főbb szabályok, díjazás

Még nem vagyok készen, amikor bő félóra múlva jön a hír, hogy megvan az első nagy ponty, lehet mérlegelni. Kivisz az autó és a kíváncsiság, mérlegelés, fényképezés, majd látjuk, hogy egy újabb nagytestű pikkelyes kerül tőlünk 100 m-re a szákba. Ezt is megnézzük, aztán részemről vissza a feladóhoz, mert kellenek a dokumentációhoz a különböző listák. Lassan ezek is kikerülnek, a gép forog, a helyi alkotók ismét kicsit pihenhetnek.

Az első nagyhal, Csampa György előadásában
Szürkeharcsa, ifj Gál Tamás szlovák ifihorgásszal
Egy újabb szép pikkelyes

Közben azért van élet Maconkán a versenyen kívül is, így a déli parton és csónakból is sokan horgásznak, az I. sziget jobb oldali partszakaszán pedig már beindult a várva-várt helyfoglalásos szezon. Kis kitérőként elmondom, hogy jóleső érzés a vendégforgalom újra megindult emelkedése, ami a nyújtott lehetőségek elismerése és maga a bizalom, annak biztos megnyilvánulása.

Élet a túloldalon
I. sziget, a helyfoglalók paradicsoma

Miután a telefonon a szektorosok jelzik, hogy újabb halak jelentkeztek, elindul egy "kis" körút, melynek első állomása az Élmény-tó, ahol Hegedüs Zsófia, a tavalyi Szuperkupa társbajnoka fogott egy pár olyan halat, melyeket érdemes megnézni és egyben akkor már meg is mérni.

Zsófi és egy igen fekete fekete amur
Folytatás egy fátyolfarkú aranyhal x ezüstkárász hibriddel

Tovább, a gátra fel! Ilyenkor gyalog kiderül, hogy tényleg 900 méter a hosszgát teljes vonala, mire bejárom a pályát oda-vissza. Többen ütemesen fogják a "fehérhalat", még többen várják a pontyok eljövetelét. Kockázatos taktika nagy pontyra várni, kinek sikerül, kinek nem. Mármint nem a várakozás, a fogás... Közben megnézegetem a rajthelyeket, a felszereléseket, szokás szerint van itt minden, kérem!

X-faktor a vízparton is?
Orsóra húz-e?
Rakós pillanatkép
Dévér szákolása

Tovább, az I. szigetre. Itt a "kicsiket, de ütemesen" volt az infó, tényleg egy-két ponty mellett a dévér és az ezüstkárász volt a jellemző, ám a vártnál nagyobb arányban akadtak különlegességek is, így Maconka két aranya, az aranykárász és a compó is szép számban megjelent. Látva a szákokat, ekkor úgy gondoltam, hogy már legalább a beígért közepes eredmény megvan a szektorban...

Koncentráció
Rakó, I. sziget
Repül a, repül a …
Dévér a szákban
Mindenhol halat látunk!
Egy szép tavaszi pillanat

Ha van mit fogni és nézni, bizony rohamtempóban múlik az idő. Már csak 10 perc volt hátra a gyermekek és 40 perc a felnőttek versenyének végéig, mikor újra áthelyeztük a jelenléti súlypontot a Nyári kikötőbe, onnan az Élmény-tó partjára. Mérlegállvány., mérleg, majd méreg, mert a neves márka által fémjelzett halmérő alkalmatosság rövid idő alatt feladta, így majd (a boltból) jöhet a következő.

Azt már menet közben láttuk, hogy a két tavalyi bajnok csatája folytatódik, a már említett Zsófi mellett Dénes Milán rendületlenül fogta a halakat. Az 1. rajthelyen Ő is kezdett a mérlegelésnél, nos amikor kihúzták a tartószákot, hát volt meglepetés! Színes halkavalkád! 22.760 g, új gyermek versenyrekord! Jogos a mosoly, az elégedettség. Mármint mi mosolygunk, még Milán - egyenlőre - profikat megszégyenítő, a helyzethez illő komolysággal szerepel a fényképeken.

Milán nagy fogása
Milán és szintén egy fekete amur

Milán és halai után Dénes Ádám Attila következett, majd az első alkalommal itt versenyző Pelyhe Péter. Mindketten szép fogást mutattak fel, majd Zsófi került sorra. Szintén komoly, 15 kg körüli zsákmány, annak ellenére, hogy nála már volt részmérlegelés! Végül némi izgalom után kiderült, hogy ma az első helyhez ez is kevés, ugyanakkor vigaszként újabb szép és ritka halakat fotózhattunk, melyek méltóak a rekordlistára. Íme egy kis napi képtár a rózsaszínre váltott Zsófival:

Zsófi nagy fogása
Zsófi és az aznapi legnagyobb koi
Zsófi és egy csíkos sügér
Zsófi és egy aranyhal

Végül, de nem utolsósorban Maruzs Dominik Gábor következett, aki a kis vörösszárnyúak fogásában is jeles eredményt mutatott fel. Azoknak, akik a 2013. évi szezont is követték, most feljön a legendás F1-es kérdés: de hová tűnt Balázs Gergő? Nos jelentem, mintegy 100 méterre, ugyanis Ő már a felnőttek között az ifi mezőnyben versenyzett, a Nyári kikötőben!

Ki a kicsit nem becsüli…
Ki fogott szebb halat? 1.
Ki fogott szebb halat? 2.
Ki fogott szebb halat? 3.
Íme, egy csíkos sügér
Balázs Gergő, már az ifik között

Ezzel a remek átkötéssel már rá is térhetek a hármas dudaszó után a felnőttek mérlegelésére, s mivel helyben vagyunk, értelemszerűen elsőnek a G szektor, azaz a Nyári kikötő következik. Szép halak, majd kiderül, hogy a verseny vége felé itt kifogott gyönyörű tőponty bizony át is vette a vezetést a nagyhalak között!

Volgai tok, Nyári kikötő
Egy szép ezüstkárász
Dévér vs. nyurga
Nyurga vs. dévér
Katona Szabolcs és a verseny legnagyobb hala

Eközben a másik, az I. szigeten kezdő mérlegelő csapatot még az ág is húzza, először a mérleg, majd a fényképezőgép eleme adja fel, jöhet a gyors vágta pótlásért, mint az autóversenyeken. Mi mindenesetre tovább megyünk a gáti mélyvízre, pontosabban szerencsénkre csak annak partjára, s szépen gyűjtögetjük be az eredményeket. Van mit, szerencsére. Jöjjön egy kis gáti szemezgetés!

A nagy Ő már tízentúli!
Compó, Tőke Ferenc
Compó, Gyurik László
Compó, Erdélyi Csaba
Vas Szilveszter, már a felnőttek között
Gáti keszegteríték
Újabb szép dévér
Egy szép koi a gátról
Murai Zsolt vs. Murai Norbert: ez a karikakeszeg döntött!
Turbucz József remek rekordpontya

Befutnak a szigeti mérlegelők is, beállnak az alvégre, aztán "majd találkozunk". Közben infócsere, bizony a sok hal miatt is elhúzódott a H szektor mérlegelése, no ezt nem hittem volna, hogy öten is húsz kg felett fognak most e helyen! Szerintem más sem, de lehet cáfolni is... Egy kis mix a szigeti fogásokról:

Dorozsmás dévér
Vegyes teríték
Homogén keszegteríték az I. szigetről
Itt már vannak kárászok is
Hát itt? Aranykárászok!
Papp Józsi-féle aranykárász, közel 1 kg!
Berczi Szilárd compója
Papp Emil compója
Compók együtt, akiket mi nagyon szeretünk

Jön a mérlegelők, majd a versenyzők közötti nagy találkozás, végre mindenki mehet ebédelni. Csülökpörkölt, burgonya, ubi, kenyér. A mindenkit egyenlőre visszavonom, mert a stáb részben táblát szed, eredményeket összesít, majd ezek birtokában Móni - közöttünk egyedüli szépíróként - kezdi nevesíteni a kiosztásra kerülő 17 db egyedi oklevelet és emléklapot. A dobogó még üres, a kupákon megcsillan a napfény.

Ebéd (a dekoratőr én voltam)
Most még üres a dobogó
A 2014. évi kupák

Minden kész, időben. Kezdődik a díjkiosztó, forog a kamera is, a helyi TV mellett az ígéretek szerint az MTV-n is lesz egy összefoglaló a Szuperkupa kezdetéről. Próbálok nem sokat beszélni, ugyanakkor van miről. Kezdünk a bevált koreográfia alapján a gyermekekkel, majd az úszósok, a különdíjak, végül a feeder/fenekező szakág következik. Jó érzés kiosztani a díjakat, bevallom elégedettség tölt el. Igen, ismét megcsináltuk, közösen Veletek, Önökkel, Horgászbarátaink!

Kezdődjék az eredményhirdetés!
Gyermek bajnok: Dénes Milán
Úszós bajnok: Virtyó Gergely
A legjobb ifjúsági horgász: ifj. Gál Tamás
A legjobb hölgyhorgász: Horváth Zoltánné
A legjobb külföldi horgász: Váradi András, Brassó
A legnagyobb hal kifogója: Katona Szabolcs
Feeder/fenekező bajnok: Kovács Péter

Itt nyitható meg a hivatalos, főbb egyéni eredményeket is tartalmazó versenybeszámoló:

Versenybeszámoló

Következik a közös fotózás, ugyanez a díjazottakról, riport, búcsúzás.

Újra itt volt a nagy csapat
A jók közül ma a legjobbak!

Az összetett eredményeket valamennyi induló esetében itt lehet letölteni:

Összetett eredménylista

Érdemes megnézni a versenysorozat fogásokra és fogott halfajokra vonatkozó, fordulónkénti összesítő táblázatát is:

Összesített versenyeredmények

Végül a zárszó előtt következzen egy kis rejtvény, a megfejtéseket a cikk hozzászólásai között várjuk. Milyen halfajok vannak a mérőben a gáton ezen a képen?

Csak figyelmesen! Mi sem vagyunk egyformák!

Így a cikk vége felé engedjenek meg nekem néhány köszönetnyilvánítást:

- Köszönöm minden Horgászbarátunknak a részvételt, a pontos érkezést, a fair versenyt.

- Minden gyermekhorgász-kísérőnek, köztük az Apukáknak a türelmet és az áldozatot.

- A BSHE-team, azaz Bartha Csaba és segítői, Bartók Krisztián, Bubró Mónika, Ignácz Olivér, Lévai Attila, Lőrincz Gábor, ifj. Papp Zoltán, Pernyész István, Répás Ferenc, Szabó Gábor, valamint Tóth Gábor önzetlen munkáját a verseny sikeres lebonyolítása érdekében!

Hát ez volt az idei Szuperkupa első versenyének beszámolója! Bízom abban, hogy a következő, májusi fordulóra, a II. Maconkai Majális Nemzetközi Kupára is sokan eljönnek, sőt új versenyzőket is köszönthetünk! Ez utóbbiaknak üzenem, hogy az összetett verseny (azaz a Szuperkupa) kapcsán sincs semmi veszve, ugyanis ide az öt fordulóból a legjobb négy eredmény számít! A jelentkezési lap lentebb, a vesrenykiírásból már letölthető.

VERSENYKIÍRÁS

II. MACONKAI MAJÁLIS KUPA

Maconka, 2014. május 10., szombat

Nevezés:

Kérjük, töltsék ki a mellékelt Jelentkezési lapot és küldjék el e-mail formájában a maconka@maconka.hu címre 2014. 05. 08-án 18:00-ig A jelentkezési lap leadható a halőrházban is, vagy elküldhető az Egyesület fax számára is.

A nevezés elfogadásáról folyamatosan, de legkésőbb 2014. 05. 08-án 22:00-ig küldünk hivatalos visszaigazolást. Ezen túl a név szerinti rajtlista a jelen cikkhez kapcsolódó fórumban (hozzászólások) folyamatosan frissítve lesz.

A részletes versenykiírás itt olvasható:

Versenykiírás

Részvételi díj:

A részvételi díj (amely tartalmazza a versenyre szóló sportjegyet, az ebédet, a gáti behajtás és parkolás díját, valamint a kedvezményes további horgászat személyi lehetőségét is):

  • felnőtteknek: 3300 Ft
  • hölgyeknek, ifiknek: 2000 Ft
  • gyermekeknek: maconkai éves területi jeggyel rendelkezőknek ingyenes (másoknak ez 1200 Ft, viszont cserébe éves maconkai gyermekjegy kerül kiadásra!)

Találkozzunk Önökkel, Veletek először vagy újra a napsütötte maconkai vízpartokon!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.