Feederbottal a Palotási-víztározón

Feederbottal a Palotási-víztározón

A tavaszi horgászatok számomra mindig nagyobb kihívást jelentenek. Különösképp igaz ez, ha ismeretlen vízterületen próbálok szerencsét. Halaink ekkor kezdik pótolni a tél folyamán elvesztett tartalékaikat és gyarapítani súlyukat, de még kevésbé aktívan táplálkoznak és lelassult anyagcseréjüknek, életritmusuknak köszönhetően napi mozgásuk is kisebb területre korlátozódik. E horgászatoknak mindegyikének éppúgy megvan a maga varázsa és sajátossága, mint az év bármely más időszakára esőknek, de egyvalami mindegyikben közös: mindig a maximumra törekszem!

Információ a vízterületről:

Palotás… Biztos vagyok benne, hogy kevés olyan pontyhorgász él hazánkban, aki valamilyen formában ne hallott volna még erről a csodálatos vízterületről, hiszen a Palotási-víztározó hazánk egyik legismertebb, legnépszerűbb egyesületi kezelésben lévő nagyhalas tava. Monumentális méreteivel, gyönyörű, vadregényes környezetével, változatos és tekintélyes súlyú egyedeket rejtő halállományával az országból és külföldről egyaránt vonzza a kihívásra vágyó sporttársakat. A tó alapterülete 73 hektár, hossza eléri a 2,5 kilométert, legszélesebb pontja pedig a 800 métert! Vizének átlagmélysége 2,5 méter, de a gáti szakasznál húzódó legmélyebb pont a 4,5 méternél is mélyebb. Fenékviszonyait tekintve meglehetősen egyhangú, sík meder jellemzi, számottevő akadók és törések nélkül. Zömében vékony iszapréteget találhatunk, melyet néhol kagylópadok tesznek változatosabbá. Ezek a legkedveltebb, legfrekventáltabb területek közé tartoznak, akárcsak a tó hátsó régiójában lévő „vízzel elárasztott kövesút”, mely az ott található öböl két oldalát kötötte össze a tározótér feltöltése előtt. A partot nád és sás szegélyezi, melyek sűrűjében különböző méretű horgászállásokat alakították ki, illetve ezek közt néhány nyíltabb füves terület jelenti a változatosságot. A tó halállományának karakterét az a rengeteg 10 és 20 kilón felüli fenséges, kapitális ponty adja, melyek megfogására az év bármely időszakában reális esély mutatkozik. Nem meglepő, hogy a legelterjedtebb horgászati módszer a bojlizás, hiszen a víz területére felállított szabályrendszer ennek jellegzetességeit maximálisan támogatja. Eredményessége megkérdőjelezhetetlen, ám finomszerelékes szemüvegen keresztül nehezítő körülménynek minősül, mert a - főképp termetes - halak az eltelt évek során megszokták, megszerették a nagy távolságokba csónakkal bejuttatott finom, minőségi táplálékot, melyhez rendszeresen hozzájuthatnak. Sajnos ez szinte minden esetben a partról, dobástávon elérhetetlen messzeséget takar, így fokozott figyelemmel kell stratégiát választani és csalogatóanyag-készletet összeállítani annak, aki feederbottal szeretne itt eredményt elérni. Erre törekedtem én is, nagyon kíváncsi voltam, mit sikerül horogra kerítenem az első látogatásom során.

Horgászhely kiválasztása:

A horgászat napját megelőzően igyekeztem a lehető legtöbb információt begyűjteni a tóról és a potenciális állásokról, mert személyes tapasztalattal és helyismerettel nem rendelkeztem. Ezek nagy része az Interneten fellelhető fórumokra, weboldalakra korlátozódott, melyek közt bőven akadt olyan, ami támpontként szolgált és segítségemre volt a felkészülésben.

Horgászhelyem a tó középső szakaszán, az északkeleti oldalon terült el

Korábbi horgászataimra alapozva eleinte úgy gondoltam, hogy a tavaszra tekintettel a gyorsabban melegedő sekélyebb részen próbálok szerencsét, ám meglepő módon a fórumokra író horgászok többsége a mélyebb vizet javasolta. Szinte egybehangzó véleményük szerint az őszi és tavaszi időszakokban a mélyebb részek számítanak eredményesebbnek, ezért végül úgy döntöttem, hogy én is a tó mélyebb szakaszán fogok horgászni.

A felszerelés összeállítása:

Felszereléseim kiválasztása során igyekeztem olyan termékeket kiválogatni, amikkel könnyedén tudok szükség esetén nagyobb távolságba is horgászni, de egyben kellő érzékenységet is biztosítanak az óvatos fárasztásokhoz.

Botjaim: Spro Special Pellet Feeder by Döme Gábor 390H és 420H feedereket használtam, a hosszabbikon 4, míg a rövidebb boton közepes erősségű, 3 unciás rezgőspiccekkel.

Orsóim: Spro Big Fish LCS Pro 5500-as méretű orsók kaptak helyet mindkét botomon.

Főzsinórom: Az orsók dobjára azonosan 0,20 mm átmérőjű Nevis Navy Carp monofil zsinór került.

Végszerelékeim szükséges alkotóelemei

Végszerelékeim:

420H bot - A bot kétszeres hosszának megfelelő fonott dobóelőke zsinóron - amely 0,15 mm-es, zöld színű Power Pro volt - csúszott a 35 grammos Pellet Feeder etetőkosár. Ezt a dobóelőke végére kötött L-es méretű Haldorádó Feeder forgó állította meg, de a forgókapocs végére egy speciális, közepes Haldorádó Gumigolyó ütközőt is húztam. A 12 cm-es horogelőkét Haldorádó Braxx 0,12 mm-es fonott előkezsinórból készítettem. A horog 8-as méretű mikro szakállas Korum Xpert Specimen volt, melynek szárára minden esetben került egy „hínár színű” PB Products Aligners Long Shank horogbefordító gumitoldás. A kosár maximum 20-25 centit csúszott, felülről egy nagyméretű Haldorádó Gumiütközővel állítottam meg.

390H bot - Működési elvét tekintve az előző boton alkalmazott összeállítással majdnem azonos szereléket használtam. A különbséget a 30 grammos Method Flat Feeder kosár adta, valamint az alá forgókapocs helyett felhelyezett Korum Quick Change Beads gyorskapocs, amely egyben az ütköző szerepét is ellátta.

Csalogatóanyagok kiválasztása:

A horgászat során legfogósabb etetőanyag keverék lelkét egy agresszíven terjedő, hallisztes, magas kalóriatartalmú anyag, a méltán ismert és elismert Pelletes Fekete, valamint a Haldorádó versenyszériás szekciójának egyik idei újdonsága, a Gold Feeder Secret Carp egyvelege jelentette. Ez egy hideg vízi horgászatra kifejezetten ajánlott, garantáltan jól teljesítő, javarészt süllyedő szemcséket tartalmazó, közepesen durva őrlésű mixtúra, melynek illata engem leginkább a frissen sült gyümölcskenyérre emlékeztet. Kiválóan harmonizált a markánsabb halas keverékkel, valamint a hozzáadott folyékony adalékanyagok édeskés aromájával. Fontos megemlíteni, hogy a homogén állag és magasabb hatásfok érdekében a horgászatot megelőző este keverjük be az etetőanyagokat, így a száraz összetevőket megfelelően átjárják az aromák és felszívódhatnak a kisebb-nagyobb szemcsékbe.

Tavaszi etetőanyag keverékem komponensei

Hideg vízi halas-gyümölcsös receptem a következő alkotóelemekből állt:

  • 1 kg Haldorádó Pelletes Fekete
  • 1 kg Haldorádó Gold Feeder Secret Carp
  • 0,2 kg angolmorzsa
  • 200 ml Haldorádó CSL Tuning Fagyos Ponty
  • 50 ml Haldorádó Fluo Flavor Red Fruit (kizárólag felületi aromásítás formájában alkalmazva)

Elsőként a Pelletes Feketében lévő nagyobb pellet szemeket…
… majd a Secret Carp etetőanyag piros morzsáit rostáltam le
Szembetűnő a különbség, miután csak az apró, finom szemcsék maradtak a száraz anyagokban
Az etetőanyagokból kinyert pelletekhez és morzsákhoz plusz adalékként sárga és piros angolmorzsát kevertem…
… amihez bőségesen locsoltam CSL Tuning Fagyos Ponty aromát
A darabos összetevők gyorsan magukba szívták a sűrű folyadékot
Amikor kellően megduzzadtak, és a folyékony aroma „megáll” a szemcsék közt, hagyjuk állni 20-25 percet! Amíg a „massza” pihenőidejét tölti és tökéletesre érik…
… keverjük össze a száraz etetőanyagokat!
Ezt a műveletet minden esetben spricnivel végzem, amivel a vizet sokkal precízebben adagolva könnyebb a homogén állagot és így a jobb minőséget elérni
Így fest a tökéletes állagú végeredmény
A bekevert etetőanyaghoz végül hozzáadhatjuk az időközben összeállt „masszát”. Minden különálló pellet és morzsadarabka különálló egységet képez a keverékben, melyek a mederfenéken egyenként adják ki magukból az értékes CSL aromát, ami a halak számára irányjelzőként működik
Utolsó lépésként törjük át egy közepes lyukú rostán a már komplett mixet, hogy a lehető legjobb állagot kapjuk!

Mi került a „horogra”?

A csalik tekintetében igyekeztem olyanokat kiválasztani, melyek a már bizonyított etetőanyag-összeállítással a lehető legjobban harmonizálnak.

A palotási horgászatom során leginkább bevált csalogató anyagok

Ebben tökéletes alternatívát kínáltak az ebben az évben szintén újdonságként debütáló Top 10 Carp Pellet család tagjai, amelyek ízvilága a Haldorádó 10 legfogósabb etetőanyagára épül. A finom pellet szemeket minden esetben a fenék közelében, balanszírozott formában kínáltam fel, illetve a piros színű Red Fruit Fluo Flavor aroma optikai tuningjával tovább fokoztam csáberejüket.

Rendkívül egyszerű csalizást tesznek lehetővé
A legjobb csali is csak a megfelelő felkínálás mellett működik úgy, ahogyan azt minőségétől elvárhatjuk

  1. csali: 1 szem Haldorádó Top 10 Carp Pellet: Pelletes Fekete + 1 szem 8 mm-es Haldorádó Quatro Fluo Pop Up bojli epres ízesítésben
  2. csali: 1 szem Haldorádó Top 10 Carp Pellet: Fagyos Ponty + 1 szem 8 mm-es Haldorádó Quatro Fluo Pop Up bojli epres ízesítésben

    Mindössze erre a két csalikombinációra volt szükségem a sikeres horgászathoz
    A Haldorádó bojlis szekciója több ízben rejt olyan termékeket, melyek tökéletesen használhatók finomszerelékes horgászataink során is. Ilyen a Quatro Fluo Pop Up család 8 mm-es változata, melyek közül Palotáson a Strawberry (epres) volt a legsikeresebb
    Minden dobozban 4 gondosan elrendezett változatot találunk, ezek adagolását a praktikusan forgatható fedél biztosítja
    A bevetésre kész, felcsalizott végszerelék végső tuningolásához első lépésként egy lapos edénykébe öntöttem némi Red Fruit Fluo Flavor aromát
    Ezt követően a készség egészét…
    … „tokkal-vonóval” a pirosan izzó folyadékba forgattam
    Íme, az elkészült tavaszi protein- és szénhidrát-bomba. A felületre felvitt Fluo Flavor aroma összetett csalogató hatást kölcsönöz végszerelékünknek, hiszen a minőségi beltartalomnak köszönhető íz- és illathatás mellett immár vizuális ingerekkel is stimulálja a halakat
    Akváriumba téve remekül bemutatható, hogy a vízbe érkezés pillanatában…
    … azonnal dolgozni kezd…
    … majd fél perc elteltével gomolygó vörös „füstöt” képez a vízben

    Palotási pontyportya

    Szokásomhoz híven ezúttal is korai ébresztővel indítottam a napot, hogy minél hamarabb elkészülhessek és útnak indulhassak a célba vett víz felé. Még a pirkadat halovány fényei sem törték meg a sötétségbe burkolózó táj komorságát, mikor az út szélén közeledő jelzőtáblán „Palotás” feliratot fedeztem fel és elégedett mosollyal konstatáltam, hamarosan megérkezem. A tóhoz érve elsőként a halőrházba vezetett az utam, ahol a pult mögött álló hölgy azt tanácsolta, jegyváltás előtt nézzem körbe a tavat és a rendelkezésre álló még elfoglalatlan állásokat, hogy biztosan találjak olyat, ami kedvemre való, és ne kelljen a már megtörtént anyagi kiadás kötöttségétől rossz szájízzel leülnöm horgászni. Sok helyen megfordultam már az országban, de ehhez hasonló korrekt hozzáállást sajnos csak ritkán tapasztaltam. Mint azt pár perc múlva magam is láthattam, bizony volt is oka vendéglátóm előrelátó javaslatának, mert a korai órában a párától alig-alig felsejlő vízpart ellenére a tó majdnem egészét körbehorgászták a sporttársak.

    Mikor a Nap felbukkant a horizont mögött, már a parton kerestem a leendő horgászhelyem
    Választott állásomról tágas hely kínálkozott a horgászatra

    Szerencsére az északkeleti oldal középső részén még le tudtam csapni egy kényelmes állásra, mely ráadásul egy mélyebb vízű szakaszon terült el, így terveim szerint kezdhettem a horgászatot. Hamar elkészültem kis táborhelyem kialakításával és a szerelékek összeállításával. Az etetőanyag bekeverése is megtörtént már előző este, mindössze minimális folyadék utánpótlást igényelt bevetés előtt. Ezt személy szerint soha nem vízzel, hanem az addig használt aromával végzem, hogy még intenzívebb és frissebb legyen a kiáramló íz-, és illatanyagok kavalkádja.

    Izgatottan vártam a halak reakcióját

    Ezt követően 5 alapozó dobás következett, amit a 3,90-es botommal hajtottam végre, nagyjából 80 méteres távolságban kiakasztott klipsszel. E bottal terveztem az etetésen való folyamatos „szűrő” horgászatot, míg a Pellet Feederrel szerelt 4,20-as feederbotomnak a kereső peca maradt. Mire a hajnali köd felszállt, s szabaddá vált a monumentális a víztükör, minkét szerelékem beélesítve várta az érdeklődőket. Az első hal meglepően gyorsan megérkezett egy 80 dekás dévérkeszeg személyében, amit 10 perccel később egy hasonló méretű társa követett.

    Az első hal egy termetes dévérkeszeg személyében érkezett…
    … amit hamarosan hasonló méretű társa követett

    Pozitívumként könyveltem el az eseményeket, mivel tapasztalataim szerint ahol a „fehérnép” nagyobb méretű egyedei megjelennek, ott előbb-utóbb a pontyok is tiszteletüket teszik. Újracsaliztam a kikönnyített Top 10 Carp Pellet variációkkal, majd kíváncsian vártam, miként reagálnak a halak. A szerelék bevetését követően körülbelül 15 percet kellett várnom a következő akcióra, melynél a spicc határozott, lassú görbülése és a megszólaló nyeletőfék hangja sejtette, ezúttal komolyabb hal akadt horogra. Bevágás után éreztem, most sem kapitális példánnyal hozott össze a sors, de kétségkívül ponttyal, így nagyon örültem neki.

    Végre ponty alatt görbülhetett feederbotom
    A fárasztás utolsó szakaszában a még hajszálelőkén lévő epres Qatro bojli árulkodott, mire csábult el az uszonyos
    Első palotási pontyom

    Special Pellet Feederem gyönyörűen hajlott, miközben uszonyos vendégem határozott kitörésekkel adta tudtomra nemtetszését. Bár mérete nem indokolta, a szokásosnál óvatosabban fárasztottam, hiszen ő volt az első pontyom, hideg vízben pedig minden fogást meg kell becsülni. Pár perc elteltével sikerült megszákolnom a szép pikkelyest, melynél a mérlegem kijelzője 4,07 kilogrammot mutatott.

    Rövidesen újabb fárasztásnak örülhettem…
    … mely sikeresen végződött…
    … és egy újabb szép tőpontyot eredményezett

    Egy gyors fotó után visszahelyeztem éltető otthonába, és már repítettem is vissza a végszereléket az előző helyre. Nagy örömömre ezúttal sem kellett sokat várnom a következő kapás érkezéséig, alig fél óra múlva ismét egy szép, tavaszi tőponttyal mosolyoghattam kamerám objektívjébe.

    Alig vártam, hogy újra akcióban legyenek
    A délelőtt folyamán folyamatosan érkeztek a szép tőpontyok
    Ajándék volt minden hal a szép tavaszi napsütésben

    A délelőtt további részében ütemessé vált a pontyfogás, nagyjából 20 percenként újabb és újabb kapásnak örülhettem. Mire tizenkettőt ütött az óra, túl voltam a nyolcadik pontyomon. A déli, napsütéses órákban a hőmérséklet emelkedésével arányosan csökkent az érdeklődők száma.

    A délutáni csendesebb órákban is folyamatosan próbáltam kapást elérni
    A kegyes márciusi időjárás önmagában gyönyörködtetett
    Gyakori vendégek voltak a vízpart kisebb madarai, amik a lehullott etetőanyag morzsákat fogyasztották
    A vízi csigák…
    … és kagylók nagyszámú jelenléte megmutatta, hogy természetes táplálékban gazdag vízről van szó

    A gyönyörű időben ezt annyira nem is bántam, mert legalább lehetőségem nyílt pihenni egy kicsit és elkészíteni néhány fényképet. A csendes szünetet követően délután három óra tájékán járt az idő, amikor tétlenségemből egy újabb szép tőponty agresszív kapása rántott ki. Olyan erővel csavarta el a rezgőspiccet, hogy a nyitott nyeletőfék ellenére is majdnem lerántotta a botot az állványról.

    Újabb szép tőponty érkezett a délután óráiban
    A horgászat utolsó hala is egy töves volt, mely szintén az aznapi átlagméretet képviselte

    Bizakodva álltam a maradék időm elé, de sajnos a biztató kezdet után nem folytatódott a lendület. Mindössze egy búcsúpontyot sikerült fognom egy órával a vehemensen kapó példány után. A délután ezt követő szakaszában felerősödött a metsző hideg levegőt hozó északi szél, melynek hatására nem sikerült több kapást elérnem. Úgy döntöttem, megkímélem magam a didergős várakozástól, és még sötétedés előtt megkezdem a felszereléseim összepakolását.

    Természetesen minden hal visszanyerte a szabadságát!

    Összegzés:

    A halőrházba tartottam, hogy búcsút vegyek vendéglátóimtól. Mikor elmeséltem, milyen eredményt sikerült elérni, meglepve közölték, hogy ennek értelmében bizony ma én vittem el a képzeletbeli első helyet, mert tudomásuk szerint az utánam legtöbb halat fogó horgász listája is megállt a harmadik ponty feljegyzésénél. Sajnos a tó híres, öreg példányai azon a napon sem más etetése környékén, sem az enyémnél nem voltak étvágyuknál, és inaktív arcukat mutatták, de nem csüggedtem emiatt, mert így is fantasztikus horgásznapot töltöttem el gyönyörű környezetben, friss levegőn, szívmelengető tavaszi időben. Elégedetten értékeltem át, hogy az aktuális körülményekhez kitalált etetőanyag keverékem, és új Top 10 Carp Pelletjeim az e napon épp szűkmarkú tó ellenére is kiemelkedően teljesítettek. A horgászat folyamán változékony ütemben ugyan, de folyamatosan tudtam szűrni a halakat. A nap végére elsődleges tapasztalatom az mutatta, hogy egyértelműen az alapozó etetésre bejuttatott Method Flat Feederes készségem bizonyult sikeresebbnek, és azt is, hogy érdemes volt akár 30-40 percig is bent hagyni a végszereléket, hiszen a pontyok kapása gyakorta ennyi idő után érkezett meg, míg a sűrű dobások esetében nem találtak gazdára a finom falatok. Összesen 12 db halat segítettem partra, melyek összsúlya 37,24 kilogramm volt. Ebből 10 db tőponty volt, és mindössze 2 db dévérkeszeg. Remélem, ezúttal is sikerült hasznosítható információval szolgálnom. Idén még biztosan visszatérek Palotásra, és igyekszem gyarapítani fotóalbumom nagypontyos oldalait!

    Írta: Putz Tamás
    Fotók: Káplár Bálint, Putz Tamás, Google Earth

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.