Feederbottal a Péteri Horgásztavon

Feederbottal a Péteri Horgásztavon

„Májusi eső aranyat ér!”, tartja az ismert magyar közmondás. Ám az idén túl sok is volt ebből a folyékony aranyból. Folyamatos esőzések, betörő frontok nehezítették a horgászok dolgát, sokszor ellehetetlenítve a vízparti létet. Ezen abiotikus tényezők közül a legmeghatározóbb talán az utóbbi, ha a pontyok táplálkozására fókuszálunk. A hidegfronttal jellemzően megérkező erős légmozgás oxigénnel dúsítja a vizet, melynek hatására uszonyos barátaink nagyobb aktivitást mutatnak. Ha ez esővel is párosul, akkor borítékolható, hogy az időjárás kedvező feltételeket biztosít sikerességünkhöz. Kattintsatok az írásra, és nézzük együtt, miként sikerült a folyékony aranyat termetes aranyhasúra váltanom!

Információ a vízterületről:

A Monori kistérség Pest megye délkeleti részén, az Alföld határán fekszik, így a benne elterülő Péteri község is. A falu közvetlen szomszédságában találhatjuk az úgynevezett tőzeges tavat, melynek környéke egyrészről természetvédelmi területre emlékeztető, érintetlen élőhely jellegzetes vízi, mocsári és lápi faunával, másrészről lakott régió, mely az odalátogató horgászban „városi csatorna” érzetét kelti. A tó környezete kellemesen ötvözi egy intenzíven kezelt, gondosan ápolt mesterséges horgászvíz és egy „műérzetet” mellőző, természetközeli tavacska egyensúlyát. Partjának egy részét víz fölé hajló fák tagolják, egyébként a nádas szegélyben kialakított horgászállások jellemzik. Átlagos vízmélysége 1,5 méter, de ezt a tóvégi és szigetkörnyéki laposokból méternél kisebb vize és a mélyebb szakaszok együtt adják ki. A víz halállományát főként pontyok és amurok alkotják, melyek jellemzően 3-4 kilogrammos egyedei közt jelen vannak a tekintélyesebb súlyt és kort elérő, testesebb példányok is. Péteri e kincsei reményében vettem célba én is a kecsegtető horgászvizet, még ha a látogatásom napján nem is adtam volna sok esélyt magamnak…

A tó dús növényzetű, gyönyörű környezete természetközeli érzést kelt az idelátogató horgászban…
… de kialakításában megmutatkozik a gondos munka is

Horgászhely kiválasztása:

Erre a vízterületre (is) teljesen ismeretlenül utaztam el, ám az előzetes információgyűjtésem során sikerült hozzájutnom egy értékes adathoz a tó egyik meghatározó sajátosságáról. A víz helyszínrajzából kiderül, hogy a horgászatra kialakított helyek többsége a déli partoldalon helyezkedik el, illetve a szélesebb oldal sarkában húzódó szigeten. Szinte mindegyik horgászállásra igaz, hogy velük szemben egybefüggő, sűrű nádfal található. Az ilyen növényzet előtti sáv rendszerint a halban leggazdagabb részek közé számít, melyet célszerű meghorgászni. Ezt ennél a víznél jelentősen megnehezíti, hogy itt nagy mennyiségben találhatók akadók, nádtorzsák, gyökerek, amik kegyetlenül rávilágítanak a nem megfelelően összeállított felszerelés gyengeségeire. A kivétel azonban erősíti a szabály! Erre a megoldást az a kb. 10 négyzetméternyi terület adta, mely a nádfal és a sziget belső oldali folyosójának találkozása előtt fekszik, és a mederben sík iszapot rejt. Szerencsére erre a gyakorlatban is hamar sikerült rátalálnom, így nem volt kérdéses, hogy az ezzel szemközti állást választom.

Horgászhelyem a tó dél partszakaszára esett

Időjárás és vízhőmérsékleti adatok:

A horgászat napját megelőző héten erőteljes hidegfront érvényesült, melyet folyamatosan borult, esőzést hozó időjárás kísért. Indulásom előestéjén olyan zordra fordultak a körülmények, hogy magam is elbizonytalanodtam másnapi terveimet illetően. Nagyapám szavaival élve olyan időnk volt, amikor még a kutyát is beengedik… Az éjszaka során sűrű villámlások és orkán erejű szélvihar közepette folyamatosan ömlött az „égi áldás”, melybe néha jég is vegyült. Ez Péteriben is megtette a hatását. A tó vize 14 Celsius-fokosra hűlt vissza, és egész nap ezen a hőmérsékleten stagnált. A légnyomás a kezdeti 1017 hPa-os értékről 1010-ig csökkent a délutáni órákra.

Felszerelés összeállítása:

A Péteri Horgásztóra összeállított készségeim a már eddig sokszor bizonyító felszerelésekből álltak.

Botok: Spro Special Pellet Feeder by Döme Gábor 390H és 420H változatban, a viszonylag kisebb dobástáv miatt mindkettőn közepes, 3 unciás rezgőspiccel.

Orsók: Spro LCS Big Fish Pro 5500.

Zsinór: Az orsók dobjára egységesen Nevis Navy Carp 20-as átmérőjű monofil főzsinórt csévéltem.

Kedvenc végszerelékemhez szükséges aprócikkek

Végszerelék: Ezen a napon is a már jól bevált, kedvenc Pellet Feeder kosaras összeállításomat használtam mindkét boton. A főzsinór után kötött, a botok kétszeres hosszúságának megfelelően kimért 15-ös, zöld színű Power Pro fonott dobóelőkén csúsztak a 35 grammos bordás kosarak, amik felül egy Haldorádó L-es gumiütközőben, alul pedig egy Haldorádó gumigolyóban, valamint egy „nagy” méretű feeder forgóban ütköztek meg. A horogelőke ebben az esetben is Haldorádó Braxx fonott zsinór volt, ám a szokásosnál egy számmal vastagabb, 0,14 mm átmérőjű, melyet óvatosságból, a fárasztások során a zsinórhoz súrlódó nádtorzsák miatt láttam indokoltnak. Horognak az általam legjobban favorizált típusok egyikét, a Fox S3 Kuro modellt választottam 10-es méretben, száraikon az elmaradhatatlan PB Products Aligners Long Shank befordítókkal.

Csalogatóanyagok összeállítása:

Ahány ház, annyi szokás… Gyakran hallhatjuk ezt a mondást a horgászat során is, mely minden esetben megszívlelendő. A felkészülés egyik legértékesebb forrása a tapasztalat, ami döntő módon határozhatja meg eredményességünket. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy konzultálhattam egy horgászbarátommal, aki járt már korábban a tavon, és készséggel megosztotta velem ismereteit. Tőle többek közt megtudtam, hogy elsődlegesen az erjesztett, intenzív „illatú”, büdösebb jellegű keverékeket részesítik előnyben a helyi horgászok, valamint gyakran bevetésre kerülnek fokhagymás aromájú anyagok is. Mindez bőven elegendő támpontként szolgált, hogy megalapozhassam taktikámat. Mivel célhalaim a pontyok és a köztük beugró amurok voltak, olyan etetőanyagok mellett tettem le a voksom, amelyek hasonló tulajdonságokkal és gazdag beltartalommal rendelkeznek, valamint eredményesen használhatók lehűlt vízben is.

Etetőanyag-keverékeim alkotóelemei

Mixtúrám alapját a Vad Ponty etetőanyag képezte, mely kellemesen fanyar aromájával, gondosan válogatott összetevőivel - talán túlzás nélkül - minden körülmények között vonzerőt gyakorol bajszos barátainkra. Második komponensként ehhez Haldorádó FermentX Tejsavas Betainos kaját kevertem, ami ízvilágban tökéletesen harmonizált a Vad Ponttyal, és markánsabb savanykás jellegével, illetve a benne rejlő minőségi erjesztett magvakkal tovább fokozta annak csáberejét. A komplex keveréket Vad Ponty édes csemegekukorica mellett egy különleges adalékkal, fokhagymás mikro pellettel fűszereztem, valamint esetenként a Fluo Flavor folyékony aromacsalád Devil Buster névre hallgató, rendkívül szúrós szagú, fokhagymás-mandulás aromájával tettem különlegessé. Fontos megemlíteni, hogy ezt a keveréket a horgászat reggelén célszerű bekeverni, hogy minden értékes aroma a lehető legintenzívebb legyen, továbbá a leggyorsabb oldódás érdekében minimum egyszer törjük át közepes lyukú rostán!

Késő őszi, téli horgászataim során homogenitásuk miatt a finomabb, darabosabb összetevőktől mentes etetőanyagokat részesítem előnyben. Ezen a horgászaton az erjesztett, fanyar ízvilágú keverékek kurrens adalékanyagát a fokhagymás mikro pellet képezte, melyet korábban egy zacskó Fokhagymás-Hal etetőanyagból rostáltam le

Péteri „erjesztett-fokhagymás” receptem az alábbi összetevőkből állt:

  • 1 kg Haldorádó Vad Ponty
  • 1 kg Haldorádó FermentX Tejsavas Betainos
  • 10 dkg Fokhagymás Hal mikro pellet
  • 1 doboz Haldorádó Vad Ponty édes csemegekukorica (lé nélkül felhasználva)
  • Haldorádó Fluo Flavor Devil Buster folyékony aroma (esetenként alkalmazva, kizárólag felületi aromásítás formájában)

Csalit, de milyet?!

Nem volt nehéz olyan csalikat találni, amik ízben optimálisan illeszkednek az etetőanyagok kiválasztásának szempontjaihoz. A horgászat során kísérletezve a felhasználási variációkkal három olyat sikerült találni, melyek a nehéz időjárási körülmények és a gyenge táplálkozási aktivitás ellenére is halat adtak.

A horgászat során legfogósabb csalogató anyagok…
… és a belőlük készült csalikombinációk

1. csali: 3 szem Haldorádó Vad Ponty Kukorica Tuning egy, a kukoricaszemek méretével és formájával megegyező sárga lebegőszivacs darabkával balanszírozva és hajszálelőke-hosszban meglebegtetve.

2. csali: Az elsővel azonos formában felkínált 1 szem Vad Ponty tigrismogyoró, melyet 1 szem 11 mm átmérőjű, fokhagymás aromájú Haldorádó Quatro Fluo Pop Up bojlival emeltem el a fenékről.

3. csali: 2 szem Haldorádó Top 10 Carp Pellet 1 szem Vad Ponty kukoricával lezárva és 1 szem 11 mm-es fokhagymás Quatro Fluo Pop Up bojlival kikönnyítve. Ezt a kombinációt bedobás előtt negyedórát Devil Buster Fluo Flavor aromába áztatva tuningoltam.

Erőteljes „illatával” és intenzív fehér színével a Devil Buster Fluo Flavor aroma tovább fokozta a csalifüzér csáberejét

Irány Péteri!

Hajnali 4 óra múlott csupán, mikor ébresztőórám jelzése kirántott az álmomból. Miután feleszméltem, monoton esőcseppek kopogását hallottam a szoba redőnyén, ami még nehézkesebbé tette, hogy megkezdjem a készülődést. Az udvarra érve tovább fokozta rosszkedvemet, hogy megláttam az éjszaka folyamán hullott csapadékmennységet, és a betonon egybefüggő „pocsolyatengert”, ráadásul a távolból égdörgés hallatszott. Ha itt ilyen állapotok uralkodnak, milyen lehet a tóparton?!, tettem fel magamnak a kérdést. Néhány percig morfondíroztam, hogy mitévő legyek, ám végül felülkerekedett bennem az elhivatottság. A jó hal akár egyetlen dobásban is benne lehet, esőruha van a csomagok között, egy kis víz pedig még nem ártott meg senkinek. Horgászszenvedélyemet ilyen érvekkel motiválva útnak indultam, hogy megtudjam, mit tartogat a víz aznap számomra. Szűk órás autózást követően már a tóparton álltam. A parkolóba érve örömmel konstatáltam, hogy itt nem volt olyan intenzív az esti esőzés, és nem ázott fel annyira a talaj, hogy dagonyává változtassa a vízparti közlekedést. Kellemes meglepetés volt az is, hogy a halőrházhoz menet rácsos „bevásárlókocsikat” találtam, melyek minden napijegyet váltó horgász számára biztosítottak a felszerelése komfortosabb szállításához. A formalitásokat letudva hamar megkezdtem a szerelékek összeállítását és az etetőanyagok előkészítését. A zord időjárás valószínűleg más sporttársak kedvére is rányomta nyomasztó bélyegét, mert egyedül próbálkoztam az egész parton. Őszintén szólva, ezt az adott körülmények között nem is bántam, mert úgy gondoltam, minél kevesebb a zajforrás és minél kevésbé terhelődik a víz, annál jobb eséllyel kompenzálhatom a szeszélyes, kedvezőtlen időjárás hátrányait. Teendőim elkészültével 3-3 alapozó dobást ejtettem meg a két kiszemelt helyre. Mindkettő a már említett sziget melletti „tisztáson” helyezkedett el, ám az egyik bottal a sziget és a túlparti nádfal közé eső folyosó bejáratához horgásztam, hajszálpontosan a növényzet elé, míg a másikkal ettől balra távolodva, a nádtorzsás terület peremét vallattam, ebben az esetben is közvetlenül a nádfal előtt.

Horgászhelyemmel szemben elterülő sziget és a nádfal találkozásánál lévő területet vallattam

Bátraké a szerencse alapon bevetettem a szerelékeket és reménykedve vártam a halszagú folytatást. Sajnos ez jó ideig nem is öltött a reménynél komolyabb formát… Bárhogy próbálkoztam, a következő 3 óra eseménytelenül telt. A parton ülve feszülten figyeltem a vizet, de mindhiába. Néhány kisebb forduláson kívül nem láttam halakra utaló jeleket. Sokat gondolkodtam eredménytelenségem okán, de a vélhető választ csak feltételezni tudtam… A sikeres pontyhorgászat során sok tényező együttes hatása szükséges ahhoz, hogy eredményt tudjunk elérni, akár egészen rövid idő alatt is. Jól megfigyelhető, hogy az általában jó fogási esélyekkel kecsegtető hidegfront a már lehűlt vizekben nem minden esetben pozitív hatású a halak étvágya szempontjából, mert nem mindegy, milyen intenzitással és mértékben csökken a levegő és a víz hőmérséklete.

Folyamatosan próbálkoztam, de sokáig úgy tűnt, hiába
Miután a felhők mögül erőteljesebben sütött a nap, a vízimadarak is előbújtak…
… akárcsak a tó élővilágának többi tagja

Eddigi tapasztalataim azt mutatták, hogy kora nyári és a meleg, kánikulai időszakokban kifejezetten csodát tesz egy-egy betörő hidegfront, mely többnyire a légnyomás emelkedésével is együtt jár. Különösképp jellemző ez a kisebb vízmélységű állóvizeken, melyeknél nagyobb hatást gyakorol a levegő hőmérsékletének alakulása, és azzal egyenesen arányosan változik a vízé is. Merőben más a helyzet azonban, ha nincs kifejezetten meleg, és a markáns hidegfront hosszabb ideig fejti ki hatását. Ha a horgászat előtt azt még további lehűlés is tetőzi valamilyen abiotikus tényező miatt, gyakorlatilag passzívvá válik kedvenceink magatartása. Ezekben az időszakokban a pontyok csak periodikusan mutatnak táplálkozási hajlandóságot, amik többnyire napszakonként eltérőek, és akkor jellemzőek, mikor némileg emelkedik a levegő hőmérséklete. Ez a jelenség akár olyan kis változás hatására is bekövetkezik, ha szakadozik a felhőzet és a napsugarak erősebben érvénysülnek, vagy ha a szél melegebb levegőt hoz. Hasonló folyamat mehetett végbe a kapástalan reggeli és délelőtti időszak után is, mert mire elérkeztem a déli órákhoz, ébredezni látszott a tó élővilága. Ahogy a reggeli borús, hűvösebb idő helyét átvette a felhők mögül érkező enyhe napsütés, egyre több ugrást lehetett látni, érezhetően intenzívebben mozogtak a halak. Egyre bizakodóbban fürkésztem a vizet, mikor a folyosó „bejáratához” bedobott szerelékhez tartozó botomon gyenge, szöszmötölős kapást fedeztem fel. Többször megcibálta a hal a spiccet, majd egy kisebb, de jól kivehető húzásban folytatódott a spicc mozgása, amire határozott bevágással válaszoltam. Rögtön éreztem, hogy nem túl nagy hal „küzd” a horog végén, de örültem, hogy legalább történik valami. A szereléket kitekerve egy kárász került partra, ami a lebegtetett kukoricafüzért kívánta meg.

Első halam egy ezüstkárász személyében érkezett

A csali sértetlen maradt, így visszaröpítettem az előző helyre. 10 perc elteltével ugyanez a feederbotom ismét kapást jelzett, ám ezúttal határozottabb ívben görbült a rezgőspicc. Bevágás után nagy öröm lett rajtam úrrá, mert halam ellenállása egyértelműen pontyra engedett következtetni. Óvatosan, méterről méterre tereltem a part irányába, nagyon szerettem volna megfogni a nap első pontyát. Meg-meghúzta a féket a kitörései során, de 1-2 perc elteltével sikeresen szákoltam és már a pontymatracon pihegett. Hamar készítettem egy fotót az ifjonc tükrösről, majd visszajuttattam a még mindig tökéletes állapotban lévő kukoricafüzért az etetésre.

Végre! Kezemben az első ponty!

Nagyon örültem, hogy végre megjött az első ponty, ami már megmentette a napot az eredménytelenségtől. A következő órában beindulni látszott a halfogás, mert még érdeklődésével két további ponty tisztelt meg. Mindkettő a sziget melletti helyről érkezett Vad Pontyos tigrismogyoró-fokhagymás Quatro bojli kombinációra.

Megérkezett az újabb aranyhasú
Harmadik pontyom is hasonló méretet képviselt

Épp a legutóbb kifogott pontyot helyeztem vissza a vízbe, mikor hirtelen harsány fékzizegés hasított a fülembe. Ránéztem az eddig egész nap néma botomra, amelynek látványa épp olyan gyorsasággal emelte egekbe adrenalin-szintemet, mint amilyen ütemben fogyott a zsinór orsóm dobjáról. Odarohantam a már-már derékba hajló pálcámhoz és bevágtam… volna, ha az irdatlan ellenállásban és tekintélyes súlyban megakadt mozdulatsor annak nevezhető lett volna. Lassú, lomha mozgást éreztem a zsinór túloldalán, amiből egyből tudtam, megérkezett a hal, amire vártam!

Az a hal, ami ilyen szinten képes meggörbíteni egy 4,20-as Heavy Special Pellet Feedert, már komoly méretű lesz!

Folyamatosan, pumpáló mozdulatokkal próbáltam tőle a métereket nyerni, a megakasztott hal pedig valószínűleg úgy döntött, megcélozza a sziget folyosóját és bemenekült a zegzugosba, majd a szorosra állított fék ellenére folyamatos húzva a zsinórt el is indult célja felé. A gerinces bot hatalmasakat bólintva nyúlt a menekülő hal után, ahogyan azt magasba tartva, és a dobra ráfogva próbáltam elkormányozni az állhatatos uszonyost a biztos halvesztést jelentő zónától. Szerencsére sikerült a művelet. Tekintélyes ellenfelem a nyílt víz felé vette az irányt, így nyugodtan folytathattam a fárasztást.

Hosszas fárasztás alatt mértük össze tudásunkat és erőnket

Mivel rajtam kívül még akkor is csak két horgász volt a parton, ők is jelentős távolságra tőlem, volt bőven helyem a fárasztáshoz. Félórányi folyamatos huzavonát követően már sikerült a partközeli régióba kényszerítenem a halat, de még mindig komoly ellenállást fejtett ki. Többször próbáltam megpipáltatni, de mire a felszín közelébe ért volna, egy határozott csapás kíséretében minduntalan visszatört a mélyebb vízbe. Egyre gyengültek a kitörései, és éreztem, át tudom venni az irányítást. Két kézzel a botra emelve növeltem a terhelést, mire egy hatalmas sárgásbarna test rajzolódott ki előttem a zavaros vízben.

Hátborzongató látvány, mikor a zsinór végén egy hatalmas, öreg pontyot pillanthatjuk meg!
Az első pipáltatás minden fárasztás során jelentős momentum, melyet…
… ha megfelelően használunk ki, megszerezhetjük a győzelmet

Végre megpillantottam a gyönyörű, öreg tükörpontyot! Szívem a torkomban dobogott. Tett még néhány tiszteletkört, majd sikerült megpipáltatnom. Az első levegősokk hatására néhány pillanatra mozdulatlanná vált, amit gyorsan ki is használtam és alátoltam a merítőt. Csodálatos látvány volt, ahogyan a méretes test komótosan a hálóba siklik. A botot le kellett tennem, olyan súlyt éreztem a szák nyelén, végül a szákfejet két kézzel megragadva emeltem ki a pontyot a vízből, így helyeztem a matracra. A fárasztás izgalmától remegő kézzel vettem ki a szájából a horgom, majd csúsztattam át a mérőszákba, hogy megtudhassam a pontos súlyát. Digitális mérlegem kijelzője 14,72 kilogrammot mutatott. Fantasztikus!

Gyönyörű, öreg tükörpontyot tarthattam a kezeim közt. Nem tudom, hogy az uszonyain lévő hibák genetikai eredetűek vagy egy korábbi sérülés következményei, de nem is számított… Örömöm határtalan volt! :-)
A hal szája ugyan már nem volt érintetlen, de viszonylag egészséges
A kapitális ponty és legyőzője

A nap kezdeti viszontagságai és a nehezen beinduló halfogás után leírhatatlanul örültem, hogy ekkora és csodálatos ajándékot kaptam a tótól. Néhány fotó elkészülése után széles mosollyal és gondos mozdulatukkal búcsúztattam a kapitális bajszost örök otthona felé. Az órámra pillantva meglepetten láttam, mennyire elszaladt az idő, mert már csak fél órám volt hátra a horgászat tervezett idejéből. Próbálkoztam még halfogással, de további akció már nem történt. Biztosra vettem, hogy az etetések környékén nagy vircsaftot rendező ponty elzavarta a közelben tartózkodó társait a területről, az idő is hidegebbre fordult, és mi tagadás, én magam is elfáradtam. Teljesen elégedett voltam az eredménnyel, ezért úgy döntöttem, kényelmesen megkezdem a pakolást.

Viszlát, barátom! Nőj még nagyobbra!

Összegzés:

A kétesélyes reggeli indulás után reméltem, hogy a halak valamelyest kárpótolnak fáradozásaimért, de arra, hogy ilyen tartalmas horgászatban lesz részem, még én sem számítottam. A kedvezőtlen időjárás ellenére fantasztikus napot sikerült eltöltenem, amin egy remek új horgászvízzel s annak egyik kincsével sikerült megismerkednem. Összesen 5 db halat fogtam, 4 ponty, illetve 1 kárász arányban, melyek összsúlya 20,46 kilogramm volt. Az időjárás meghatározó változásai mellett érdekes megfigyelés volt az is, ahogy a halak a különféle csalikra reagáltak. Kizárólag lebegő vagy valamilyen mértékben kikönnyített kombinációkkal sikerült kapást elérnem. A nap folyamán több halat adó, sziget melletti etetésen csak kukoricával és a Vad Ponty tigrismogyorós-Quatro bojlis füzérrel sikerült halat találnom, miközben a másik, nádtorzsás szakasz perméhez bejuttatott Top 10 Carp Pelletes kombinációra egész nap csupán egyetlen, de annál magasztosabb érdeklődő jelentkezett. Biztos vagyok benne, hogy nem ez volt utolsó látogatásom Péteriben, hiszen ismét olyan horgásznapot sikerült megélnem, amely előkelő helyet foglal el szívemben őrzött emlékeim között.

Írta: Putz Tamás
Fotók: Káplár Bálint, Putz Tamás, Google Earth

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.