A Préri-tó neve számomra egyet jelent a method technika bölcsőjével. Ez az a víz, ahol én először találkoztam ezzel a módszerrel. Már van vagy négy éve, hogy utoljára ott jártam, és egyre csak gyűlt bennem az izgatottság, hogy miként tudnak ott a tömködős módszer mesterei 100 kiló halakat fogni egy-egy versenyen. Egyre inkább úgy éreztem, hogy el kéne oda látogatnom, de hogy ne csak egy szimpla horgászat legyen a dologból, úgy döntöttem, hogy két olyan etetőanyagot fogok egymással szembeállítani, amelyek minden tekintetben eltérnek egymástól. Az egyik a Top Method Maximum Green, míg a másik az idén debütáló FermentX Protein, mely igazi kuriózum az etetőanyagok között!
Elmondom azt is, hogy miért választottam ezt a két etetőanyagot. A Maximum Greent sokan használják itt eredményesen, és versenyeken is többeknél előkerül ez a keverék. Ennek legfőbb oka, hogy a Prérihez hasonló zavaros vizű, sekély tavakban a könnyű szerkezetű, laza állagú, erősen felhősödő etetőanyagok jól működnek. Az a szerencsés helyzet állt elő ezen a pecán, hogy volt nálam egy kevés felporzott szúnyolárva, így kipróbálhattam a már sokszor emlegetett „szúnyogos methodozást”. Nekem a lárvás horgászat és a method rendszere két teljesen különböző dolog, így hitetlenkedve álltam a dolog előtt, talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy nem bíztam benne!
Magát a zöld etetőanyagot egy kevés Top Method Flavor Green Pepper aromával és vízzel kevertem össze, majd hagytam állni. A Maximum Green etetőanyagot csak fokozatosan lehet jó állagúra keverni. Négyszeri-ötszöri vizezés és állás után lehet igazán precízre beállítani a végterméket. Ha kapkodunk vagy slendriánul végezzük a feladatot, akkor egy rosszul tapadó, még a dobást sem bíró kaját fogunk kapni, amivel nem lehet normálisan horgászni.
A végső állagot a homogenizáló rostálás után kapjuk meg, ami alapfeltétele a kiváló minőségű method kaja elkészítésének. A szúnyoglárvát természetesen nem az egészbe tettem bele, hanem egy kisebb dobozban kevertem meg a kosárba valót. A szúnyoglárvától még nehezebben tapadt az etetőanyag, de a Préri kis méreteinek hála nem is kellett nagyon beleállni a dobásokba, így a kevésbé ragacsos kaja sem esett ki a lendítéskor.
A FermentX Protein már a zacskó kibontásakor okoz egy kis meglepetést a használójának. Olyan furcsa, semmihez sem hasonlítható illata van, amely messziről is érezhető. Az etetőanyag nevét viselő aromával és egy kevés vízzel álltam neki a nedvesítésnek. Azt az első pillanatban látni, hogy ez az etetőanyag sokkal több nedvességet bír el, mint zöld társa, és keverés közben is más sebességgel szívja be a vizet. Ezt is több ütemben kell használhatóvá tenni, és a szakaszos nedvesítés utáni tömörítést is igényli. A rostálás során a nedvesebb, csomósabb részek is szépen eltűnnek, és ha jól állítottuk be a tapadását, akkor órákig hozzá sem kell nyúlni, ami azonban a zöld keverékre már nem igaz. Azt folyamatosan spricnizni kell tömködés előtt, hogy megmaradjon a kosárban.
A csalizásban már nem voltak ilyen nagy különbségek, hiszen mindkét ízvilág rendelkezik a saját soft pelletjével. Differenciát csupán az jelentett, hogy a Green Pepper Soft Pellet mellé öt-hat szúnyoglárvát tűztem, míg a másik esetben a csalit önmagában vagy csontival megspékelve kínáltam föl. Aki már horgászott nagy horoggal úgy, hogy arra tűzőszúnyogot kellett felerőszakolnia, tudja, hogy nem egyszerű dolog kipukkanás nélkül áthúzni a kis lárvát a szakállon. Nos, ismét egy jó pont a „barbless” horgoknak, hisz szakáll híján a hegyes tű úgy szalad bele az érzékeny testbe, mint a kés a vajba.
A végszereléket kicsit finomabbra hangoltam, mivel azt a fülest kaptam, hogy a helyi halak nem igazán szeretik a vastag előkéket. 18-as Visitorra kötöttem hát rá a 12-es horgot. A rövid dobások miatt a Flat kosár hosszú vezetőszárát is csak fölösleges sallangnak ítéltem meg, így egész rövidre szabtam. Csak annyit hagytam meg belőle, hogy repülés közben ne fordulhasson át a kosár.
Az ilyen 50-60 méteres távokra és nagy halakra a Nevis Whisper család 360-as, MH jelzésű tagjait használom. Habár egy nagyon karakteres, pontyos feederről beszélünk, mégis rugalmas és nem tépi ki a pontyok szájából a horgot. Nagy spiccgyűrűinek hála a nyárfák szöszös magjai sem tudták megkeseríteni a napomat. Nedves állapotban csak kínszenvedéssel lehet eltávolítani a zsinórról, így nem is nagyon szoktam vele peca közben foglalkozni.
Pár nap múlva, megszáradva már egy mozdulattal le lehet szakítani a zsinórról. Aki ilyen körülmények közt nekiáll apró spiccgyűrűvel ellátott bottal horgászni, készüljön fel a legrosszabbra. Dobáskor megakad a zsinór, halfárasztásnál pedig a lehető legrosszabbkor szorul be a gyűrűbe és rosszabb esetben még nagyobb baj is lehet, mint a kényelmetlenség. Gondolok itt bottörésre, vagy a nem éppen olcsó method kosár eldobására!
Mindkét szerelésemet a tó közepének a meghorgászására akasztottam ki, és egymástól kb. 10-15 méterre dobtam be őket. Förtelmes hőség és fülledt levegő volt a jellemző a horgászat délelőttjére. A magas páratartalomban szinte harapni lehetett a levegőt. Ez a „döglött” idő nem hatott jól a halak kapókedvére sem. Az összes ponty fent pihegett a felszínen, látványos ugrásokkal is szórakoztattak minket, de eszük ágában sem volt táplálkozni.
Falevél sem rezzent, a vizet ellepte a szösz, izzadtam, mint az örömlány az éjféli misén, és vártam, hogy történjen végre valami. Agóniámból a távolban nagyot szóló mennydörgés és villámlás ébresztett. Szerencsémre a viharnak csak a pereme ért el hozzánk, és egy pár perces hűsítő zápor, valamint az enyhe légmozgás elég volt arra, hogy jobban érezzem magam, sőt a halak is táplálkozásba kezdtek.
Egyre gyakrabban vágtam be. Látszólag mindkét etetőanyag jól végezte a dolgát és szépen ette azokat a ponty. Ami viszont szembetűnő volt, hogy a FermentX Proteinnek egyre darabosabb pontyok csábultak el.
Érdekes volt, hogy a Maximum Green etetőt használva szinte a vízbe érés után két perccel már kapásom is volt. Viszont, ha nem, akkor később sem volt. Ezzel ellentétben a FermentX Proteinnel a kapásokra várni kellett, viszont ez általában jó halat adott. Lehet, hogy ezek csak véletlenek, de pont az ilyenekből lesznek később a tapasztalatok.
A nap legnagyobb és egyben utolsó halát viszont a szúnyoglárvás kajának köszönhetem. Már pakolás közben voltam, mikor észrevettem, hogy belazult a zsinórom és habár a közelgő eső elől kellett volna minél előbb biztonságba helyeznem a felszerelésemet, csak nem hagyhattam annyiban a dolgot és felvettem a botot. Ahogy sok társa a mai nap folyamán, ez a hal is olyan gyorsan úszott kifelé, hogy alig bírtam vele felvenni a kontaktust.
A szák előtt aztán már nem bizonyult ilyen kezes báránynak, és a csepergő esőben jól elszórakoztatott. Igaz, a zivatar kivételesen még jól is esett nekem, hiszen lehűtött egy picit. A fényképezés utáni kipakolás közben aztán leszakadt az ég, és mire kihúztam az egyébként nagyon praktikus kiskocsit, bőrig is áztam.
Aki még csak most ismerkedik a „módszerrel”, annak kötelező házi feladatnak adom ki, hogy látogasson el egyszer a Préri-tóra, hiszen tapasztalatot szerezni csak ott lehet, ahol van, ami meghúzza a spiccet… bár itt olyan halak vannak, amelyek inkább tolták volna, de ez már részletkérdés.
Írta: Sipos Gábor
