Ilyen egy sikeres tóparti randevú...

Ilyen egy sikeres tóparti randevú...

Június 21., szombat. "Ez a nap kicsit más, mint a többi" a szülinapos sláger szerint, nekünk pedig azért, mert a víz ünnepeként ekkor került sor a XVI. Tóparti Randevú - St. Hubertus Nemzetközi Kupára, egyben a Maconka Barátai \'14 Szuperkupa 3. fordulójára. E jeles rendezvény Maconka legrégebbi folyamatosan megtartott versenye, így most is szerettük volna, hogy emlékezetes legyen. Sikerült-e? Kövessük együtt az eseményeket, s a cikk végén pedig jön a meghívó a július 19-i Maconkai Napsugár Kupára is!

Ismét "kicsit" késve született meg ez a beszámoló, de mentségemül szóljon, hogy Maconkán a versenyszezonban pörög az élet, így bizony mindig van mit csinálni. Pláne munka mellett, de társaimmal nekünk ez így jó, mert szeretjük azt amit csinálunk. Kezdésnek a már megszokott módon új olvasóinknak további kedvcsinálónak, a régieknek pedig emlékeztetőül íme a 2014. évi sorozat nyitó cikke, majd az első és a második verseny (egyben Szuperkupa első és második forduló) versenybeszámolói:

Önök kérték: Maconka Barátai Szuperkupa 2014

Első verseny: X. Tavaszi Maconka Nemzetközi Kupa

Második verseny: II. Maconkai Majális Nemzetközi Kupa

Nos, ez a patinás verseny már a nyár versenye, tizenhatodik alkalommal (és éve) hivatalosan ez a nap a tó (mára már tórendszer) ünnepe, a vízé és a víz, a vízpart lakóié. Ezen alkalommal is sok-sok szépség volt felfedezhető a vízen és a partokon, a zöld ezer árnyalata mellett a fehér, a sárga, a rózsaszín és a lila tavirózsák adtak színes dekorációt a méltó ünnepléshez.

Ugye jó ide megérkezni?
Sárga díszítés az ünnepre

Jó érzés volt látni a szaporodó jelentkezéseket, végül közel 70 fő érkezett az újabb megmérettetésre. A feeder szekció most nagyobb, az úszós pedig kisebb létszámmal képviseltette magát az előző fordulóhoz viszonyítva, a gyermekek között pedig örömünkre szintén új indulókat köszönthettünk. Időben meg is érkezett mindenki, így az év egyik leghosszabb napja időben is kezdődhetett a sorsolással, Ignácz Olivér elnökhelyettes már megszokott elővezetésében.

Gyülekező (fél)körben állva
Megszokott kép: Olivér szektort sorsol
Szépen lemegy a személyi sorsolás is

Ezt követően jöhetett a honfoglalás, így a karaván két részletben (úszósok, feeder/fenekező szekció)megindult a hosszgáti szakasz felé. Gyors kipakolás, a szerelékek élesítése, persze az elképzelt taktika mentén. Nagyhalazni nagy kockázattal vagy kishalazni kis kockázattal? E napon is ez volt az egyik legnagyobb maconkai kérdés.

Indul a gáti versenypálya gépiesített elfoglalása
Amikor már a part is benépesült
Közelebbről a kezdet: példás rend, minden a helyén

Dudaszó, etetés, Hármas dudaszó, horgászat. Pár perc elteltével már a kisebb halak jelentkeztek, szűk félóra múlva a pontyok is. Persze voltak egyéb halak is, amik színesítették a fogásokat, így például a tokok is megjelentek egy-két versenyzőnél.

Az első tok
A második csőrös
Persze mindig van másik, legfeljebb nem jön horogra...

Közben a szabályzat szerinti időcsúszással a gyermekek is megkezdték a versenyt az Élmény-tavon, ahol a kezdéstől rögtön a sügerek, azon belül is a csíkos sügerek domináltak. Itt folyamatos volt a mérlegelés az állomány érdekében, s erre szükség is volt, mivel a verseny alatt volt, aki 6-8 kg-ot fogott belőlük!

Bence egy csíkos sügérrel
Megint egy csíkos harcos

Eközben a gáton Turbucz József a nagypontyos taktika dicséreteként megfogta az első halát. Majd később a többieket, így kezdte is borítékolni a legjobb eredményt...

Turbucz-féle töves
Ugyanez nyurgában
De a legnagyobb az tükrös!

Ettől függetlenül ezúttal sem volt egyértelmű, hogy melyik taktika lesz a nyerő, az egyik szektorban a keszeges, a másikban a vegyes, a harmadikban a pontyos zsákmány tűnt nyerőnek. A verseny és a halfogás folytatódott, s persze a remény hal meg utoljára...

Ez is megvan!
Itt nem kishalas a játék…
Kontra: Csampa Gyuri nagy pontya
E hal pedig talán a verseny legszebb nyurgája

A kedvező idő is besegített a verseny hangulatába, a partokon nem a feszültség volt az elsődleges jellemző. Sajna, a versenyzők nem tudnak kóborolni (érdekes is lenne), de mindig érdemes a partokon sétálni egy kicsit, rácsodálkozva az Élet kisebb-nagyobb ékszereire, a Természet alkotásaira. Gyakran szembesülök azzal, hogy az évek óta idejáró horgászok sem néznek szét a közel 5 km-es partszakaszon, s nem is tudják, adott esetben miről maradnak, maradhatnak le.

Kamikaze?
Citromlepke citrom nélkül
Itt meg a vízitök-levélen egy álmos zöld béka ül...
Egyik kedvenceim, a napozó teknősök

Rohan az idő, s lassan az utolsó percek következnek. Közben készül az ebéd is, meg az értékelés, s az ajándékok sorsolási stratégiája. Mindenki teszi a dolgát, a versenyzők meg főleg. Aztán a gyermekeknek letelik az idő, jön a kivonulás a mérlegeléshez.

De hová tűntek a versenyzők?
Ide, mert már folyik a mérlegelés

Volt is mit mérlegelni és nézni ismét, az Élmény tó halgazdaságának és a gyermekek ügyességének köszönhetően. Nézzünk meg egy-két képet a mérlegelésből!

Zsófi és ismét egy pontybölcsőnyi ponty
Koi és kis kifogója
Milán és a színes zsákmány egyik színes hala
A kisebbik Hegedüs és nagy eredménye
Lolita, új kishölgy a versenyen
Színek vonzásában: Vörös…
… és fekete

Aztán vissza a gátra, a két szélről két csoportban indul a mérlegelés. Most jön a puding próbája, avagy mit ért a taktika az összevetésben! Szép halakat látunk, különböző összetételben. Egyértelmű eredményt a taktikák között sem tudunk hirdetni, de sanszos, hogy több forduló összevetésében keszegezni (is) érdemes.

Balin, tükrös, koi
Egy ponty is ponty, pláne sok-sok keszeggel
Abszolút jó a versenyen egy ilyen vegyes keszegzsákmány

Örömömre megjelentek a maconkai különlegességek is. Már sokszor leírtam, hogy egy-egy ilyen hal adott esetben sokkal ritkább (és így értékesebb) egy 10 kg-os pontynál is. Becsüljük meg őket, s ha kérhetem, értékeljük a halállomány sokszínűségét!

No, mit fogtam?
Compó, mely fajból pár hete 3 kg feletti tórekord született!
Maconka aranya: az aranykárász
Egy újabb szép compó a zsákmányban

Tovább menve a keszegterítékek is ismét elismerést érdemelnek, szerencsére kiemelkedő a helyi fehérhal-állomány.

Típuskeszegek
Ők is azok, akik az átlagfogás tömegét adják
Itt is van választék
Keszegek, ismét
Végül: keszeg-kettős

Még egy pár kép érdekességként, vagy egy-két szép eredményt megörökítve:

Harcsa (is) van a vízben
Hölgyválasz
Van, akinek az ezüstkárászok is bejöttek

Aztán jön az ebéd, a finom csikós tokány közben pedig a stáb menüjeként az eredmények feldolgozása. Fél óra múltán kész a forgatókönyv, így jön a díjkiosztó, majd az ajándéksorsolás, végül a közös fotózás. Hajrá, kezdjünk is neki!

A növényzettől eltekintve ez volt az ebéd
Csendélet, avagy az eredményhirdetésre várva
Boldogság: Olivér mára már befejezte
Díjátadás előtt

Újra összegyűlünk, az eredmények ismertetésénél először a gyermekek, majd az ifik, a hölgyek, a külföldiek, végül felnőttek, azon belül az úszósok és a feeder/fenekező módszer követői következnek.

Megint mondom a magamét
Zsófi, gyermek I.
A legeredményesebb hölgy
Legjobb külföldi, egyben a legjobb ifi
Úszós I.
Feeder I. és a legnagyobb hal, szintén kettő az egyben
Figyelem! Kékben a legfrissebb potenciális utánpótlás!

Lassan a felsorolás végére érünk, így jön az ünnepi sorsolás. Ezúton is köszönet érte a Zwack Unicum Nyrt.-nek, Bátonyterenye Város Önkormányzatának, Letovai Tamásnak (Maconkai horgászbolt) és Plachy György barátomnak, e verseny megálmodójának. Több, mint 30 ajándék kerül a díjkiosztón jelenlévő, fogási eredmény okán nem díjazottak között kisorsolásra, melyben nagyobbik kisfiam őszinte örömmel segítkezik.

Most a kisebbik Dérer István sem unatkozott: ajándéksorsolás, mintegy negyvenszer…
Íme, egy testhez álló kék St. Hubertus
Ugyanez, de másik kivitelben…
A verseny ötletgazdája (fehérben) és annak különdíja
Ezt a botot már nem adom vissza!

A végére marad a fotózás, csapatként és a díjazottak között. Egy kis beszélgetés, majd a búcsú. Jó volt újra együtt ünnepelni és versenyezni! Szép volt, Lányok, szép volt Fiúk!

Újra itt volt a nagy csapat
A díjazottak

Végül ezúttal is legyen keretes a szerkezet, így még egy kis tavirózsa. A virág után pedig már a külön letölthető, tanulmányozható tények és statisztikák következnek...

Nyílik még a sárga rózsa…

Itt olvasható a versenyt követő 24 órán belül elsőként a maconka fórumon megjelenő hivatalos, főbb egyéni eredményeket is tartalmazó versenybeszámoló:

Versenybeszámoló

A mindig sokak által várt összetett eredményeket valamennyi induló esetében pedig itt lehet letölteni:

Összetett eredménylista

Érdemes talán még megnézni a versenysorozat fogásokra, fogási rekordokra és fogott halfajokra vonatkozó, fordulónkénti összesítő táblázatát is:

Összesített versenyeredmények

E cikk vége felé, már mondhatni hagyományosan engedjenek meg nekem néhány köszönetnyilvánítást:

- Köszönöm minden Horgászbarátunknak a sikeres részvételt, a pontos érkezést, a fair versenyt.

-Köszönet minden Versenyzőnek, aki részt vesz a díjkiosztón akkor is, ha neki a győzteseket megtisztelve "csak" tapsolnia kell.

- Minden gyermekhorgász-kísérőnek, köztük az Apukáknak a kitartást, a türelmet és az utánpótlás érdekében hozott áldozatot.

- A BSHE-team, azaz Bartha Csaba és segítői, Bartók Krisztián, Bubró Mónika, Horváth "Boxi" Sándor, Ignácz Olivér, Lévai Attila, Pernyész István, Répás Ferenc, valamint Tóth Gábor önzetlen munkáját a rendezvény sikeres lebonyolítása érdekében!

Ez volt az idei Szuperkupa harmadik versenyének beszámolója! Bízom abban, hogy a következő, júliusi fordulóra, a II. Maconkai Napsugár Nemzetközi Kupára is sokan eljönnek, sőt ismét új versenyzőket is köszönthetünk! A jelentkezési lap lentebb, a versenykiírásból már letölthető.

Folytassuk közösen Veletek, Önökkel, tisztelt Horgászbarátaink!

VERSENYKIÍRÁS

II. MACONKAI NAPSUGÁR KUPA

Maconka, 2014. július 19., szombat

Nevezés:

Kérjük, töltsék ki a mellékelt Jelentkezési lapot és küldjék el e-mail formájában a maconka@maconka.hu címre 2014.07.17-én 18:00-ig A jelentkezési lap leadható a halőrházban is, vagy elküldhető az Egyesület fax számára is.

A nevezés elfogadásáról folyamatosan, de legkésőbb 2014.07.17-én 22:00-ig küldünk hivatalos visszaigazolást. Ezen túl a név szerinti rajtlista a jelen cikkhez kapcsolódó fórumban (hozzászólások) folyamatosan frissítve lesz.

Szabályok:

A verseny időrendi lebonyolításáról, a főbb szabályokról, a kiadható díjakról részletesen itt olvashatnak:

Időrend, főbb szabályok, díjazás

A részletes versenykiírás itt olvasható:

Versenykiírás

Részvételi díj:

A részvételi díj (amely tartalmazza a versenyre szóló sportjegyet, az ebédet, a gáti behajtás és parkolás díját, valamint a kedvezményes további horgászat személyi lehetőségét is):

  • felnőtteknek: 3300 Ft
  • hölgyeknek, ifiknek: 2000 Ft
  • gyermekeknek: maconkai éves területi jeggyel rendelkezőknek ingyenes (másoknak ez 1200 Ft, viszont cserébe éves maconkai gyermekjegy kerül kiadásra!)

Mindenkit várunk Maconkán!

Találkozzunk újra a napsütötte maconkai vízpartokon!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.