Hazai vizeink legnagyobb hala a harcsa! E nemes ragadozó becserkészése - már ha a komolyabb méretekre pályázunk - nagyon sok időt, energiát, komoly felszerelést és előkészítést, no meg türelmet igényel. A Haldorádó fogási naplójában a harcsa kategóriát Szedlák Péter 84,7 kg-os hala vezeti, de ha a nevére rákeresünk, két további kapitális jószág, egy 50,08 kg-os, valamint egy 52 kg-os fogás is hozzá köthető. Mindhármat az úgynevezett bójás módszerrel csalta horogra, így megkértük, mutassa be nekünk ezt a különleges technikát! Az ő beszámolóját olvashatjátok és nézhetitek meg most!
Idén a munkám miatt csak két alkalommal sikerült lejutnom kedvenc horgászvizemre, a Fehérvárcsurgói-víztározóra. Sajnos a tavaszi és nyár közepi rövid túra eredménytelenül zárult. Ennek ellenére reményekkel tele vártam a következő lehetőséget, hogy ismét üldözőbe vehessem kedvenc halaimat, a hazai vizek csúcsragadozóit, a harcsákat.
Hajnalban indultam, hisz a helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik. Mindenképpen a mélyebb vízterület meghorgászása volt a célom, ezért a tó alsó, zsiliphez közeli részét szemeltem ki magamnak, ahol eddig még nem horgásztam. Augusztus 25-én, hétfőn még a Nap fel sem kelt, már a tározó partján álltam a kiszemelt horgászhelyen. Meglepődve tapasztaltam, hogy az év ezen időszakában szokásos vízálláshoz képest - a csapadékos nyárnak köszönhetően - majdnem másfél méterrel magasabb a vízszint.
Pár perces csodálkozás után a hozott csalihalakat a vödörből a szivaccsal ellátott gyűrűs szákba tettem. A szivacsgyűrű függőlegesen tartja a szákot, nem engedi, hogy a hullámzás miatt rádőljön a benne lévő halakra és ledörzsölje róluk a nyálkaréteget. Ebben a tartóban bármeddig életben lehet tartani a csalihalainkat.
Összeállítottam a gumicsónakot, és már indultam is az előttem lévő vízterület feltérképezésére. Alapos radarozás után rá kellett jönnöm, hogy egyenletesen 6 méterig mélyülő, akadómentes a mederfenék. Így a radaron látott fekvő harcsák közelében helyeztem el a bójáimat. Alkonykapcsolós bójafejjel ellátott műanyag bójákat használok, amire Uni-Cat előtétbóját erősítettem. Ennek segítségével a csalihal és a bója távolságát egyszerűen és gyorsan beállíthatom, és elegendő 30-40 cm-es szakítózsinórt használni.
Előkerültek a „fegyverek” a botzsákból. A bot Shimano AX Catfish 9,2’-11’ (100-300 g), az orsó Shimano USA Baitrunner 12000D, aminek a dobján a 0,25 mm-es sárga színű WFT Strong fonott zsinórból 300 méter lapul.
A botokat a sérülés elkerülése miatt mindig végszerelék nélkül szállítom, így a következő lépés ennek összeállítása volt. Az kész előkezsinórok a táskában vannak, ennek elkészítéséhez Uni Cat Tractive Force Leader 0,75 mm előkezsinórt, 6/0-s egyes horgot, VMC 9626PS 5/0 hármashorgot, Power Swivel 90 kg forgót, Predatek kulcskarikát, egy kisméretű pontyozó horgot, Stonfo csúzligumit, és Berkley not-a-knot kapcsot használok.
Az előkezsinórból körülbelül 100-120 cm-es darabot vágok le. A végére kötök egy csomót, ezt belehúzom a hármashorog ágai közé, és csomó nélküli kötéssel rögzítem. A kötésre egy darab csúzligumit húzok. A színválasztás nem véletlen, hisz a rikító színnek köszönhetően éjjel is jól látható a megakasztott harcsa szájában a horgok elhelyezkedése, ami nagyon fontos a kézzel való kiemelésnél. A hármashorog fülébe a kulcskarikával ellátott kisméretű egyágú horog kerül.
Ezután a hármashorogtól körülbelül 10-12 cm-re rögzítem a nagyméretű egyágú horgot, természetesen csomó nélküli kötéssel, és a kötésre itt is csúzligumit húzok. A horgok közti távolságot mindig a csalihal mérete határozza meg. Az egyágú horogtól 40 cm-re egy fület kötök. Ebbe hurkolom bele a not-a-knot kapoccsal ellátott forgót. Ezzel kész is van az előkezsinór.
A szerelék összeállításának első lépése a szakítózsinórt tartó klipsz felfűzése a főzsinórra. Ebbe akasztom a szakító zsinórt, ez egy 30-40 cm hosszú monofil zsinór mindkét végén hurokkal. A klipsz elkészítéséhez 1,20 mm-es Uni Cat Hard Mono monofil zsinórt, Single Sleeve alumínium hüvelyt, Loop Thimble műanyag zsinórvédőt és Easy Clip kapcsot használok.
Ezt követi a belső zsinórvezetésű úszó, aminek méretét a felkínált csalihal mérete határozza meg. Ehhez tartozik egy műanyag rúd, aminek segítségével könnyen rögzíthetem az úszót a főzsinóron.
A bójás harcsázásnál a teljes vízoszlopot meg lehet horgászni. Ha a mélyebb vízrétegekben szeretném felkínálni a csalihalat, akkor egy 100-150 g-os szivarólmot teszek az úszó alá két gumiütköző közé. Erre a célra tökéletesen megfelel a Stonfo csúzligumi erősebb változata.
Ezután egy hosszabb csúzligumit fűzök a főzsinórra, az előkét a not-a-knot kapocs segítségével rögzítem a főzsinórhoz, és erre ráhúzom a csúzligumit. Ezzel elkészült a szerelék. A botok bevetésre készek, jöhet a csalizás.
A csalit a mederfenék közelében kínáltam fel, ezért a 6 méteres vízmélységnél az úszót öt és fél méterre rögzítettem a főzsinóron a hozzátartozó pálca segítségével. A 30-40 cm hosszú szakítózsinór egyik végét az előtétbóján található kapocsba, a másik végét a főzsinóron lévő klipszbe akasztottam.
Ezután a botot függőlegesen tartva a zsinórt kézzel feszítve elindultam a part felé. A harcsás bottartóba állított botra felkerült az elektromos kapásjelző.
Délelőtt 10 óra körül minden a helyére került. Délután négy óra lehetett, amikor a tőlem négy horgászállással feljebb lévő egyik barátommal beszélgettem, épp az adóvevős elektromos harcsás kapásjelzőkről beszélgettünk, amikor megszólalt a jelzőm. Rápillantottam a tőlem körülbelül 60 méterre lévő botomra, ami ekkor már karikába hajlott. Ilyen gyorsan rég futottam, mint most.
A keményre állított fék ellenére folyamatosan fogyott a zsinór az orsómról. A botot kivettem az állványból és ráfogtam a dobra. Éreztem, hogy nem egy harcsapundra küzd a szerelékem végén. Pár másodperc és több tíz méter zsinór lehúzása után megkönnyebbült a botom. A zsinórt kitekerve szembesültem azzal, hogy a főzsinóromat elvágta valami. Kicsit dühös voltam a hal elvesztése miatt, de egyben örültem is, hogy sikerült jó helyen felkínálni a csalit. A szereléket újrakötöttem, és pár perc múlva már vissza is húztam a bójához. Sötétedés előtt leellenőriztem a csalihalakat, amik még erőteljesen verettek, így bizakodva vártam az éjszakát.
Az éjszaka csendjét csak egy-két felszíni harcsarablás törte meg. Három óra körül elnyomott az álom, de nem aludhattam sokáig, mert reggel 7 óra után a kapásjelzőm visító hangja ébresztett. A bevágás után éreztem, hogy ez se lesz kicsi. De sajnos ezt a halat sem sikerült partra húznom. A szereléket - ami majd másfél méteres hosszban nyálkás volt - üresen tekertem ki. Valószínűleg rosszul akadt, és a küzdelem során kipattant a horog.
Mondhatnám azt, hogy két rontott kapás 24 óra alatt elég lehangoló eredmény, de nem a harcsahorgászatban! Itt sokszor napokat, sőt heteket ül az ember a bot mellett kapás nélkül, de a kitartás mindig meghozza gyümölcsét.
Nappal és éjszaka sajnos nem volt újabb jelentkező, aki megkívánta volna a csalihalaimat. A harmadik nap reggel 5 órakor ismét a kapásjelzőm hangjára ébredtem. Sikeres bevágás után ismét egy bajszossal küzdöttem. Csak nagyon indokolt esetben szállok csónakba fárasztáskor, partról szerintem gyorsabb és élvezetesebb ez a művelet. Arról nem is beszélve, hogy a bójázáshoz használt 335 cm hosszú botok nem éppen ideálisak a csónakból való fárasztáshoz.
A 170 méterre lévő bójától 5-6 perc alatt sikerült partközelbe húznom a halat. Pár erőteljes kirohanás után magam elé húztam a harcsát. Erre a locsogásra a mellettem horgászó barátom, Péter is felébredt, és rohant, hátha segíteni kell. A fejlámpám fényénél jól láttam a zöld kötésvédő gumikat, amik a horgokra vannak húzva, ezeket elkerülve kesztyűvel már nyúltam is a hatalmas szájba, és a hal alsó állkapcsát megragadva kihúztam a partra. Mivel még sötét volt, a halat fotózásig lekötöttem, ügyelve arra, hogy ne sérüljön.
48 óra elteltével túl voltam három kapáson, és sikerült megfognom harmadik 50 kg feletti bójás harcsámat.
A túrám kezdete óta folyamatosan csökkent a vízszint. A folyamatos lassú vízszint-csökkenés önmagában még nem nagyon rontja a fogási esélyeket, nem úgy, mint a szerda délután erős széllel és heves zivatarral érkező hidegfront. Csütörtök reggel a tőlem nem messze horgászó barátom, Ede jelzője is megszólalt. Már húztam is a kesztyűt és indultam segíteni. Pár perces fárasztás után sikerült kiemelnem az ő harcsáját.
Egy hét alatt 30 cm-t csökkent a tározó vízszintje. A hidegfront elvonult, ismét javulni látszottak az esélyek. A sok eső miatt a zsilipet elzárták, ezzel elkezdődött a vízszint rohamos emelkedése, ami következő egy hétben elérte a plusz 60 cm-t. A sátramat és a botokat többször kellett magasabb területre költöztetnem.
A tározót a Gaja-patak táplálja. A vízgyűjtő területéről a néha felhőszakadásszerű esőzéssel nagy mennyiségű szerves hordalékot rakott le a befolyó környékén, a kíméleti területen. A békés halak nagy része erre a részre úszott, és őket a ragadozók is követték. A parti horgászok is egyre kevesebb halat fogtak. A következő héten sajnos még kapásig sem jutottam, hiába raktam át a bójáimat, hiába változtattam a meghorgászott vízmélységen, semmi sem hozott eredményt. De a 11 kapás nélkül eltöltött nap sem tudta elvenni a kedvem a harcsázástól. Idén még két rövidebb túrát tervezek, már alig várom, hogy ismét a tározó partján lehessek…
Folytatása következik...
Írta: Szedlák Péter, Takács Péter
Fotó: Szedlák Péter, Takács Péter, Videó: Takács Péter
