Az őszi feederezés varázsa 1. rész - A Forrás-tó harcos pontyai

Az őszi feederezés varázsa 1. rész - A Forrás-tó harcos pontyai

Egy olyan sorozatot szeretnék elindítani, amelyben különböző vizeket bejárva teszem próbára kedvenc hidegvízi etetőanyag keverékeim, csalijaim, és bemutatom az ilyenkor alkalmazott technikákat. Célom, hogy ősszel bejárjam a környék vizeit, és a tapasztalatszerzés mellett komoly élményekkel távozzak az adott vízterületről. Az első kiszemeltem a lakóhelyemtől 30 km-re található csorvási Forrás-tó volt. Sosem jártam még itt, és szerettem volna megbizonyosodni arról, hogy itt is működik a technika…És, hogy mi lett a horgászat eredménye? Ígérem, a cikk végére mindenki tudni fogja…

Rögtön az elején szeretném bemutatni a vízterületet, amit sorozatom első helyszínéül választottam. A tó Orosháza felől haladva Csorvás település előtt található. Területe 2,8 ha. A tó vízmélysége változó, vannak 4-5 méteres mélységek is, de nem ritka a parttól számított 10-12 méteres távolságban a 80 cm-es víz sem. A tó legfőbb halai a ponty és az amur, amelyekből nem ritkák a 10 kg feletti példányok sem. A Forrás-tó kiépített parkolóval és a tó partjára telepített padokkal várja vendégeit. A rendezett környezet és a családias légkör garantált az ellátogató horgászoknak és családtagjaiknak.

Igényesen kiépített tópart várja a horgászokat
Az ősz mindenhol jelen van
Hangulatos híd vezet a tó legjobb helyeinek mondott szigetre
Nyáron lehetőség van a parton grillezésre és bográcsozásra is

Elsőként érkeztem a tóra, ahol az első teendőm a napijegyváltás volt, emellett szerettem volna begyűjteni még pár hasznos infót a vízről. Meglepetésemre a halőr a sok hasznos információ mellett megkérdezte, hogy van e nálam pontymatrac, mert igény esetén adna. Örömmel tapasztaltam, hogy milyen nagy gondoskodással óvják a tó halállományát.

A halak védelme érdekében csak javasolni tudom mindenkinek a pontymatrac használatát. Nem nagy összeg, és segít védeni kedvenceinket. Vigyázzunk a halakra!

A horgászat napjára az időjósok verőfényes napsütést, elenyésző légmozgást és nappali 23-24 fokot jósoltak. A reggel ezzel szemben 9 fokkal, szemerkélő esővel és szürkeséggel indult, de ezt egyáltalán nem bántam, mert végül is az ősz valamilyen szinten kompromisszum is az időjárással.

Egy ismeretlen vízen kulcsfontosságú a jó horgászhely kiválasztása. A halőr a tó közepén elterülő sziget valamely horgászhelyét javasolta, mondván, azok általában jól működő helyek. Miközben figyeltem a kinézett horgászhelyet, nyilvánvalóvá vált, hol is fogom tölteni a napot, ezt szeretném most bemutatni egy térképen a kedves olvasóknak.

Piros ponttal jelöltem a horgászhelyemet és sárgával a meghorgászott részt
Ha új helyen horgászunk, bátran kérjünk tanácsot a helyi horgászoktól, és figyeljük az esetleges halfordulásokat
Ígéretes jelek fogadtak, a halak jelenléte egyértelmű volt

A horgászatra egy olyan etetőanyag keverékkel készültem, amit ha jól alkalmazunk a lehűlő vizekben, szinte biztos, hogy hal nélkül nem úszhatjuk meg a horgászatot. Etetőanyag receptem:

  • 1 kg Haldorádó Pelletes Fekete
  • 1 kg Haldorádó Fagyos Ponty
  • 125 ml Haldorádó CSL Tuning (Vörös Démon)

Ez volt az alapkeverék, továbbá gazdagítottam búzával, 3 mm-es halas pellettel és süllyedő angolmorzsával. Ez egy nagyon komplex, proteinben, aromában gazdag etetőanyag, ha pontosan bejuttatjuk a kiszemelt helyre, nem maradhat el a siker.

Véleményem szerint a legjobb hidegvízi keverék
Rostálás után homogén anyagot kapunk, ami a lehűlő vizekben elengedhetetlen

Miután etetőanyagom összeállt, nem volt más hátra, mint a tőlem kb. 50 méterre található horgászhelyre bejuttatni kiakasztott zsinórklipsz segítségével.

Így nézett ki az alapozásra szánt kész keverék. A Pellet Feeder kosár kiváló eszköz a pontos etetés kialakításához. 7 dobás képezte a reggeli etetésem
A távolság megválasztása után csak egy szemben lévő támpontot kellett választanom, majd indulhatott a pontos dobások sorozata
A pontos etetés az egész napunkra nagy hatással lehet
Csobban a pontyoknak szánt finomság

Az alapozó etetés megtörtént, kezdődhet a horgászat! Míg az első kapásra várunk, gyorsan bemutatom felszereléseimet, amikkel pontyot, pontyokat szerettem volna fogni…

1.

  • Spro Special Pellet Feeder 3,60 H
  • Spro Freeliner LCS 555 orsó
  • 0,20 mm-es Colmic Method Feeder damil
  • 25 g-os Haldorádó Pellet kosár
  • 15 cm-es, 0,12 mm-es fonott előkén, 8-as Fox S2 Kuro horog

2.

  • Spro Team Feeder 3,90 MH
  • Cormoran ProCarp 5000 orsó
  • 0,18 mm-es Spro Carp Feeder damil
  • 30 g-os Carp Zoom method kosár
  • 10 cm-es, 0,12 mm-es fonott előkén, 10-es Gamakatsu Team Feeder horog

Az egész nap használt csaliról a későbbiekben ejtek pár szót.

Nem volt más dolgom, mint várni az első kapást

Horgászatom stratégiája egyszerű volt. Rövidebbik feederbotommal alapoztam klipsszel, ezt tartani is szerettem volna a horgászat végéig, a hosszabbik feederbottal pedig method módszert alkalmaztam és az etetés környékét dobáltam.

Talán 15 perce csobbanhatott az utolsó etetőgombóc, de a halak jelenléte az etetésen a kora reggelihez képest tovább fokozódott. A túrások, halfordulások folyamatosan megfigyelhetőek voltak, alig vártam az első kapást. Szemlélődésemet egyszer csak a nyeletőfék hangja zavarta meg…

Hihetetlen pillanatkép! Special Pellet feederemen hatalmas húzós kapással jelentkezett a nap első hala…
… ami rögtön izgalmas perceket okozott
A küzdelem utolsó momentuma
3,42 kg, tükörponty
A pontos, céltudatos horgászat eredménye

A horgászat kiválóan indult, reméltem a hasonló folytatást. Nekem ezek mindig jó pecát sejtetnek, amikor ennyire gyorsan sikerül az első kapást kicsikarni. Sejtelmem teljes mértékben beigazolódott, az első ponty megfogása után felgyorsult a horgászat, a következő pillanatban erőteljes, húzós kapásra vághattam be.

A folytatás sem okozott csalódást, szép tükörponty…
… és tőponty tett próbára

Nagyon elégedett voltam az eddig tapasztaltakkal, minden úgy működött, ahogy elterveztem. Alig 1 órája horgásztam, és már 3 pontyot sikerült fogni. Az eddig megfogott halak mindegyike kiválóan küzdött, a végsőkig harcoltak a szabadulás reményében.

Őszi horgászataimat jellemzi, hogy 10-15 percenként próbálok újat dobni, hogy folyamatosan kerüljön be etetőanyag a halak számára. Éppen egy új dobáson gondolkoztam, amikor olyan határozott húzós kapásom volt, hogy a tripodom elkezdett dőlni a víz felé. Az utolsó pillanatban tudtam elkapni a botot, majd bevágni. A bevágás után feederbotom teljesen „beleállt” a halba. Érezhető volt, hogy talán az eddigi legtestesebb ponttyal akadtam össze.

3,60-as Heavy Special Pellet feederbotom akcióban… káprázatosan „dolgozik”

Rendületlenül húzott balra, szükség volt feederbotom minden rejtett erőtartalékára. Majd 5 perces fárasztás után láttam meg először a halat: egy szép, nyurgatestű tükörponty sejlett fel a vízfelszín alól. 10 perc fárasztás után sikerült szákba terelnem, majd alig vártam, hogy karjaimban dédelgethessem a gyönyörű pontyot.

Alig fért bele a merítőbe, szép küzdelem volt
Gyönyörű, egészséges pontynak örülhettem
Halam súlya: 5,07 kg, nem véletlen volt ennyire jó erőben
A kíméletes bánásmód természetes. E pillanatok nélkül el sem tudnám képzelni a horgászatot

A szép, nyurgatestű ponty megfogása után, szerelékemet gyorsan visszadobtam az etetésre, bízva a következő pontyban, bár még az előző „tripod megmozdítós” kapás járt a fejemben. Fontosnak tartom megemlíteni az általam egész évben használt bottartó fejek rendkívüli képességeit. Nagy megelégedéssel használom, sokszor rendkívüli időjárási viszonyok között is a Haldorádó Quick Feeder Blue bottartó fejeket. A bársonyos felület segít megvédeni féltett feederbotjainkat a karcolódásoktól, formai kialakítása miatt pedig nincs hal, ami megfelelő nyeletőfék használata mellett, „levehetné” botunkat a tartóról.

Számtalanszor bizonyított, elengedhetetlen kiegészítő

A halak kapókedve abszolút nem hagyott alább. Egy igazán pörgős horgászatba volt részem, amire szerintem mindenki vágyik. Igazi örömpeca volt. Kapás kapást ért, és még a reggel kifejezetten kellemetlennek mondható időjárás is kezdett kegyeibe fogadni.

Szép tükörpontyok tudatták velem, hogy ízlik nekik a Pelletes Fekete + Fagyos Ponty etetőanyag keverék
A sűrű szürkeség között a Nap is szerephez akart jutni, amit cseppet sem bántam
Újabb 3 kiló feletti tükörponty

Eddig nem ejtettem szót a mai napon használt csaliról. Több vízen próbálgattam már, és eddig szinte mindenhol működött. A mai horgászaton is jelesre vizsgázó csali a Haldorádó Hybrid Pop Up Pellet - Tenger Kincse ízesítésben.

A nap tuti csalija. Imádták a halak…
… ha megfelelően kínáltam fel számukra

Talán már dél is elmúlhatott, mire egy kisebb kapásszünet következett. A délelőtt folyamán sikerült 7 gyönyörű pontyot fognom, így kevésbé bántam, hogy spicceim aktivitása csökkent. Átmeneti kapástalanságomért kárpótolt az időjárás, a csend és az egész horgászat különös varázsa. A reggeli borút felváltotta a napsütés, és a hőmérő higanyszála is 20 Celsius-fok fölé kúszott. Így azért már sokkal komfortosabb volt a helyzet, de egy tipikus változékony őszi időt sikerült kifognom erre a napra.

A reggeli szürkeség és időnként csepergő eső után a délutáni órák szebb időjárást hoztak

Majd 2 óra telt el eseménytelenül, mikor maszatolós kapásra lettem figyelmes. A megfelelő pillanatot kivárva felvettem a kontaktust a következő hallal. Éreztem, hogy nem egy kapitális egyed, de örültem, hogy újabb akcióban lehet részem. Rövid fárasztás után már a szákban pihente ki fáradalmait tőpontyom.

A ritkuló kapások után újabb harcos tőponty tette tiszteletét

A ponty visszaengedése után bíztam benne, hogy sűrűbben lesz vizes a szákom. Az etetésen tartózkodó halak sokkal passzívabbak voltak, mint a reggeli órákban, csak nagy ritkán lehetett látni egy-egy fordulást, és kapást elérni sem sikerült. Délután 3 óra múlt, amikor a horgászat végéhez közeledtem. Elkezdtem elpakolni a felszereléseimet, amikor fél szemmel a botra nézve egy nem túl vehemens, de határozott kapásra lettem figyelmes…

Újabb sikeresen megörökített kapás. Egy rövid videó egyik képkockája

A bevágást követően ismét jobb súlyt éreztem. Ellenfelem lassan oldalazva tette próbára felszerelésem minden elemét. Komótosan mozgott a hal, éreztem, hogy szebb ponttyal van dolgom. Türelmesen fárasztottam, de folyamatosan próbáltam a ponty tudtára adni, ki is irányít. Majd 10 perces fárasztás után, a part előtt sikerült felhúznom a víz felszínére, akkor már láttam, hogy a mai horgászat méltó befejezése lesz. A ponty utolsó erőtartalékait erőteljes kirohanásokba fektette, így ezek kivédése után a vízfelszínre feküdve tudatta velem, hogy feladta a küzdelmet. Következhetett a szákolás, ami után a pontymatracon vehettem alaposabban szemügyre a megfáradt pontyot…

Búcsúhal a javából. Nagyon örültem neki
A ponty pontos súlya: 5,45 kg. E fantasztikus nap tökéletes zárása

A gyönyörű ponty visszaengedése után már nem dobtam újat, a horgászat befejeződött mára. Nem maradt más, mint pár szóban elemezni a ma tapasztalt eseményeket: 9 pontyot sikerült fognom, amiből 2 darab 5 kiló feletti volt. Rontott kapásom, lemaradó halam nem volt. Egy ilyen szeszélyes időjárású őszi napon szerintem ez igen szép eredmény. Érdekességképpen megemlítem, hogy ma a method módszer nem eredményezett még kapást sem. Egy más gyártó method keverékével próbálkoztam, mindhiába. Viszont a Fagyos Ponty + Pelletes Fekete „csemege” ma is bebizonyította, hogy valóban a lehűlő vizek ásza. Pakolás közben már a következő helyszín járt a fejemben, ahol horgászni fogok. Új víz, új esélyek, hamarosan jelentkezem! Addig is pontyokban gazdag őszi horgászatot kívánok mindenkinek!

A következő helyszín új reményekkel kecsegtet, ahova új célokkal érkezem

Írta: Bugyinszki Gábor
Fotók: Héjja Bernadett

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.