A finomszerelékes horgászat fejlődésének történelme

A finomszerelékes horgászat fejlődésének történelme

17 éve forgattam az első horgászfilmemet… Az eltelt majd két évtizedben 200-nál is több tanulságos, oktató vagy nem hétköznapi horgászélményt bemutató filmet és majdnem 400 írást készítettem. Nem tanultam (újság)írást, nem vagyok (film)színész, mindent ösztönösen csinálok. Persze minden nap törekszem arra, hogy műveim egyre érdekesebbek, egyre hasznosabbak legyenek, de SOHA nem volt bennem görcsös igyekezet. Egyszerűen szeretem azt, amit csinálok. Mind a mai napig nagy örömmel tölt el akár egy tenyeres keszeg kifogása is, mert minden egyes horgászatot élményként élek meg. A horgászat és természet minden élőlénye felé érzett szeretetemet kívánom elsősorban átadni annak a generációnak - az évtizedek alatt megszerzett rendkívüli tudásanyaggal együtt -, akik lassan felnőtté válnak és „Döme praktikákon” nőttek fel…

Sokat gondolkodtam azon, hogy a régi filmjeimet újra közkinccsé tegyük, vagy maradjanak a régmúlt emlékei? Hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy megjelentetjük! Miért is? Azok, akik most csöppennek a horgászatba, talán el sem tudják képzelni, hogy 10-20 éve milyen körülmények között, milyen eszközökkel horgásztunk és milyen filmeket tudtunk akkor készíteni! A különbség óriási, de talán ettől is válik érdekessé és különösen látványossá, hogy mekkorát fejlődött a horgászkultúra és a különböző módszerek. Ebben az „írásban” és a 61 videót felsoroló listában 1997-től 2008-ig kalauzolom az érdeklődőket, és ennek során nyomon követhető a finomszerelékes horgászat fejlődésének történelme is.

1997. év - Finomszerelékkel állóvízen 1. rész - Szerelékek a ládában

Nem is olyan régen a legszebb horgászmesék között tartották volna számon, ha valaki dicsekszik, hogy alig 3 óra alatt 17 kg pontyot fog egy orsó nélküli rakós bottal, 0,08 mm-es zsinórral. Manapság ez már nem mese. A mesterien levékonyított, leheletfinom szerelékekkel a gyakorlott horgász csodákra képes. Először nézzük meg, mi található egy horgász ládájában!

1997. év - Finomszerelékkel állóvízen 2. rész - A matchbotos horgászat

A matchbotos horgászat alapjaiba kaphatnak betekintést a nézők még 1997-ből, továbbá megismerhetnek egy részletes etetőanyag receptet is lépésről lépésre.

1997. év - Finomszerelékkel állóvízen 3. rész - A lengő- és rezgőspicces módszer

A finom fenekező módszert kezdetben kétfajta bottal lehetett művelni, rezgő- - és a ma már sokaknak ismeretlen - lengőspicces botokkal. Előbbit ma már feederbotnak hívjuk, míg utóbbi teljesen eltűnt a köztudatból.

1997. év - Finomszerelékkel állóvízen 4. rész - A rakós bot

Hogyan kell egy rakós botot használható állapotba hozni, azaz begumizni? Ez derül ki ebből a kisfilmből, valamint a vízparton bevetésre is kerül. Természetesen most sem marad el a komplett szerelék és etetőanyag bemutatása sem.

1998. év - Finomszerelékkel folyóvízen 1. rész - A vízparton

A mesterien levékonyított, leheletfinom szerelékekkel a gyakorlott horgász csodákra képes. A filmben számtalan hasznos folyóvízi horgászattal kapcsolatos trükk szerepel a különböző halfajok (márna, jászkeszeg, paduc, dévér, leánykoncér) fogásában bevált titkos etetőanyag receptek mellett. Az első rész egy paducozásra szánt keverék elkészítését mutatja be.

1998. év - Finomszerelékkel folyóvízen 2. rész - A rezgőspicces módszer

Mielőtt a rakós botos horgászathoz beetetnénk, érdemes egy feederbotot a „pakolás” idejére bedobni, hiszen gyakorta bóklásznak a környékünkön márnák, melyeket a gombócok szétzavarnak rövid időre. Így először egy dunai rezgőspicces (feederbotos) márnázásba kaphatunk betekintést ebben a kisfilmben.

1998. év - Finomszerelékkel folyóvízen 3. rész - Rakós bottal folyóvízen

Az előző részben bevetésre került a feeder bot, most jöhet mellé akkor a rakós bot. Etetés, szerelék, csalik, no és természetesen a dunai halak…

1998. év - Finomszerelékkel folyóvízen 4. rész - A folyóvízi úszók, csalik

A folyóvíz rakós boton teljesen más fajta úszót kíván meg, mint az állóvízi módszer. Ezeket mutatja be részletesen a film, no és néhány különleges csalit is, mint például lebegő kenyér vagy tengeri rák.

1998. év - Finomszerelékkel folyóvízen 5. rész - A jászkoktél

A jászok számára állítunk össze egy olyan keveréket, ami mind a mai napig kiváló alap csalogatóanyag. Emellett egy kis szeptemberi paducozás is szerepel a filmben - meglepetés halakkal.

1999. év - A dévér horgászata 1. rész - Tisza-tó (április)

5 helyszín, melyben az a közös, hogy a célhal minden esetben a dévérkeszeg. Az első helyszín a Tisza-tó, a módszer pedig a matchbot. Az átlaghorgász számára hihetetlen fogások! Három óra alatt bármelyik helyszínen húsz kiló dévér a szákban! Mindegy volt, hogy rakós, spicc-, match-, feeder- vagy bolognai bot, a víz jellegéhez igazodó érzékeny, finom felszerelés és speciális etetőanyagok minden esetben eredményt hoztak.

1999. év - A dévér horgászata 2. rész - Nyugati-főcsatorna (május)

5 helyszín, melyben az a közös, hogy a célhal minden esetben a dévérkeszeg. Ebben a májusi epizódban Döme Gábor spiccbottal ered a dévérek nyomába a Nyugati-főcsatornán. Az átlaghorgász számára hihetetlen fogások! Három óra alatt bármelyik helyszínen húsz kiló dévér a szákban! Mindegy volt, hogy rakós, spicc-, match-, feeder- vagy bolognai bot, a víz jellegéhez igazodó érzékeny, finom felszerelés és speciális etetőanyagok minden esetben eredményt hoztak.

1999. év - A dévér horgászata 3. rész - Dunaújvárosi-öböl (június)

5 helyszín, melyben az a közös, hogy a célhal minden esetben a dévérkeszeg. Ebben a részben Döme Gábor egy júniusi bolognai botos horgászatot mutat be a Dunaújvárosi-öbölben. Az átlaghorgász számára hihetetlen fogások! Három óra alatt bármelyik helyszínen húsz kiló dévér a szákban! Mindegy volt, hogy rakós, spicc-, match-, feeder- vagy bolognai bot, a víz jellegéhez igazodó érzékeny, finom felszerelés és speciális etetőanyagok minden esetben eredményt hoztak.

1999. év - A dévér horgászata 4. rész - Balaton (augusztus)

5 helyszín, melyben az a közös, hogy a célhal minden esetben a dévérkeszeg. Balatonakali térségében ezúttal feederbottal ered Gábor a dévérek nyomába. Az átlaghorgász számára hihetetlen fogások! Három óra alatt bármelyik helyszínen húsz kiló dévér a szákban! Mindegy volt, hogy rakós, spicc-, match-, feeder- vagy bolognai bot, a víz jellegéhez igazodó érzékeny, finom felszerelés és speciális etetőanyagok minden esetben eredményt hoztak.

1999. év - A dévér horgászata 5. rész - Dunafalva (október)

5 helyszín, melyben az a közös, hogy a célhal minden esetben a dévérkeszeg. E hal horgászata szinte elképzelhetetlen egy igazi vadvízi, folyóvízi rész nélkül. Ebben a részben Dunafalván rakós bottal ered kedvenc halainak nyomba. Az átlaghorgász számára hihetetlen fogások! Három óra alatt bármelyik helyszínen húsz kiló dévér a szákban! Mindegy volt, hogy rakós, spicc-, match-, feeder- vagy bolognai bot, a víz jellegéhez igazodó érzékeny, finom felszerelés és speciális etetőanyagok minden esetben eredményt hoztak.

1999. év - A dévér horgászata 6. rész - Csehország (Musovi-tározó)

Ha sikerült kellőképpen elsajátítani a dévérkeszeg horgászatát, akkor érdemes idegen vízterületekre is ellátogatni. Ez a rész a nagy dévérek birodalmában, a csehországi Musovi-tározón készült.

2001. év - A pontyfogás trükkjei 1. rész - Feederbotos horgászat a Dél-Pesti H.E. kavicsbánya taván

Ebben a filmben olyan finomszerelékes horgászmódszereket mutat be Döme Gábor, amelyek eredményes alkalmazása kedvenc halunk, a ponty megfogásában nyújt nagy-nagy segítséget még a legszélsőségesebb körülmények között is. A bemutatásra váró módszerek közül (feederbot, gumizott spiccbot, rakós bot, bolognai bot) néhány talán túlságosan merésznek, vakmerőnek tűnhet és látszólag a hal esélyeit növeli csupán. A technikai újításokban és a remek horgászeszközökben rejlő páratlan erőtartalékok azonban nem hagynak kétséget afelől, hogy ki lesz győztes! Az első bemutatásra váró módszer a feederbot, mégpedig a Dél-Pesti Horgász Egyesület kavicsbánya taván.

2001. év - A pontyfogás trükkjei 2. rész - Spiccbotos horgászat a Jászkiséri horgásztavakon

A gumizott spiccbot megfelelő kezekben nagyon hatékony fegyver lehet a pontyok ellen. Ezt mutatja be Döme Gábor a Jászkiséri horgásztavakon.

2001. év - A pontyfogás trükkjei 3. rész - Rakós botos horgászat az élő Dunán

Sokan nem is gondolnák, hogy milyen szép halakat lehet fogni mindössze 13 méterre a parttól az élő Dunán. Döme Gábor ebben a részben komplett etetőanyagot és felszerelést mutat be, hogy bárki eredményesen vehesse üldözőbe a folyók vad halait.

2001. év - A pontyfogás trükkjei 4. rész - Bolognai botos horgászat a Paksi Atomerőmű horgásztavain

A bolognai botról sokan azt gondolják, hogy kizárólag folyóvízen van létjogosultsága. Döme Gábor ebben a részben a Paksi Atomerőmű Kondor horgásztaván bebizonyítja, hogy tavon is van keresnivalója, ha mély vízi pontyhorgászatról van szó.

2002. év - A pontyfogás trükkjei 5. rész - Rakós botok terheléses tesztje

Ebben a részben szemtanúja lehet három különböző Triana rakós bot megsemmisülésének a törésteszt során.

2002. év - A pontyfogás trükkjei 6. rész - Rakós bottal a Préri-tavon

Döme Gábor akció közben mutatja be a modern rakós botokat a Préri-tó kis taván. Emellett megismerhetjük a felszerelés és a használt végszerelék részleteit is. A fárasztás technikája is jól nyomon követhető a filmben.

2002. év - A pontyfogás trükkjei 7.rész - Az etetőcsésze

Kunfehértói horgászegyesület versenyhorgász taván kerül bemutatásra az etetőcsésze, mint a rakós botos horgászat egyik legpontosabb és legcsendesebb etetési módszere.

2002. év - A pontyfogás trükkjei 8. rész - Matchbottal Palicson

A magyar határtól mindössze 12 km-re, Szerbiában található Palicson készült ez az epizód. Ez a víz a finomszerelékes és bojlis horgászok zarándokhelye, ahol némi szerencsével könnyedén kifoghatjuk álmaink halát. Az itt matchbottal kifogott legnagyobb ponty súlya megközelítette a 9 kilót. Izgalmas és látványos horgászat, újabb különleges etetési és csalizási módszerek.

2003. év - Feederbottal állóvízen 1. rész - Velencei-tó

Nagy, hatalmas vízen szerette volna Gábor először próbára tenni a feeder- és pickerbotokat. Hazánkban a Balaton és a Velencei-tó a legnagyobb állóvizek. A Velencei-tavi Evezőspálya (ahol a felvételek készültek) igen népszerű, sokak által látogatott helyszín, remek feederbotos pályának bizonyult már ekkor is.

2003. év - Feederbottal állóvízen 2. rész - Maconkai-víztározó

Maconka egy közepes méretű, változatos halfaunát kínáló vízterület, ahol a kisebb-nagyobb keszegfélék között felbukkanó pontyokra is lehetett számítani. Több mint 20 kiló pikkelyest sikerült a forgatás napján szákba terelni, volt ebben jó pár kapitális dévérkeszeg és ponty is. Nagyon élvezetes és jó horgászat!

2003. év - Feederbottal állóvízen 1. rész - Carp Paradise Nemesócsa (SK)

Nemesócsa: e furcsa hangzású, ősrégi magyar település határában van a Carp Paradise horgásztó. Ez a kicsi, intenzíven telepített, vadregényes magántó, Szlovákia egyik első számú nagyhalas tava. Ideális tesztpálya a bojlis és finomszerelékes horgászoknak.

2004. év - Feederbottal folyóvízen 1. rész - Dunafalva

A Feederbottal folyóvízen első epizódja Döme Gábor kedvenc „hazai pályáján”, Dunafalván készült. A szép hosszú ősz kifejezetten kedvezett a forgatásoknak, míg az optimális vízállás a halfogásnak. Az eredmény nem maradt el: gyönyörű márnák, dévérkeszegek és kapitális jászkeszegek akadtak a horogra.

2004. év - Feederbottal folyóvízen 2. rész - Nick - Rába folyó

A vadregényes és rapszodikus Rába folyón készült ez az epizód. A híres Nicki-műgát alatt, az alvízen döbbenetes számú hal gyűlt össze. A horgászat során hamar kiderült, hogy talán túlságosan sok is itt hal. Elképesztő mennyiségű apró, 5-10 dekás átlagsúlyú ezüstkárász uralta a terepet. Mellettük 1-2 szintén apró szilvaorrú, dévérkeszeg és karika színesítette a palettát. Adott volt a feladat, hogy a sok apró mellett fogni kell nagyobb halat is! De hogyan lehet szelektálni és a milliónyi apró közül „kihámozni” 1-2 nagyobbat is? A filmből kiderül!

2004. év - Feederbottal folyóvízen 3. rész - Kisköre

Hűvös, fagyos reggelek köszöntöttek be, amikor hazánk második legnagyobb folyójára látogatott el Döme Gábor. Egy ígéretesnek tűnő helyet sikerült felfedezni Tiszabura határában. A mély, örvénylő-kavargó vízben szép és változatos halakat sikerült horogra csalni a fagyos, hideg idő ellenére.

2004. év - Feederbottal folyóvízen 4. rész - Budapest

A budapesti viszonyokhoz alkalmazkodva minimális felszereléssel vette üldözőbe Gábor a Duna halait. A röpke délelőtt folyamán több mint 20 márna került ideiglenesen szákba. A legnagyobb súlya: 3.450 g volt! Izgalmas, akciókban dús és nagyon látványos epizód lett ez, a folyóvízi horgászatot bemutató feederbotos filmsorozat méltó befejezése.

2005. év - Óriásdévérek földjén 1. rész

A Maros Mix csapat tagjai közül négyen - Ambrus Tibor, Barna Szilárd, Döme Gábor és Vidó Ferenc - ellátogattak Németországba, a híres Mulde Kupák helyszínére. De ebben az évben nem a verseny kedvéért utaztak ilyen távolra az ismert horgászok. A csodálatos Mulde folyó (és tározó tava) olyan halfaunával rendelkezik, amely messze földön híres. A finomszerelékes horgászok itt olyan halakat foghatnak, amelyről máshol csak álmodnak.

2005. év - Óriásdévérek földjén 2. rész - A mélyvízi matchbotozás

Ambrus Tibor az itt klasszikusnak nevezhető, nagy teherbírású úszóval ellátott matchbotos szereléket választotta. A legkisebb teherbírású úszóval szerelt matchbot a jászok céltudatos horgászatához igazodott, a termetesebb úszóval ellátott szerelékkel viszont ha a nagy úszó eltűnt vagy látványosan kiemelkedett, az bizony dévérkeszeget jelentetett! Tibor több mint 20 jászkeszeget és 6 dévért fogott. A zsákmány összsúlya 35 kiló felett volt!

2005. év - Óriásdévérek földjén 3. rész - Jászkeszegek rakós bottal

Barna Szilárd a rakós botos horgászat mellett döntött, amely számos alkalommal bizonyult itt kiemelkedően jónak, különösen hatékony fegyver a jászkeszegek fogásában. A halak 20 dekagramm és 1,4 kg közöttiek voltak. A nap végén a fenékre letett csalival egy „bónusz hal” is horogra akadt. A későbbi mérlegelésnél derült ki, hogy a 3,5 kilós dévérkeszeg a nap legnagyobb halát jelentette. Soha rosszabb befejezést!

2005. év - Óriásdévérek földjén 4. rész - Bolognai botos dévérezés

Vidó Ferenc egy közeli (kb. 25-30 méterre található) etetési helyet választott, amelyet különösen pontosan tudott megetetni. Ezt horgászta meg bolognai bottal. Ez bizonyult a legeredményesebb technikának a Mulde-horgászat során. Vidó Ferenc 20 db dévérkeszeget és 12 jászkeszeget fogott, ez bizony minimum 50 kg hal volt!

2005. év - Óriásdévérek földjén 5. rész - Nagy dévérek feederbottal

Németországban sem hazudtolta meg magát Döme Gábor, itt is két feederbotját tette próbára. Míg a rövidebbik boton található végszereléket mindig az alapozó etetés helyére próbálta bedobni, addig a másik szerelék ennél távolabb, az etetés peremén várta a halakat. Sűrűn nem volt kapása, de ha meggörbült a spicc, az bizony jó halat ígért. 7 dévért és 4 jászkeszeget fogott. A legkisebb dévér 2,5 kg volt, a legnagyobb 3,75 kilót nyomott.

2005. év - Feederbottal NAGYpontyokra állóvízen 1. rész - Verba tanya horgásztó

Az alapok elsajátítása után elérkezett a speciális és a különböző halfajok céltudatos horgászatához szükséges technikák bemutatásának ideje. Ugyanis a feeder technikával remekül lehet szelektálni a különböző halakat is! Az első részben a nyíregyházi Verba tanyán veszi Gábor üldözőbe a pontyokat.

2005. év - Feederbottal NAGYpontyokra állóvízen 2. rész - Balaton (Alsóörs)

A 2005-ös évben - köszönhetően talán a magas vízállásnak - különösen jó hírek érkeztek a Balaton felől. Akik itt horgásztak, szokatlanul sok halról számoltak be, amelyek között nem volt ritka a termetes egyed sem. Így Gábor is ellátogatott Alsóörsre, egy párnapos horgászatra. A három nap intenzív horgászat során (kizárólag nappal!) 29 pontyot fogott (4 + 18 + 7). Bizony, ez a mennyiség egy halastónak is gyakorta a becsületére válna! A feeder technika nyújtotta finom horgászat és a speciális csalizási mód biztosította, hogy a rendkívül nagyszámú és mohó dévérkeszeg, karikakeszeg és termetes bodorka közül sikerült kiválogatni a zsákmány koronáját jelentő gyönyörű balatoni pontyokat.

2005. év - Feederbottal NAGYpontyokra állóvízen 3. rész - Serházzugi Holt-Tisza (Csongrád)

A Csongrád határában elterülő, több mint 8 km hosszú gyönyörű Tisza-holtág régóta híres a nagytestű amurjairól és pontyairól. A változatos medrű vízterület jelentős része nem túl mély, 1,6-2 méter. Ebben a viszonylag sekély, zajos (evezősök által gyakran felkavart) vízben napközben nem érzik magukat biztonságban a termetes halak, és a holtágat körülvevő sűrű nádasban várják a sötétség beköszöntét. Amint a vízfelszín elcsendesedik, és a sűrű, sötét éjszaka ráborul a vízre, egy csapásra megelevenedik az addig kihalt meder. Ez az epizód a sorozat igazán érdekes színfoltja, ugyanis éjszakai eredményes feederbotos horgászatot mutat be hasznos tanácsokkal fűszerezve.

2005. év - Feederbottal NAGYpontyokra állóvízen 4. rész - Maconkai-víztározó (Bátonyterenye)

Maconkán a hihetetlen mennyiségű keszegféle mindent felfal a termetesebb halak, a pontyok megérkezése előtt. Ezért olyan csalogató anyagokat kellett használni, amelyek némiképp távol tartották a mohó apróságokat az etetéstől, de kellően vonzónak bizonyultak a pontyok számára. Nemcsak az etetőanyagot, hanem a csalikat is úgy kellett összeválogatni, hogy szelektív hatásuk érvényesüljön. Méretüket addig kellett növelni, hogy a kiló feletti dévérek szájába se férjenek be. A változatos időjárási körülmények között sok szép ponty került időlegesen hálóba. A legnagyobb ponty súlya meghaladta a 10 kilót!

2006. év - Feederbottal NAGYpontyokra II. 1. rész - Feederbottal hogyan lehet nagy távolságba dobni?

Talán ez az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés. A megfelelő eszköz nélkül valóban nehéz távolra dobni. Ez az epizód olyan botokat és orsók mutat be, amelyekkel képesek lehetünk a hőn áhított, átlagon felüli dobások kivitelezésre.

2006. év - Feederbottal NAGYpontyokra II. 2. rész - Milyen végszereléket kell alkalmazni a távoli, pontos dobások érdekében?

Ebből az epizódból kiderül, hogy a legegyszerűbb, mindenki által ismert és kedvelt bordás etetőkosárral kombinált végszereléket hogyan lehet „felturbózni”, miként lehet még hatékonyabbá tenni. Emellett megismerhetünk egy szintén nagyon egyszerű, de annál hatékonyabb megoldást, amely forradalmasíthatja a PVA zacskóba töltött pelletek távoli és pontos vízbe juttatását.

2006. év - Feederbottal NAGYpontyokra II. 3. rész - PVA segédeszközök a feedertechnikában?

A modern feederbotos horgászatot még eredményesebbé tehetjük PVA háló használatával. E filmben sok hasznos, érdekes dolgot ismerhet meg az újdonságra fogékony, kísérletező kedvű horgász.

2006. év - Feederbottal NAGYpontyokra II. 4. rész - Pelletek

A finomszerelékes nagyhalas horgászat sikercsalija a pellet, de milyet használjunk etetésre és csalizásra? A filmből kiderül!

2006. év - Feederbottal NAGYpontyokra II. 5. rész - A csalizásra szánt pelletet tuningolása

Hogyan tehetjük még fogósabbá a csalizásra szánt pelletet? Három olyan trükköt ismerhetünk meg, amelyek segítségével tovább turbózható a csalizásra szánt pellet. Az aromásítás nem számít újdonságnak, de a pellet pirítására és lebegtetésére bizonyára többen is felkapják a fejüket.

2006. év - Feederbottal NAGYpontyokra II. 6. rész - Csalifelkínálás

Miért nem akadnak meg, miért fordulnak le a halak, ha pellettelel csalizunk? Ebből a kisfilmből kiderül!

2006. év - Feederbottal NAGYpontyokra II. 7. rész - Feederbottal éjszaka?

Aki nem próbálta, el sem tudja képzelni, hogy mit tartogat az éjszaka. Sokak számára okoz komoly dilemmát, hogy érdemes-e belepróbálni az éjszakába? Ez az epizód bepillantást ad e rejtelmes világba.

2006. év - Feederbottal NAGYpontyokra II. 8. rész - A feederezés határai

Hol van a feederbotos horgászat határa? Meddig feszíthetjük a „húrt”? A Tüttöspusztán található tó hihetetlen vadregényes, vízbedőlt fákkal és elárasztott bokrokkal tarkított igazi halbánya, de az előbb említett hal- és horogmarasztaló tereptárgyak miatt nagyon nehezen meghorgászható. Ide finomszerelékkel (feederbottal) őrültség bemerészkedni…

2006. év - Feederbottal NAGYpontyokra II. 9. rész - A halak szelektálása

A meghorgászott víz sajátossága, hogy nemcsak nagytestű halak, hanem apróbb-nagyobb keszegfélék és kárászok is élnek benne szép számmal. A hagyományos csalikkal (kukorica, csonti, pufi stb.) egyszerűen nem lehet horgászni, mert néhány percen belül egy apróság kapja be. A szelektív horgászatot biztosító pellet csalik közül sem mindegy, hogy melyiket tűzzük a horogra. Mi ekkor a megoldás? Nos, ebből az epizódból ez is kiderül!

2006. év - Feederbottal NAGYpontyokra II. 10. rész - Csalik

Négy olyan csalit és csalizási technikát ismerhetünk meg, amelyek akkor értékelődnek fel, amikor a hal nagyon óvatosan vagy egyáltalán nem táplálkozik. Ez főként drasztikus időjárás-változás során vagy hideg vízben szokott előfordulni. Azonban tudjuk jól, hogy ekkor is mindig lehet 1-2 példányt fogni, ha olyan csalit rakunk eléjük, amelynek nem tudnak ellenállni. Az itt bemutatott csalik egy része nem újdonság, de sokan azért nem használják szívesen, mert nem tudják, hogyan kell alkalmazni, vagy egyszerűen nem bíznak benne. Ez egy ötletadó blokk, amely majd akkor jusson az eszükbe, ha mozdulatlan spiccüket vagy kapásjelzőjüket szemlélik hosszú órákon keresztül…

2006. év - Feederbottal NAGYpontyokra II. 11. rész - Az éj leple alatt

A záró rész egy kis ráadás blokk, ami az éjszakai feederezés varázsába avatja be a nézőt.

2007. év - Finomszerelékes mesterfogások 1. rész - Az év első pelletes horgászata

Különlegességek: Milyen csalikkal lehetünk már a kora tavaszi (tél végi) időszakban is eredményesek, különös hangsúlyt fektetve a különböző pelletekre? Kiderült, hogy már ebben a korai időpontban is tetten érhető a (jól megválasztott) pelletek szelektáló hatása. Az egyedsúly lényegesen nagyobb volt, ha pellettel csalizott Gábor. De melyek ezek a pelletek, hogyan kell előkészíteni, hogyan kell felkínálni? A filmből kiderül!

2007. év - Finomszerelékes mesterfogások 2. rész - Kora tavaszi pickerbotos horgászat

Ebben a részben Döme Gábor a legfinomabb pickerbotokkal vette üldözőbe a felmelegedő, parti sekély vízbe kimerészkedő dévérkeszegeket. Az itt bemutatott módszer különlegessége, hogy egy speciális módon elkészített - eddig a versenyhorgászok által féltve őrzött - adalékanyag segítségével, 1 gramm etetőanyag nélkül (!) fog nagyon sok keszeget. Milyen adalékanyagról van szó, hogyan lehet etetőanyag nélkül keszeget fogni, mi ez az eddig eltitkolt dolog? A filmből minden kiderül!

2007. év - Finomszerelékes mesterfogások 3. rész - Nyári matchbotos horgászat (Balaton)

Ebben az epizódban egy céltudatosan összeállított, nagyon jól működő keverékkel és a szintén jól működő szerelékkel nagyon sok keszeget sikerült szákba terelni. Amikor felpörgött a halfogás, akár percenként is lehetett dévérkeszeget fogni! Hogyan lehet az, hogy minden gombóc szinte egymásra esik, mi a pontos lövés titka? Hogyan lehet, akár percenként, egy 30 méterre található etetésről dévérkeszeget fogni? A filmből kiderül minden!

2007. év - Finomszerelékes mesterfogások 4. rész - Őszi dunai keszeghorgászat

Helyszín: Dunafalva - Duna folyó
Időpont: október
Módszer: rakós botos folyóvízi horgászat
Célhalak: dévérkeszeg, jászkeszeg
Különlegességek: sok-sok megfogott hal! Mi a titok? Van titok? Természetesen semmi sem történik véletlenül! A sikeres horgászat egyik titka egy új etetési technika. És a többi? A filmből kiderül!

2007. év - Finomszerelékes mesterfogások 5. rész - Feeder kontra bojlizás

Egy nem hétköznapi „csata” szemtanúi lehetnek a nézők. Ősszel a hazai bojlis horgászat egyik legnagyobb egyéniségével, Kovács Zoltánnal (az SBS SziKo Team tagjával) mérte össze Döme Gábor tudását és szerencséjét. Mindketten saját módszerükkel (Zoltán a bojlis, míg Gábor a feeder technikával) próbálta a 8 órás horgászat során a lehető legtöbb halat kifogni. Vajon melyik technika mire képes a rövid idő alatt? A filmből kiderül! A nem hétköznapi, izgalmas horgászatot gyönyörű, kapitális halak fárasztása, valamint számtalan hasznos tanács és trükk teszi teljessé!

2008. év - Finomszerelékes mesterfogások II. - Dobjunk távolra pontosan

Egyre többen kedvelik a feederbotot, de nem akarják feladni a fenekező horgászmódszerre jellemző nagy távolságban való horgászat lehetőségét. Ez az epizód hasznos tanácsokkal, végszerelék és felszerelés ötletekkel segít, hogy könnyedén meg tudjuk horgászni az akár 80-90 méterre (sőt még az annál távolabb!) lévő kiszemelt haltanyákat, és ez ne menjen az érzékenység rovására. Megismerhetjük az új speciális távdobó orsókat, feederbotokat, végszerelékeket és minden apró részletet, amely azt a célt szolgálja, hogy soha nem látott távolságba tudjuk végszerelékünket bevetni. Gyönyörű halak voltak partnerek a felszereléstesztben.

2008. év - Finomszerelékes mesterfogások II. - Másnap a Dunán… 1-2. rész

Egy Duna NHT horgászverseny után, másnap visszatért Döme Gábor az ordasi Duna-szakaszra. Ekkor olyan élménydús folyóvízi horgászatban volt része, amely bizony ritkán adatik meg. Különleges végszerelékeket, etetőanyagokat mutat be a film - mindet a folyóvíz csodálatos halainak horogra csalása érdekében. Közben megoldást sikerült találni arra a fontos problémára is, hogy miként lehet kikerülni a mohó, mindent felfaló gébeket. 100%-ig tömény folyóvízi peca!!!

2008. év - Finomszerelékes mesterfogások II. - Rakós bottal kicsit másként

Egy rakós botora készített speciális etetőkosarat és használatát ismerhetjük meg ebben a részben. Ez a technika nem csupán a rakós boton alkalmazható eredményesen, hanem működik bolognai boton, vagy épp csónakból horgászva feederboton is. Rakós botos horgászoknak lehet hasznos információ a „gumisüni” használatánál a szerelék villámgyors felrakása, illetve levétele a gumiról.

2008. év - Finomszerelékes mesterfogások II. - Finom pontyhorgászat

A horgászat időpontját Gábor szándékosan egy hétvégi (szombati) napra időzítette, amikor a tó csordultig telt. Több mint 100 horgász „ütötte” egy időben a vizet. Ilyenkor olyan nagy terhelés és nyomás van a vízen, illetve a benne élő halakon, hogy a „szuper intenzíven” telepített tavak is bedugulnak. Egyszerűen lehetetlen még kapásig is eljutni. A horgászok nagy része csupán a botját őrzi… Hogyan lehet ilyen nagyszámú konkurencia mellett is eredményesen halat fogni? Hogyan lehet ilyen kiélezett helyzetben is kapásra bírni a halakat? Hogyan lehet akár 100 kiló felett fogni egy horgásznapon, miközben sokan a 10 kilót sem érik el? A filmből minden kiderül!

2008. év - Finomszerelékes mesterfogások II. - Ponty helyett márna

Mint annyiszor bebizonyította az öreg folyó: az ember tervez, a Duna pedig rendez. Egy csodálatos márna vette fel a pontyoknak szánt csalétket. De nem csak ennyiről szól ez az epizód ám! Feederbotos erőpróba: 200 gramm feletti végszerelékek bevetése. Egyszerű, de hatékony nagyhalas végszerelékek bemutatása. Költséghatékony, szelektív nagyhalas etetési technika ismertetése.

Köszönetet mondok a régi filmek feljavításáért Kátai Róbertnek, akivel sok-sok éven keresztül forgattunk és készítettük ezeket a filmtörténelmi remekműveket.

Írta: Döme Gábor
Videók: Kátai Róbert és Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.