Feederbottal a Tisza-tavon

Feederbottal a Tisza-tavon

Meglátni és megszeretni. Talán ezzel az egy rövidke mondattal össze lehetne foglalni azokat a pillanatokat, mikor valaki először szembesül a Tisza-tó semmihez sem fogható szépségével, vadságával. A hatalmas nádtengerek, a csillogó víztükör, a végeláthatatlan csatornák útvesztői, a madarak és halak birodalma babonázó hatásúak minden oda látogató horgászra. Aki egyszer is átéli mindezt, és igazából megérinti a vidék varázsa, az a rabjává válik és egy életen át csodálja. Nem voltam ezzel másként magam sem, mikor utam ehhez a lenyűgöző vízterülethez sodort. Mióta csak megismerkedtem vele, terveim közt szerepelt, hogy kedvenc horgászmódszeremmel, a feederbotos technikával teszem próbára itt tudásom. Ennek az ősz beköszöntével jött el az ideje. Tartsatok ismét velem, mert erről olvashattok a következő sorokban!

Információ a vízterületről:

A Tisza-tó (régi nevén Kiskörei-víztározó) Magyarország legnagyobb mesterséges tava a Tiszán. Az Alföldön, Heves megye délkeleti szélén, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán fekszik. A Kisköre és Tiszavalk közötti folyószakasz felduzzasztásával, a Tisza hullámterében létesült a Tisza-tó, amely 127 négyzetkilométernyi felszíni terjedelmével a Kárpát-medence második legnagyobb kiterjedésű állóvize lett. A duzzasztást a Kiskörei vízlépcső 1973-as üzembe helyezése tette lehetővé. A Tisza-tó mai képének kialakulása hosszabb folyamat eredménye, aminek következtében egymástól hidrobiológiai jellemzőikben markánsan eltérő vízterek jöttek létre. A Tisza-tó egészét tekintve ökológiai szempontból a sekély-tó típusú tározók közé sorolható, de a nagyfokú mozaikosságot jól jelzi, hogy található a területen mocsár, sekély-tó, kopolya, nagy-, közepes és kisvízfolyás is. A vízi birodalom mintegy 27 kilométer hosszúságú, átlagos vízmélysége 1,3 méter körül alakul, ám legmélyebb pontja a 17 métert is meghaladja! A tározótérben az árasztás óta a növényzet aránya a nyílt vízfelülethez viszonyítva fokozatosan növekszik.

A Tisza-tó egyik legszembetűnőbb karakterét a vadregényes táj mellett a számtalan haltartó hely adja
Rengeteg csatorna található a tározó majd minden szakaszán. Aki háborítatlan természetre vágyik, itt garantáltan megtalálja!
Horgászszívet gyönyörködtető táj, ameddig csak a szem ellát!
A Tisza-tó több mint felét növényzet borítja, amibe olykor saját magunknak kell csapást kialakítanunk az áthaladáshoz
Végtelen növénytakaró, amely minden centimétert birtokba vesz

Jelenleg a tározó összfelületének kb. 55%-át borítja növényzet. A víz hínárosaiban állományalkotó a sulyom, a mocsári növényállományokban pedig a nád, a sás, és a gyékényfélék, azonban figyelmet érdemel a tündérfátylas, tündérrózsás állomány is.

Ha nyitott szemmel járunk, ebben is megtalálhatjuk a kincseket!
Aki ebbe a dzsungelbe teszi a lábát - szerencsésebb esetben az evezőjét :-) -, szinte azonnal csodálni kezdi, vagy egy életre megutálja, hisz horgászszemüvegen keresztül nézve nagyrészt undok szerelékmarasztalók sokaságát látja közel s távol, pedig ezt is csak közelebbről kell megvizsgálnunk…
… és láthatjuk, mennyi élőlény számára nyújt otthont és életet a víz felett és alatt egyaránt

A Tisza-tó halfaunájának összképe alapján a tározó egyik legfőbb természeti értékét a változatosság révén kialakult sokszínű halegyüttesek adják. A környezeti adottságoknak megfelelően a folyómeder, a tározótér, valamint a tározótérben található holtmedrek halfaunája eltérő. A duzzasztott folyómederben leggyakoribb fajok a karikakeszeg, dévérkeszeg, ezüstkárász, a gazdasági szempontból fontosabb fajok közül pedig gyakori a ponty, a süllő, a harcsa, illetve a csuka, de a tározótérben és a holtmedrekben a főként állóvízi körülményekhez alkalmazkodott csapó sügér, compó, szélhajtó küsz, vörösszárnyú keszeg, bodorka, szivárványos ökle, törpeharcsa, naphal, tarka géb, valamint az igen nagy szaporulattal elterjedt balin is színesíti a gazdag állományt. A Tisza-tó sekély vizű vagy időszakos vízborítású területei igazi kétéltű élőhelyek is, igen nagy számban élnek itt különböző békák, a hüllők közül pedig jelentős állománnyal van jelen a vízisikló és a mocsári teknős.

Rendkívül gazdag a tó madárvilága…
… ami mindig színesíti a gyönyörű összképet
Jelentős a gázlómadarak állománya, gyakran láthatjuk őket a vizeket járva
Generációk otthonául szolgál a tó és környezete
… de a kétéltűek és hüllők is gyakoriak, így mocsári teknőssel is könnyen találkozhatunk
Ha nyitott szemmel járunk, a parton is találkozhatunk az állatvilág kisebb-nagyobb lakóival
Mindig ügyeljünk, hogy ne bántsuk a gazdag élővilágot!

A madárvilágot a tározó területén komoly vízi- és gázlómadár állomány képviseli, számos gémfaj költ itt, és kiemelendő a kis kárókatona fészkelése. Emellett a Tisza-tó és környéke a vonuló madarak fontos pihenő- és táplálkozóhelye. A tavaszi-őszi madármozgalomban a lúd- és récevonulás meghatározó.

Varázslatos Tisza-tó, az ismeretlen ismerős:

Több éve már annak, hogy először léptem a Tisza-tó partjára és megigézett ez a csodálatos vízrendszer. Talán a véletlen kiszámíthatatlan fordulata, hogy akkor nem a horgászat, hanem egy nyári kajak-kenu túra élménye hozott oda, melyre egy, a horgászatot csak kis létszámban űző baráti társaságommal érkeztem. Kezdetben nem is foglalkoztatott igazán akkor a halfogás lehetősége, hisz pihenésre és egy másik szenvedélyemre szántam az ott eltöltött időt, de bármennyire is imádom evezővel, a vízen sikló hajóval bejárni ezt a lenyűgöző természeti világot, mindig hiányérzet fogott el, mikor egy-egy csónakos vagy parti horgász mellett haladtunk el útjaink során, vagy épp csak néhány látványos balinrablás borzolta a kedélyeimet, amint a kajakomtól olykor fél méterre fröcskölték a vizet.

A horgászat mellett egy másik szenvedélyem a kajakozás, elsősorban ez köt még össze a Tisza-tóval

Ezt a sarjadó bűntudatot csak tovább fokozta, mikor a kempingünk vezetőjétől, Wágner Tamástól hallottam horgászélmény-beszámolóit. Hiába, a horgászvér nem hagyott nyugodni! Akkor elhatároztam, hogy a következő évben, ha nem is teljes arzenálommal, de legalább egy komplett feeder felszereléssel fogok visszatérni. Ez így is lett, ám az elért eredmény nem volt épp kimagasló. Helyismerettel egyáltalán nem rendelkeztem, így csak Tamás tanácsaira, illetve saját elképzeléseimre hagyatkoztam. Egy egész napot sajnos nem tudtam a horgászatra fordítani, viszont mikor egy nap a borongós idő miatt kimaradt a vízitúra, nekiláttam végighorgászni a délutánt. Egy szabad strand melletti szakaszon próbálkoztam tiszafüredi kempingünk közelében, ahol korábban láttam pár helyi sporttársat, és Tamás is jó véleménnyel volt a hely adottságairól. Ez egy viszonylag széles tisztás volt, amit mindkét oldalról sulyommezők határoltak. Négy órán keresztül vallattam a vizet, de sajnos végig úgy tűnt, eredménytelenül.

Azon a délutánon sokáig úgy tűnt, hogy csak a récék mutatnak érdeklődést a rezgőspiccek iránt

Már jócskán benne jártam a szürkületben, amikor a sulyomrengeteg pereméhez dobott botom spiccét minden előzmény nélkül bődületes erővel eltekerte valami. Legnagyobb meglepetésemre egy balint sikerült fognom, ami 3,67 kilogrammos súlyával új egyéni balinrekordom lett.

Ezt a gyönyörű balint feederbottal, pellet csalival sikerült megfognom

Természetesen nagyon örültem neki, mert gyönyörű hal volt és megmentett a betlitől, de be kellett ismerni a tényt, nem a célzott technika vezetett sikerre. Az azóta eltelt idő alatt nem következett újabb feederbotos pontyhorgászat…

Horgászhely kiválasztása:

Egy ekkora természetes vízterületen, ha megfelelő helyismeret és tapasztalat nélkül indulunk útnak, bizony csak hazardírozunk, és könnyen lehangoló helyzetbe kerülhetünk. Mindenképp szerettem volna javítani Tisza-tavi mérlegemen, ezért vártam a megfelelő alkalmat, amikor szervezettebb akciót tudok végrehajtani.

Horgászhelyem a hatalmas vízi komplexum abádszalóki szakaszán terült el

Tavaly ősszel egy kedves barátomtól, Nemes Józseftől kaptam rendkívül csábító ajánlatot, melynek keretein belül meginvitált az Abádszalóki-medence egy kedvelt parti horgászhelyére. Józsi az egyszerű fenekező horgászat híve, és évek óta jár a szóban forgó területre horgászni, így megfelelő ismeretekkel rendelkezik. Mondanom sem kell, nem mondhattam neki nemet! Az előzetes egyeztetést követően végül megállapodtunk egy hétvégi horgászatban, amin egy nappalt és egy éjszakát töltünk folyamatos pontyvadászattal.

Időjárás és vízhőmérsékleti adatok:

Első őszi hónapunk közepénél számlált a naptár, mikor sor kerülhetett a várva várt horgászatra. Mondhatni, az évszaknak megfelelő, hűvös, de egyben gyönyörű napos időjárásban volt részünk. A nappali órákban kellemes, 20 Celsius-fok feletti mozgott a levegő hőmérséklete, a vízé pedig épp csak meghaladta a 16 fokot.

Napközben kellemes, enyhe őszi idő volt jellemző

Ehhez kissé magas, 1020 hPa-os légnyomás párosult, ami általában nem kifejezetten kedvez a halak táplálkozási hajlandóságának. Az éjszaka folyamán meglehetősen rideggé váltak a körülmények a vízparton. Olykor 10 fok alá süllyedt a hőmérő mutatója, a víz pedig egészen 14 fokig hűlt.

Az éjszakai órák ideálisnak bizonyultak a horgászathoz

Mindent átjáró köd, és pára telepedett ránk, ami egész éjjel a botok mögött ülve elvette a komfortérzetet, ám a légnyomás 1012 hPa-ig mérséklődött, ami szerintem éppen optimális a pontyhorgászathoz. A légmozgás elhanyagolható volt, csupán kisebb időközönként fújdogált gyenge DNy-i szél.

Felszerelés összeállítása:

Józsi elmondása alapján megtudtam, hogy horgászhelyünk jellege egy különös átmenetet képez nyílt vízi tiszta terep és akadós terület közt. A nyári, felmelegedett vizű időszakokban nagy mennyiségű sulyom található azon a szakaszon, egy majd focipályányi méretű részen. Amíg a vegetáció burjánzik a meleg vízben, csak az ebben a mezőben kialakított tisztásokban nyílik lehetőség horgászatra, ám az én látogatásomkor merőben más volt a helyzet. Érdekes módon amint beköszöntenek a hidegebb nappalok és éjszakák a sulyomtakaró eltűnik a víz felszínéről, ami jelentősen megkönnyíti a dolgunkat. Az egyetlen nehezítő körülményt csupán a fenéken lévő hínárfoltok jelentik, melyek ebben az időszakban is megmaradnak, viszont olyannyira elgyengülnek, hogy egy jól kiválasztott feederbotos felszerelés számára nem jelentenek akadályt. Evidens volt, hogy a szigorúbb, erőssebb feederbotokra van szükség. Ezúttal is egy olyan összeállítást választottam, amiben maximális volt a bizalmam, és amiről tudtam, nem fog cserbenhagyni a Tisza-tó rengetegében sem.

Felszerelésem a következő volt:

Botok: Nevis Envy Feeder 3,90 XH, valamint 4,20 XH változatokban. Mindkét botnál a legerősebb, piros színű rezgőspiccet használtam.

Nevis Envy Feeder botjaim ezen a terepen is kiválóan teljesítettek
Ideális társnak bizonyultak hozzájuk a Boss Feeder 60-as orsók

Orsók: Botjaimra Nevis Boss Feeder 60-as távdobó orsók kerültek, melyek szerintem ideális társak hozzájuk.

A vadul küzdő Tisza-tavi halak fárasztása során fontos szerep jutott a precíz első fékneknek…
… akárcsak a minőségi, lekerekített fém zsinórklipsznek, ami biztosan nem sérti meg a kiakasztott vékony monofil zsinórok felületét sem

Zsinór: A dobokat azonosan egyik kedvenc monofil zsinórommal, Nevis Legacy Feeder Line-nal töltöttem fel, ennek átmérője 0,20 mm volt. Ehhez egységesen a botok kétszeres hosszának megfelelő fonott dobóelőkét kötöttem fel 18-as Daiwa Tournament 8X Braid zsinórból.

A távoli dobásokhoz ezen a horgászatomon is használtam fonott dobóelőke zsinórt. Számomra ehhez elengedhetetlen kellék a dobókesztyű. A biztonságotok érdekében ne feledkezzetek meg róla ti sem!
Saját épségem mellett szeretek figyelmet fordítani értékes felszereléseim sérüléseinek megelőzésére és biztonságos szállításukra is. Ehhez remek segítséget nyújtanak a Carp Academy Exclusive orsótartó táskák

Végszerelékek: Két különböző szerelékvariációt alkalmaztam, melyek közös tulajdonsága, hogy mindkettő kiválóan beleolvadt a meder, illetve a környező növényzet színeibe, és remekül igazodtak a mederviszonyok egyenlőtlenségeihez. Ezt egy 80 centiméter hosszúságú Prologic Phyton 45 lbs erősségű extra lágy ólombetétes zsinór segítségével értem el, ami garantáltan lesüllyedt és odasimult az aljzathoz vagy épp a növényzethez, tökéletes álcát biztosítva a végszereléknek. Ennek nagy szerepet tulajdonítottam az óvatos tiszai halak horgászatánál. A 3,90-es, rövidebbik feederbotomon egy fixált szereléket használtam, amivel egy 50-60 méteres távolságban kialakított etetésen horgásztam. Ennek fő eleme egy 65 grammos Haldorádó Method Fix Feeder kosár volt, amit Carp Academy ólomklipszbe akasztottam. Ebbe egy szintén Haldorádó Előkerögzítő gyorskapcsot nyomtam, ami szépen beleszorult. Hosszabbik botommal a távolabbi helyeket akartam meghorgászni, ezért az egyik legkedveltebb bordás etetőkosaras távdobó szerelékemet készítettem el leadcore-os, fél-fix kivitelben. Ezt egy 30 grammos Haldorádó Complete Feeder kosárral oldottam meg, ami formára tökéletesen megegyezik a távdobásban verhetetlen Pellet Feeder kosarakkal, ám ennek a közepén nem található merev gubancgátló cső. E „tengelyt” ezúttal az ólombetétes zsinór váltotta ki. A kosár alá itt is egy Haldorádó gyorskapcsot rögzítettem, ami ebben az esetben épp olyan mértékben illeszkedett a Complete kosár gumis aljzatába, hogy fixé tette a szereléket, de kapás esetén könnyedén ki tudott csúszni onnan, azután pedig a kosár már szabadon tudott felfelé mozogni. Mindkét végszerelék esetében 14-es Haldorádó Braxx fonott előkezsinórból kötöttem a horogelőkémet, a method kosaras változatnál 17, míg a távdobó szereléknél 12 cm-es hosszúságban.

Végszerelékeim elkészítéséhez használt aprócikkek
Kifejezetten akadós terepre fejlesztett, Fox S4 Kuro típusú horgokat használtam 10-es méretben, valamint egyik kedvenc kiegészítőmet, a PB Products Aligners Long Shank horogbefordítót

A Tisza-tó hínáros pályáján a Fox S3 Kuro volt a kedvenc horogtípusom, akadós terepen pedig a speciálisan oda kifejlesztett, S4 Kuro. Ez a horog elképesztő terhelhetőséggel rendelkezik, mégis könnyű és nem annyira vastag, ami számomra ideálissá teszi az „akadóban” végzett finomszerelékes horgászathoz. A horgok szárára minden esetben felkerült a tökéletes akadásért felelős kiegészítő is, a PB Products Aligners Long Shank horogbefordító „weed”, azaz hínár színben.

Az éjszakai horgászatok egyik legfontosabb feltétele a megfelelő világítás. Ehhez elengedhetetlen egy jó minőségű elemlámpa vagy fejlámpa
Ne feledkezzünk meg a kapásjelzők megvilágításáról sem, amelyhez kiváló alternatívát kínál a Haldorádó bottartó rendszere

Etető- és csalogatóanyagok kiválasztása:

Sokat gondolkodtam, milyen etetőanyagokkal és csalikkal készüljek erre a horgászatra. Hazánk egyik legnagyobb természetes vízterületén, már-már hidegnek kategorizálható vízben nem egyszerű feladat a pontyok ízlésének megfelelő anyagokat kiválasztani úgy, hogy ne vigyem magammal a fél boltot… Korábbi tapasztalatra nem hagyatkozhattam, Józsitól pedig „csak” annyit sikerült megtudom, hogy az édes ízeket általában kedvelik az ottani halak. Ez egy meglehetősen tág meghatározás, mégis kellően irányadó volt, hogy ezen a szálon haladva sikeres szortimentet állíthassak össze. Végül olyan etetőanyagokra esett a választásom, amik kifejezetten ajánlottak az őszi időszakra (is), valamint kiválóan teljesítenek kisebb halsűrűségű egyesületi tavakon, vagy épp a mostanihoz hasonló természetes vízterületeken.

Etetőanyag-keverékeim komponensei

Egyik ilyen a Top Method Feeder család egyetlen hallisztmentes, édes variánsa, a Carp Berry fantázianevű etetőanyag. Ez nagyon finom szemcsézetű, gyors oldódású, attraktív etetőanyag, amihez rendkívül finom, erdei gyümölcsös, fekete szedres íz és illat párosul. Ehhez az etetőanyaghoz semmilyen más adalékanyagot nem kevertem, kizárólag a saját Top Method Flavor Carp Berry aromáját használtam nagy mennyiségben.

Nagyon kellemes, rendkívül intenzív édeskés gyümölcsös illatú etetőanyag lett a végeredmény tökéletesen homogén állaggal és gyors oldódással

A másik etetőanyagom a Döme Gáborral közösen kifejlesztett Haldorádó Bázis Mix családból került ki, ez az Epres Ponty volt. A Bázis Mix etetőanyagok a paletta legkedvezőbb ár/érték arányú termékei. 2,5 kilogrammos kiszerelésben kerülnek forgalomba, áruk mégis egy 1 kilós etetőanyagénál maradt. A család mindhárom tagja tökéletesen alkalmas akár egy kétnapos horgászatra, ahol etetésre és kosárba töltésre egyaránt jut a mennyiségéből, vagy az én mostani helyzetemben egy egynapos, de nagy kiterjedésű természetes vízen folytatott horgászathoz, ahol gyakorta csak relatíve nagyobb mennyiségű etetőanyaggal tudjuk a halakat a horgászhely közelébe csalni és ott meg is tartani. Az Epres Ponty kellemes szamócás aromája önmagában is egy egész évben eredményesen használható ízesítés, ez esetben pedig még tökéletesen illeszkedett is a Carp Berry-hez és az édes csapásvonalhoz. Ehhez a bekeverés során Haldorádó FermentX 4X Mag Mixet, valamint Vad Pontyos édes csemegekukoricát adagoltam, ami a tartalmat gazdagítva darabosabb falatokat biztosított a pontyok számára.

A Bázis Mix esetében Vad Ponty ízesítésű édes csemegekukoricával és különféle FermentX magvakkal gazdagítottam az alapkeveréket, hogy további tartalmas falatokkal várhassam a tiszai pontyokat. Az így kapott etetőanyagnak leginkább egy finom epres joghurtra emlékeztetett az illata

A FermentX magvak egyébként remekül használhatók az év hidegebb időszakaiban is! Számos horgászat tapasztalata mutatja, hogy uszonyos barátaink nem csak a meleg vízben fogyasztják szívesen ezeket a savanykás táplálékokat.

Tisza-tavi receptjeim:

1-es keverék:

  • 800 g Haldorádó Top Method Feeder - Carp Berry
  • 100 ml Haldorádó Top Method Flavor - Carp Berry

2-es keverék:

  • 2,5 kg Haldorádó Bázis Mix: Epres Ponty
  • 1,5 kg Haldorádó FermentX 4X Mag Mix
  • 1 doboz Haldorádó Édes csemegekukorica - Vad Ponty

Nagyon sokat kísérleteztem a különböző csalikkal a horgászat során. Igyekeztem az etetőanyagok aromájával leginkább harmonizáló kombinációk megalkotására, de sokszor próbáltam attól eltérő, extrém összeállításokat is.

A Tisza-tavi túrámon leginkább bevált csalogatóanyagok
Az egyik legkiseresebb csalimhoz kevéske FermentX magmixet tettem félre egy kis műanyag edénybe, amihez bőségesen locsoltam a sűrű Top Method Carp Berry aromából
Órákon keresztül áztak a finom, édes aromakoncentrátumban, melyet rendkívül jól magukba szívtak

Ezek közül végül sikerült megtalálni azt a hármat, amik leginkább sikeresnek bizonyultak és meggyőzően adták a halakat. Összességében megegyeztek abban, hogy mind balanszírozott kombinációk voltak, melyeket zömében Top 10 Carp Pelletek, valamint egészen pici, 8 mm-es Quatro Fluo Pop Up bojlik alkottak, de megérte kísérletezni a FermentX magvak különböző tuningolt formáival is. Legeredményesebb csalikombinációim a következők voltak:

A legtöbb és egyben legnagyobb halat adó kombinációm egy szem 14 mm-es Strawberry ízesítésű Quatro Fluo Pop Up bojlival balanszírozott Carp Berry aromában ázó FermentX tigrismogyoró volt, amit minden esetben megfaragtam, hogy az anyagát átjáró aroma jobban szivároghasson belőle
Második csalipárosom sikere abban rejlett, hogy ízvilága maximálisan illeszkedett a mellette bejuttatatott etetőanyagéhoz. Egy szem 8 mm-es epres Quatro Fluo Pop Up minibojliból állt egy db Ponty Piros Top 10 Carp Pellettel felkínálva, mely érett szamócás illatával kiválóan harmonizált az Epres Ponty Bázis Mix aromájával
Harmadik változatom egy különleges összeállítás a használt etetőanyagokétól eltérő aromákkal. Egy szem 8 mm-es fokhagymás Quatro Fluo Pop Up minibojlit és egy szem FermentX Top 10 Carp Pelletet használtam ennek elkészítéséhez. E csali akkor vonzotta látványosan a halakat, mikor „elteltek” az édes ízekkel, és valami újat kellett mutatni nekik, ami kitűnt az etetőanyag közül
Ezt a kombinációt rendszerint FermentX ízesítésű Carp Dipbe áztatva tettem fogósabbá

Irány a következő állomás: Tisza-tó!

Gyermeki izgalommal vártam, hogy csörögjön az óra a horgászat reggelén, és útnak indulhassunk. A korai órákban találkoztam Józsival, majd gyors egyeztetés és a helyi pékségből némi reggeli beszerzése után vettük célba a Tisza-tavat. A horgászatot megelőző napokban nemcsak a felszereléseim és csalijaim kiválasztására fordítottam figyelmet, hanem a szükséges területei jegy beszerzésére is, amik feljogosítottak a horgászatra. Ebben horgászboltos barátom, Tóth László volt segítségemre, aki a Tisza-tó szerelmese és kitűnő ismerője. Mikor elmeséltem, hol tervezek horgászni, elismerően szólt a hely kínálta lehetőségekről, amivel növelte lelkesedésemet, de hozzátette, hogy „kössem fel azt a bizonyos gatyát”, mert ott nem olyan lesz egyszerű a kiemelkedő halfogás. Ettől még inkább elszánt lettem!

A horgászatot megelőző napokban gondos figyelmet fordítottam a horgászatra jogosító okmány beszerzésére, így már nem kellett vele a horgászat napján bajlódni

Kb. kétórás, rendkívül zötyögős - az akkor Heves megye számos településén végzett útépítési munkálatok miatt -, akadályokkal tűzdelt autóutat követően érkeztünk meg Tiszanánára, a Dinnyésháti kikötőbe. Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy nem kellett sólyázással múlatnunk az értékes időt, mert Józsi horgászbarátjának, Fácán Ervinnek a hajója készenlétben várt a kikötőben, amit nagylelkűen felajánlott és kölcsönadott a horgászatunkra.

Utunk első állomása a Dinnyésháti kikötő volt, mely igazán szépen kialakított, esztétikus környezetű létesítmény
Stílusos, gyönyörű növényekkel teli parkosított környezet jellemzi ezt a helyet
Kocsiból ki, hajóra fel… Végre minden felszerelés elfoglalta a helyét, indulás horgászni!

Csupán a felszereléseink behordása maradt a parkolóból a szemközti szigeten parkoló „Erdo” hajóig. Annyira motivált voltam, hogy ezzel a tortúrával is olyan hamarost elkészültem, amin magam is meglepődtem. Miután minden a helyére került, végre indult a motor, és már robogtunk is kifelé a kikötőből. Gyönyörű tájakon haladtunk keresztül, majd a IV-es öblítő csatornát szelve vezetett utunk az Abádszalóki-medence bejáratához, ahonnan már látható volt a félszigeten lévő horgászhelyünk.

Horgászhelyünkhöz vezető utunk a IV-es öblítőcsatornán keresztül vezetett
A zsilipeken való áthaladáskor mindig legyünk fokozottan körültekintőek
E műtárgyak 50 méteres körzetében tilos a horgászat!
A csatorna végén egyértelmű jelzés adta tudtunkra: Megérkeztünk!
Csodálatos látvány tárult elénk az Abádszalóki-medence bejáratánál
Ez a félsziget látott vendégül minket horgászatunk ideje alatt

A hatalmas vízfelülete öböl parti zónái mind vadregényes, karakteres részek voltak. Minél közelebb értünk, annál jobban elnyerte tetszésem. „Végre, megérkeztünk!”, konstatáltam örömmel, amint hajónk befordult az állásunkhoz, miközben már a hajóorrban toporogtam, mert alig vártam, hogy szerelhessem a botokat és ezen a fantasztikus helyen horgászhassak. Táborhelyünk kialakítása gyorsan megtörtént. Ilyenkor érzem igazán annak értékét, hogy minden felszerelésemet rendszerezve, precízen tárolva szállítom. Nem mintha sorsfordító lenne az a pár perc, ami a pakolás elvégzésével telik, de sokkal gördülékenyebb minden, ha az ember tudja, hogy mihez hova és milyen sorrendben nyúljon, hiszen így hatékonyabban tud dolgozni. A horgászat megkezdésekor úgy döntöttem, hogy hosszabbik botommal azt a területet fogom meghorgászni, ahol nyáron a sulyommező távolabbi pereme húzódik, itt elvileg ugyanis már az aljzaton sincsen hínár, de a közvetlen közelben van. Teóriám szerint ez bele kellett, hogy essen az öbölből érkező halak táplálkozási útvonalába, amikor a hínárost keresik fel a természetes élelemforrásaik reményében, hiszen szinte annak kapujában kínálom fel a minőségi eleséget, és könnyebben is megtalálják majd az ízeltes falatokat, mert azok nem bújnak el a növényszálak közt. Ez a távolság akkor és ott kb. 120-125 métert jelentett, amit még minimális ellenszélben is gond nélkül meg tudtam horgászni.

Indulhat az első dobás! Hatalmas vízterület állt rendelkezésemre, ahol bizony akkorát dobhattam, ami csak kifért a botok gyűrűin
Ilyen fantasztikus környezetben akkor is élvezet a horgászat, ha épp nincs kapás!
Vajon mikor mozdulnak?

Reméltem, hogy ezt a távot a későbbiekben is el tudom érni, és nem támad fel jobban a nehezítő körülmény. Mint említettem, rövidebb botomnak az etetésen való horgászat szerepét szántam, amihez 1 kilogramm Bázis Mixet juttattam be kiakasztott zsinórklipsszel. Amikor mindennel elkészültem, nagy reményekkel dobtam be felcsalizott végszerelékeimet. Legnagyobb örömömre kb. egy óra elteltével meg is érkezett az első kapás, egy szép, 1 kg feletti dévérkeszeg volt az első jelentkező. Egy ilyen halat mindig nagyra értékelek, de amiért igazán örültem neki, hogy a dévéreket a pontyok előhírnökeiként tartják számon, és amelyik etetésen megjelennek, ott általában előbb-utóbb a pontyok is.

Első halam ez a szép, nagytermetű dévérkeszeg volt
Hamarosan megérkezett a várva várt első ponty is, mely remek fárasztási élményt nyújtott
Az első ponty, amely nem volt túl nagy, mégis nagyon örültem neki, mert egész nap őt vártam és bíztam fajtársai érkezésében

Ahogy kiderült, ez aznap sem történt másként. A fogást követően fél óra multán egy határozott kapással jelentkezett az első ponty! Nagyon biztató volt a kezdés, de sajnos erős visszaesés következett ezután. Kitartóan horgásztam végig az egész délelőttöt, majd a délután óráit egyetlen mozdítás nélkül. Számítottam rá, hogy nem fogad haldömping, de az üres órák egyre inkább kedvemet szegték.

Az abádszalóki terület bővelkedik természetes táplálékban, ami főként vízi csigákat és kagylókat jelent…
… de sok rák is él az aljzaton
A délutáni passzív időszakban remek lehetőség adódott a helyi élővilág tagjainak fotózására. Nagy számban láttam színpompás szitakötőket…
… és még azoknál is lenyűgözőbb színkavalkádot viselő pillangókat
Kitartóan horgásztam végig a délután óráit, de sajnos eredménytelenül

Józsi nyugalomra intett. Elmondta, hogy napközben csak ritkán fordul elő, hogy ezen a területen nagyobb mennyiségű hal tartózkodik, ehelyett jellemezően éjszaka járják a hínáros környékét. Reméltem, hogy ez a tapasztalat a közelgő éjszaka során is bizonyságot nyer, de mindet elkövettem, hogy rá is segítsek. Szüntelenül kísérleteztem a különböző csalikkal, aromákkal, és mielőtt beköszöntött volna az sötétség, egy fél csomag FermentX 4X Mag Mixszel, valamint Tejsavas kukoricával etettem meg a napközben horgászott szakaszt, hogy bőséges mennyiségű csábító falatot kínálhassak éjszaka is a halaknak, és legyen mivel meggyőznöm őket, hogy oda ússzanak, ahová én akarom. Horgásztársam javasolta, hogy mindkét végszerelékemet ezen a helyen élesítsem be, de hajthatatlan voltam, és a hosszabbik feederemet megtartottam a távolabbi zónák pásztázására.

A sötétedés beállta előtt fél kilogramm vegyes FermentX magmixet és Tejsavas kukoricát juttattam be etetésemre egy SPOMB rakéta segítségével
Gyors és hatékony etetési módszert tett lehetővé, így terített asztallal várhattam az éjszak érkező halakat
A kísérletezést az éjszaka közeledtével sem hagytam abba egyetlen percre sem!

Hamarosan minden sötétségbe burkolózott, és a nappal madárhangtól, békabrekegéstől hangos tájra az éj sejtelmes csendje telepedett, amit csak partnak csapódó kisebb hullámok monoton locsogása tört meg olykor.

Valahányszor csak látom, hajlamos vagyok percekre elmerülni a vöröslő Tisza-tavi naplementében… Olyan horgászszívet dobogtató, csodálatos élmény ez, amit szerintem mindenkinek látnia kell(ene) legalább egyszer az életben!

Az holdvilág első órái ugyancsak eseménytelenül teltek, ezért ha már a halak nem mutatták étvágyukat, éjfél előtt úgy döntöttünk, mi példát mutatunk és készítünk egy alkalomhoz illő vacsorát. Hiába, sok jó dolog van a világon, de a vadregényes természetben elkészített, finom házi sültszalonna puha kenyérrel, miközben a tűz ropogását hallgatja az ember, és tiszta, friss vízparti levegőt szívhat, páratlan élvezet!

Kíváncsian vártam, mikor érkezik meg az éjszaka első kapása

Épp az utolsó falatoknál tartottam, mikor hirtelen fülembe hasított egyik orsóm éktelen zizegése. Rögvest eldobtam mindent a kezem ügyéből és odaszaladtam a bőszen görbülő botomhoz. Meglepetésemre az eddig némán hallgató, távolabbra bevetett szereléket húzta el valami… Nem is akármi! Ismeretlen ellenfelem a fárasztás első szakaszában úgy száguldott az öböl közepe felé, mintha ágyúból lőtték volna ki. Az esetek többségében hamar megmutatom a rekordméretű pontyoknak is, hogy merre van a kifelé, de ehhez a halhoz nem sok közöm volt, amíg meg nem állt magától. Amint ez megtörtént, szép lassan pumpálni kezdtem a part felé. Tekintélyes súlyt éreztem a felszerelés túlsó oldalán, ami nagy pontyra utalóan lomhán, lassan mozgott. Sajnos túlságosan sikerült oldalirányba eltávolodnia, 20-30 méter visszanyerése után pedig váratlanul furcsa súrlódást kezdtem érezni a zsinóromon, melyet hamarosan tetemes súlytöbblet érzete követett. Egyértelmű volt… hínárba akadtam. Minden trükköt megpróbáltam, hogy halamat kiszabadítsam a „zöldséglevesből” és folytathassam a fárasztást, de sajnos nem jártam sikerrel, a hal leakadt a horogról. Miután újra a part felé tudtam vontatni az immár mozdulatlan súlyt, már semmi életjel nem mutatkozott, a parthoz érve pedig csak egy hatalmas hínárcsomót találtam a szerelékem körül. Percekig az események hatása alatt voltam… Az éjszaka első lehetősége mindjárt egy vélhetően kapitális ponttyal hozott össze, de nem sikerült kihasználni az alkalmat. A hajszálelőkén lévő Carp Berry aromába áztatott FermentX tigrismogyoró és epres Quatro Fluo Pop Up bojli kombinációja sértetlen maradt, ezért nem is cseréltem le. Kissé csalódottan ültem vissza a fotelembe miután visszadobtam a szereléket, de nagyon figyeltem, mikor mozdul újra valamelyik rezgőspicc. Tíz perc elteltével nagy meglepetésemre újra vehemens kapás jelentkezett a távolabbra bevetett botomon. Nagyot dobban a szívem, mert bevágás után hasonlóan dinamikus és nagy erőt kifejtő ellenállást éreztem, mint az előző halnál. „Hoppá! Ez ismét komoly hal lesz!”, mondtam izgatottan Józsinak, és míg horgásztársam előkészítette a hal fogadásához szükséges eszközöket, én minden idegszálammal a fárasztásra fókuszáltam, hogy szépíthessek a halfogási arányomon. Ezúttal körültekintőbb voltam és a fárasztás egésze alatt minimális zsinórt adtam a halnak, illetve mindvégig kinyújtott karokkal, a botot magasra tartva küzdöttem új vendégemmel, hogy minél inkább elemeljem a fenéktől, így csökkentsem a hínárba akadás esélyét. Nagyon élvezetes, izgalmas percek következtek, melyek végén, majd negyedórás kőkemény harc után ért a partközeli régióba pikkelyes barátom. Ekkor még két merítési próbálkozás elhárítására volt elég ereje, majd harmadszorra kimerülve szákoltuk meg a gyönyörű vadvízi tőpontyot. Minden porcikája különösen zömök, izomtól duzzadó volt, látszott, hogy valódi őserő lakozik benne.

Végre teljesült a vágyam, egy erőtől duzzadó vad ponty pihent a matracon
Gyönyörű vadvízi tőponty, mely a rövidke túra legnagyobb hala lett, s egyben eddigi legnagyobb kifogott halam a Tisza-tóból
Köszönöm, barátom! Remélem, még találkozunk!

A mérlegelés során kiderült, hogy 6,23 kilogrammot nyomott! Rettentő boldog voltam, hogy egy ilyen csodálatos halat sikerült kivarázsolnom a Tisza-tóból, e fogás élménye feledtetett minden előzetes negatívumot. Mint később kiderült, ez a ponty volt a rövid túránkon kifogott legnagyobb hal. Ezt követően nyugalmas órák következtek, amiben mi is megpihentünk kicsit. Táborunkban ekkor csak az a 4-5 tagú egércsalád volt aktív, az éjszaka folyamán csalijaim megdézsmálásának reményében folyton a táskám környékén somfordáltak. Apró lábaikkal nesztelenül osontak egyik fűcsomó takarásából a másikig, miközben feleszegették a lehullott magvakat és etetőanyag morzsákat.

Egyetlen percet sem aludtam az éjszaka folyamán. A párás, ködös éjszakában is minduntalan spicceim görbülését vártam, nem is hiába: kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan volt kapásom

Hajnali 3 órára járt az idő, mikor társammal új dobásokat hajtottunk végre, majd nem sokkal azután kapást mutatott az etetésemen lévő feederbotom. Egy szép 2 kilogramm feletti pontynak örülhettem, melyet hamarosan újabb fajtársai követtek. Végre megérkezett a pontycsapat, amiről Józsi korábban beszélt! Felgyorsultak az események, folyamatossá vált a halfogás üteme. A hajnali időszakig kisebb-nagyobb szünetekkel, de rendszeresen tudtam halat fogni, amik egy kivételtől eltekintve mind pontyok voltak 1,5-től 3,5 kilogrammig terjedő súlyban.

Ez a termetes ezüstkárász is színesítette fogásaimat
A halak mérete 1,5-től 3,5 kilogrammos súlyig terjedt

Utolsó pontyomat a fényváltás elérkeztével sikerült partra segítenem, ami nemcsak azért volt csodálatos élmény, mert tiszai harcos módjára küzdött, hanem mert miközben a vizet kémlelve orsómat tekertem, az ébredő hajnal káprázatos horizont feletti színeinek játékában is gyönyörködhettem.

A horgászat utolsó pontya szintén szép súllyal büszkélkedhetett
A fényváltás időszakában sikerült megfogni, ami csodálatos élménnyel ajándékozott meg

Miután kivilágosodott, már nem adódott több kapásunk. Vendéglátóm szerint ilyenkor a halak többsége visszahúzódik az öböl belső részére vagy a közeli nádrengetegek sűrűjében várja az éjszakát.

Ahogy kivilágosodott, úgy ritkultak meg a kapások, úgy szűnt meg a halak aktivitása

Akárhogy is van, reggel 9 óráig mozdulatlanok maradtak rezgőspicceim, ezért úgy döntöttünk, hogy összepakoljuk felszereléseinket és hazaindulunk, mert hosszú út áll még előttünk.

Gyönyörű őszi napfelkelte búcsúztatott a vízpartról. Egy feledhetetlen éjszakát hagytam magam mögött. Köszönöm a remek horgászatot, Józsi! Köszönöm, drága Tisza-tó!

Összegzés:

Fizikálisan fáradtan és nyomasztóan kialvatlanul, de lélekben teljesen feltöltődve térhettem haza ezúttal is szeretett vizemről, ami újra csodálatos élményekkel ajándékozott meg. Számomra e horgászat legfőbb tapasztalata, hogy a helyismeret bizony felbecsülhetetlenné értékelődik egy ekkora természetes tavon, de fontos szerep jut annak is, hogy körültekintőek és gyorsan alkalmazkodók legyünk. Figyelni, érezni kell a víz változásait, és folyamatosan készen kell állni az új praktikákkal, melyekben ott rejlik a siker lehetősége. A Tisza-tó olykor rendkívül rapszodikus, szűk marokkal méri a halat, de ha kitartóak vagyunk, előbb-utóbb megérkezik a várt eredmény! Jól megfigyelhető volt, hogy a horgászat nappali óráiban, valamint az éjszaka első felében csak ritkán érkezett kapás a távolabb meghorgászott zónából és az etetett szakaszról egyaránt, ellenben mikor hajnalban megérkezett az etetésre a lassan vándorló pontyraj, egymást követték a kapások, majd miután ez a csapat elhagyta a területet, szó szerint megszűnt az aktivitás. A rövidke túra során összesen 20 kapást könyveltem el, ebből 19 db halat sikerült kifognom, amik összsúlya 40,51 kilogramm volt. Mindösszesen 1 db dévérkeszeget, 1 db ezüstkárászt, valamint 17 db pontyot segítettem partra. Ezzel az eredménnyel bárhol elégedett lettem volna, de ezen a helyszínen minden várakozásomat felülmúlta, amit előzetesen remélni mertem! Azt az egyet azért sajnálom, hogy az éjszaka első érdeklődőjét, a kapitális pontyok viselkedését idéző termetes halat nem sikerült megfogni, de mint azt tudjuk: „Mindig az a legnagyobb hal, ami elment…” :-)

Írta: Putz Tamás
Fotók: Nemes József, Putz Tamás, Google Earth

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.