Adalékanyag kalauz

Adalékanyag kalauz

Figyelem! Ezt az írást KIZÁRÓLAG a következő olvasóknak javaslom! Szeretsz kísérletezni, próbálkozni, vagy nem elégszel meg azzal, amit „készen” lehet megvásárolni, a jót még jobbá akarod tenni? Esetleg saját recept alapján készíted el csalijaidat, amelyekhez egyedi, de kizárólag magas minőségű alapanyagokat keresel? Ha ezek valamelyike igaz rád, akkor te biztosan találsz a 2015-ben forgalomba kerülő új Haldorádó Adalékanyagok között olyat, amely még eredményesebbé teheti horgászatod!

2015-ben több mint 40 különböző adalékanyaggal lépünk piacra, ezek részletes bemutatója következik most

Kezdjük a magvakkal a sort, hiszen a legkedveltebb etetőanyag-dúsítási adalékanyagok ezek!

Haldorádó Főtt kukorica
A kukorica a hazai pontyhorgászat legmeghatározóbb alapanyaga. Rengeteg etetőanyag alapja, ám főzve, önmagában is hatásos. Évtizedek óta használják a ponty takarmányozására, így megszokott tápláléka legkedveltebb halunknak. A főtt kukorica a hosszabb horgásztúrák megalapozásában játszik fontos szerepet, hiszen egy jól felépített alapozó etetéssel hosszú időre beállíthatjuk a pontyokat horgászhelyünkre. Kedvelt eledele még az amurnak is, mely igen tekintélyes mennyiséget tud „felporszívózni”, ha tehát célhalunk ez a növényevő hal, akkor az etetés mennyiségét jelentősen növelni kell! Etetőanyaghoz keverve is hatásos lehet, főleg, ha az apróhalak jelenlétét szeretnénk csökkenteni az etetésünkön. Ez esetben 20-30% az ajánlott keverési arány.

A főtt kukorica natúr változatban is az egyik legnépszerűbb csalogatóanyag, ám tovább ízesítve jelentősen megnövelhetjük hatását. Az „amur” ízesítésű magvak a sok hazai vízben is megtalálható, nagyra növő növényevő halnak, az amurnak próbál meg a hínár-sás + pisztácia aromájával kedveskedni. Ez messziről a horgászhely közelébe csalogatja a kíváncsi torpedókat. Önmagában, egyre nagyobb mennyiségen szórva igazán hatásos, de ez több napot igényel. Ha már a rövid idejű horgászatok során is szeretnénk vendégül látni a halakat, akkor a bevált amuros etetőanyagunkba érdemes keverni, adagolása ilyenkor felkúszhat akár 30-40%-ig is.

Az eper és a méz íze és illata nagyon sok etetőanyagban köszön vissza, így célszerű ezeket a termékeket hasonló aromájú főtt kukoricával dúsítani, kiegészíteni. Az eper édes aromája messziről is képes horgászhelyünkre csábítani a halakat. Az ízesített kukoricákat célszerű nagytestű halak horgászatánál alkalmazni.

A natúr és az ízesített kukoricák egyaránt keverhetők etetőanyagba is, de önmagukban bejuttatva is eredményesek lehetünk velük. Ha az első megoldást választjuk, akkor az ideális adagolás 20-30% körül mozog. Ha önmagában szeretnénk a magvakat beszórni, akkor ez történhet kézzel, csúzlival, spombbal vagy akár etetőrakétával is!

A Haldorádó Főtt kukorica 4 különböző változatban kapható - ugrás az áruházba:
Főtt kukorica - Natúr
Főtt kukorica - Amur
Főtt kukorica - Eper
Főtt kukorica - Méz

A natúr főtt kukorica tradicionális pontycsemege!
Méz, eper és amur ízesítésben is kapható főtt kukorica a Haldorádó kínálatában!
A kukorica minden formájában kedvelt pontycsemege

Haldorádó Főtt búza
A főtt búza a nagy halak csemegéje. Szoktató etetésre az egyik leggyakrabban használt terményféleség. Különösen ajánlott amur horgászatához. Ez esetben a siker érdekében nagy mennyiségű eledelt kell bejuttatnunk a torpedóknak ahhoz, hogy sokáig elidőzzenek az etetésünkön. Természetesen kis mennyiségben is alkalmas a helyben tartáshoz, ilyenkor etetőanyagunkat tudjuk dúsítani vele. Adagolása 15-20% körül mozog. Ha csak főtt búzával szeretnénk etetni, akkor bejuttatására az etetőrakéta, spomb, csúzli, vagy etetőcsésze is alkalmas lehet. A Haldorádó adalékanyagok magas minőségét az is jellemzi, hogy kivétel nélkül mind visszazárható csomagolásban kerül forgalomba!

Főtt búza natúr - ugrás az áruházba

Igazi amurcsemege a főtt búza, de a nagytestű keszegfélék és a ponty is szereti
Etetőanyagba keverve is bejuttatható a főtt búza

Haldorádó Főtt Kender - Chilis Fahéj
A főtt apró magvak az egyik legkedveltebb adalékanyagnak számítanak mind a finomszerelékes, mind pedig a pontyhorgászok etetésében. A főtt kender felhasználhatósága roppant sokrétű, szoktató etetések és rövid távú horgászatok alkalmával is eredményesen használható. Natúr formában is a halak kedvelt csemegéje, de aromásított, ízesített változatban különösen attraktív. A chilis-fahéjas ízvilág már bizonyította létjogosultságát a csalogatóanyagok terén, és e különleges ízesítés már ebben a formában is megtalálható. Adagolása a halak étvágyától függ, de etetőanyaghoz keverve a 20% arány az irányadó. Természetesen csúzlival, vagy spombbal, esetleg etetőcsészével önmagában is bejuttatható egyéb magvakhoz, pelletekhez keverve.

Főtt kender - Chilis Fahéj - ugrás az áruházba

Főtt kendermag már igazán különleges, Chilis Fahéj változatban is!
A hőkezelés során a mag feltárja a belső értékes tápanyagait

Haldorádó 3X mag mix
Ez a háromféle főtt magvat - búzát, kukoricát, kendert - tartalmazó keverék komplett megoldást nyújt a számunkra, akár keszegfélékre, akár nagytestű halakra horgászunk. Vegyes méretének köszönhetően minden halfaj talál magának megfelelő táplálékot, ám a kendernek hála mégsem fognak eltelni falatozás közben. Szoktató etetéshez nagyobb mennyiségben használatos, míg rövid horgászatok alatt etetőanyaghoz keverve kis adagban is képes horgászhelyünkön tartani a halakat. Utóbbi esetben keverési aránya 15-20% között mozog. Ha önmagában használjuk, vigyázzunk arra, hogy a magvak eltérő sűrűsége miatt nem egyforma gyorsan süllyednek.

3X mag mix - ugrás az áruházba

Komplett megoldást jelent a 3X mag mix, legyen szó kicsi, közepes, vagy nagyméretű halról
Változatos méretű magvakat tartalmaz

Haldorádó Főtt Tigrismogyoró
A szelektív ponty- és amurhorgászat egyik leghatékonyabb csalija a tigrismogyoró, amely egyre népszerűbb, egyre többen használják hazánkban is. Mi sikerének titka? A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy a kemény, viszonylag nagy, 8-15 mm átmérőjű szemeket csak végső esetben fogyasztják el az apró fehérhalak és törpeharcsák, így esélyünk hatványozottan nő - ha ezzel etetünk - a termetesebb halak megfogására. Ugyanis a leggyakoribb probléma, hogy mire megérkeznének a nagyobb példányok, már csak az üres placc fogadja őket, az meg nem túl vonzó… A tigrismogyoró fogósságának titka a magas, természetes cukorszint. Aki még nem kóstolta, annak érdemes megízlelni, meghökkenve tapasztalja majd, hogy milyen finom. Kellemesen édes íze mellett 25% körüli fehérjetartalommal rendelkezik és értékes vitaminforrásként is szolgál. Spanyolországban nagyon sokféle módon elkészített tigrismogyoró alapú terméket hoznak forgalomba emberi fogyasztásra, a halaknak pedig csak akkor jut, ha marad… :) A mi alapanyagunk is az egyik legnagyobb spanyol termelőtől származik, amelyet idehaza megfőzünk és a legfogósabb aromákkal tovább ízesítünk. (Bár kapható natúr, ízesítés nélküli változatban is.) Legyen szó szoktató etetésről vagy csalizásról, mindenképpen érdemes kipróbálni, akár más magvakkal vagy bojlival is keverve. A zacskó felbontása után 2-3 napon belül el kell használni, ha esetleg marad, akkor azt hűtőben tárolva még később is felhasználhatjuk.

A Haldorádó Főtt Tigrismogyoró 4 különböző változatban kapható - ugrás az áruházba:
Főtt tigrismogyoró - Natúr
Főtt tigrismogyoró - Chilis Fahéj
Főtt tigrismogyoró - Mézes Pálinka
Főtt tigrismogyoró - Nagy Ponty

A főtt tigrismogyoró már bevetésre kész
Mézes Pálinka, Chilis Fahéj és Nagy Ponty ízesítésben is elérhetőek lesznek ezek a szelektív horgászatra alkalmas magvak
Pellettel és bojlival vegyítve kitűnő alapozó etetést képez a főtt tigrismogyoró
Bojlis horgászok is előszeretettel használják a tigrismogyorót…
… az eredmény pedig nem maradhat el

Haldorádó Spanyol tigrismogyoró - száraz
A tigrismogyoró egy olyan csalogatóanyag, ami kiváló, meglehetősen jó szelektáló hatású ponty- és amurcsemege, melyet imádnak a halak. A bojlis etetések tökéletes kiegészítője lehet, de akár csaliként is érdemes felkínálni. Felhasználás előtt célszerű ezt 24 órára beáztatni, utána lassú tűzön megfőzni. A tigrismogyoróban nagy mennyiségben található keményítő, amely egymáshoz kémiai kötéssel kapcsolódó cukormolekulákból áll. Ezeket a kötéseket a főzéssel felbontjuk, így a keményítő az egységnyi cukor építőelemeire bomlik. Ekkor az edényben egy sűrűbb folyadékot látunk, ez nem más, mint a nagyon sok cukrot tartalmazó glükóz szirup. A főzés során a korábban töpörödött tigrismogyoró szemek háromszoros térfogatúra dagadnak. Az édeskés falatokat imádják a pontyok és az amurok! A szemek mérete 8-12 mm. Kapható 1 és 5 kg-os, gazdaságos kiszerelésben is!

Spanyol tigrismogyoró - száraz 1 kg - ugrás az áruházba
Spanyol tigrismogyoró - száraz 5 kg - ugrás az áruházba

„Nyers, kemény” tigrismogyoró - a modern pontyhorgászat elképzelhetetlen nélküle

A pelletek csoportján belül külön „kasztot” foglalnak el a halibut pelletek. Már önmagában a méretükkel is lehet szelektáló eredményt elérni, hiszen kifejezett nagyhalas termékekről van szó!

Haldorádó Halibut pellet
A modern, szelektív pontyhorgászat elképzelhetetlen pelletek nélkül, amelyek közül talán a legismertebb a halibut pellet, amely számos formában kapható hazánkban is. Rendkívüli népszerűségük annak köszönhető, hogy magas a halolaj és halliszt tartalmuk. Ezeknek a tulajdonságuknak hála imádják a halak, főlek a nagytestű egyedek. A Haldorádó kínálatában három különböző változat kapható, amelyeknek halliszt és halolaj tartalma azonos, de ízesítésük és egyedi adalékanyagaik eltérőek. A Black Halibut fekete színű és tintahal aromával ízesített, a Green Halibut zöld színű és zöldalga + kagyló aromájú, míg a Red Halibut vörösesbarna színű és eperízesítésű! A csomagban 12 és 16 mm-es szemek találhatók, amelyek már tekintélyes falatot jelentenek a pontyoknak, így sokáig elidőznek az etetésen, ha ilyet találnak. Ráadásul a szemek fúrtak, így csalizásra is ideálisak! 800 g-os és gazdaságos, 5 kg-os kiszerelésben is kaphatók.

A Haldorádó Halibut pellet 3 ízben és két kiszerelésben kapható - ugrás az áruházba:
Black Halibut Pellet 0,8 kg / 12-16 mm
Green Halibut Pellet 0,8 kg / 12-16 mm
Red Halibut Pellet 0,8 kg / 12-16 mm
Black Halibut Pellet 5 kg / 12-16 mm
Green Halibut Pellet 5 kg / 12-16 mm
Red Halibut Pellet 5 kg / 12-16 mm

A Haldorádó Halibut pellet család - a szelektív nagyhal-horgászat nélkülözhetetlen csemegéi
0,8 és gazdaságos, 5 kg-os kiszerelésben is megvásárolhatók

Az etetőanyagok tartalmasságát - a már említett magvakon túl - különböző méretű pelletekkel is lehet növelni. Ezek egy része akár önmagában is hatékony csalogatóanyagként funkcionálhat. Ezek közül a legkisebbek az ún. micro pelletek, melyek éppen csak nagyobbak az etetőanyag szemcséknél!

Haldorádó Micro Pellet
A kisméretű etető pelletek csalogató hatása igen látványos. Kifejezetten kívánatos a használatuk apróhalakkal terhelt tavakon, ugyanis nem hagynak vízközt nyomot, nem húzzák le az aljzatra az apróságokat, ezzel is szelektálva a halméretet. Az új Micro Pellet családunk olyan ízesített, 2 mm-es szemekből áll, amelyek vízbe érve gyorsan elkezdik magukból ontani értékes összetevőiket, miközben megázva sem veszítik el formájukat. Etetőanyagba keverve tovább növelhetjük annak beltartalmát és fogósságát, ekkor az adagolási mennyiség 20-40% között mozoghat attól függően, hogy mennyire szeretnénk tartalmas kajával kedveskedni a halaknak. Önmagában is használható, ebben az esetben csúzlival, spombbal vagy akár etetőcsészével is bejuttathatjuk. 5 féle változatban kínáljuk, ezek közül a Method Green a modern pontyhorgászok kedvelt aromáját, a zöldalgát + kagylót tartalmazza. Ez a most kapható Micro Pellet család legintenzívebb, „legbüdösebb” tagja, amelyhez édes-sós (kevert) íz dukál. A Fekete Tintahal hosszú évek óta az egyik legfogósabb pontyos aroma hazánkban is, így nem volt kérdés, hogy ebben az ízben is el kell készíteni az új pellet családot. A Mézes Pálinka hosszú évek óta a Haldorádó etetőanyagok, csalik, aromák egyik éllovasa, hiszen kiemelkedő fogásokhoz segítette hozzá használóit. A kellemes illatú aromához édes íz dukál. A tradicionális Eper ízvilág az egyik legkedveltebb és legfogósabb csalogatóanyag, mely szintén édes ízű. A Super Color Carp azok számára készült, akik a bőség zavara miatt nehezen tudnak dönteni, és mindenből egy kicsit, de a legjobbat akarják! Nos, ez a keverék 5 különböző színű micro pelletet tartalmazó, egyedi narancs + fahéj aromával ízesített, édes ízű, nagyon intenzív illatú mix. Nem lehet vele hibázni!

A Haldorádó Micro Pellet 5 ízesítésben kapható - ugrás az áruházba:
Micro Pellet - Eper
Micro Pellet - Mézes Pálinka
Micro Pellet - Fekete Tintahal
Micro Pellet - Method Green
Micro Pellet - Super Color Carp

A Method Green és a Fekete Tintahal ízesítésű mikro pelletek hallisztes…
… míg az Eper, a Mézes Pálinka és a Super Color Carp édes ízesítésű apró etető pelletek
Változatos színű szemeket tartalmaz

A következőkben essen néhány szó azokról az adalékanyagokról, amelyeket versenyeken szinte kötelező, hobbihorgászat esetén pedig ajánlott etetőanyagunkhoz keverni azért, hogy mindenkinél eredményesebbek lehessünk!

Haldorádó Angolmorzsa
Az angolmorzsa nem más, mint speciálisan feldolgozott kenyérmorzsa, amely a békéshal-horgászat egyik elengedhetetlen adalékanyaga, etetőanyag-összetevője. A szemcsék formájukat megtartva áznak el, miközben akár a duplájára is dagadnak. Főleg a nagytestű keszegfélék és pontyok fogadják szívesen a finomabb szemcsézetű etetőanyag közül előbúvó nagyobb falatokat, amelyek még tovább az etetés helyén tartják a kíváncsi halakat. Háromféle formában: Piros, Sárga és Színes Szuperédes változatban kínáljuk. A piros az áttetsző vizekben, óvatos halak horgászata során eredményes. A sárga morzsák rendkívül jól látszódnak még a zavaros, sötét tavakban is, nem lehet észrevétlenül elúszni mellettük. A Színes Szuperédes több különböző (sárga, piros, narancs, barna) szemeket tartalmaz, miközben intenzív scopex aromával ízesítettük és extra édes ízű. A piros és sárga natúr, ízesítés nélküli változatok. Minden szem garantáltan süllyedő és nehéz, így folyóvízi horgászatra is alkalmas. Adagolása terén a 10-15% az irányadó mennyiség.

A Haldorádó Angolmorzsa 3 változatban kapható - ugrás az áruházba:
Angolmorzsa - Ponty Piros süllyedő
Angolmorzsa - Ponty Sárga süllyedő
Angolmorzsa - Ponty Színes Szuperédes

Süllyedő angolmorzsák sárga és piros színben (enyhén sós) natúr ízesítéssel, míg a vegyes morzsa szuper édes ízesítéssel kerül forgalomba

Haldorádó Fluo morzsa
A Fluo morzsa az új generációs angolmorzsák egyike. Olyan hasznos adalékanyag, amely nemcsak az etetőanyag tartalmasságán javít, de vizuális ingert is bőven biztosít a kíváncsi halak számára. Az egyedi, környezetbarát festékanyagnak köszönhetően szinte világít az aljzaton. Az édes ízű, vízben fokozatosan felpuhuló, garantáltan süllyedő szemcsék szedegetése hosszú ideig lefoglalja az etetésre tévedt halakat. Az adagolása 5-10% körül mozog, ilyen arányban keverjük bevált etetőanyagunkhoz, amely ezzel még jobbá tehető. Ezt mi sem igazolja jobban, mint a kifogott halak, amelyek jó része olyan nagy mennyiséget képes ebből felszedegetni, hogy horogszabadítás közben a száján és végbélnyílásán is a színes anyag távozik. A sárga színű morzsa főként a nyári időszakban, zavaros vízben lehet eredményes, amikor is a szinte világító szemcsék további evésre késztetik a halakat. A piros színű morzsát az őszi, tavaszi időszakra ajánljuk, amikor tisztább a víz, és nagyobb annak átláthatósága, illetve óvatosabb halakra kell horgászni. Különösen alkalmas a nagyobb testű keszegfélék és a ponty horgászatához, helyben tartásához. A trikolor - mely vegyes színű (piros, sárga, narancssárga) szemcsékből áll - mindenféle etetőanyagból kitűnik, növeli annak csalogatóhatását. A szinte világító szemcsék további evésre késztetik a halakat.

A Haldorádó Fluo morzsa 3 változatban kapható - ugrás az áruházba:
Fluo morzsa piros
Fluo morzsa sárga
Fluo morzsa tricolor

A Fluo morzsa amolyan optikai tuning
A Fluo morzsa és Angolmorzsa egyaránt alkalmas a folyóvízi etetőanyagok tartalmasabbá tételére

Haldorádó Pastonchino
A Pastonchino főként a versenyhorgászok egyik titkos adalékanyaga volt hosszú éveken át. Nagyon drágán és kevés ízváltozatban lehetett csak elérni. A gyártástechnológia fejlődésével és a felhasznált összetevők bővülésével azonban itt is jelentős előrelépés történt. De mi is a pastonchino? Étvágygerjesztő adalékanyaggal kezelt, nehéz, apró szemcsés „morzsa”, amely markáns ízzel és aromával rendelkezik. A pontyos és kárászos etetőanyagok nem nélkülözhetik ezt a kiegészítőt, de fenéken történő dévérhorgászatnál, sőt már márnára is eredményes lehet! Szemcseméretével alig tűnik ki a „hordozó” etetőanyagból, viszont jellegzetes íze és nagyon látványos színe miatt figyelemfelkeltő a hatása, így - anélkül, hogy jóllakatná - sokáig etetésünkön tartja a halakat. A bekevert, megnedvesített etetőanyaghoz kell hozzákeverni, szinte a bevetés előtti utolsó pillanatban, így a szemek önálló életet élve, valóban tovább fokozzák kedvenc keverékünk csalogató hatását. 4 változatban kerül forgalomba: Ponty Piros, Ponty Sárga, Dévér és Márna. A Pastonchino Ponty Piros egy piros színű, eper ízesítésű, de +10%-ban sárga színű, citrom ízesítésű szemeket is tartalmazó édes adalékanyag, főként a ponty és kárász horgászatához. A Pastonchino Ponty Sárga egy sárga színű, citrom ízesítésű, de +10%-ban piros színű, eper ízesítésű szemeket is tartalmazó édes adalékanyag, főként a ponty és kárász horgászatához. A Pastonchino Dévér egy sötétbarna színű, egyedi dévéres aromával ízesített, édes adalékanyag. A legjobb minőségű versenykeverék elmaradhatatlan alkotóeleme! A Pastonchino Márna egy pirosas színű, igazán különleges termék. Több mint 40% parmezán sajtlisztet tartalmaz egyedi módon feltárva, és ötvözve a pastonchinók minden jó tulajdonságával. A végeredmény egy sós ízű „sajtbomba”, amely nehéz szemcséi által sokkal koncentráltabb és pontosabb horgászatot eredményez, hiszen kisebb területen oszlik szét, mint az egyébként szintén sikeres és kedvelt adalékanyag, a sajtliszt. Az ajánlott adagolási mennyisége az etetőanyag 10-20%-a körül mozog.

A Haldorádó Pastonchino 4 változatban kapható - ugrás az áruházba:
Pastonchino - Ponty Piros
Pastonchino - Ponty Sárga
Pastonchino - Dévér
Pastonchino - Márna

A pastonchino egy apró szemcsézetű, nehéz, mederfenéken maradó, intenzív ízű és aromájú adalékanyag. Feladata a halak etetésen tartása és étvágyfokozása
A pontyos és kárászos verseny etetőanyagok titkos adalékanyagai a piros és sárga pastonchinók. Ezek Haldorádó változatai sem szokványos módon épülnek fel!
Az adalékokat sem kerüli el az innováció, hiszen a Dévér és a Márna elnevezésű, ízesített pastoncino egyedülálló a piacon!

A modern pontyozó etetőanyagok nem nélkülözhetik a különböző halliszteket. Most már adalékanyag formájában is elérhetőek lesznek a method etetőanyagok jellegzetes alkotóelemei!

Haldorádó Spanyol halliszt
A pontyhorgászat ma már elképzelhetetlen halliszt nélkül, ugyanis a modern halgazdaságokban jelentős szerepet kap a fehérjedús, halliszt alapú takarmányozás, így a halak megszokott táplálékuknak vélik a csalogatóanyagként bejuttatott eledelt. Emellett a legtöbb sporthorgász tavon, ahol a kifogott halak zöme visszakerül, szintén megszokják és megkedvelik a hallisztes etetőanyagokat és csalikat. Nehéz is ilyen helyeken mással halat fogni…! Legyen szó akár tradicionális pontyhorgászatról, vagy methodos feederezésről, a magas halliszt tartalom jelentősége megkérdőjelezhetetlen! A Haldorádó kínálatában fellelhető legtöbb minőségi etetőanyagban ez a Spanyol halliszt az egyik legfontosabb összetevő. A legkiválóbb minőségű halliszt ez, amely alkalmas bojlik, pelletek készítésére is, de akár az etetőanyag tovább dúsításához is használható. A javasolt keverési mennyiség az etetőanyag 10-20%-a.

Spanyol halliszt - ugrás az áruházba

Ez a spanyol halliszt az alapanyaga a legtöbb jó minőségű etetőanyagunknak. Ha valaki ennek arányát tovább szeretné növelni, vagy saját csali gyártásához keres évek óta jól működő, magas minőségű alapanyagot, íme, megtalálta!

Haldorádó Tintahalliszt
Ki ne hallott volna már tintahal (squid) ízű csalikról, aromákról, melyek a nagyhalas bojlik és pelletek jellegzetessége? A tintahalliszt elengedhetetlen alkotóeleme a modern „halas” etetőanyagoknak, ám ha tovább szeretnénk ennek arányát növelni, akkor ezzel a kiváló minőségű adalékanyaggal megtehetjük. A modern, method horgászatnál használt etetőanyagok felturbózásához különösen ajánlott ez a termék! A javasolt keverési mennyiség az etetőanyag 10-15%-a.

Tintahalliszt - ugrás az áruházba

A tintahalliszt speciális adalékanyag a modern horgászok számára
A hallisztes etetőanyagot a methodos horgászatnál használják leggyakrabban

Haldorádó PV1
A PV1 a cukorgyártás során keletkező olyan melléktermék, amelyet állati takarmányozás során hasznosítottak mindaddig, amíg egy élelmes horgász rá nem jött, hogy ezt a halak is szeretik. Így vált mára nélkülözhetetlenné a folyóvízi dévérhorgászatok során. E termék legfőbb tulajdonságai a tömény édes íz és a rendkívüli tapadó képesség. Előbbi miatt imádják a keszegfélék és a ponty is, míg utóbbi tulajdonságát mi, horgászok tudjuk legjobban kamatoztatni. Etetőanyaghoz keverve 10-20% körül mozog az adagolási mennyisége, attól függően, hogy mennyire szeretnénk tapadóssá változtatni azt. Jó ragasztóképessége ellenére sem lesz ragacsos, csirizes a keverékünk, hiszen a vízben jól és egyenletesen oldódik, ezzel párhuzamosan pedig édes ízét is kiereszti.

PV1 - ugrás az áruházba

A PV1 kitűnő ragasztóanyag!
A folyóvízi horgászat elengedhetetlen adalékanyaga!

Haldorádó TTX (kukoricapogácsa)
A TTX (kukoricapogácsa) a leggyakrabban használt adalékanyag, ami megfordul a horgászboltok polcain. Ez a kukoricaolaj préselése után fennmaradt melléktermék fantasztikusan erős kukorica ízt hordoz magában. A Haldorádó TTX közepesen nagy darabokra „törve” kerül a felhasználók elé. A kukoricapogácsát leggyakrabban vízzel vagy aromával öntjük fel, majd hagyjuk, hogy a nagyobb darabok is teljesen szétázzanak, és alkalmassá váljon a pép arra, hogy száraz etetőanyagunkhoz téve beállítsuk annak nedvességtartalmát. 3 kiló száraz etetőanyaghoz kb. 0,5-1 kilónyi TTX a megfelelő adagolás. Ha a TTX-et folyékony aromába áztatjuk, garantáltan jelentősen megnő az aroma hatásának tartóssága. 1 tasak TTX-hez 1 liter folyadékot öntsünk minimum, hogy 20-30 perc alatt kellően felpuhulhasson. Ha kevesebb vizet teszünk hozzá, akkor akár önmagában is bevethető, vagy szemes takarmány bejuttatása során kötőanyagként használható. Elsősorban ponty horgászatánál van jelentősége, de a keszeges kajákat is kisimítja és egyenletesebbé teszi!

TTX (kukoricapogácsa) - ugrás az áruházba

A TTX egyike a leggyakrabban használt pontyos adalékoknak
A feláztatott TTX a pontyos etetőanyagok fontos hozzávalója

Haldorádó Parmezán sajtliszt
Folyóvízi horgászatok során - amikor a célhal márna, paduc vagy jászkeszeg - elképzelhetetlen, hogy etetőanyagunk ne tartalmazzon parmezán sajtlisztet! A magas fehérjetartalom és a penetráns „illat” távolról is a horgászhelyünkre csalja a környéken bandázó halakat. Adagolását tekintve 20-30% az ideális. A sajtlisztet a még száraz etetőanyaghoz keverjük hozzá! Folyóvízi etetőanyag elkészítése során a parmezán mellett használjunk PV1-et is, hogy beállíthassuk a keverék ideális tapadását!

Parmezán sajtliszt - ugrás az áruházba

A parmezán szaga orrfacsaró, viszont a márna imádja!
A márnák nem tudnak neki ellenállni

Haldorádó Löszös agyag
Állóvízi keszegezés során ez az adalékanyag a siker záloga lehet. Vízközti horgászathoz mindenképpen ajánlott, mert a teljes vízoszlopban oldódik és hatalmas „ködöt” képezve kelti fel a halak figyelmét. Etetőanyaghoz adagolva mértéke elérheti a 60-70%-ot is, de akár önmagában, élő anyaggal (csonti, darabolt giliszta, szúnyoglárva) is bevethető. Tapadó képességét ez esetben földragasztóval növelhetjük annak függvényében, hogy milyen mélyen találhatóak a halak. A termék földnedves állapotban kerül forgalomba, igény szerint spricni segítségével adhatunk hozzá vizet. A használatbavétel előtt apró lyukbőségű rostán mindenképpen törjük át!

Löszös agyag - ugrás az áruházba

A keszeghorgászat sikere gyakran nem is az etetőanyagon, hanem a megfelelő módon felhőző, gyorsan bontó földön múlik. A Haldorádó Löszös agyag a versenyhorgászok legkritikusabb elvárásainak is megfelel!
Kifejezetten állóvízre ajánlott!

Haldorádó Barna agyag
A folyóvízi horgászat elengedhetetlen adalékanyaga a barna agyag. Etetőanyag nehezítésére és élő anyag bejuttatására is alkalmas. Áramló tavakon a keverési mennyisége 10-30% között mozog, míg rohanó folyóvízben ez elérheti akár a 60-70%-ot is. Azonkívül, hogy az agyag a bevetendő gombóc vagy etetőkosár tömegét is növeli (amivel elősegíti annak gyors süllyedését), megtapad az etetőanyag szemcséin, így megnehezíti, hogy az áramlás arrébb taszítsa azokat. Kifejezetten fenéken történő horgászathoz javasolt! Önállóan, élő anyaggal (darabolt giliszta, forrázott csonti, szúnyoglárva) dúsítva is bevethetjük, de ez esetben földragasztót kell alkalmaznunk. Gombóc formájában kézzel, etetőcsészével vagy csúzlival is bejuttathatjuk, de feederkosárba töltve is igen hatásos. A termék földnedves állapotban kerül forgalomba, igény szerint spricni segítségével adhatunk hozzá vizet. A használatbavétel előtt közepes lyukbőségű rostán mindenképpen törjük át!

Barna agyag - ugrás az áruházba

Nehéz, jól tapadó agyag, amely lesúlyozza az etetőanyag szemcséit
Folyóvízen az etetőanyag megnehezítéséhez elengedhetetlen a Barna agyag

Haldorádó Kavics
A tisztított, egyenletes (2-4 mm) szemcseméretű kavics alkalmas az etetőanyag és az élő anyag megnehezítésére is. Etetőanyaghoz a keverési mennyiség elérheti a 20%-ot is, attól függően, hogy milyen nehéz gombócokat szeretnénk gyártani. Élő anyagot, szemes takarmányt kaviccsal keverve, megragasztva, gombóc formájában lehet bejuttatni. A ragasztott csonti remek csalogató anyag, melyhez még Haldorádó Csonti ragasztó porra van szükség. Kínálatunkban ez is megtalálható.

Kavics - ugrás az áruházba

Ha igazán súlyos gombócokra van szükség, nem maradhat el kavics

Haldorádó Szúnyog szétválasztó por
A 100%-ig természetes anyagból készült, púder finomságú lösz többcélú felhasználást tesz lehetővé. Elsősorban szúnyogszétválasztó por, amely nagy segítség az etetőszúnyoggal történő horgászat során. Ezzel tudjuk az apró lárvákat szálaira bontani és leválasztani arról a papírról, amelyben tárolják azokat. A por finomságú lösz semmiféle sérülést nem okoz a szúnyoglárváknak, hosszabb időn keresztül sem szívja ki a nedvességet a sérülékeny állatkákból. Használata: elég egy félmaréknyi port ráönteni a „levél” szúnyogra, majd azt óvatosan beledörzsöljük a lárvák halmazába. Ennek köszönhetően a szúnyoglárvák mind a papírtól, mind pedig egymástól különválnak és ebben a formában máris alkalmasak a további műveletek elvégzésére. De ez a termék alkalmas bármelyik etetőanyag felhősítésére is. Ha a helyzet menet közben úgy kívánja, hogy vízközt oldódó, nagy felhővel lehet a halak figyelmét az etetésre irányítani, akkor bizony nagy segítséget nyújt ez a termék. Elég csupán az etetőanyag tetejére szórni, összekeverni, szükség szerint megnedvesíteni, majd bedobni. Az addig „láthatatlan” etetőanyag egy óriási felhő kíséretében süllyed az aljzatra. Ezt főként a keszegfélék imádják, a felhőbe „bújva” tovább az etetés helyén maradnak, így több időnk jut a horogra kerítésükre.

Szúnyog szétválasztó por - ugrás az áruházba

Ez a púder finomságú lösz segít az apró szúnyoglárva újságpapírról történő leválasztásában
Bonyolult procedúra az etetőszúnyog kezelése, de nagy segítség ebben a szúnyog szétválasztó por

Haldorádó Csonti ragasztó por
A jól megragasztott csontkukac varázslatos csalogatóanyag, viszont rosszul elkészítve rémálom vele a horgászat. A Haldorádó Csonti ragasztó egy púder finomságú por, amely tökéletesen elvegyül a megtisztított lárvák között. Fokozatosan kell a port és a vízpermetet a csontira juttatni és azt elkevergetni. Amint a lárvák elkezdenek meglassulni, tömöríthetjük a „csontimasszát” és néhány perc múlva már készen is áll arra, hogy gombóc formájában vagy feederkosárba tömve vízbe juttassuk. A jelenleg használt legtökéletesebb ragasztó! Alapanyaga 100% arabgumi, amely Szaud-Arábiából érkezik.

Csonti ragasztó por - ugrás az áruházba

Csonti ragasztó por, amellyel könnyen gyorsan ragasztható az élő csalink
A ragasztott csonti igazi fehérjebomba

Haldorádó Édesítőszer
Az etetőanyagok aromázása régóta bevett folyamat. Az édesítőszer semmiféle plusz illatot vagy aromát nem ad az etetőanyagunknak, viszont olyan édes ízt kölcsönöz neki, amelyet semmilyen más adalékanyag nem tud! Adagolása ízlés kérdése, de az alapkoncepció az a 10 g/kg arány. Ajánlott keszeges etetőanyagok édesítésére, amely főleg akkor eredményes, ha túletetett pályán aroma nélküli etetőanyagra van szükség robbanásszerű, gyors hatás elérése mellett. A tapasztalatok azt mutatják, hogy felmelegedő és lehűlő, 16 Celsius-fok alatti hőmérsékletű vizekben igazán hatásos.

Édesítőszer - ugrás az áruházba

Robbanásszerű, gyors hatás elérése a cél? Az egyik legjobb adalékanyag ehhez az édesítőszer
Az etetőanyaghoz célszerű szárazon hozzáadni, de akár horgászat közben megnedvesített etetőanyagra is rászórhatjuk

Mint az látható, a Haldorádó az adalékanyagok terén sem engedett a minőségből. Mivel ezekből a termékekből a legritkább esetben fogy el egy horgászat során az egész zacskónyi mennyiség, mindegyik termék (kivéve az 5 kg-os kiszerelésűek) visszazárható tasakban kerül forgalomba. Ennek köszönhetően minőségvesztés nélkül tárolhatjuk akár hosszabb ideig is a már megbontott adalékot. Az imént bemutatott anyagok kiváló lehetőséget nyújtanak mindenki számára, hogy kísérletező kedvét szabadjára engedje! Jó próbálkozást kívánok Mindenkinek!

Tekintsd meg filmet is, amely számos további infót tartogat!

Az írásban bemutatott termékek első alkalommal a IX. Haldorádó Pontyhorgász Napokon kerülnek bemutatásra és kedvezményes áron meg is vásárolhatók majd!

Írta: Döme Gábor
Fotók: Sipos Gábor, Haskó Tamás, Nagy Gábor, Csapi Károly, Kerekes Ernő
Videó: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.