A „módszer” iskolája 14. - Kora tavaszi tippek

A „módszer” iskolája 14. - Kora tavaszi tippek

A január, ahogy az már megszokott, sosem akart véget érni. A decemberi, karácsonyi és szilveszteri forgatag után az év első hónapjában úgy éreztem, mintha letaglóztak volna. A februárt megváltásként szoktam megélni, hiszen a legrövidebb hónap olyan, mint egy kapu, amelynek túloldalán már tavasz van. Ám hiába a már karnyújtásnyira lévő jó idő, az egyre több napsütés és a hosszabbodó napok, a tél egész sokáig fogságban tartotta tavainkat kevés lehetőséget adva a horgászatra. Annak érdekében, hogy a jégvesztét a lehető legfelkészültebben várhassátok, papírra vetettem néhány olyan tippet, amelyek segítségével bárki eredményes lehet akár már az év első horgászatán!

A téma amellett, hogy aktuális, sokakat érdekel is. Ezt honnan tudom? A FeHoVa kiállításon volt szerencsém néhány horgásszal találkozni, akik arra voltak kíváncsiak, milyen etetőanyaggal lehetnek sikeresek már kora tavasszal? Mivel az új Fluo Energy etetőanyagok iránt volt a legnagyobb az érdeklődés, ebből ajánlottam nekik megoldást. Kétféle keverék került szóba. Az egyik az Ördögűző, amely az intenzíven telepített tavak eredményes etetőanyaga, a másik pedig a Red Fruit, amellyel szinte minden állóvízen eredményesek lehetünk. Ez utóbbi lesz a főszereplő mai epizódomban.

A Haldorádó Fluo Energy minden szempontból alkalmas tavaszi horgászatokra

Etetőanyag

A Haldorádó Fluo Energy Red Fruit egy finomszemcsés, piros színű, gyümölcsös aromájú, ám halliszt alapú etetőanyag. Minden elemében alkalmas a hideg vízi horgászatra, hiszen még alacsony hőmérsékleten is intenzíven oldódik, miközben aktívan dobja ki magából vörös felhőjét. Ez a szín kavalkád még tiszta vízben is azt sugallja az óvatosan táplálkozó halnak, hogy biztonságban falatozhat, hiszen a felkavart aljzat rejteket biztosít számára.

Élénkpiros szín, apró szemcsézet, halliszt alap és rendkívül erős gyümölcsös aroma jellemzi ezt az etetőanyagot

Eredményességét nagyságrenddel megnöveli, ha névadó aromáját pluszban hozzáadjuk. A Haldorádó Fluo Flavor Red Fruit folyékony aromát kevés vízben elkavarva adagolhatjuk a szárazanyaghoz. Az aroma terjedését elősegítendő tehetünk a keverékhez némi CSL aromát is. Jellegében a Fagyos Ponty áll a legközelebb ehhez az új etetőanyaghoz, így azt javaslom hozzátenni. Azonkívül, hogy intenzív aromát kölcsönöz ez a szer, fajsúlya miatt leszorítja a másik aromát is a fenékre.

A folyékony összetevőket vízzel elegyítsük, mielőtt a szárazanyaghoz adjuk

A szárazanyagot és a folyékony összetevőket jól elkeverve máris érezhető az az erős, intenzív aroma, amely nagyon kellemes! Pár perc pihentetés után, ha módunkban áll, törjük át rostán a keveréket.

A végeredmény egy homogén, jól tapadó keverék

Végszerelék

A Flat kosaras horgászatot sokan még túlságosan „durvának” tartják erre az időszakra. Tévesen! A standard, vékony, rövid, fonott előkés horgászat még hideg vízben is eredményes lehet, ha megfelelően állítjuk össze a végszereléket. A Tökéletesre csiszolt módszer című filmben bemutatott végszerelék pontos alkalmazása esetén a siker nem maradhat el.

A Flat kosaras, rövid előkés módszer működik már hideg vízben is
A SpéciCorn létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen!

Sokan ódzkodnak a rövid előkétől a kora tavaszi időszakban, így nekik is van egy jó tippem. A Haldorádó Method Fix kosárral kombinált csúszó, hosszú előkés végszerelék jó alternatíva lehet a finompeca iránt érdeklődőknek. Én 30 centis előkével szoktam alkalmazni, és a csalit ugyanúgy visszatömöm a kosárba, mint az „in-line” módszernél. Ennek eredménye az, hogy a gyengébben táplálkozó halak észrevétlenül nyelik mélyre a csalit, hiszen semmi ellenállást nem éreznek. Amint elindulnak és megérzik a horgot, heves, botgörbítős kapással jelzik számunkra, hogy már horgon vannak. Erre a szerelékre kisebb horgot és vékonyabb monofil előkét is tehetünk.

A hosszú előke tipikus tavaszi „igény”
Íme, a bizonyíték!

Csali

A rövid előkénél túl sokat nem kell gondolkodnunk a csalétken. A csalitüskén felkínált SpéciCorn tökéletes csalétek lehet a kezünkben ilyenkor is. A szuperkönnyű csalit észrevétlenül szippantja be a gombócunkat turkáló hal.

Tökéletesen kikönnyített csalizást tesz lehetővé a SpéciCorn

A hosszú előkénél a variációs lehetőségek már nagyobbak. Csonti, pinki, szúnyoglárva, mind jók lehetnek a fehérjére áhítozó halak számára. Ha van lehetőségünk kevés élő anyagot tenni a keverékünkbe, az sokat segíthet. Persze vigyázni kell arra, nehogy túlzásba essünk, de néhány szem csonti vagy szúnyoglárva javíthatja esélyinket!

A pinkicsokor nagyon kelendő falat a hideg vízben

A vizuális inger is egy olyan fegyver a kezünkben, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A Haldorádó Red Fruit Fluo Essencia olyan hatalmas, ízes és látványos felhőt képez a vízben, amire a halak mindenképp felfigyelnek. Segítségével nemcsak táplálékszerzési vágyat keltünk a halakban, de reményt is adunk nekik arra, hogy a ragadozók elől menedéket leljenek. Éppen ezért ajánlatos ilyenkor még kerülni a rikító színeket. Azoknak is eljön még az ideje!

Látványos, mégsem riasztó az etetőanyag színe

Taktika

Ebben az időszakban nagyon egyszerű a dolgunk, hiszen az egyetlen szabály csupán az, hogy meg kell keresni a halakat. Kapástalanság esetén célszerű sűrűbben újat dobni, lehetőleg minél nagyobb területet végigpásztázni a siker reményében. Érdemes megjegyezni azt a helyet, ahol halat fogunk, és oda vissza-visszatérni.

Az éve első kapása maradandó élményt jelent

Felszerelés

A kapások ilyenkor is erélyesek lesznek, csupán jóval lassabbak. Érzékeny, lágy spiccre van szükségünk, amelyet ellenállás nélkül tud húzni a hal a kapás első pillanataiban, így lendületet tud venni ledermedt barátunk. A Nevis Solution botot 3,30 méterben összerakva egy egészen lágy feedert kapunk. Kellemes vele dobni, és a hal fárasztása során sem keményedik fel túlságosan. A Cayman Feeder orsójára 20-as Haldorádó Pellet Feedert tekertem, ami ezekben a még zimankós időszakokban kellően erősnek bizonyul.

A Flat kosárhoz vékony fonott, míg a Method Fix kosárhoz vékony monofil horogelőke ajánlott
Elkél az érzékeny spicc!

Végül engedjetek meg néhány jó tanácsot! Tél végén az immunrendszer annyira le van már gyengülve, hogy nagyon könnyű megfázni, ha nem vigyáz az ember. Ne becsüljük alá a hideg időjárás veszélyeit akkor sem, ha szépen süt a nap.

Fogyasszunk meleg teát horgászat közben!

A szabadban eltöltött néhány óra éppen elég, hogy jól áthűljön a testünk. Mindig legyen nálunk forró tea, és ha lehet, kerüljük az egy helyben ücsörgést, arra nyáron lesz még elég alkalmunk!

Sajnos még korán lemegy a nap, de szép lassan azért csak hosszabbodnak a nappalok

Írta és fényképezte: Sipos Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.